Az előítéletek helye és ideje. 

Az előítélet rossz. Elítélendő mivel ítélkezik, holott még tárgyalás, sőt, cselekmény sem történt. Rád néz a bíró, végigmér, és mivel sunyi vágású szemekkel vert meg a genetika kanos óriáskígyója, ki is rója rád a lopósoknak járó ítéletet. Pedig a sunyi szemek csalfa illúziója mögött lakhat akár egy naiv, altruista baleseti sebész is. 

A fundamentalista előítéleteseknek már nem csak a tárgyalás és bűncselekmény szükségtelen, még egy gyanús szemű személy sem kell, hogy ott tébláboljon az ítéletet meghozatalakor. Bemegy a bíró a tárgyalóterembe és pikk-pakk, semmi hercehurca, ott a friss, ropogós verdikt: "Akinek csík szemei vannak az sumákolós." Igen, nagyon sokakra kiróják, de szerencsére csak akkor hatályos, ha odamennek érte. A bíró magánügye marad.

 Az előítélet a bukás esetére készített kármentő terv. Előre betárazott kifogás. 

Az előítélet bölcsességgé, okossággá sminkelt kudarc. Túlvont következtetés. A túlvont következtetés indokolatlan (traumából, személyes félelemből fakadó) általánosítás. Sajnos vagy nem sajnos, de öröklődik, így a seb lehetett akár a nagyapánké is. Tőle tanulta apánk, anyánk majd ők nevelték tovább belénk. 

Miután ilyen szépen helyretettük, előre elítéltük az előítéletességet, lépjünk elégedetten hátra és világítsuk meg az igazság nagy diszkógömbjével. Vajon tényleg oly fekete e, mint amilyennek megítéltük. Nem. Az igazság fénysugarai még mindig visszaverődnek itt ott a felületéről. Van helye és ideje, szükség van rá. Még erre a szörnyűségre is. Létezik, mert kell. Ez sem fekete fehér. Nem olyan, mint az energiaital vagy a power gél, amire egészen biztosan senkinek sincs szüksége néhány részvényesen kívül. Az előítéletesség reklám és állami támogatottság nélkül is létezik, él, túlél és nyilvánvaló csúfsága ellenére is az életünk része marad. Az életünk múlik rajta. Próbáljunk csak meg előítéletek nélkül biciklizni. 

Kerékpáron a biztonság az első. Nincs fontosabb (nem szabad, hogy legyen) mint az, hogy épségben maradjunk és maradjanak mások. Még a viszkető orrnál, villánkba akadt száraz leveleknél, arcunkra felverődő ázott borzalomnál, beérkező üzeneteknél, új státusz fotóknál is fontosabb a koncentrált figyelem, az óvatosság és az előrelátás. 

Szavak, érhetőek, de jelentésük csak akkor lesz, ha gyakoroljuk is a mögöttük rejlő tevékenységeket. Koncentrált figyelem, tiszta. Pásztázunk előre, elég gyakran vetjük hátra tekintetünk, tudatában vagyunk a következő kereszteződések természetének. Óvatosság, ez sem bonyolult. Annyival megyünk, amennyit belátunk, ahová nem látunk ott lesben áll valaki és ránk fenekedik. Jobbra tartunk, fényekkel, kiszámítható viselkedéssel és jelzésekkel mutatjuk meg magunk a világnak és udvariasan lehúzódunk, hogy megkedveltessük magunkat a kamionosokkal. 

Az előrelátás már nehezebb téma. A kerékpározáshoz szükséges előrelátás hosszú gyakorlás eredményeképp javul és erősen támaszkodik a negatív élményekre, előítéletekre. De nem ám csak úgy foghegyről, itt a legrosszabb formára van szükség. Nincs az a rosszindulatú, irracionális, offenzív feltételezés ami olykor ne menthetné meg az életedet. Rohadtul veszélyes jót feltételezni bárkiről, akivel egy kerékpár nyergében hoz össze a sors morzsás szakállú plasztikai sebésze. 

Nem csak az ítéletek súlyossága, az érintettek köre is legyen aránytalan és kiterjesztett. Kivételek nincsenek. Ilyenkor nem említhetjük meg, hogy van egy barátunk, aki ilyen, de az rendes. Nincs barátunk, csak hisszük, önhibánkból fakadóan, megérdemelten magányos az előítéletes ember. Se barát, se haver, se cimbi. Ha ragaszkodsz hozzá, hogy van, az csak rosszabb, ugyanolyan mint a többi, mint te is: aljas, züllött troll. Gyerekes hajlamokkal. 

Gurulunk, a biztonság ez első. Előítéletesség motorjaink békésen dorombolnak, készen arra, hogy az emberi élet legapróbb jelére felpörögjenek és szelíd őrangyalként kaszabolják agyon aki utunkba kerül. Gyalogosok tűnnek fel. Tudjuk róluk, hogy lusták, süketek, be vannak rúgva, spontán hadonászásba kezdenek és bármikor képesek jobbra vagy balra dőlni. 

A babakocsival jellemzően elmulasztott abortuszokat akarnak utólag elvégeztetni a kerékpárosokkal. Ölelkező párok épp búcsúcsók után akarják majd vadul eltaszítani egymást. Akkor szakítanak, mikor kerülni próbálod őket. A gyerekek, mint kiteregetett, szélben szálldosó sötét titkaink, gyógyulóban lévő mentális betegek, ott idétlenkednek mindenhol. Kerékpárútra teleportálódnak. Ezért szedálják őket a szülők gumikeretes tabletek segítségével. Nagyon helyesen. Bamba gyerek nem rosszalkodik. Feltételezhetően... bocsánat, nincsenek feltételezések, azt is biztosan tudjuk minden egyes távolról bambának, enerváltnak látszó gyermekről, hogy bármelyik pillanatban függőségi tünetek üthetnek ki rajtuk. Hisztériás ön földhöz verés, ordítva menetelés, hattyúhalál. Arcát tépve a kerékpárútra veti magát, ha cocomelon, baby shark vagy tiktok adagját túl sokáig tartja vissza tőle az édes anyukája, aki rászoktatta. Az anyukája, aki épp szociális média buborékjában pörgeti tovább a jelenlétről osztott buddhista motivációs naplementefotókat. Akkor fog megvilágosodni, ráébredni, magasabb emberi minőségét épp akkor éri el, amikor mellé érsz. Elég sok motivációs szlogen spontán boldog ugrást okozhat. Pozitív károk keletkeznek, mert a hirtelen túl erős spirituális fény (ragyogás) annyira elvakítja, hogy vaksi eksztázisban a bicikliútra poroszkál át. 

Az idősekről a tisztelet, udvariasság és megértés teljes mellőzésével érdemes csak gondolkodunk. Ők már vakok is, nem csak hülyék, épp csak annyit látnak meg a világból amennyit be akarnak tiltani belőle. Hobbijuk a riadt forgolódás, felháborodott hüppögés a túl gyors, lassú, magas vagy alacsony dolgok miatt. Ha egyszer elbotlanak a cipőfűzőjükben, addig nem nyugszanak míg globálisan be nem tiltják a fűzőt és kötelezővé lesz a tépőzáras bakancs. Nyugodtan nevezd őket nyuggereknek, kriptaszökevényeknek mert ők előítéleteink szerint még nálunk is rosszindulatúbbak. Megérdemlik. Ha tudnád mit gondolnak rólad, amikor gyorsabban kerekezel, mint ahogy ők  menni tudnak (mindig), egy percig nem haboznál mindenféle betegségeket feltételezni róluk már több száz méter távolról előre. A nyugger nem ugrik oldalra, tétova irányokba szivárog csak inkább, de szerintünk igenis fürge. Azért, mert így biztonságosabb. A legfürgébb nyulaknak kijáró biztonsági távolságot tartva kerüljük el őket. Szegény vén roncs nem is sejti, hogy miatta, az ő biztonsága érdekében feltételezzük róla, épp saját temetéséről szökött meg, hogy a kerékpárútra szökkenve újrahaljon. 

Minden autóban egy felháborodott pár veszekszik épp egymással, válnak, mert a gyereket kidobta a mobilnet (kifogyott) és most vonyít, már be is hányt, annyira szívére ment az a gyenge térerő. Az autó épp magát vezeti és a bringavadász szoftver fut rajta. Ez az alap, ami még szinte megértő és empatikus. Az együttérzés potenciális balesetforrás, nem engedhetjük meg magunknak. Fantáziánk, dühünk, félelmeink és tudatalattink sötét szörnyei segítségével szűkíthetjük tudatunk tovább, hogy még elővigyázatosabbá degradálódjunk morálisan. A fehér SUV, nyugdíjas aki már mélyre ülni sem tud, csak azért vezet még, mert pörgeti a gazdaságot. Az a néhány civil áldozat semmi ahhoz képest ami akkor következne be, ha jogsi hiányában nem vásárolnának fehér SUV-kat. Munkanélküliség az autóiparban. Aztán a sok munkanélküli unalmában mind a bicikliúton tolná a babakocsit és sétáltatná tabletes külykeit. 

Az e-rolleres mind troll. Spórolják a sok kalóriát a konditeremre, ahol aztán a fekpadon elüldögélve megszámolják majd rohadt nagy mennyiségű fehérjepor fogyasztásával megünnepelik. Még menni is lusták, már készül nekik az új modell, a roller amin ülni is lehet. Csak a legrosszabbra számíthatunk tőlük. A cucc, amin közlekednek nem az övék, bérlik, ott hagyják keresztben, ahol épp elfáradtak sorvadó lábaik a sok állva haladástól. Semmit sem tudnak a közlekedésről, mert ehhez a szarhoz még az sem kell, hogy tudd mi a jobb és a bal oldal. A troll támad, direkt szembe jön, szándékosan ártani akar a kerékpárosoknak.

Minden autós telefonjába gyógyult arrogáns tahó, a motorosok gonoszok, a rét felett repkedő apró madarak pedig vérszívó dögkeselyűk. A tinik drogosok, a fiatalok alkoholisták, a középkorúak ugyanez a négyzeten. Nincsenek nénik, csak banyák vannak, a bácsik zombik, minden jó nő ribanc, minden férfi patkány. Az új generációk mind szocmédia függő gyenge szarok, az öregek pedig a túlvilágról járnak vissza toporogni. Mind ellenünk vannak tettben, gondolatban, mulasztásban. Romlott, dekadens, veszélyes társaság. 

A legrosszabbak természetesen a biciklisek. Nincs náluk veszélyesebb, hülyébb és kiszámíthatatlanabb csürhe. Már jó messziről meg kell állapítani róluk, hogy részegek. Azért nem ülnek kocsiba. Száraz lánccal recsegnek, ötletszerűen váltanak járda és gyorsforgalmi út között, csak akkor tudják mi van mögöttük, amikor hátraköpnek. Első kerekeik pengéi gyermekek vérére szomjaznak, fékjeiket megette a rozsda, lámpáik lemerültek tavaly előtt. De mégis mennek, kanyarodás helyett irányba csapódva, sötéten suhanó pengék, csörömpölő láncos buzogányok. Egy biciklis nem hall, azt hiszi, hogy lát, a parkoló autók oldalához simulva lopakodik ki féktávolságon belülre. Mivel biciklihez nem kell jogosítvány, minden bringás analfabéta. Igen, kedves kerékpáros sorstársaim, mi mind azért ülünk nyergen és nem ülésben, mert analfabétaként nem kaptunk vezetői engedélyt. Ez a nagy büdös fájó igazság, még ha egy szemernyi valóság vagy tény sincs mögötte. A biciklisek mind analfabéta részeges hülyék. Ja tudom, van egy haverod, aki bringás és ő egy kivétel. Nem az. Nincs kivétel. Rohadtul fontos, hogy ne legyen kivétel, mert csak komplikálja az előítélet meghozatalát. Nem lehet úgy gyors következtetéseket levonni, ha közben el kell gondolkodni rajta, hogy oké, mindenki veszélyes troll, de az ott, ő, nem lehet, hogy pont az a haverom, aki rendes? Nem. Még ha a rendes haverod is az a távolban feltűnő kerékpáros, konstans rosszindulatod akkor sem szabad felfüggesztened. Az előítéletességben nincs barátság. Mindenki, a barátaid, a szüleid, gyerekeid, te, én mind kivétel nélkül azokba a csoportokba tartoznak, akikről nem lehet elég rosszat feltételezni. 

Lényeges momentum, hogy miután biztonságban elhaladtunk embertársaink mellett, felejtsük is el amit addig gondoltunk róluk. Gyűlöletre, utóégetésre, kipufogásra, önhergelésre, bosszúra nincs időnk és mentális kapacitásunk. Figyelmünket az új veszélyek felé kell, hogy fordítsuk és csak ítélkeznünk tovább, előre, fegyelmezetten, rendületlenül, elszánt, konok butasággal szemöldökeink között. 

Ha ez megy, lassan begyakoroltuk, következhet a második fázis, a paranoia szép fokozatos bevezetése. 

 /Krisz

A pozitív gondolkodás lényege, hogy nem elégszel meg egy szív emojival, minimum hármat teszel minden mondat végére. Allergiás vagy a negatív energiákra és teljes szívedből gyűlölöd a gyűlöletet.

/Buff

Egy tanulmány helyett legyünk inkább képmutatók. 

Minek szépítsem, megteszik mások. Az oszló, foszló tetem dekorálásával sok szorgos közösség, egyetértés buborék, pozitív eszmék foglalkoznak folyamatosan. Lehet él még, de talán már halott. Nem látszik már a sok festék alatt. Smink, jelmez és álarc is fedi. Meg egy bukósisak.

Ne gondolkodjunk pozitívan. Elegem van már csak a hangzásából is. Nem, nem jó kiszúrni a bal szemünket, még akkor sem ha azzal láttuk a Macskák musicalt. Nem vágom le a füleim, mert negatív hangokat, zajt, karcolás és kaparászás neszeit, hangos szirénát és telefonon lejátszott mulatós zenét is hallani vagyok kénytelen velük. 

Ne pozitívan gondolkozzunk, simán csak józanul. 

A pozitív gondolkodás méltatlan népszerűsége a fehér hazugságok kritizálhatatlanságával, majd a kritikus gondolkodás tilalmával és cenzúrázásával kezdett exponenciális növekedésbe. Néhány évtized kellett csupán hozzá, hogy mindent, bármit kiszorítson, ami nem száz százalékban vidám, nyitott, befogadó, élet-igenlő, emelkedett, támogató, megerősítő üzenetet hordoz.

A pozitív gondolkodás nem tűri a kritikát.

Képzeld csak el, amint a szomszéd épp napjának húsz lehetséges jó percét töltené el azzal, hogy végre kibontja és kipróbálja a robotporszívót, amire már három és fél napja vár és végre nem kell minden héten 20-25 percet a régi zúgó szar hurcibálásával töltenie. Előtted egy ember, aki egyszerűen csak örülni szeretne, új hardware szagát érezni, jó minőségű használati utasítást (12 nyelv, 6-os betűméret) kiemelni a dobozból. Egy komplett könyv, kezébe szeretné fogni, kinyitni és élvezni az orra előtt végigpörgetett oldalak illatát. Szeretné nem elolvasni, intellektusát próbára téve üzembe helyezni az új csodát. A kis robot családtagot, amiről neked ott a véleményed: szirszar, felesleges kacat, árt a földnek, mindenkinek, neked is. Limlom ami lehúz, mert nem még több kényelemre, nem könnyebb életre van szükséged. Ha ezeket tovább fokozod, bele fogsz már halni. Még egy falat kényelem, még egy kiszolgált motorikus funkció, még egy helyetted gondolkodó gép, és már egy szúnyog vagy egy darázs is képes lesz végezni veled. 

Az intelligens porszívójával flexelő szomszéd öröme pozitív érzés. Dolgozott érte, órákat töltött cégénél, hogy pénzt teremtsen hozzá. Informálta magát, választott, döntött és kivárta míg lemegy az ára. Húsz perce van, hogy az első találkozás legédesebb örömét kiélvezze, addig tart a dopaminlöket. Utána már soha nem lesz ugyanaz. Lesznek még jó pillanatok, a vendégek is szívesen hallgatják majd, hogyan takarít sarkot, honnan tudja hol van, hol volt már és hogy talál vissza a töltőhelyre. Kérik a linket, ami a népszerűség egy modern megnyilvánulási formája. Kifejezetten gonosz és rosszindulatú cselekedet lenne ilyenkor belevéleményezni a világába. Késő. Illetlen, sértő. Nem vall jó modorra.

Nem mondhatod egy Donald kacsává torzult fiatal lány arcára, hogy tönkre lett téve, nem mondatod egy olcsó gépi, plázában felvarrt "Love is the answer" tetoválásra, hogy kár volt. A tizenöt éves ember egészséges bőre is piac, gazdaságpörgető potenciállal rendelkező terület. A bőrre egész sereg mikró és makró gazdasági szereplő utazik, épít, él belőle. Tisztítod, kened, véded, vágod, szépíted, gyógyítod és tetoválod. Egy rakás pénzt mozgat, és ebből cégek serege él. Ami él, élni akar, ezért növekszik, és hogy ezt tehesse hódít, újabb célcsoportokat von be, mennyiséget növel, termel és értékesít. Gépeket állít elő, festékeket forgalmaz, melyekkel egyszerű, katalógusból kiválasztott szívformákat, idézeteket, jelszavakat, koponyákat és jövőbeli exek nevét írják örökre tizenévesek bőre alá. Pont leszarják, hogy jól áll e az örök-garbó egy zavarodott, dühös, rohadtul nehezen beilleszkedő kislányon vagy kisfiún. Nem mondhatod neki, hogy "Bendzsikém, egy nyakadra varrt skorpiótól, szerencsére, még nem leszel sicario". Azt kell gondolnod, érezned, mondanod, hogy szép, mert a tetoválás alanyi jogon művészet.  Minden szép. Szép kék lepkék, átszúrt szívek, mini Buddha cserépből, műanyagbambusz. Áldás, szeretet. 

Nem mondhatod egy filmre, hogy szar, egy előadóra, hogy tehetségtelen, nem szabad észrevenni a festék alatti hullát. Elrontja a hangulatot, negatív hullámokat gerjeszt. Rossz, nyomasztó teret csinál egy ünnepből, aki meztelennek látja, gondolja, és nevezi a királyt. 

Az energiavámpírok

Aki elégedetlenkedik, folyton morog, mindent utál és bárkit képes negatív színben feltüntetni, annak belül vannak gondjai. A világ és közte lévő szűrő egy légyszaros szúnyogháló. Energiavámpírnak nevezik a háta mögött, elfelejtenek üzenni neki a péntek esti programról és amikor mégis rátalál bujkáló barátaira, az öröm nem teljesen őszinte. Leül és küldi a fikázós történeteit lendületből, láncban.Baj van vele, majd rájön, rávezetik, vagy nem. Úgy marad, politikai kommentálással szórakoztatja magát, lesz kis mérges burka, amiben megértik, elhiszi, hogy elég, jó így is, és morogva él, míg meg nem hal. Bűnbaknak jók, rájuk hivatkozva, melléjük állva néha valóban értékesebbnek és helyénvalóbbnak látszik a pozitivitás. Bármi is legyen valójában. 

Létezik tehát a szociális térben egy sápatag szörny, néha éjjel megtalálja a kollégákat, ismerősöket még a legeldugottabb flipper vagy dartsgép mögött is, aki miatt, aki ellen a pozitív gondolkodók a mobbing, kirekesztés és bűnbakképzés módszereivel védekeznek. Ők tömörítik mozgalommá, fronttá, aktivizmussá, ellenük indul harcba a félvak pozitív arrogancia.

Cenzúrázzák a képeket, a filmeket, könyveket és a belőlük már elszabadult történeteket vagdossák, torzítják egy előre definiált szép világ képére. Befizettek az életre és azt várják tőle, mint egy vidámparktól, hogy jól szórakozzanak a pénzükért. Legyen minden tip-top, biztonságos de izgalmas. Tiszta, illatos és szóljon mindenhonnan olyan zene ami mindenkinek tetszik. 

Egy dél koreai popsztár kiadójának részvényei esni kezdtek, mikor járni kezdett valakivel. A rajongói, sok millió pozitív gondolkodó, nem úgy definiálták rajongásuk, lelkiekben szegényes életük kincse, követői nyomoruk tárgyát, mint akinek olyan barátja van, akit a lány maga választott. A sok kis élettelen követő addig addig bojkottálgatott a twitteren és ahol csak lehetett, hogy az már a tőzsdén is meglátszott. 

A pozitív gondolkodás szereti előre definiálni, másokkal is megosztani és jó szorosra húzott egyetértésben tartani az eszmét, mely mivel már a neve is pozitív, csak jó lehet. 

Nem vagyunk jók, mert senki sem az. A jó szándék még nem jó cselekedet. Semmi hasznunk nem származik belőle, ha folyton csak dicsérjük és jutalmazzuk önmagunkat. 

 /Krisztián

Kapcsolódó:

Pálinkás cukor

Nagy fehér hazugság

Nagy szürke valóság

Hát ez most nagyon jól esett! Azért nehéz belekezdeni, mert fékezni kell magam, visszatartani a rém unalmas lelkendezést, legalább itt, az elején, hogy olvasható maradjon a beszámoló. Szuperlatívuszok nélkül végigírni nehezebb lesz, mint végigtekerni volt. 

Szeretek biciklizni és tudom, hogy nem vagyok jó benne. Így aztán egészen sokáig túléltem a kerékpáros  sportot, közlekedést, túrázást és ingázást. Nagy elánnal, lassan gyűjtögetett tapasztalati pontokkal, szerencsével és a szabadjára eresztett túlélő ösztönlényem segítségével még mindig nyeregbe bírok szállni, nem törtem össze, megúsztam, sikerült sokat tekernem. Ha jó nem is, jobb azért még lehetek annál mint amilyen tegnap voltam. Minden nappal kicsit kevésbé hülye, ennyi is elég ahhoz, hogy egész sokra vigyük az életben. Tulajdonképpen sikerrecept is lehetne, van annyira hasztalan tanács. 

Mérséklődő kerékpáros hülyeség-indexel, nagy naiv szerelemmel szívemben mi más is következhetne, minthogy fürdeni, tocsogni, dagonyázni szeretnék a biciklizésben. Beleszállni, benne maradni, hagyjon a világ a hülyeségeivel békén, maradjon magának, hisz én is csak azt teszem. Kíváncsi voltam, van e olyan mennyiség, amivel végre úgy kihajtom magam, hogy egy időre elég legyen belőle. 

Van és nincs.

- Van egy 24 órás verseny a Hungaroringen. - említette Gyula, én pedig tudtam, hogy ez a mondat innentől fogva nem fog kimenni a fejemből. - Nevezni már nem lehet, de talán még találhatok valakit aki befogad. 

És talált, és befogadtak. Sem a szervezők, sem a befogadó csapat nem hagyott út szélén, amint pesszimizmusom szerint történnie kellett volna. Visszajeleztek, segítettek, nem fárasztottam őket morgóssá, ingerlékennyé, türelemmel vezettek át a nevezési folyamaton és lehetővé tették életem következő - de első ilyen - kalandját.

A VelenceBike által szervezett Tour de Ring eseményen van egy 24 órás versenyszám. Ebben nincs más dolga a bringásoknak, minthogy annyi kört tekerjenek, amennyit csak tudnak. Egyszerű, mégis fontos tanulságokkal kecsegtető tevékenység. Most majd végre megmutatom magamnak, hogy az én seggem sincs kevlárból. Megtanulhatom, hol a helyem. 

Forró betonon tapodok, négy év telt el, legutolsó rajtszám felvételem óta. Hiányzott. Karszalagok, matricák, biztosítókapcsok, egy szám nekem és most először van egy másik is: Rókának. 

Róka egy alumínium, karbon keverék gravel kerékpár, eredeti nevén Merida Silex 700, de arra nem nagyon hallgat. A Rókát szereti, bár arra sem hallgat. Csak látom rajta, hogy szereti. Valóban ravasz egyébként, rávett, hogy új kerékpár helyett vegyek csupán új kerekeket, vékonyabbat, szebbet, olyat, ami egy Forma 1 -es pályához méltó. A gravel típusú bicikli előnye a az adaptálhatóság, fel lehet szerelni hibátlan aszfalthoz és bonyolult erdei ösvényekhez is. Felkészültünk tehát, rajta szép új kerekek, rajtam friss borotválkozás nyomai, életemben először viselek rajtszámot biciklistaként. Minden versenyzőt egy boxhoz rendelnek, ahol nagy, kényelmes, biciklivel alváshoz is komfortos matracok várnak. Ilyen kellene egy otthonra is, fut át az agyamon, majd a feleségem is elmémbe tér és csípőre tett kézzel lebeszél róla. Pedig nagyon szimpatikus drabális ponyvamatrac. Végletesen egyszerű, kényelmes és praktikus, étkező, műhelyasztal, gardrób, ágy és kerékpártároló egyben. 

Szétpakoltam rendesen, végigöntöttem helyem élelmiszerrel, ruhákkal és szerszámokkal. Minimalistaként igazi rumlit csináltam, hogy aztán később semmit se találjak meg, viszont mindig találjak valamit, ami korábban kellett, de nem találtam. De most még nem ott tartunk, hogy mániákus motyogással ropit keresek a zoknik között. Most megérkeznek a többiek. Első látásra megkedveltem az összeset, mindenkit. Csak jó arcok érkeztek. Trikómintákkal bőrükre sülve, napbarnított térdekkel, alkarokkal és felső ujjpercekkel. Vidáman, néhány perc leforgása alatt rendezkedtek be olyan színvonalú ellátmánnyal, ami magasan felülszárnyalta minden erről alkotott képzeletemet. Kávéfőző, snack-bár, jóga és wellnessz stúdió, majd pikk-pakk, ott termett egy DJ pult is. Teakonyhák, kempingasztalok tették egyre lakájosabbá a kezdetben csak morcos matracok lakta teret. Amikor a DJ végre munkához látott és megszólalt, hogy "Pedro, pedro, pedro!" tudtam, hogy nem fog kimenni az agyamból vagy két hónapig. Kértem és kaptam kávét, rángatta a lábam a basszus és olyan derűs békében vártam a startot, ami újdonság volt. 

Megismerkedtem box lakó társaimmal, egy szólós és egy csapat. Összeszokott, egymást jól értő társaságnak tűnt, egy két biztató szó még nekem is kijutott. És ez még csak a kezdet volt. Ezek a bringások sokkal rendesebbek, mint egy hétköznapi, általában szintén rendes biciklis. Később, már a verseny során elég volt egyszer felfordítanom a Rókát és kérnem sem kellett, nálam máris sokkal szakértőbb szemek segítettek életben tartani azóta teljesen szétesett váltómat. Nem győztem hálásnak lenni a sorsnak, hogy ilyen jó helyre hozott, ahol nem győzök hálásnak lenni. Tukmálgattam a gumicukrokat mindenkire aki közel merészkedett. 

Szólóban indultam és ez itt szó szerint értendő, mert állandó kísérőim, feleségem és Süti kutya most nem tudtak velem jönni. Felkészítőim nem erre jártak, valahol a pokolban tekernek épp. Nem volt aki diktálta volna belém a ropit és a magnéziumot, a D vitamin fontosságát sem hangsúlyozta ki senki. Mégsem voltam egyedül soha, nem létezett olyan szükség amit a boxban épp nem pályán lévő versenytársaim meg ne tudtak volna oldani. Expressz. Kávét is adtak, többször is, és ráadásul frissen főzött kávét klasszikus vagy intenzív aromával. 

Gyönyörű volt a start, libabőrös, energiában és hőségben fürdő elrugaszkodás, valami elképesztően jónak a kezdete. 

Az első néhány óvatos kör után felvázoltam magamnak az alapelveket és a stratégiát amit majd követni szándékozok. Talán érdekes lehet azoknak, akik kíváncsiak egy ilyen versenyszám belső, mentális vonzataira is. Először is itt menni kell. A takarékos, ultrahosszú biciklizés nem jelent lassúságot, mert különösen a Hungaroringen, túl alacsony sebességgel csak lendületet veszítünk, vagy meg sem nyerjük amikor kellene, így végeredményben többet fogyasztunk. Meg kell találni azt a tempót ami fenntartható minimális energiafogyasztás mellett. Mivel a Ring nem sík, ez nem konstans, hanem egy profil. Egy sebességprofil, jó helyen bekapcsolt turbóval, soha el nem mulasztott recover szakaszokkal, rituálisan betartott gumimaci és ivási pontokkal. Egy lustán kihagyott taposás sokba kerül, az elmulasztott kulacsozás pedig köröket vehet el. 

Első pihenőmet szerettem volna már száz begyűjtött kilométer után megejteni, négy óra hajtás után tértem be a boxba. Ekkorra már majdnem minden helyére került a tervben, már csak tovább kellett csinálni. Szőlőt ettem, kevés ropit, fogat mostam és feküdtem égnek meresztett lábakkal. Majd inkább sétáltam, nem látszott jó ötletnek merevre pihenni magam. 

Orvosi sátorban kellett megjelennie minden szólósnak hat óránként. Második szünetem így már nem volt messze, tekertem még néhány fontos kört, majd frissen menetből érkezve megálltam vérnyomást és pulzust méreti. Nem volt jó ötlet. Megtanultam, ilyen esetekben érdemes a szünet végén és nem előtte dokihoz menni, mert akkor nem lesz 140 es a pulzusom. Tanulságaim tudatában a későbbi vizsgálatok már egy szemtelenül nyugodt és optimális vérnyomású versenyző (kór)képét mutatták. Morális koordináta rendszeremben a hősök top 5-je a mentőorvosokkal, tűzoltókkal és kórházi nővérekkel kezdődik, mindig is szerettem volna egy sokat tapasztalt, egész nap a hőségben vérnyomást mérő dokihős arcára mosolyt varázsolni. Megköszönni szolgálatait egy támogató poénnal. Nem sikerült, elsőre legalábbis nem. Négyszer is meg kell jelennem náluk 24 órán belül, van néhány lehetőségem kitapasztalni, mi ütheti át fáradt, egészségügyi szarkazmusukat. 

Újdonság a résztvevők közötti non verbális és verbális tisztelet. Ismeretlenek biztatnak és öntenek belém erőt önbizalmat, biccentek, biccentenek, próbáljuk nem csak szerszámokkal, kajával és kávéval, de mentális energiákkal is segíteni egymást. Minél fáradtabb vagyok testben, annál több fontos kis lelki energiadózist kapok. Próbálok adni is, de sután megy még. 

No de milyenek ezek az arcok a pályán? Verseny közben? Ott is megy a nagy bratyizás, vagy kivillannnak a vicsorok a mosolyok mögül? Ott nem jók, még jobbak. Senki nem szeretne bukni, ráadásul jók, ügyesek, figyelmesek. Lehet, hogy történt baleset, de én nem tudok róla. Még egy veszélyes manővert sem láttam. 

Olyan volt, mint napijegyet venni a hullámvasútra és jól kihasználni. Félúton sikoltoztam, a másik felében meg tudtam, hogy fogok. Nem, ez nem passzol valahogy. A hullámvasút párhuzam oké, maradhat, de nem sikoltozva, inkább szorosra zárt szájjal. 

Szándékosan nem néztem az eredménylistát, nem akartam tudni róla, hogy állok, mert attól féltem, hajszol vagy demoralizál amit látnék rajta. Potenciálisan mérgező gondolatnak tartottam tudni, van egy egy körrel lemaradva mögöttem valaki, féltem a plusz nyomástól amit egy kompetitív kényszer helyezne rám. Ez egy ultra biciklin, legjobb ha magával törődik az ember. Az, hogy ki a jobb, azt teljesítményünk és nem párbajaink eredménye dönti el. A kakaskodás, bár gyorsít, rengeteg energiát zabál fel. Ez egy ultra, ami nem izom, hanem anyagcsere sport. 

A 88. körnél tudom meg először a köreim számát, bőven van még előttem idő, úgy tervezem a következő menetben megcsinálok 13-at, utána pedig az utolsó szünet, doki és amennyi sikerül. 

Előzetes tervem 400 km volt, később 100 kör megtétele látszott elérhetőnek, ha több lesz, maradhat. A végeredménnyel képtelenség elégedetlennek lennem. 111 kör után lendítették elém a zászlót végre, 477 kilométer (4300 * 11), és micsoda kilométerek. A maximális sebességem 68 km/h, átlag 25, ami jól jelzi, hogy volt zuhanás és kapaszkodás is bőven. A körönkénti 36 méteres ereszkedés emelkedés 4000 függőleges métert is a statisztikákhoz illeszt. Jó kemény menet volt. Egy kétnapos bérlettel folyamatosan hullámvasúton.  

 /Tompahawk

Nem tudom milyen lehetett egy troll barlangja régen. Az hogy a klasszikus, mitikus változat létezett e, barlanglakó volt e, mind kétséges. Amit biztosan tudunk: a modern, XXI. századi troll elég jól fel van szerelve. A lávalámpa alap, és bárhol is lakik, az barlang.

Ha egy medve tudna fütyülni, duettet hallottunk volna, amint Buff és Dimitri egy tágas sziklaüregbe nyitva végigfuttatták tekintetüket a hatalmas monitorokból, és néhány high-end gamer PC-ből összeálló futurisztikus látványon. Medveanatómiai okokból a remete egyedül füttyentett. Rend volt és tisztaság. A sztereotípiák mentén joggal elvárható pizzás dobozok, csokipapírok, papírtörlők ebből a barlangból hiányoztak. 

- Ez lehet a trollközpont. - állapította meg a nyilvánvalót Buff, csak hogy fenntartsa a kapcsolatot a medvével.

Felébresztette az egyik számítógépet. A beléptetőképernyő szép tavaszi táj, Krisztián maga készítette a képet. Egy Márti nevű lánnyal élt együtt akkoriban, és kényszeresen sokat kirándultak futóversenyekre. Rengeteg fa, domb, gomba, virág és napsütés fotót készítettek együttlétük minőségi, természetközeli és egészségpárti oldalát megörökítve. Van miből háttérképet választania élete hátralévő részére. 

Egy másik számítógép, ahogy a remete folytatta a központ üzembe helyezését, egy ködös, hideg téli erdő képével köszöntötte. Permetszerű eső, az esti szürkületben ég felé meredő kopár, fekete ágak. 

- Hisztéria. - vetette oda, csak úgy magának a remete. Fekete fehér hisztéria. 

A mentális zavarok félreértelmezéséhez, mint sok más totális félredefiniálásához, jelentősen hozzájárult a cukrozott hamis méz, a nikotinfüggő erős ember, az erkölcstelen bigottság őshazájában, Hollywoodban előállított néhány film. Jó és rossz is. A skizofréniát gyakran mosták össze a sokkal szexisebb tudathasadással, még szuperhősök is beszálltak a betegség közérthetővé tétele érdekében. Jóképű, intelligens sorozatgyilkosok, hétéletű, nagyon szép lányok, kétéletű, nagy zöld testépítők próbálkoztak mentális betegségek - nem is tudom - népszerűsítésével. 

A bipolaritás sem maradt a radar alatt, Richard Gere főszereplésével fulladt csókolózásba a téma feszegetése. Scherlock Holmes, bár a filmes adaptációk ezt nem mindig hangsúlyozzák ki, szintén ettől a betegségtől szenvedett az eredeti regényekben. Vagy zseniális, minden rezdülésre és jelre figyelmes emberfeletti ember, nyomozó, rejtélyek és rejtvények megfejtője vagy egy kokainista nihilista, aki szarul hegedül az áporodott szagú, besötétített kunyhójában. Döglik és szarik mindenre. Ügyfeleket hajt el, Watson-t ekézi, savazza a világot, tép és sajnálja magát. 

A fenti művek, bár az utóbbi elég jól sikerült, az előbbiben pedig szépek a színészek, félrevezetőek. A bipolaritás csúcsai nem termékeny, boldog, szellemi szárnyalások. A betegek ritkán oldanak meg rejtélyeket és csak akkor dumálnak ágyba diplomás orvosokat, ha szépen ki is vannak gyúrva. Ez viszont (a kidolgozott izomzat és stabil jövedelem) a mély periódusok miatt elég valószerűtlen. A csúcs is hisztéria, pánik, kapaszkodás a pillanatba. A maradni akarás görcsös szorítása, a pillanat habzsolása. "Se fel, se le, se előre nem szabad nézni, itt, itt, itt, mert most jó! Hamarosan vége, megyek vissza a mélybe, tudom, de most még itt, itt, itt és most kurva jól vagyok. Nem akarok felébredni, nem akarok újra elaludni. "

Diszharmonikus feszültség von figyelmeztető, vöröses aurát a helység közepén megjelenő, a semmiből formát öltő Krisztián köré. A testet öltés hosszú, szépen animált pillanatai után a herceg avatárja tétova mozdulatokkal, imbolygó léptekkel a számítógépek felé vette az irányt. Tudomást sem vett a füttyentésre képtelen medvéről vagy a led világította egérpadokat csodáló remetéről. Az asztalokhoz érve egy pillanatra megtorpant, majd elmosolyodott. Buff hátán azonnal futkosni kezdett a hideg, a tarkóján felállt a szőr és ősi, állatni énje azonnali lecsapott fülű hátralépésre szólította fel. 

Groteszk trollmosoly torzította barátja arcát egy szörny pofájává. A tekintete pedig: egyszerre volt üres és őrülettel teli, bambasága alatt forrongó kiszámíthatatlan, kiolvashatatlan szándék fortyogott, változott, fenyegetően fel-felbukkant. Az apatikus, rezignált mozdulatlanságot az őrület energiái kezdték megtölteni. A réveteg mosoly pillanatokra fürkész ragadozó, máskor egy rémült préda grimaszaivá változott. Az őrület látványa bénultságba dermesztette, megrémisztette őket, ősi félelem ébredt és fújt riadót, testük minden erre képes sejtje menekülésre, védekezésre, vészhelyzeti módba váltott. A legrémisztőbb azonban nem a látvány volt. A gondolat, ami mindkettejük fejében fekete fénnyel világított: ez most nem álom, hanem épp annak a vége. Barátjukra nézve azt érezték, hogy most az igazi Krisztiánt, a maszkok alatt lakót, a saját hordozható rohadt kunyhójából soha elő nem merészkedő hitvány szörnyet látják. Nem volt benne semmi, de semmi, ami szeretni engedte volna őt. Szánalmasnak látszott, annyira, hogy már sajnálni sem képes őt senki. A nihilizmus sárgás szürke gázfelhője kezdte megtölteni a helységet. Végtagjaik elnehezültek, látóterükben szürke, fekete foltok táncoltak. Aztán feketeség.

Krisztián sokáig jó pofát vágott mindenhez, ami futással, tágabb értelemben atlétikával, még tágabban pedig edzéssel kapcsolatos. Igyekezett egy szenthez méltó pozitív kisugárzással (kíváncsi figyelemmel, türelemmel, támogatással és megértéssel) viszonyulni bárkihez, aki a sport templomába térve részt vett a vasárnapi hosszúkon és nem mulasztotta el a keresztedzéseket. A sport temploma itt: az egész világ azon része, ami nincs elkerítve.

Mosolygott, ő ezt a belső béke derűjének hitte. Pedig nem sikerült szépre, idővel maszk-szerűvé vált, rágyógyult, izzadt alatta az arca. Vigyor lett belőle, a jó szándék erodálódó mementója. 

Szépen lassan ráébredt, hogy egy pap főleg hallgat. 

Elmondták neki, hogy kerékpározni úgy is lehet, hogy nem váltunk sebességet egy rohadt sok fogaskerékkel megrakott mountain bike-on. És nem mondhatta rá, hogy az úgy nem jó. A skorpiókormány-toldalékra és a védőfelszerelésre húzott védőhuzatra sem húzhatta el a száját. Áldását adta rá, hogy újabb elégedett hívőt tudhasson a felekezetben. 

Elmesélték, mennyi startvonalon elfogyasztott zabkása, müzli és banán kell egy maraton lefutásához, de nem szúrhatta közbe, hogy ez ökörség. Mosolygott míg a háttérelméletet is megkapta mellékletben, szépen levezetve hogy ez miért nem működne másként. Majd vigaszt nyújtott, miután a startevő hányás miatt küldetését feladni kényszerült, de még ekkor is süket fülekre talált híres vérelméletével, éhgyomorra edzés petícióit elsunnyogták. Boldogan éltek, ettek, futottak és hánytak tovább. Neki csak az áldás, feloldozás maradt. 

Figyelmesen végighallgatta egy karácsonyfa monológját arról, mire jó hét különböző fényforrás egyszerre egy sima esti edzéshez. Ez villog, ez pulzál ez pedig világít. Ez nekem világít, ez pedig a szembejövőket teszi vakká. Ámen. Misék alatt a hívek okos óráikat, apró tévéiket babrálták, statisztikákat és státuszképeket posztoltak. Életükről, viselt dolgaikról, edzéseikről grafikonok, térképek és komplex statisztikai elemzésekkel beszéltek, arra, hogy "Hogy érzed magad?" Majd mindenki az órája segítségével adott választ. "Kösz jól, pulzusom 65, eddig 2800 kcal energiát égettem, a héten 26 kilométernél vagyok." A felekezeti élet nem szólt másról, mint kilométerek gyűjtéséről. A futók, és nem csak az övék, hanem globálisan, a sport világán eluralkodott az alacsony pulzustartomány, a receptcsere-futás, az eszmecsere edzés, diavetítés és érmegyűjtés. A korona járvány alatt már online felületeken lekönyvelt virtuális maratonok medáljait verseny nélkül is me lehetett szerezni. Beneveztél, futottál magadnak egyet és kaptál egy medált. Valamivel olcsóbban, mint a valódi versenyeken. 

Gyónásaik alkalmával a futóbűnös lelkek nem feloldozást, útbaigazítást vagy edzésterveket kértek tőle, meg sem hallgatták. Csak azért tértek be hozzá, hogy megerősítést kapjanak. Nem volt szabad megtagadnia. Szarul csinálni valamit nem bűn, a templom dolga pedig nem az, hogy segítsen jobbá válni. Azért van, hogy részesei lehessünk az általuk szervezett Eleve Úgy Ahogy Vannak Jó Emberek Klubjának. (EUAVJEK) A vevőnek mindig igaza van, a hívő szava pedig szent. 

A hívő magának prédikál, a pap pedig: dörgedelmes szavakat húz elő, de csak kicsit, már nem feddhet meg semmiért, bár szívesen tenné, csak enerváltan fejteget, példákkal és metaforákkal tarkított esszékkel szórakoztatja magát. Belenyugszik. Hibás lett és romlik ugyan az eszme, de mint üzlet nem rossz, egyre jobb, látványnak pedig kifejezetten szép. Burkot von maga köré ő is, hogy mint hívei, végre azt lássa, amit eltervezett. Miért ne lehetne elégedett? Szépek a számok, mi más számít? Mi nem kerek?

Márti és Krisztián sorsának szálai akkor futottak először össze, amikor a főpap-szent épp azon morfondírozott, hogy bevágja mögött a templomajtót és elmegy remetének. Belső eretnekség, egyházszakadás réme fenyegetett. Ez olyasmi, ami még a legerősebb idegzetű spirituális vezetőknél is kihúzza a gyufát, meggyújtja a csipkebokrot, megkongatja a vészharangot. A "Részvétel a fontos" szekta hívei, ahogy a futóversenyek mind népszerűbbek lettek, egyre nagyobb számban tűntek fel versenyek startjainál csálén felerősített rajtszámokkal, öblítőszagúan, Brooks cipőkben. Kulacsokkal, hátizsákokkal, vészhelyzeti magnéziumbombákkal, power-gél füzérekkel, okos órákkal, navigációs eszközökkel, tömlőkkel, csövekkel és divatos maroktelefonokkal. Az eddig főleg testedzés függők és a fogyasztói társadalom által megvezetett absztinens egészségmániások, kiválóságfüggők által látogatott versenyek résztvevőinek sorait a "Részvétel a fontos"-iszták növekvő csoportjai duzzasztották tarka tömegekké. A magasságok, távolságok, hőmérsékleti szélsőségek csökkentek. A jelentkezők száma nőtt, a közönség egyre népesebb. A templom minden misén teli, a pap-szent mégsem volt boldog. 

- Nem kell úgy rohanni! - hangzott el egy versenyen egy egymás kezét fogva kocogó emberláncból, és a szent bekattant, vagy kikattant, nem mosolygott tovább. Hagyta a maraton katedrálisról, trail kolostorról, intervallumozó szerzetesekről, bántalmazás és szarkazmusmentes futóiskoláról szóló terveit a francba. Elindult, hogy megkeresse Buffot, a táncfóbiás druidát valamelyik mocsara mélyén, és megtanuljon tőle méltósága megőrzése mellett elfordulni az emberektől. 

Buff miután felfalta Krisztián teljes heti élelmiszerkészletét, mocsárba süllyesztette biciklijét, csicskáztatta picit, összehordatott vele egy sziklakertre való követ, megtanította puszta kézzel harcsát fogni, megpróbálta csalódott cimboráját valahogy észre téríteni. Vigasztalni nem tudott. Nem hitt benne. 

- A kezdő, tapasztalatlan sokat beszél, mert bizonytalan és lelkes. Az előbbit úgy igyekszik megszüntetni, hogy mondogattatja magának, hogy ez így jó, az úgy oké, csináljuk csak így tovább. Just do it. A jó szándék egyben instant jó cselekedet. Csak a pozitív energiát tartja befogadásra méltónak, hinni akarja, hogy a jó útra lépés rögtön a jó taktikát, módszert és tudást is magában hordoz. A tanulás elkezdése csak megmutatja milyen temérdek mindent nem tudunk, ráébreszt, hogy a jó szándék még nem tett jóvá, és kellemetlen és kellemes tettek egész sora vár ránk, mire igazzá tud válni az, amit eddig csak hittünk magunkról. Amikor belekezdesz valamibe, az első dolog amit megtanulsz, hogy gyenge vagy, buta és rossz benne. Nyilván nem szeretnéd ilyesmivel terhelni magad. Az szeretjük, ha jó cselekedeteink azonnal meg is jutalmaznak. Ha egy hete gyúrsz, semmiképp nem veszed jó néven, ha kritizálják a mozgásod, a légzésed vagy a felszerelésed. Beleokoskodnak a dolgaidba. Ha két hete nyomod, már szakértő vagy, ilyenkor nem kapod, már osztod az okosságot. Három hét elteltével szokták a legtöbben abbahagyni, de aki marad annak is beletelik néhány hónapba, mire végre befogja a száját és az edzésre koncentrál. Te mondtad egyszer, hogy a futás önjavító tevékenység, bármilyen rosszul is kezded el, javulni fogsz benne. Nem lehet előre elmagyarázni minden lehetséges hibát, trükköt vagy módszert. A tapasztaláson keresztül tanulja meg mindenki a saját bőrén. 

- Már nem így hiszem. De ha így is van, akkor sem érdekel. Fáj, szorít, viszket a kötelező pozitív üzenet viselése. Hogy a francba lehet jó valami, ha folyamatosan elhallgatsz vagy hazudsz miközben műveled. És miért is? Mert minden fehér hazugság sérthetetlen, de még a feketékhez is tilos nyúlni. 

- Senki nem kényszerített rá. Nem is értem, hogy válhattál pappá egyáltalán. 

- Baszódj meg, ennél azért többre számítottam tőled. Lepattintasz ezzel a panellal. Miért nem mindjárt azt kapom, hogy "Minek mentem oda?"!? Egyébként punkból pappá válni az egyik legkézenfekvőbb karrier ha valaki úgy excentrikus, hogy közben fél az emberektől. Köztük vagy, mégis, legalább van egy kunyhó rajtad, amibe behúzódhatsz. 

- Igazad van, felhúztam magam, egyetlen mentségem, hogy tényleg felhúztam magam. Csalódtál, de inkább csak beleuntál ismét valamibe. Nem tartott meg, nem lett örök. Ennyi volt, egy újabb közösségben nem találtad meg a helyedet. Kerested, de nem ott volt. Szerintem nem voltál rossz prédikátor, amikor málnát loptam és ki kellett hallgatnom két felekezeti tag diskurzusát, nagyon pozitív hangnemben emlegették az új senior papot, aki olyan szépen tud beszélni a diétákról és lapos a hasa. Hagyd abba a szentnek levést, prédikációidat majd rejts el a neten, felejtsd el végre a kötelező pozitív üzenetet és mond el mi a bajod. 

- Márti. Letaroltam egy panaszos bejegyzése után. Csinálta magából a mártírt, mert feladott egy erős trail futást, én meg pont egy olyan versenyről jöttem haza, amin néhány öreg lobbista könnyített kicsit, hogy még több öreg részt vehessen rajta. Kevesebb meredek, kevesebb meleg, hűvös esti örömfutássá tettek egy egykor kemény félmaratont. Mivel a részvétel a fontos és így több a résztvevő, még úgy is kellett csinálnom, mintha ez egy pozitív dolog lenne. Csíkká szorítottam a szám, hogy meg ne szólaljak. Otthon nyitom a netet és látom Márti panaszát egy Trail futás bukta miatt. Meleg, meredekség, szomj. A poszt alatt pedig sok száz biztató, motiváló, támogató, empatika-emoji. Úgy látszott, a világ komolyan szívére vette, hogy ő aki három héten keresztül minden másnap futott egy hűvös esti tizest, nem tudta megcsinálni a hegyet és ez a hegy és a meleg hibája. 

- Nem bírtad ki, belementél és most te vagy a gonosz, egoista, elitista, negatív kritikus genya. Melyik emojival tetted magad végleg ellenségévé?

- Egy egész hosszú üzenetben reagáltam. 

- Sok szó, sok sértés, nagy megbántódás. Eretnek lettél a saját vallásodban, pedig meg voltál győződve róla, hogy ők azok. 

- Igen, amúgy sem bírtam már a templomi melót, gyakorlatilag csak a napi ritmust ismételgettem, és nem volt már meg az az érzés, hogy tényleg jobbá teszem a világot, ha minden hülyeségre okos, pozitív mosollyal reagálok. Írtam Mártinak egy edzéstervet. 

- Kígyómarás értékű felvezetéssel? 

- Úgy. És most személyesen is találkozni akar, hogy a szemembe mondhassa, hogy egy nagyképű, öntelt, elitista, negatív figura vagyok. 

- Majd hozd el egyszer bemutatni. Cseresznyeszezon van.

- Mi? Hülyeség!

Krisztián és Márti kapcsolata három éven át tartott és harminc évre elegendő fotó és videó örökítette meg a tájakat, ahová a két futóbolond ellátogatott. A lány komolyan vette Krisztián edzéstervének technikai részét is, a kígyómarásos felét pedig még komolyabban. A futók között nem ritkák a lelki mazochisták vagy azok a komplexusosok akik szeretik, ha végre az igazság végigvesszőz a hátukon. Spirituális fejlődésük részének tekintik a zord tényekkel, félelmeik megtestesült démonaival való szembesüléseket. Márti, mint mindenki más is egyébként, csak a virtuális térben tűnt felszínes hercegnőnek. A valóságban mindenki szebb és érdekesebb mint a szociomédiában, így amikor a bűnbánó Troll és a nyafka Mártír találkoztak, percek sem kellettek hogy Mesternek és Mártinak lássák egymást. 

Előzmények:

Bruce Lee szelleme

Az ártatlanság kora

Helló Barátom!

Örülök, hogy itt vagy, jól esik végre nem egyedül lenni, beszélni mindenféle baromságról ami eszembe jut. Guruljunk egyet, csináljunk egy kisebb túrát együtt. 

Induljunk. Ellenőrzöm minden cipzáram be van e húzva, csatok csatolva, zárak zárva. Jobb pedál le, rá a lábat és figyelve, hallgatva a lánchajtás első kattanásait kigördülünk a világba. Nem megyünk most sokat, ismerős helyeken leszünk, navigációval, táblák keresésével most nem kell foglalkoznunk. 

Benézünk az autókba, alájuk, nyíló ajtók, macskák, kutyák, gyerekek jeleit kutatjuk. Sétáló párok következő lépéseit jósoljuk meg. 

- Most ez egy ilyen ömlengéses túra lesz, ahol végig nagy szavakkal magasztalod majd a biciklizést? Mert akkor lehet, hogy inkább megállok és kitalálok valami ürügyet a lelépésre. Most hívtak, hogy fosik a gyerek és azonnal indulnom kell haza. Vagy valami még drámaibbat és naturalisztikusabbat. 

Mi volt ebben ömlengés eddig? 

- Egy ilyen bevezetés után mi jöhet? Szabadság, szerelem, csapó szél, lobogó sisak, lágyan neszező belsőmentes gumik, és a többi: Flow, transz, éberség, mozgás, jelenlét. Bla-bla. Egy ugráló bálna életörömét is beletervezted?

Nehéz lesz olyannak mesélni, aki előre tudja mit akarok mondani és már elhangzása előtt unja.

- Talán nem magaddal kéne beszélgetned. Minek akarod egyáltalán elmesélni. Ha már engem is untat, ki a fenét érdekelhet ez egyáltalán. A barátod vagyok, de ez már még a barátaidat sem érdekli. Nyálas, pátoszos ömlengés. Szerelem, szex, erőszak! Ami az alatt van, maradjon is ott. Írd bele a lakatos naplódba és rejtsd a könyvek mögé. Romantikus akciójelenet, dagadó izmok, dögös főhősnő és megállíthatatlan főhős. Megnyugtató végkifejlet, üzenet a mának. Ilyesmitől talán nem verne homlokon a máshol akarok lenni gondolata. 

Oké. Legyen. Mása és a Medve. Elmondom, hogyan ismerkedtek meg, mikor már ismerték egymást egy ideje. Igen, van ilyen, pont azt fogom most elmesélni. Romantika és akció. Szex az nincs, mert Dimitri prűd, nem járult hozzá. Még dublőrrel sem, sőt úgy meg pláne nem. Majd Krisztián kapcsán egy másik fejezetben. De az erőszakos résznek lesz némi intimitásba hajló feszültsége, ami erotikusnak is felfogható. Bár én nem úgy fogom fel, de szerintem vannak akik igen. 

Mása és Dimitri

Ha Krisztiánt valaki nagyon igazságtalanul és mélyen akarta inzultálni, nyálasnak nevezte. Voltak idők, vannak embertípusok, akiket ez hiúságuk főgyökerében sebez meg, összerándulnak tőle, fölbasszák az idegeiket és szórakoztató módon próbálnak jól reagálni a nem várt támadásra. Krisztián jól tanult, jól sportolt, mégis a száműzöttek zenéjét hallgatta, úgy öltözött, és olyan helyeken érezte jól magát, ahol a céltudatos stréberség nem számít éppen dicsőségnek. Folyamatos gyanakvás lengte körül rendezettsége, egészsége és szókincse miatt. Mit keres ott, miért van ott, ha más, céltudatos stréberek számára fenntartott védett és komfortos helyekre is beengednék. Nem punk, még a haja sem, mégis punkságokat beszél, csak szebben, iszik, de mindig megáll az önkívület előtt, keménykedik, de jóban van a szüleivel. Csak úgy vonzotta a szarkasztikus beszólásokat. Rendezett háttere és traumák látványos nyomainak hiánya kitaszítottá tették a kitaszítottak között. 

Nem tántorodott meg, punkult tovább, kicsivel több töményet ivott, kulturális és szociális ismereteit trágár sértésekké és cinikus, komor, elégedetlen megjegyzésekké transzformálta. Intellektusa mécsesét, mint szégyenfolt, ruháival fedte el. Megismerték és elhitték neki. Befogadták, lettek barátai, tudott értelmes és mély beszélgetéseket folytatni. Azt hitte, az lett, ami. Azt akarta hinni, hogy hisznek neki. 

Hörgött, üvöltött, rímeket írt káromkodásokra, a Fertőző Idők énekese lett, ordított, dühöngött, teljes befogadását mégsem sikerült elérnie.

"Nyálas!", gondolták magukban neki címezve, róla vagy ketten még akkor is, amikor véresre pogózott fejjel, válogatott átkokat szórt a világra egy színpadról. Érezte, pontosan tudott ezen gondolatok létezéséről, soha nem szabadult meg a viszkető érzéstől, hogy vannak még akik nyálasnak tartják. 

Egy idegszál, túl közel a felszínhez. Gyenge, támadási pont. Abban az esetben, ha vissza támadhat, ez nem gond, sőt a kemény élet természetes velejárója. (A kemény szó a kilencvenes években a nyálas ellentéte volt.) Visszavágott, szó szót, ütést földhöz verés követett és ment tovább az élet. Dimitri már csak bosszúsan vehette tudomásul, hogy védence megvédte magát. Nagy ritkán csoportos összecsapásokra is sor került, Krisztián nem mindíg volt teljesen flegma az identitás hazugságok kapcsán. Néha volt jónak hitt célja és csoportoktól kapott identitások is megtalálták olykor. ANTIFA harcos lett belőle, amikor Dimitri és ő szkinhedekkel akaszkodtak össze, máskor romák kergették haza, mert minek ment oda. Kiállt a nők jogaiért, két fogába került, az állatok védelmében megvert egy tahót a saját udvarán, aztán megharapta őt a kutya ami miatt az egész balhét kirobbantotta. Egyszer megcipőzték hazafelé éjjel, Dimi még épp időben ért oda, a rúgások nem kezdték részeg fejét célozni. A medve több alkalommal mentette meg, húzta ki saját maga által ásott vermeiből. Fogta a haját, amikor hányt és mindig volt nála hűvös citromos víz. 

A Fertőző Idők - ahogy általában a hardcore metál zenekarok - klánná alakult. A próbákon haverok és barátok lebzseltek, ismerősök ismerősei üdvözölték a tagokat cinkos mosollyal, bonyolult kézfogással köszöntötték egymást a belső körösök. Kriminális tevékenység gyanánt pedig füveztek próbák után, főleg a Szikár (róla majd később) hamis füvével baszták át őket. Próbák, fellépések előtt tiltva volt, mert rohadtul pontatlan és összehangolatlan lett a zenekar tőle. Három órával esemény előtt előtt tilos volt betépni. 

Egy szép ködös estén néhányan a klán tagjai közül, Krisztián, Dimitri, Buff, Dzsem, Szani és nővére: Mása épp törzshelyükön, egy pincéből kialakított rockkocsma egyik boxában múlatták az időt. A Panthera lemezről, Les Claypoolról beszélgettek nagy egyetértő vitákban, barátságos személyeskedés és rossz offenzív viccek körítették az okos csak értelmetlen okfejtéseket. 

Egyáltalán me értette senki annak a csajnak a motivációját, aki a klán asztalához lépve kivárta, amíg mindenki észreveszi, majd gúnyos félmosollyal Krisztián felé veti, szemébe nem nézve azért, csak úgy flegmán foghegyről:

- Kibaszott egy nyál vagy te baszki! - nem, nem rossz vicc volt, mert azon mindig nevet az aki mondja. Minél szarabb, butább, fább (tudom, hogy hivatalosan nincs ilyen szó) egy vicc, annál fontosabbnak érzi a mesélője, hogy jó példával járjon elő és megmutassa, hogyan érdemes nevetni rajta. De a csaj nem röhögött. Gunyoros félmosoly bujkált a szája sarkában. Jól nyomta, undor, megvetés, provokáció, kötekedés és egy csomó ki nem mondott lealacsonyító megjegyzés egy gesztussal. 

- Mi? - kérdezte valaki, tökéletesen mindegy ki. Dzsem lehetett, mert most az is mindegy, hogy ő ki. 

Dimitri ilyen esetekben már a kötekedő mellett szokott állni kérdő tekintettel, de ha az történetesen egy csaj...csajok fölé nem tornyosul fenyegetően, ez annyira alapvető, hogy még a vörös spirálfüzetbe sem kell beírni. Az ég kék, a nap forró, csajokat nem félemlítünk meg termetünkkel, mert az nem csak azonnali vereség, de gyalázatos bűn is egyben. Dermedten ült. Nem gondolta, hogy Krisztiánra fizikai veszélyt jelenthetne a troll punk csaj, de szinte saját lelkében érezte barátján esett szándékos sebzést. Buff sem jutott túl homloka közepére szaladó szemöldöknél, megállt kezében a golyóstoll, szájában a rágó, tüdejében a levegő. Krisztián lenyelt egy gombócot a torkában.

- He? - próbálta kifejezni magát kiszáradt torokkal és önérzete szélvédőjének szilánkjaival az arcában. Megtestesül, materializálódott előtte a démon, ami mindíg és mindenhol ott volt, minden klubban és koncerten ott állt valahol hátul, figyelte őt közelről és ha senkit nem látott, akkor is ott volt, csak épp elég távol. Szerette volna hinni, hogy nincs is, néha reménykedett benne, hogy már elmúlt, mindenki hisz neki, hiteles, kemény és amit mond éli is. Nem csupán prédikátora, hanem szerzetese is saját hitének. Borzongott tőle, üldözte a gondolat, hogy hazugnak, műnek, tettetésnek bélyegzik amit csinál. A nyálas nem csak hiteltelenítette, kirekesztette abból a világból ahol lenni vágyott, ahová akkoriban helyezni szerette volna magát. A nyálas jelző verbális leköpést jelentett. Azonos neműek esetén csakis ütésváltással menthető a becsület. De ő csaj volt. A második szó amit Krisz reagálásképp mondani tudott el sem hangzott. Mert nem jutott eszébe semmi, lebénult, csak annyit tudott elérni, hogy kicsit kinyílt a szája és remegett a széle. A mesteri pontossággal, profin kilőtt mérgezett nyíllal a szívében hirtelen, de csak egy villanásra beleszeretett kínzójába, szerette volna szeretni a démont. Legyőzte, lelőtte, ledöfte, vigye! Az övé. Szerelmes akart lenni gyilkosába. Hüppögve beismerni, elolvadni eltűnni fojtva ölelő karjaiban. Megadni magát, hagyni az egész keménykedő, alfa vetélkedőt a picsába. Faszba az egóval, faszba az állandó meneküléssel, elég volt. Az vagyok, aminek mondasz, a rabszolgád leszek, elegem volt abból, hogy fussak előled. Igazad van, hazug álszent vagyok, nem tartozom ide, csak mert oda nem tartozok. 

Elég, igaz, hazug vagyok,

nem tartozom ide, csak mert oda nem tartozok. 

/ Fertőző Idők - Hazug vagyok

Dimitrí megfeszült a helyzet igazságtalansága, barátja kínjai és saját tehetetlensége miatt. Ez nem olyan kötekedés, vagy provokáció volt, amihez szokott. Általában felületes sértésekkel hergelték egymást a felek, majd átkozódva visszakoztak, mellüket döngetve ellenkező irányokba. Ez most más volt. Gonosz. Ez egy asszaszin támadása volt egyenesen a szívnek. 

Mása, talán nem veszi lelkére, ha így több évtized távolságból így nevezem, egy stréber, valószínűleg azért került a Fertőző Idők klán köreibe, mert hardcore stréber. Az a típus aki elégedetlen azzal a tanárával, aki nem a lehetetlent várja el tőle. Igen, a tanárokat hajcsározó, önostorozó, kritikus, tökélyre törekvő kicsi kő. 

Mása, Dimitri álmainak légies látomása, egy Hattori Hanzo katana követhetetlenül céltudatos villanásaként csapott le a gúny maszkját viselő verbális mesterlövészre. Volt gúny, nincs gúny, ahogy a kiscsaj arca Mása markában már csak egy taknyos papírzsebkendő, szörcsög, szája gyűrött, döbbent csücsörítésbe szorul, szeme rémült, ahogy állát egy vas marok és acél sodronyok erejével szorítja egy hardcore stérber. Még nem érzett ilyet, azt hitte, azok akik éjjel nappal tanulva sanyargatják magukat, akik tudják a válaszokat és értik a feladatokat, mind puhány szarok. Mása egészen közel tolta az arcát, állánál fogva megemelte, falhoz szorította majd szakszerűen fölé tornyosult:

- Mond még egyszer! - sziszegte, de úgy, hogy Krisztián hátán is végigfutott a hideg. Egészen biztos vagyok benne, hogy nincs olyan értő és érző lény a földön, aki ki merte volna mondani mégy egyszer. - Csak mond és szétrepítem a pofádat! - És tett is erre utaló elég konkrét mozdulatokat. Ízelítőt pofa szétrepítéséből. A csaj szörcsögött Mása néhány ujjával a szájában. Érezte, tudta, helyzete rossz, de lehet még ennél sokkal rosszabb is.  Száz százalék biztos vagyok benne, hogy bárki a földön mélyen megbánta volna, felébredt volna benne az életösztöne ha a kiscsaj helyébe kerül. A salátává gyűrött arc, a szörcsögés és a szájának szétszaggatására tett elég egyértelmű utalás megbánó, engesztelő nyöszörgést hozott ki belőle. Mása kihúzta a szájából repítő ujjait, beletörölte a gyűrött arcba, majd elengedte.

Dimitri szerelmesen meredt rá, álmai látomása, a 178% on teljesítő légies könnyedség, a villámgyors arctépő, a tanárait gályáztató igazságosztó. Megfogadta, kicsit még jobban odateszi magát a gyúrásban és vesz egy kevésbé kopott farmert, esetleg egy pólót, ami Másának is tetszhet. Kevésbé naturalisztikus képpel, vagy kép nélkül. Egy nem metálos pólót például. Mása, Dimitri tudta, más is tudta róla, ki nem állhatta a hardcore metált. Ő, és ezt Dimitri nem tudta róla, más se, talán csak Buff, a medve miatt volt ott. Nagyon kedvelte a tagbaszakadt, mikroszkopikus mélységekig megbízható testőrt. Bukott a testőrökre. A rockerek túl részegesek, a stréberek unalmasak voltak számára. Dimitri pedig egy bonyolult és színes napirend szerint kavar, absztinens és hát testőr. Ki van gyúrva és látszik rajta, hogy van lelke. Csak még nem tudja mire is használja. Dimitri nem tudta, más sem, csak Buff, hogy Mása csak miatta lett a Fertőző Idők klán tagja. Attól az estétől kezdve pedig a medve társtestőre, majd testőrtársa, majd társa. A többit tudjuk, a medve egy életre választ Barátokat. Dimitri és Mása nagyon nagyon nagy barátok lettek és még mindig azok. Kismedvéik is lettek. Annyira szeretik egymást, hogy képesek hetekig egymáshoz sem szólni anélkül, hogy összevesznének. Házasok, de külön nyaralnak! 

Ennyi. Nos, elég romantikus, akciófilmes lett? 

- Mi lett az asszaszinnal, ki sem derült miért csinálta. 

Azt máig nem tudja senki. Rebekának hívták, három évig jártak Krisztiánnal nem sokkal utána. még ma is él, valahol Pesten. Igazgatónő egy szigorított férfibörtönben, vagy ilyesmi. 

- Pffff...nyálas! - mondod, én meg szétrepítem a szádat.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy teljesen jelentéktelen kis zajfogó erdő az ötös autópálya mellett. Néhány kutyás, kocogó és biciklis tévedt oda csupán, ők is csak véletlenül, mert mocsaras, nedves mélyén agresszív, vérszomjas szúnyogok és kullancsok rettentő serege leselkedett, fenekedett bárkire, akinek meleg vére volt. Balázs és Szetti (egy igen csinos, jó kiállású, szimpatikus fiatal rókapár) nem sokat törődtek a vérszívókkal. Vastag bundát növesztettek, csak az orruk hegyét hagyták szabadon, nem hagytak helyet a szomjas rovaroknak. Azt a buta szúnyogot pedig, aki képes volt az orruk hegyére szállni, ügyesen lenyalták. Az élhetetlen zajfogó erdő volt az otthonuk, számukra mindez a biztonságot, a háborítatlanságot jelentette. Boldogan életek ott, amíg meg nem haltak, de előtte még csináltak néhány kicsi rókát. A legtöbbjük (nyolcan) szép vörös bundával születtek, kettő csúnya vörössel, egy meztelenül és volt egy szürke is.  A kis rókák vagy szépen felcseperedtek, vagy egy hülye pillanatukban az örökké nyitott, őrizetlen baromfiudvarba avagy a róka-mennyországba röpítette őket az evolúció félszemű komposa. Négyet elütöttek az autók, kettőt lelőtt a mezőr, a meztelenül születettet megették a hangyák, egy szerepelt egy netflixes sorozatban majd szénné égett. A megmaradt négy, mikor elég nagyok és erősek lettek, útra keltek, hogy párt, karriert, jó nagy lyukat, közeli tyúkfarmot, egerekben gazdag réteket keressenek maguknak a világban. Egy mérget evett (az egyik csúnya vörös), egy veszettséget kapott (pedig szép vörös volt), egy pedig kukába szorult (a másik csúnya vörös). A végére egyedül a szürke bundájú maradt meg.

Egy szép napon  aztán ő is majdnem megdöglött, mert olyan döglött madarat evett, ami előtte egy döglött görény és két halott borz teteméből is evett, amik azért lettek tetemek, mert idegmérget fogyasztottak. A fácánvadászok nem szeretik a konkurenciát. Csak azért nem pusztult el, mert megmentettem. Igen én. Azzal, hogy mesét írtam róla. Mert mesékben még van esély és épp az a mesebeli esély mentette meg. A valóságban, még ha túl is élt volna egy idegmérges vadászati vadvédelmi előkészítést, az csak néhány nap plusz szenvedést jelentett volna. Hosszú kínokat, permanens károkat az állat idegrendszerében. Vakságot, süketséget, fájdalmat, korlátozott mozgást. 

Mivel jóságos és barátságos mesélő vagyok, azt kamuzom, hogy Szürke túlélte a madártetem elfogyasztását és még csak meg sem vakult. Kicsit megszédült tőle, de ki tudta pihenni. Mivel okos fiatal róka volt, jól megjegyezte magának, hogy olyan madarat, ami úgy viselkedik, mintha nagyon keményen be lenne tépve, nem eszünk meg. 

Máig is él, nem halt meg, kerüli a nyílt mezőket és a dízel terepjáróktól bűzlő erdőrészeket. Jól van, a körülményekhez képest egész jól. Itt a vége, merevítsük ki a képet egy boldognak látszó pillanatban és köszönjük meg a szerencsének, hogy Timi, aki ezt a sztorit kikövetelte belőlem, még azelőtt elaludt, mielőtt hullani kezdtek volna a kisrókák. 

/Buff

Az antihős olyan kiemelkedő személyiség, aki a negatív tartományban visz véghez rendkívüli tetteket. Nem troll. Stabil morális háttérrel megtámogatott jó vagy rossz szándékai mellett a hősies motiváció, segítő szándék, önzetlenség, az igényesség, következetesség is megkülönbözteti őket a hétköznapi tahóktól. Hogy egy érzékletes példával illusztráljam: a troll az aki direkt nem használ WC kefét, le se húzza. Ettől dopamin termelődik az agyában és a mellékveséjében (főleg az utóbbiban), elégedett. Az antihős romokban hagyja ott a fülkét. Kefére tekert ázott papírral, karimáig telve, túlfolyva, vadul zubogó vízesés ott ahol percekkel ezelőtt még csak egy WC kagyló álldogált. Kétségbeesett, sikertelen amatőr duguláselhárítás nyomai még a plafonon is. Kortizolt, adrenalint és noradrenalint kezd benne termelni minden ami csak képes erre, ettől bitangul érzi magát. 

Nem hülye, bár hasonlóak a tüneteik, két teljesen különböző betegségtől szenvednek. A hülyeség olyasmi, mint a nátha, influenza, mindenki elkapja, néha kigyógyul belőle, gyógyszert szed rá. Az antihős betegsége genetikai és a tudomány mai állása szerint nem is betegség. Hivatalos diagnózis hiányában kezelése, terápiája is ismeretlen, fogalmunk sincs róla hogyan is viszonyuljunk azon embertársaink felé, akik láthatóan szenvednek ettől a kórtól, életük regényének antihősei, mégsem tehetünk értük semmit. 

Az antihős sokat beszél. Cselekedetei minden egyes apró manőverét kommentálva, magyarázva teszi, hogy hallgatósága - aki szerencsés esetben nem te vagy - megértse, hogy szándékai tiszták. Jót akar, a jó irányba tesz mozdulatokat és ezek a megfelelőnek tűnő apró sikerek mind értékes, megosztandó tapasztalatok gyümölcsei. 

Szakszerűnek ható szerszámfogás, mentorálásnak ható okos és hasztalan magyarázatok, példák a múltból, hőstettek emléke. Az antihős elképesztően ügyes, határozott és rutinos, amint kibont egy szekrényt és dünnyögve, hangosan számolva fejben leltározza a szükséges csavarokat, paneleket, szerelvényeket. Mestere ennek, nyugtatgatja a körülötte lévőket, kávét kér és felélénkülve színes kis anekdotákkal támasztja alá mostanra megkérdőjelezhetetlen szakértelmét lapra szerelt bútorok összerakásában. Fontos tanulságok (ne öntsd szét a csavarokat a parkettán, kicsiket üss a kalapáccsal) trükkök (mikor ne használj akkus csavarhúzót, hogy állíts össze öt fiókot baromi gyorsan) és apró érdekességek (fa tipliből mindig van egy tartalék) dekorálják a mestert professzorává bárminek, amibe belefog. Az antihős öt-huszonöt perc alatt meggyőz, hogy egy ötfiókos komód összeállításának is van doktori fokozata, és te, szerencsés emberként épp egy ilyen előadásán veszel részt. 

Pikk-pakk, kopácsolás és az akkus csavarhúzó elégedett csatakiáltásai nyomán, mintha a földből nőne ki, épül szépül a komód. A csavarok rendezett csoportokban várják a helyükre kerülést, forognak a mellékelt útmutató oldalai, a rajzok által ábrázolt bútor szemgyönyörködtető rendben kezdi betölteni a szobát, két dimenziós lapjai három dimenzióban szeletelik a teret komóddá, szép fehér sokfiókos szekrénnyé. 

Közel a befejezéshez a mester professzor már nem kéri a negyedik kávét, már csak a befejezésre, az utolsó simításokra koncentrál (az erről való folyamatos szófosás mellett). Néhány begyakorolt, rutinos mozdulat és: Recsssss! 

A fejes csavarok jó nagy darabot harapnak ki a pozdorjalapból, ahogy helyrerakása alkalmából leszakad a takaros kis komód teteje. Élt 36 másodpercet. A frissen skalpolt komód sokfiókos roncsa mély árkot hasít a frissen lakkozott parkettába, a leváló oldal és hátlapok pedig a tapétán okoznak vakolatig mélyülő sebeket. Ha van üveges ajtó, az is betörik. 

De az amit mondott ettől még igaz. Fa tipliből mindig van egy tartalék. 

A túlélés nem kunszt. Itt vagy, olvasod ezt, ezek szerint te is nagy túlélő lehetsz. Ahogy körülnézek, mást sem látok, csak túlélőket. Nyilván akadnak közöttük olyanok, akik az én módszereimnél sokkal jobbakkal operálnak, látványosan túlélőbbek, mint én. Jobban áll nekik. A valódi túlélésről talán a halottakat lenne érdemes oktatni, sokuknak pont jól jött volna az a tanács, amit ha megkapnak, talán még ma is élnének. Megfordítva, a legjobb túlélési tippeket halottaktól lehetne kapni, mindegyiktől egyet. 

A fenti bekezdésből, bár már messziről bűzlik az igazságtól, kiderül miért is szeretném leszűkíteni a túlélés fogalmát olyan emberek csoportjára akik nehéz, elszigetelt, vad, kihívásos területeken is jól boldogul. Ott is ahol egy átlag iPhone felhasználó csak addig élne, amíg le nem merül a telefonja. A túlélő jeleket olvas le táblákról, merészen fordul jobbra, balra anélkül, hogy megerősítéseket kapna bonyolult szoftverek rendszereitől és nem kell megnéznie a youtube-on, hogyan kell kommandóskéssel és ceruzafaragóval tüzet gyújtani. 

Buff felszisszent, amikor egy túlélési tippnek álcázott késreklámot tartott arca elé... inkább hallgassuk el a nevét. Hívjuk Alexának. Alexa. Felszisszent, először az intim szférájába tolt kis tévé miatt, utána pedig a képernyőn látott ökörség nyújtotta meg a mentális fájdalom pillanatait. A videón egy vattakabátos csóka ceruza-faragóról késsel forgácsolt magnéziummal gyújtott tüzet. Íme a bukás egy receptje. Nem katasztrófa, általában nem az, csak egy rosszul sikerült trükk arra, hogy kést adjanak el. 

Előzmények: Buff és a Medve

A pokol a többi ember. 

/ Jean-Paul Sartre

Buff és Dimitri egy domboldalon üldögélt, néhány kidőlt fa törzse épp elég kényelmes padot teremtett útjukba, így szüneteltek kicsit. A pokol első falujának, Bizidorfnak népszerű kis éttermét figyelték, egy gyerekszületésnap after-partijára gyűltek éppen össze néhányan. A remete elgondolkodott az összejövetelen. Kiszámolta az esemény karbonlábnyomát. Négy autó, mind SUV, kilenc fő. Mindenki a környékről való, így a távolság nem is vészes, maximum 50 kilométert tehettek meg a négy autóval összesen. Nem sok, még tíz kilónyi szénmonoxid sincs. Hozzávehető még négy, vagy öt, majd holnap, amikor a tortaformát vissza kell vinni a nagyihoz és ki kell cserélni a Roszmanban egy hibás unikornisos tolltartót. Nem magas érték, ha megéri, de ez nem érte meg.

A hercegnő születésnapja utáni vacsora

A hercegnő egy kemény, megfeszített munkával gyermekkorban tartott lányka. Nem mondanám rá, hogy a család szeme fénye. Azon már túlhaladtunk, annál itt sokkal többről van szó. Ő egy kezdetben kedves áldozat, szülei jóságának, tutiságának és rendelkezésre állásának pedáns bizonyítéka. A kislány, aki körül rohadt sok műanyag póni és unikornis fog felhalmozódni. Lesz saját kis szobája, birodalom, szalon, ha úgy tetszik ahol csakis színek, fény, illatok babaházak és műanyag istállócskák veszik körül. Mindenből dögivel. A gyerek gyerek, szeret játszani, de akkor az igazi, ha ezt anyu és vagy apu minimum feszült figyelemmel nézi. A legjobb, ha ő is választ egy pónit és megitatja, eteti, lefekteti. Aztán újra. Sajnos az utóbbiakból már nincs dögivel. Apuból, anyuból, időből, így aztán figyelemből már kevés jut. Pedig egy gyereknek, még ha hercegnőket megszégyenítő mennyiségű lova és ingatlana is van, a figyelem a legértékesebb, amit kaphat. Nem kellene, hogy ez kizárólag a szülei figyelme legyen, bárkivel szívesen elfoglalják magukat, akik hajlandóak rövid ideig belefolyni egy kidolgozatlan mesébe, de bárkiből sincs dögivel. Csak unikornisokból kaphat annyit, amennyi biztosan elég. 

A hercegnő hamar elunja, hogy magányosan játsszon, prüttyögő-tüttyögő monoton ritmus tölti ki napjait az egyre nagyobb istálló és babaházak takaros tömegében. Senki nem kíváncsi rá, hogy van a beteg lila egyszarvú vagy Jenő a buta szamár. Hiába a rend, a tisztaság, a szépen elrendezett asztal, ha senki nem néz be, ül le egy teára. 

Az unatkozó hercegnő 

Egy unatkozó hercegnő szívfacsaró látvány. Nincs megindítóbb egy gyereknél aki boldog aranykor helyett nélkülözésben éli le legzsengébb éveit. Elég egy félhangos, nyűgös megjegyzés és a kívánság parancs, ha a hangszín és biggyedő, bús szájtartás a helyén. Egy elrebegett szó, kakaó, és nem csak hogy azonnal ott is terem egy gőzölgő, habos, kakaószórásos forró csoki, hanem még meg is dicsérik, hogy konkrét és határozott igényekkel segített szüleinek, hogy megoldják szomorú helyzetét. Egy szülő számára nincs nagyobb fájdalom, mint amikor a gyereke szomorú. Az ad hoc kívánság gyorsan teljesíthető, gépekkel, ipari segédanyagokkal másodpercek alatt bárki összekotyvaszthatja, árt, de amíg a gyerek nyeli, csendben van és utána is percekig elégedett. Instant figyelmet kapott kakaóval. A szülő gyorsan letudva az újabb mini hercegnői szolgálatot visszafordulhat saját gondjai felé, ami általában a telefonjának a nyomkodása vegán körömpörkölt receptekért, akciós pónilovakért, unikornisos gumicsizmákért. A hercegnői díszletek olcsóbbak és könnyebben beszerezhetőek mint az idő és a figyelem. Az arisztokraták külsőségeit még egyszerű utánozni, ruhák, lovak, ingatlanok pipa, de ott van az a kevéssé látványos, időigényes és nem biztos, hogy megtérülő műveltségi, kulturális és művészeti feladatkör, ami a modern arisztokráciához már nem tartozik hozzá. Pénz van, idő nincs.

 A hercegnőnek születésnapja van. 9 éves, igazán szép lány, okos, jól tanul. Bőven megérdemel egy boldog születésnapot. Ajándékokkal, lovaglással igazi pónin, mozival, tortával, gyertyákkal és egy kívánsággal, amit nem mond el. Nyugi, meg is lett minden. Kapott hét pónit, két egyszarvút sörénykefékkel, volt a vadasparkban lovagolni, megnéztek egy ikerlovas ikerkislányos filmet a cineo-multiverz egyik kamratermében, ettek a mekiben és pont. Már csak a vacsora volt hátra (igen, a meki után), ami a felnőttek miatt fontos része a napnak, apu, anyu kétoldalt, apu és anyu új barátai pedig még oldaltabb. Ennél az asztalnál most van két apja, meg két anyja is. Régi és új is mindkettőből. 

Az új apja nem apja, sőt kifejezetten tiltakozik is ellene hogy azzá váljon, ő csak azért van itt, hogy az eredeti anyja megmutassa, hogy ... nemtommit mutat meg. Az új anyja jófejkedik, az is, kedves és vicces, de a régi azt mondja róla, hogy kígyó. Régi apja, aki az új anyja miatt hagyta őket el, pedig szolga, dolga, hogy a hercegnő továbbra is gyermeki illúziók lufijai mögül képzeljen a világról amit akar. Ha plusz pónik kellenek, azt is vesz. 

 De itt nem áll meg a szekér. És itt az ideje, hogy megnézzük ki kicsoda, mi a dolga és szerepe a hercegnő körül feszülő szociális pókhálóban. 

Már abból, hogy apu vitte moziba, mekibe és lovagolni sejthető, hogy elvált. Elege lett, fellázadt, felvállalta inkább a szaremberséget, minthogy felesége hideg, száraz, buta elveken és véletlenszerű szokásokon alapuló életstílusához alkalmazkodjon. A hercegnő születése csak felerősítette a nő addig még elviselhető arroganciáját, szarkasztikus humorából kifakultak a viccek. Ki tudja miért, de megkeseredett, és ez a keserűség úgy hatott a férfi libidójára, hogy az megrettent. Mást fogadott meg, ennél szebb és jobb légkört, több tiszteletet tűzött ki célul. A befektetett pénzért és időért cserébe ennél sokkal jobb minőségű légkörre, szabadidőre, intimitásra és szexre számított. A gyereket is másképp képzelte. Valahogy kevésbe központinak. Családtagnak, kíváncsi kis emberkéknek, nem pedig bevásárlólistának és todo listának. 

Elvált, de nem vált el. Hős típus. Elvált ágytól, de az asztalra továbbra is ő hordja az ételt, mert nem fér össze morális önképével a cserbenhagyásnak még csak a látszata sem. Tökös döntéseket hoz, erős mint egy igásló, jól szervez, jövedelme és autója van. Ezek továbbra is a hercegnő és az őt egyedül nevelni kényszerülő anyuka, innentől ex-feleség rendelkezésére állnak. Csak már nem jár érte puszi. Most mindezen szolgálatokért előre fizetnek sértett zsarolással. 

A hős már nem hős, hanem áruló, aljas cserbenhagyó, amit minden egyes alkalommal kifejezésre is kell juttatni. Ha már az az átkozott apád itt hagyott engem az ágyban egyedül, annyit megtehet, hogy indokolatlanul sokat használja az autóját miattad. Az ex feleség érzelmi zsarolással enyhíti döglött házassága felett érzett gyászát, a médium pedig a hercegnő. Tiszta szerencse, hogy már vettek neki egy iphone-t, így csak tompítva, szűrve jutnak el tudatáig a becsmérlő, mérgező szavak, a sérült egójú boszorkány folyton mormogott átkai. Apja egy tróger, aki fasza szavára itt hagyta a családi otthont. Ő ment el! Én itt voltam, tettem a dolgom, neki is megvolt a magáé. 

Az, hogy önmagában a fasz szava elég hangos tud e lenni ahhoz, hogy hercegnőstől hagyjunk magunk mögött egy családot, kétséges. Félrelép az ember, flörtöl, bizonyít magának, keresi az elveszett örömök forrásait, de mivel családjára mint életművére is tekint, inkább sunyul, szervezkedik és visszatér. A hős válásához több kell, a természet elsöprő szava, új, egy jobb, de az is lehet hogy a későn megtalált igazi szerelem kell. A mérgező otthoni légkörrel megtámogatva. A pozitív és a negatív energiák szinergiájára.

Kulturáltan vált, ahogyan csak egy bűntudattal sújtott hőstől elvárható. Vezekelve. Ex felesége vezeklésére és hős természetére apellálva érzelmi zsarolással rángatta nyakán a pórázt. Az apai kötelességre bármely pillanatban hivatkozhatott, ha mondjuk nem volt kedve érte menni az iskolába, vagy kellet egy csipesz a Roszmanból. 

A hercegnőnek ebből semmit nem szabadott megszenvednie. Neki folyamatosan hazudoztak, meg mondták, hogy ezt ő még nem értheti. 

Sajnos értette. Sokkal több lett az unikornis és a póni. Apja sietve hordta, hozta, vitte őt mindenhová miután anyja felhívta és leszidta. Anyja többet sminkelt apja pedig többet volt vele, mint azelőtt de most is mindig van valami más, fontosabb dolga is, mint játszani egy unikornisoktól és póniktól hemzsegő mini istállóval. 

Ők ültek az asztal egyik oldalán, velük szemben a nagyszülők, a régi apja és anyja apja és anyja. A régi apja apja, apai nagyapja még egész jó fej, úgy tesz, mintha lehetne jól is érezni magát, viccelődni próbál és a hercegnőt faggatja viselt dolgairól. Suli, sport, lovaglás felől érdeklődik. A meki előtt még pont jól esett volna neki a figyelem és a lehetőség, hogy meséljen kicsit magáról, de ebben a helyzetben, csirkerögökkel és majonézes keményítőrudakkal, egy szelet rózsaszín és egy fél szelet fehér szülinapi tortával megrakott gyomorral már nem esett neki jól kikiabálnia egy nagy asztal közepéről a széle felé, hogy miért is szereti a lovakat. Fáradt volt szegény, de a nagyik nem járnak mekibe, ők régi, alacsony belmagasságú, gerendás plafonú, agancsokkal és döglött vaddisznófejekkel dekorált és sasokról elnevezett éttermekben szerették átadni a borítékjaikat. Minden ágról kapott egy százast, meg egy csomó jó tanácsot azzal kapcsolatban, hogy ne költse el. 

A régi apja anyja, apai nagyanyja mindig is utálta a régi anyját. Most végre már szabad kimutatni. De nem most és itt, ez most a hercegnőről szól, majd rühelli ex menyét máskor, mindig csak nem most. Most ünnepelni kell, meg kell mutatni a kislánynak, hogy mennyire minden rendben. Mosolyogni és kérdezgetni őt az iskoláról, tanárairól, osztálytársai szociális helyzetéről. 

A régi anyja apja részegen érkezett, mert nem akart a kislány szem előtt beverni három jégert, így ráadásul a számla sem lesz annyira magas. Szerencsére nem harsány, duhaj vagy bratyizós típusú részeg, így csak annyi látszott belőle, hogy nem érti, miért nem ihat meg még egy jégert, meg hogy el akar innen menni oda ahol ezt lehet. A kislány unokája kedvéért képes volt kicsit összeszedni magát és fékezni szomját. A koncentrált fékezés mellett próbált érdeklődő arckifejezést felölteni, amikor unokája megszólalt, bár soha nem tudta, milyen kérdésre is válaszol a kislány. Régi anyja anyja, anyai nagyanyja pedig végig a telefonját babrálta és félszavakat motyogott. 

 - Csak az nem értem - szakította ki magát gondolataiból és tért vissza a fatörzse Buff - hogy mi köze ehhez Krisztiánnak? 

- Biztos ott sincs ott. - dörmögte Dömötör meggyőződés nélkül. 

- Ott vagyok. - pukkant ki mögöttük a semmiből Krisztián. Szája fölül még nem sikerül maradéktalanul letörölni a habos kakaó nyomait. Még nem nyelt le teljesen egy darab fánkot, sietős, gúvadt szemű rágással próbált helyet teremteni a szájában a beszédhez. Dimitri kíváncsi bamba türelemmel várta ki, Buff aggódott, nehogy barátja fánkba fojtsa magát a nagy sietségben. - Én vagyok a kiscsaj, meg az apja, meg a nagyapja. A régi és az új anyja, valamint az egyik ló is én voltam a vadasparkban. Nemsokára pedig bejövök mint szakács, hogy megmondják, hogy a dinoszaurusz alakú rántott hús szerintük mirelit. - aztán: pukk, és eltűnt. 

- Legközelebb leütöm, hogy ne tudjon elpukkanni. - vetette fel Dimitri. - Meg akkor is, ha nem ad fánkot. 

- Vagy egy kávét. - buffantott Buff, majd felkerekedtek, hogy keressenek a pokolban egy helyet ahol jóllakhatnak.

Előzmények: A sárkány útja

Dimitri szeretett volna egyszerű és gyors véget vetni Krisztián vergődésének, de az instant szimbolikus megoldás csak néhány lyukat ütött a kunyhó falán. Aztán egy nagy néma robbanás és itt vagyunk. Onnan kezdődik ez a mese. 

Az úgy nem megy, hogy valami nem tetszik és szétverjük. Ott marad, nyomot hagy, nem tűnik el. Az akarat nem ütő, hanem tolóerő. Egy nálunk nehezebb akadályt félreütni nem lehet. Fogást kell keresni rajta és húzni, tolni, emelni, ahogy súlya engedi.

/ Idézet Dimitri vörös spirálfüzetéből, kék tollas bejegyzés

Arra gondol, hogy könnyebb eltolni egy autót az útból, mint félreütni onnan. 
/ Buff

Ne lépj be olyan emberek csoportjába, akik azt ígérik, hogy félreütik az autókat az utadból és hogy majd később te is mezítláb fogsz Daciákat és Suzukikat a helyükre rugdosni. 

/ Krisztián

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kunyhó. Első és második ránézésre közönséges csősz vagy vadászkunyhó, harmadszorra pedig már rá sem érdemes nézni, annyira jelentéktelen. Kicsi és elhanyagolt, finoman egyensúlyozva az összeroskadás peremén már összetákolása óta. Rengeteg hasonló létezett belőle létezik most is. Újak születnek és régiek dőlnek össze. Varázskunyhók, a szó minden értelmében. Egyrészt van lelkük, önérzetesek és nem lehet őket csak úgy lerombolni. Sem mesében, sem a valóságban. 

Próbatételek, átkok és áldások, de legfőképp út megtétele szükséges ahhoz, hogy a szükséges erőt, észt és tapasztalatot megszerezzük. Elég lapos az a mese, ami happy end-el kezdődik. Erre kellett most ráéreznie mai mesénk két hősének. Dimitri tombolása, amit újabb meditációs epizódjának gondolt aktiválta a kunyhó szunnyadó mágikus természetét. 

A varázskunyhók szeretik a békét és a tiszteletet. Mágikus természetük abban áll, hogy türelmesek és semlegesek. Pragmatikusak, puritánok, minimálisak. Nem érdemes szétverni őket, mert erőszakra rosszul reagálnak. Álmukból felriasztva varázsolni kezdenek, vadul és dühösen. Mint egy rosszindulatú migrénes boszorkány, akire épp akkor nyitunk rá, amikor beverte a fejét a konyhaszekrénybe. Igen, sajnos menedék mivolta ellenére önvédelemből nagyon gonoszan reagál még a legbékésebb kunyhó is.

Krisztián sötét birodalmában járunk. 

A kunyhó utolsó lakója lelkébe repítette (teleportálta) varázsolta támadóit. Egyik pillanatban még látványos csihi-puhi, kung fu bemutató, recsegés, ropogás, közönségként egy vigyorgó, a szimbolikus leszámoláson jól szórakozó, szerepét vesztett remete. Aztán hopp, fekete villámlás, és a hármas üveghegyen is túl, ahol a kurta farkú malac túr, és még azon is túl jelennek meg. 

Krisztián sötét birodalmában járunk, ahol mindenki rohadjon meg. Ebben a történetben legyen most a neve: pokol.

A pokol, a hiedelmekkel ellentétben nincs túl mélyen. Nem olyan hely, aminek nagyon eldugott, benőtt helyeken lennének a kapui. Elég könnyű lejutni. Egyáltalán nem őrzött, sőt kifejezetten bátorító, publikus helyek. Nagy befogadó kapacitással. A levezető lépcsők ráadásul mind felfelé indulnak. 

Buff és egy Bamba grizzly a Dömötör   gyanakvón szaglászott, kénes fortyogó katlanokat várva felbukkanni minden kanyarulat vagy bozót mögött. Nem voltak katlanok. 

- Ez az egész az. Magyarázta neki a Remete. Egy rohadt nagy katlan az egész, azért nem látjuk, hogy már benne vagyunk. Különben kiugranánk. A látóhatáron jóval túl húzódik a pereme. A pokolban vagyunk. 

- Élve? - kérdezte egy Micimackótól elvárható döbbent nem értéssel az arcán Dimitri. 

- Hát máshogy nem nagyon lehet. Ha valaki nem él, mitől kerülne ide? 

- Mit keresünk itt? - kérdezte volna, de mivel medve, ezt inkább csak az arcára volt írva. Két oldalt kicsit lelógott a pofabundája és döbbenten nézett egy teljesen irreleváns irányba. A válasz talán ott bukkan fel. De ha nem, hát egészen biztosan a távolban lesz valahol. 

- Inkább kit. - Buffantotta Buff, aki szintén távoli irányok felé forgatta a tekintetét, hátha az ő kérdésére is egy messziről érkező idegen hozza a választ. 

- Krisztián poklában vagyunk, őt kell megkeresnünk. - okoskodott - Te azért vagy itt, mert erős vagy én meg azért mert én is. És mert a barátod vagyok. 

A medvének lassan kedtek helyükre kerülni a hiányzó emlkek a most és a néhány percel ezőelőtről. A hülye helyre kerülés előtti emlékek.

Krisztián megmentésére indultak. Egy bozót mélyén lakott. Egy mocskos kis budiban, ablaktalan bódéban találtak rá. Buff szerint egy rakás léc, ragaszkodott a varázsmentességéhez. Tévedett. Mégiscsak varázskunyhó volt. Igazi félig barátságos, félig gonosz félig mese félig igaz, dimenziók közötti félúton düledező kis hely. Menedék a menekülőnek, börtön a fogolynak, pokol a bűnösnek és látszólag törékeny. Be lehetett húzni neki egyet kettőt, lyukakat szaggatni a falán, sőt az sem lett volna teljesen ellenére, hogy rituálisan elpusztítsák, hiszen temérdek létezik belőle. Kunyhul, rohad, álldogál máshol. Az árat mindenért meg kell fizetni. Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni. Ha baromira szerencsés fickók vagyunk, és nem csak szerencsések, de mindent meg is teszünk érte, hogy bejöjjön, kijövünk. Még ha le is kell tenni a dudát miatta. A kunyhó dühében, mert dühre minden féle létező teremtmény dühvel reagál, a pokolra teremtette mindhárom lakóját. Mi pokolabb helyet tudhat egy verbálisan budibódénak alázott varázskunyhó kitalálni, mint Krisztián poklát. Vallásos terminológiával magyarázva az érthetőseg kevéért. De tartsuk észben, mindíg legyen homlokunk közepére írva alkoholos filccel, hogy ez egy mese. Nem ülnék itt és írnám, ha nem lenne jó a vége. Pont azért mese és nem északnorvég hüttekamaradráma. 

Mesénk hősei, egy délceg remete bottal és némi hidegvérrel, egy pattanásig feszült idegzetű kung fu pandákat reggeliző grizzly és egy saját poklában eltűnt herceg. 

- Megkeressük Krisztiánt, a hátadra dobjuk és hazamegyünk. Majd Mása főz neki néhány teát, amitől először fosni fog, utána meg fel lesz fújódva, de a gondoskodás és társaság talán kiszedi innen. - Buff úgy érezte, megnyugtatja a medvét ha dörmögve hangosan gondolkodik.  

A pokol körülöttük egy gyönyörű őszi naplemente lángjaival perzselte az égbolt katlan peremét, békésen sétálgattak az ördögök, a kisördögök a bűnösök és a betegek. Néhányan esti fényeket bámulták mások az alkony sötétjét keresve próbáltak titokban rágyújtani. Egyesek még elérni, mások végre egyszer lekésni szerették volna a vacsoraidőt. A távolban gyerekeket parancsoltak be a játszóról, kutyák rohangáltak még egy utolsót a narancs lila naplementében. Buff és a Medve egy dombetetőről figyelte a békés idillt. A kisváros útjait fény festette láthatóvá ahogy a szürkület a házak közé ereszkedett. Már csak a magasabb dombok teteje, a távoli hegyek és a hegyek feletti gőzfellegek verték vissza a pokol lebukó lángjait a horizonton. Egy közepesen kényelmes pad, néhány gyümölcsfa, szeder, és egy barátságos esőházikó fokozta a nem túl pokoli életérzést. 

Dimitri visszahúzta karmait, lazított, védekező állásból szaglászó medve szerepbe tottyant és bambult egy kicsit. A medvék imádják a bambaságot, olyankor az előagyukból vissza, visszaengednek néhány korábbi ingert és információt, hogy átgondolják. Gondolati kérődzésnek hívják, és enélkül nem is működnének. 

Buff, mivel semmivel sem volt okosabb, mint egy medve, sőt, sok dologban butább, egyszerűen csak gyorsabban gondolkodott, ugyanarra a következtetésre jutott. 

- Hát ja, ennél én is valahogy nyomasztóbbnak képzeltem. - egy veréb méretű madár csipegetett a kavicsos csapáson, bogarak zúztak el a füle mellett, érett gyümölcs, kaszált fű illatát érezte - Nem azt mondom, hogy lángokra meg mérges gázokra számítottam, mint egy vulkánban, de azért egy idillikus szociális üdülőnél valahogy vadregényesebbnek, keményebb helynek gondoltam a poklot. 

Dimitri csak megrázta vaskos bundáját. Dörmententi készült valami egyetértésfélét, de nem jutott el a hangképzésig. Megdermedt egy mögötte a semmiből megszólaló hang hallatán.

- Nem mindig ilyen. - szólal meg valaki a hátuk mögül. A padról, ahol eddig senki sem ült. A medve ijedt morgással azonnal támadóállásba vágta magát. Buff is vándorbotja mögé lépett és csak akkor lazítottak tartásukon, mikor a frissen materializálódott figura barátjuk formáját vette fel, az ő hangján hozta rájuk a frászt. 

A padon Krisztián üldögélt. Nem volt szarva, nem viselt palástot, vámpírfoga sem volt. 

- Van, hogy szebb. Elviselhetetlenül szép is tud lenni. Akkor a legrosszabb, akkor fáj csak igazán. 

- Mi? - ez egy afféle horkanás volt csupán Dimitri részéről, de Buff sem tudta volna szebben megfogalmazni. - Mi fáj?

- Hogy ez egy elmulasztott pillanat. Ez az amit nem láttam. Ez a most én pedig nem itt vagyok. - és pakk, eltűnt.

- Most jön az a rész, hogy tovább kell keresnünk. Végig itt lesz, de nekünk mennünk kell, hogy újra meg újra megtaláljuk. - Buff jósolt, de a medve nem szerette a jóslatokat. Helytelenítő mordulással egyenesítette a motiváción keletkező csorbát. - Oké, értem, ő is megtenné értünk. 

Ahogy az ilyen mesékben lenni szokott, nem maradtak ott bambulni a domb tetején, hanem az összefutó fényes utak, a pokol első faluja vették az irányt. Biciklivel. 

Tél

A nap élénk sárgán ragyog a felhők felett. Fagyos hideg fénye a felhőhátak dermedt dombjain söpör végig. Alant szürke esőpermetbe burkolózó vidék, párás paplanban forgolódó dombok, alvó erdők és morcosan ébredő lények. Hideg van és apró esőcseppek állnak a levegőben körülötted. Az avar összefüggő barna masszává bomlott a nedves, kopasz, téli álmukat alvó fák tövében. 

- Fogyókúrázol keményen? Szálkásítasz? - hangzik fel egy kérdés a vállad fölül, hátulról. 

Forgolódsz, keresed a hang forrását, de csak cuppogó, nedves, csöpögő erdő vesz körül. A nehéz pára, mivel apró szemű eső, nem gomolyog. Ha nem adná fel időről időre egy egy újabb csepp víz az ágakon kapaszkodást, talán az idő is megállna. 

Tavasz

A nap harsány sárga fényfoltokkal tarkítja a felhők foltjai alatt zsibongó világot. Poros bicikliket próbálnak kiszabadítani a gipszkarton maradék és a karácsonyfadísz dobozok mögül. Az év kellemesebb fele következik, kevesebb ruha, több fény, meleg, gyümölcsök, tavak, strandok, hegyek és partvidékek állnak előttünk. A fény és a levegő még mindig ingyenes, szerényebbek és puritánabbak ivóvízre is lelhetnek bárhol. 

- Sápadt, önmagunk vérével táplálkozó komótos vámpírok, vagy vedlő nyulak vagyunk? - kérdezte Buff hallgatóságától, Szonitól. Itt volt az ideje, hogy elhelyezze a szereplőket a mesében.

Szoni a döntés hátterét firtatta. Buff meséi tele akartak lenni fontos rejtett tanulságokkal és szerette ha ezeket valaki megkeresi. Buff meséi lényegében egy nagy kupac rejtett és fennen hirdetett tanulság voltak fura lények körül pakolva. Mivel nem először mesélt neki a szociofób druida, illendően rákérdezett, hogy a fontos rejtett tanulság kifejtődhessen.

- Miért ez a kettő? És mitől függ, hogy melyik?

- Attól függ, mennyire erőltetted a szálkásítást és a soványítást télen. Ha nagyon kemény és következetes hülye voltál, akkor te leszel a vámpír, én meg a vedlő nyúl. - ajánlotta fel Buff a szerepválasztás lehetőségét. Szoni figyelmes és értelmes embergyerek, Buff pedig szereti az elemi őszinteséget, tiszteletlen és egyértelmű intoleranciát a homályos részletek, elvarratlan szálak és egyéb aránytalanságok irányában. Az interaktivitás jól kompenzálja egy mese mesterségbeli hiányosságait. Döntések és következmények mentén formálódik a cselekmény majdnem úgy mint a valódi életben és pontosan úgy legtöbbször nem vezet sehová. Megáll majd a közepén, de addig csak halljuk, hogyan tovább. 

- Oké, akkor nem, legyél te inkább a vámpír, én meg leszek a nyúl, de nem vedlek. - véglegesítette a színpadképet és a szereplőket Szoni. - Vedeljél te!

- Vedelek. Kiéhezett, ami nálam a szomjast jelenti, vámpír vagyok és mivel egész télen keménykedve sanyargattam is magam, ráadásul gyenge is. Bőröm vékony és szürke, szemeim körül fekete aura, slim-fit ingem és palástom is úgy csüng rajtam, mintha vállfáról lógna. Tétova mozdulatokkal, hunyorogva keresem melegvérű prédáim. De egyenlőre be kell érnem azzal, amit utol is tudok érni, az meg sajnos még nem meleg. Csigákon és óvatlanabb gilisztákon élek, de nincs már messze, hogy felerősödjek és akkor: jaj neked világ!

Te, csipás kis barátom igen is vedlesz. Szépen végighenyélted a telet, jókat ettél, karácsonykor megnézted a Reszkessetek Betörőket, Januárban elestél korcsolyával, februárban medvének öltöztél a farsangi bálon. Nem tagadtad meg magadtól a kakaót, a kalácsot és a fánkot sem. Nem is fáztál nagyon, mert takaros bundát növesztettél, vastagabbat, puhábbat. Most, hogy itt a tavasz, már inkább izzaszt, mint melegít. Le akarod venni. Vedlesz. Átveszed a nyári cuccaidat. 

- Oké, értem, hogy nyáron nem téli bundában akarok izzadni, de ha a vedlés olyan mint az átöltözés, akkor nem akarok vedlés közben a mesemondó kamerája elé állni. Gondolom a vámpíron nincs félig felhúzva a nadrág, nem alsógatyában csigázik. A nyúl sem akar félig öltözötten megjelenni. Nem vedlik. Már levedlett. Gyorsan, reggel egy géppel, egy vedletőgéppel lekapta magáról a téli szőrt, most pedig már egy selymes kis nyuszi. 

Buff megpróbálta csoportba rendezni a mese szilánkjait, ami eddig csak arról szól, hogy egy nyúl és egy vámpír, két régi haver, összetalálkoznak valamikor a húsvéti stresszes időszak előtt. A vámpír szinkronhangja Buff, a hófehér tündér kis nyuszi pedig Szoni avatárja, az ő hangján vág közbe és okvetetlenkedik. 

- Mi a nevünk? 

- Engem úgy hívnak, vagyis én úgy hívom magam, hogy Arroganto. Senki más nem hív így, csak én magamat, mert eléggé magányos vagyok. Nem ismer senki, és a körülöttem pulzáló nehéz, áporodott és fullasztó aura még azokat is elriasztja akik csak egy szórólapot akarnának a kezembe nyomni. Azt is kevesen szeretik, ha szívom a vérüket, napokig fekszek mellettük némán egy koporsóban, vagy kiszámíthatatlan érzelmi kitörésekkel, dührohamokkal és piti játszmákkal manipulálom őket, csak mert nincsenek érzelmeim. Hideg vagyok mint a jég. Földigilisztákat lakomázom, hogy felerősödjek és megint denevérré tudjak változni. Te milyen nevet akarsz?

- Hááát, legyek mondjuk Fibi. 

Fibi a csinos, okos kisnyúl frissen selymesen és jókedvűen szalad a mezőn. Már kihajtott és szépen növekedik a lucerna, a tél által megtépázott drótkerítéseket sem foltozták még meg. Bébirépa, borsó és bab hajt ki a földből, bőség fény vesz körül. Ugrálsz mint egy megkergült majom, csak gyorsabban. Majdnem fellököd a fáradt mozdulatokkal kukacokat kutató sápatag Arrogantót. Megfáradt tekintettel, lassú biccentéssel üdvözöl, bágyadt, érzelmektől mentes élőhalotti félmosollyal mered rád. Tekintete mögött még mindig ott a tél, lelke fagyott dombokon kaptat és low-carb diétákkal ostorozza magát. 

- Szevasz cimbi! Nagyon régen nem láttalak! - harsogta Fibi - Mi van veled, hogy vagy, hallom keményen végigkoplaltad a telet. Látszik is, fogytál vagy húsz kilót! - köszönsz neki, de túláradó jökedvedtől mintha csak még fáradtabbá és szomorúbbá vált volna. 

- Heló. Ja, fogytam. Szerintem jó év lesz. - tagadta a tényeket bágyadt, fátyolos hazugságokkal - Még el sem kezdődött és máris be van állítva a versenysúlyom. - tagadott tovább igaz tényekkel. 

Fibi jól láthatóan főleg saját csinos bundájával, a rohangálásra és ugrálásra hívó rétekkel, a lucerna, a bébirépa, a szakadt kerítések mögött csírázó borsó simán lesprintelhető közelségével volt elfoglalva, így egyszerűen ráhagyta a reszketeg vérszívóra.

- De mit csinálunk? - kérdezte Fibi. - Én mennék répát lopni. 

- Ja, az jó. - Egyezett bele Arrogantó. A világon bármibe beleegyezett volna. Mindegy volt neki minden, mert nem voltak érzelmei. A vámpír élőhalott, egy mozgó test, lélek, kötődések, szándékok, motivációk és célok nélkül. A vámpír egy nihilista, aki a civilizációból csak a vért szereti. Minden más mindegy, az igennek és a nemnek sincs semmiféle minősíthető következménye. Lassan erősödvén, immár szinte hanyag eleganciával csapott le egy védekezésre képtelen meztelencsigára és a lelkiismeret gyötrelmeitől szabad vámpírtól elvárhatóan rezzenéstelen arccal szabadította meg a kis lényt életét jelentő nedveitől. 

- Akkor rajta! - hümmögött, és elindult a nyúl nyomán, aki akkor már három árkon és kilenc bokron is túl volt és az óvatosságról is megfeledkezve harsogta befelé Csetnekiék legendás bébirépáit. 

- Kik azok a Csetnekiék? - emelte fel fejét Fibi, elkésve de nem elmulasztva a körül kémlelést, végre feltéve magának ezt a roppantul lényeges kérdést. 

Fibi óriási szerencséjére Csetnekiék nem voltak rosszindulatú emberek. 

- Szoni, Buff, kész a leves, jöhettek enni! - vetett véget Szoni anyukája a mesének.

Boldogan éltek, meg se haltak, ették a levest. 

A kunyhó állva maradt. Dimitri megsérült, szokott, de már megszokta. Buff a változásokat szemlélte, az új ablakokat, a keretmentes ajtót, ami így már csak egy zárhatatlan rés. De élt még, sőt most már mozgott is, és mivel fő tartóelemeit nem érte kár, megmaradt kunyhónak, ami nem csak rohadt, de mostantól romos is.

Vegyes összetételű szemétkupacot világítottak meg a barbár mód kialakított ablakon beszabaduló fénysugarak. Félig kész, félig rossz művek vázai és roncsai hevertek kusza halmokban. 

Buff találomra leemelt néhány oldalt egy nagy kupac lap tetejéről. Krisztián egyik cikke volt még régről, amikor már nem futott, de még nem tudta elfogadni. Amikor már képes volt bántani. A szent zuhanórepülésének  egy pillanatképe.

A megvilágosodás edzésterve

A Márti nevű csajnak, akit nem ismerek

 

Rosszul csinálod. Igen, lehet ezt is kontár mód művelni, csak nem illik mondani, mert az nem fér bele a pozitív gondolkodásnak csúfolt fehér hazugságok rendszerébe.

Nem, nem a részvétel a fontos. Egy versenyen a versenyzés a fontos. 

Nem is áll jól. Vonszolod magad. Nem melegítesz be, egy hét alatt összegyűjtött növekvő számú kilométereid minden egyes lépését rossz stílusban teszed meg. Nem nyújtasz, nem vezetsz le.Csak gyűjtöd a kibaszott kilométereidet azzal a buham órával és a telefonod bütykölöd, miközben félmondatokat motyogsz magad köré. 

Amikor tavaly feladtad ez egyik félmaratont, az nem a hőség, a dombos terep vagy a kiszáradás miatt volt, hanem mert nem készültél fel, vagy simán csak rosszul. A finisher póló és a fotók miatt neveztél be és semmi drámai nincs a kiesésedben. 

Egy héten ötven, nyolcvan, száz kilométert is le lehet futni szarul. Végig lehet vonszolni magad egy maratonon, fotó, póló és érem jár érte, még akkor is, ha már messziről is jól láthatóan rosszul csinálod, rosszul néz ki és sajnálatot ébreszt tisztelet, elismerés helyett. 

Kedves Márti, nem, nem a részvétel a fontos. Nem is a győzelem. De ettől még mindent bele kell adni és főleg előtte, az edzések alatt. És a minden nem a kilométerek magas száma, hanem azok minősége kellene, hogy legyen.

Az óra, karperec és a telefon minden nyomorúságosan lefutott kilométerből dicsőséget csinál, így aztán a sok kilométer, nagyobb dicsőség is adja magát. 

Az edzőterembe járás, futás az erdőben, már néhány hét után képes fejlődést és javulást hozni az életünkbe. Tudjuk, hogy jó úton vagyunk, amit csinálunk az erősebbé és szebbé (egészségesebbé) tesz minket, elménk egyre nagyobb kapacitással gondolkodik, tervez, álmodik, spekulál a sporton. Szenvedélyünkké válik. Egónk is leporolja magáról a komplexusai porának egy részét, fényesedik, mutatná rögtön a világnak, hogy a harmonikus erő is erényei közé tartozik. Hencegne, vetítene már, megmutatná új fényét egy közösségben, ahol értékelik, elismerik és tovább fényesítik. 

Nem számít, hogyan, de minimum tíz kilométert futsz egy edzésen, mert az alatt nem érzed posztra érdemesnek, a futóruhát sem egy ötös kör miatt akarod bepiszkolni. A minimum tíz kilométer nagyjából tizennégyezer lépés mind ugyanúgy, szarul. Márti, a futásod egy rossz félmozdulat veszélyesen nagyszámú ismételgetése. 

Állj meg! Stop. Oké. Vissza a starthoz, próbáljunk meg ma valami mást. Ha nem jön be, mindig visszatérhetsz a cipőszelfis tizesekhez, hétvégi hosszúkhoz. Közösségi dumafutásokhoz rossz légzéssel, a leglassabbhoz igazított tempóval és pisiszünetekkel. Ma tegyünk kivételt, csak próbaképp. 

Először is rejtőzz el. Keress az erdőben egy helyet, ahol nem lát senki. Csúnyán futsz, azért. Jól nézel ki, de csak amíg el nem kezdesz futni. Ebből az erdőből ki se gyere addig, amíg meg nem tanulsz szépen. 

Körülbelül hat kilométer áll előttünk. 

A Cooper teszt lényege, hogy 12 percet a lehető leggyorsabb tempónkkal fussunk végig. Sárga és Piros pulzustartományban. Előtte pedig két kilométernyi groteszk, ijesztő, idétlen és ügyetlen mozdulatokból álló futótánccal melegítünk be. Ezért kell egy jó nyugodt és rejtett hely az erdőben. 

Beteszünk egy kellemes dalt a fülünkbe, ellenőrizzük, hogy nem lát e olyan, aki előtt nem akarunk leégni (ember), és felébresztjük a medvét téli álmából. Dolga az, hogy néhány lusta mozdulat segítségével tétova totyogásból lassú, unott kocogásba váltson. A maci itt nem véletlen. Át kell lényegülnünk bele, el kell játszanunk őt. 

Húzgáljuk a térdünket feljebb, lépjünk ki a medve bőréből, az ébredésnek vége, fenn vagyunk. Húzzuk ki magunkat, nyújtózzunk, forgassuk törzsünket úgy mintha csak helyre akarnánk rendezni a csontjainkat. Egy lustán és megfontoltan is rohadtul vagány állatot, az orangutánt javaslom elménk diavetítőjébe, képzeletben nyújtsuk karjainkat hosszú, vörösen szőrös majomkezekké, fel és feljebb. Keressünk ágakat az égben. Magas tartással és karkörzésekkel kocogni jó zenére már tánc, csak még nem néz ki elég szépen. Sőt, tiszta gáz. Épp ezért vagyunk egy erdő mélyén egyedül. 

Bokszolhatsz is. Ha olyan a zene, miért ne. A cél az, hogy az idétlenül hadonászó felső és kocogó, ügető alsó testünk szinkronba kerüljön de most ne a szokásos futómozgással, hanem valami mással szórakoztassuk magunkat felül. Addig csináld, amíg jól esik. Pörgethetsz botot, mint egy majorette vagy próbálj meg repülni. Menni fog.

A harmadik állat a teve. A sivatagi ultrafutó számunkra lényegi része a talpa. Mivel a tevének  természetes sármja és kivételesen szép talpa van (top 10), a technika ahogyan ezeket a talpakat használja, inspirál. Utánozni vággyuk. A bemelegítőfutás tevés szakaszában arra koncentrálunk, hogy csendesen gördüljünk patáinkon. A fejünknek egy magasságban kell maradnia. Aztán lejjebb, még lejjebb. Hosszú léptű, nehéz, csúnya futás ez. Tartsuk ki pár száz méteren. Tiszta öröm végre elhagyni a sivatagi hajózás motorikáját, kiemelni magunkat a szándékosan túl alacsony pózból. Örömünkben változzunk végre lóvá és állj! Igen, de nem. Először csak cirkuszi lóvá. Semmi nyargalás, rohanás. Fejeden tolltiara, testeden díszes hám, galopp, ügetés, térdeid szöknek az égnek. Idegesítő csattogás az ostor potrohod fölött. A megkeseredett ápolatlan alkesz, a bohóc is rajtad vihog, szánalmasabb vagy még nála is. Patáid a segged csapdossák, majd váltott térdel rugdosod az orrod, ismételgeted, perverz precizitással gyakorlod, prüszkölve tűröd méltatlan és megalázó bánásmódod. A jó zene itt is csökkentheti önmagunk előtt érzett szégyenünk fájdalmát. 

Lekerülnek a díszes göncök, a tolltiara is dobozába kerül, itt az idő és az alkalom, hogy megszökjünk végre a cirkuszból. Lovak leszünk, de most igaziak, szabadok, lelkesek és már nagyon várjuk, hogy végre vágtázhassunk. Türelmetlen, gyors kis nekirugaszkodások, pár tíz méter túlmozgásos sprint, prüszkölés és hőkölés. Sörényünket rázzuk, rövid lelkes nyerítésekkel fejezzük ki a világnak életünk felett érzett örömünk. Igen, nagyon fontos, hogy minden amit idáig csináltunk felvállalhatatlan, anti-fotogén, személyes titkunk maradjon. 

Egy már már alig visszafogható, tomboló vágtája előtt feszülten toporgó versenyló izzadt és pára aura veszi körül. Ez a bemelegítés célja és vége. Ha nem érzed magad türelmetlenül toporgó versenylónak, visszakerülsz a cirkuszba. 

Itt kezdődik a 12 percnyi futás. Úgy fuss, ahogy csak bírsz. Úgy, mint egy cirkuszból szabadult versenyló, horkanj, habzó nyálad szálldosson körülötted, folyjon egybe, hörögj, zihálj és köpködj. Feszülj meg, üldöznek, jönnek a cirkuszból utánad. Amikor lassulsz, gyorsulj fel, emeld ki magad, játszd el, hogy könnyű, amikor a legnehezebb. 

Amikor csipog, hogy 12 percnek vége, szakadjon fel belőled a megkönnyebbülés sóhaja, a szabad lovak országába értél. A gonosz bohóc és az ostoros idomár köddé foszlik mögötted, ahogy elégedett ügetésbe váltasz, lazítasz, nyertél. Nincs az a cirkusz, ami egy ilyen vadlovat sokáig fogságban tarthat. 

És addig ki se gyere az erdőből, amíg a 12 perc alatt lefutott távolságod 300 méterrel nem lesz hosszabb. És egy kibaszott fotót sem akarok meglátni addig. Akkor igen, de addig nem.

Mert most még szarul futsz, csak sokat.

 /Krisztián

Péntek van, ez nyolcadik óra, ami egyébként ének-zene lenne. Kedves osztály, helló, én vagyok a helyettesítő tanár. 

Nem akarlak bántani, nem foglak éneklésre kényszeríteni benneteket, mára a hamisan fütyülésen túl nincs is sok közöm a zenéhez. A mai énekóra helyett arról fogok beszélni, amiről kedvem is van meg valamivel jobban értek hozzá, mint a szolmizáláshoz. Fogjátok fel úgy, mint egy dokumentumfilmet, ami még ha nem is a legérdekfeszítőbb kontent manapság, jobb mint valami kanos kanászról meg hetyke menyecskéről szinkópázni péntek kora este. Dal helyett a mai óra témája:

Nomád minimalizmus a XXI. században

Jegyzetelni nem kell, nem lesz számonkérve. Megpróbálom összefoglalni, mi szükséges ahhoz, mi az egyik lehetséges megoldása annak a feladatnak, hogy komoly anyagi ráfordítás nélkül éljünk akár hetekig mediterrán vidékeken fényűző magányban. Az ókori görögök még tudták, vándorló magyar törzseink is ebből a tudásból merítve élték túl a sztyepét és alapítpttak egy országot a pusztán és hegyekben. Az ezután következő nagy civilizációs sürgés forgásban megfeledkeztek róla. A feladatnak számos jó megoldása létezik, nincs egyetlen jó levezetés. Ez itt csak egy a lehetséges sok mód közül, ez az amit kipróbáltam. Működik. 

Számomra ezek a túrák többek egyszerű nyaralásnál, kikapcsolódásnál. Mindíg tanulok valami újat, fejlődök általuk vagy olyan próbák elé állít, melyek testben és lélekben erősebbé tesznek. Az első párat spirituális utazásnak neveztem mert az aktív, tartalommal megtöltött magány gondolkodni engedett, elcsendesített, éberebbé és nyugodtabbá tett. Csak ajánlani tudom olyanoknak, akik egy új látószöget keresnek az életükhöz, szeretnek felfedezni, kíváncsiak távoli helyek kertek alatti részeire is vagy sokszor legszívesebben kimenekülnének a világból. 

Az alapelvek

Pragmatizmus, minimalizmus, magány.

Most úgy fogok beszélni, mintha lenne egy csapatom, mintha ez az osztály lenne az, ami azért képtelenség, mert egyedül utazunk. Nincs csapat, de vannak lelki társaim, akik már művelik vagy épp rákapnak erre a játékra.  Lehet, hogy köztetek is akad néhány. Az úton egymagunk leszünk. Egyedül helyezzük a lábunkat a pedálra, hátranézve pedig nem túratársainkat leltározzuk, hanem a forgalmat ellenőrizzük. Mégis, mikor a hajnali sötétet szemből, vagy hátulról egy másik bringás lámpái világítják át, tudhatjuk egyedüllétünk nem magány. Vannak társaink csak épp másfelé mennek. A magány nem büntetés, hanem lehetőség a csendre és épp ez az, ami a túrázás, utazás ezt a formáját annyira fontossá tette számomra. 

Sokkal fontosabb az a kérdés, hogy mire nincs szükségünk, mint az, hogy mire lehet. Minimalizmusunkat nulláról építjük, nem ezerről bontjuk. Mindent elhagyva, testi és szociális értelemben is meztelenül kezdjük, mert így garantáltan nem maradnak rajtunk felesleges holmik.

Ilyenkor nem kell társ, barát, pár, közönség, követő vagy kuncsaft. A csoportos és páros túrázás nem ez a mese. Ez a modern csavargás ultrakönnyű változata, ebbe nem fér már bele plusz száz kiló probléma. Lesz elég dolgunk önmagunk okozta gondok megoldásával, az utitárs marad vagy más felé indul. 

Tényleg egyedül

Sokat javított életminőségemen, időt szabadított fel, megnyugtatott és szabadabb emberré tett, amikor a szociális médiának nevezett katyvasztól sikerült megszabadulnom. Mióta ismét csak email címeim és telefonszámom van kitágult körülöttem a világ és lehetőséget kaptam, hogy mások őrültségeinek pörgetése helyett megvalósítsak párat saját bakancslitás hülyeségeim közül. Az én minimalista nomád túráimon digitális közönség sincs. Nincs live tracking, nem posztolgatok szép tájakat a fejemmel előtte és nem olvasgatok néhány óra hosszat biztató kommenteket pihenők alatt. Készítek azért néha néhány képet a bicikliről. A virtuális jelenlét elvesztése, vagy minimalizálása nem tisztán jó dolog. Nem arról akarok prédikálni, hogy mennyire életpazarló gagyi időtöltés tik-tokon táncoló marionetteket bámulni nap mint nap. A virtuális tér teli van jó dolgokkal, a szociális média valóban összeköt olyanokkal, akikkel az anyagi síkon nem tudnál kapcsolatba kerülni, még a nagyvilágban szétszóródott családtagok is láthatják egymás arcát egy monitoron. Nem szeretném ezt kiútálni senki kezéből, már rég letettem róla, hogy megváltsam a világot egy savas beszólással. Egy szomorú szamurájt sem voltam képes eltüntetni vele, meg sam akarom próbálni a tik-tok ellen. Csak nekem már sokkal gagyibb ez a világ, mint amennyire jó. Egy olyan lemez amin egy jó dal van, a többi pedig duhaj lakodalmas, olcsó veretős. Akkor inkább a csend. 

Nem táborozni megyünk

A félreértett túrázás: egész napos cipekedés az esti táborozáshoz.

Egy erős alumínuimvázra felerősítenek egy sátrat, egy hálózsákot, két váltás esőálló melegruhát, egy apró főzőszettet, négy félkilós sólettbabot, keminglámpát, plusz egy pokrócot, strandtörölközőt, literes termoszt, neszkafét, müzliszeleteket, két liter tartalékvizet, apró lábaskát, kanalat, villát, bádogbögrét és esővédő huzatot egy csomó mindenre. Egész nap súly alatt menetelni, hogy este végre jól megérdemelten sóletet kavargassunk egy nyirkosodó sátor előtt, amiben vár ránk egy büdös hálózsák nem a mi hobbink. Aki főzeléket enne, szóljon, keresünk egy helyet a közelben, ahol adnak. Utunk egy civilizált kontinensen vezet, bárhol is vagyunk, néhány kilométerre tőlünk biztosan van egy település. Mivel én kifejezetten szeretem a településes részeket (partvidékek, nyaralóhelyek, völgyek) soha nem adódott még valódi szükség klasszikus értelemben vett vadonban táborozásra. Kicsit erőltetettnek is érzem, mikor egy étteremtől, falutól néhány kilométerre valaki Mount Everest expedíciót szimulál. Persze lehet, hogy épp egy expedícióra készítik fel magukat biztonságos körülmények között, ami viszont értelmes dolog. Ne foglalkozzunk másokkal, mások módszereivel, szándékaik, céljaik ismeretlenek. Majd az evolúció ítélkezik, mi ne tegyük. Magunkról tudjuk, mit akarunk: menni. Úton lenni, látni, érezni. 

Éhesen eszünk, szomjasan iszunk

Kaját szinte semmit nem cipelünk, ahol ránk jön az éhség, ott eszünk és annyit, hogy elmúljon. Viszont nem kell, hogy sanyargassuk magunkat. Ha nagyon szívesen ennénk egy kiadósat, ősemberi énünk már csak a hasára tud gondolni, rajta, minek is korlátoznánk magunkat még ebben is. Minél nagyobb az éhség, annál jobb végre kielégíteni. Az út megvár. 

Emellett meg kell még oldanunk a folyamatosan fogyó energia pótlásának gondját. Biciklin ajánlott rendszeres apró energialöketekkel tartani fenn a muszkuláris jókedvet. Hogyan? Gumicukorral. Bicikliversenyzők, triatlonisták körében már ismertek a felturbózott (emiatt jó drága) gumicukrok vagy a winegum. A kettő nem ugyan az, a gumicukor recept szerint állati eredetű zselatinból készül, míg a winegum tisztán növényi, de a mi túráinkhoz ez a részlet nem fontos. A lényeg, hogy cukor hőre nem olvadó puha zselében. Ha ügyesen sikerült felbontani a zacskót, menet közben zsebből is könnyen fogyasztható energiaforrás változatos ízekben. Nem kell profi cucc, egy bármelyik benzinkúton kapható tropical, vagy kóla ízű gumimaci is megteszi, nem versenyen vagyunk. 

Álmosan alszunk, fáradtan pihenünk

Az alvás része nem fog tetszeni. Nem alszunk, úgy alszunk. Éjjel is tekerők vagyunk, már tervezéskor szem előtt tartva ezt. Az éjszaka, hajnal csendes, a forgalom gyér, már távolról látszik a közeledő. A városok, ahol nappal autók torlódnak, ilyenkor üresek, nem nyílnak ajtók, nem lépnek le vagy fordulnak ki elénk. Tekerünk éjjel az üres utcák kellős közepén. Túrán ilyenkor aludni a legbonyolultabb. Hideg van, lámpázik a mezőőr, rendőr kíváncsi adatainkra, ittas csoportok járják a parkokat. Harmat, hideg pára áztat át mindent amit nem szárít menetszél. Mi majd akkor alszunk, ha fáradtak vagyunk és kellemes nappali hőmérséklet, fény vesz minket körül. Fáradtan pihenünk és álmosan alszunk. Délután egy erdei padon, egy parkban, strandon, állomáson, templomkertben, folyóparton, esőházban. A mezőőrt sem zavarja egy nappal padon pihenő kerékpáros, még akkor sem ha az a pihenő három óra fekvést is jelent. Néhány óra éber alvás felfrissít annyira, hogy jó kedvvel folytathasd az utat.

Nem? Előbb-utóbb engem sem. Két három nap után elérkezik a fáradtság azon foka, ami már veszélyes. Minialvással már nem elmulasztható. Az első jele, hogy buták leszünk. A szokásos hülyeségindexünkün túlmutatóan. Egyszerű dolgok okoznak problémát (navigáció, számolgatás, koordináció), piszmogósabbá, totyogósabbá, teszetoszává válunk szüneteink alatt. Ez a fáradtság olyan foka, amikor a közlekedésben már veszélyessé válunk. És itt jön a legjobb rész, a megérdemelt nagypihenő. Keresünk egy szállodát és alszunk egy ultrát. Mivel már két három napja spóroltunk a szálláson, még csak visszafogni sem kell magunkat túlságosan. Puha, száraz ágyneműbe fúrva fáradt, de frissen tusolt testünket csinálunk egy factory reset értékű alvást.

A valóság a terv halála

Azért nem tervezünk előre szállást, mert egy ilyen úton soha nem lehet tudni, meddig jutunk el a nap végére. Ha szerencsések vagyuk, lelkesek, kegyes az időjárás és van rá hajlamunk, messze felülteljesíthetjük a napi távolságot. Vétek lenne ezt nem kihasználni. Fordított esetben sem jó, ha valami miatt képtelenség időben elérni a checkpointot. Nem haladunk jól, egy jégeső végét várva kuksolunk egy híd alatt vagy szimpatikus fiatalemberek csoportjára lelve oldott szórakozásba kezdünk. Tegyük nyugodtan! Ahelyett, hogy túlhúzott boxeralsóként szorítana a tudat, hogy nem érünk oda időben valahova, ne is legyen valahol, ahová időben oda kell érni. Ott alszunk nagyot, ahol akarunk, nem pedig ahol elterveztük. Mert direkt nem tervezzük el. 

Útvonal van, utiterv nincs. 

Mi kell?

Kulcs, telefon, pénz. 

 A cuccokról már írtam korábban, egy kb 24 literes hátizsák maximalizálja kényelmünket és ruhatárunkat, egy táska az ülésrúdra a az esőkabátnak és a gigatáskának (később), és egy a kormányra. Így fest amikor még nem aggattuk őket a biciklire és miután igen.

Minden eleve vízhatlan, így nem kell védőburkolatot huzigálni rájuk, majd tanácstalanul toporogni egy rakás vizes védőhuzattal, hogy hova gumipókozzuk oda, hogy ne legyen vizes tőle a táska belseje. 

Egy jó navigáció (komoot) és power-bank a telefon, lámpák töltéséhez Valóban Fontos Dolgok. Kábeleket, konnektoros egységeket beleértve. Mivel sok helyet nem foglalnak és az éjjel lemerülő világítás, telefon kritikus helyzetekbe hozhat, jó tápos power bankból több is jöhet. 

Biciklisként hosszú távon nem élhetjük túl a google navit. Algoritmusa szerint mindenhol mehetünk, ahol nem tilos. Így adódott lehetőségem szerpentinen kamionokat felvezetni, 30 méter rövidítés miatt dagonyázni a traktorcsapásban az aszfalt bicikliút mellett, vagy egy kikötő jó hosszú, google szerint nem zsákutcáiban rossz hangnemben emlegetni a szoftverfejlesztők szüleit. A komootot szokták ajánlani és én is így teszek. Egy túrázáshoz alkalmas térképbank kb 30 euró egyszeri kifizetést jelent, de ezzel a világ teljes kerékpáros és túrás atlasza birtokunkba kerül örökre. A prémium verzió nem ad sokat az élményhez, arra nem biztos, hogy érdemes befizetni. Időjárás, többnapos túra tervezési funkciók és webshopos árengedmény járnak érte, amik jók de nem tartoznak a Valóban Fontos Dolgok közé.

A komoot zabálja a telefon akkumulátorát. Nem hajlandó power saving beállításokkal működni, és különösen bonyoolultabb helyeken elég sokat fogjuk bekapcsolt állapotban hagyni a kijelzőnket. Egy átlagos két éves okostelefon 7-8 óra alatt merül nullára százról ha komoottal navigálunk. 

Esőnap 

Ha az időjárás indokolttá teszi, egy Dirt suinak nevezett esőoverall nagyon jól tud jönni. Az eső, ha hideg, kutya dolog, bírni, tűrni lehet, de kedvelni szinte lehetetlen ha biciklin talál. Ezt meglovagolva rengeteg szarságot rá lehet sózni a bringásokra. Néhány egyenesen veszélyes, ha eladása nem pörgetné a gazdaságot, talán be is kéne tiltani Egy poncsó típusú esőkabát például biciklin egy másodperc alatt változik zsákká a fejeden, ha alákap a szél. Mégis veszik, gyártása, eladása munkahelyeket teremt, tart meg. Végül is legtöbbünk egyébként is egy ilyen helyen dolgozik valami hülyeségen. Poncsókabátokat, energiaitalokat, wc-n való lehúzásra gyártott vegyszereket,  rollerekbe pakolt elemeket, fingóappot, toporgó fegyveres robotkutyákat fejlesztünk és gyártunk, hogy legyen pénzünk hülyeségeket meg néhány biciklis cuccot venni magunknak. Nem rosszból mondom, magamt is beleértem, de jólesik néha kiírni. 

A dirt suit, mivel van ilyenem, nyilván egy fontos és remek termék. Íme, egy kép róla, még egészen fiatalon, az első sara előtt:

A dirt-suite a mountain bikeok világában ismerős viselet, kezdetben főleg arra volt hivatott, hogy a sár amit ez a sport az emberre dobál egyetlen ruhadarabon gyűljön össze, tisztán hagyva a menő cuccokat a hüttézéshez. Aztán sokat csiszolgattak és fejlesztgettek rajta mire elnyerte mai formáját. Ez már légkondícionált, ingázáshoz vagy rossz idős túrákhoz is alkalmas. Naphosszat viselhető dunsztosodás nélkül, mozgásban nem korlátoz, egy csepp vizet nem ereszt át. Zippzáros szellőzőnyílásokkal szabályozható, hogy mennyi levegőt engedjen be. Sisakos fejet is befedni képes kapucnival és néhány vízhatlan zsebbel van készítve, ami a telefon, kulcs és pénz szárazon tartásához pont elég. (A száraz kulcs fontos.) Felülről minden oké, de nem minden onnan érkezik. Hegyikerékpáros múltja miatt a Dirt suite térd alatt véget ér, onnan lefelé nem véd. Térdig vizesek leszünk. Ahogy a cipő és a dupla zokni órákon át hideg vízzel átitatva hűti a lábat, az egy jeges patakban flegmán gettózó kacsa életérzése. Kacsalábon forgunk.

A minimalizmushoz vezető egyáltalán nem rögös, mégis néptelen, üres, a gazdaság motorjait épp csak alapjáraton tartó úton egyik fontos alapelv, hogy nem minden esetleges problémát kell előre megoldani alkalmasnak látszó termékekkel. Ha esőben megázik a cipőm, azt nem feltétlenül egy amazonról rendelt cipőesővédő szettel kell orvosolni (usb töltővel, mert világít és villog is), hanem meg kell vizsgálni, mit tenne ilyen esetben a testünk. Ha hagynánk. Hátha van rá megoldás, és ha igen, használjuk azt. Engedjük dolgozni magunkat, pörgessük fel egy fagyott lábú ősember agytekervényeit és biohekkeljünk! Ha csak a lálbunk vizes, nem vagyunk gerinc, vese, vállak magasságában átázva, nincs más dolgunk, mint felmelegíteni kicsit a vérünket. A hűtött lábban a vér is lehül, ott minden hideg, alacsony pulzusnál lassabban folydogálva ez csak még rosszabb. Fűtsünk be! Állíts a váltón és tekerj nagyobb ellenállással, vagy szaporábban. Ha a mozgás jó időben megizzasztana, az hidegben nem felesleges hőt fog termelni, mert épp minden fok melegre szükségünk van. Azt, többek között a  lábban lehülő vér fogja felvenni, azon kereszül pedig maga a hideg vizes rongyokban hűtött láb helyzete javul. Az egyébként izzadással visszahűtött emelkedő testhőmérséklet hidegben nagyon jó barát. A gyorsabban áramló vérrel képes felfűteni a hideg, vizes lábat is. Egy fázós, nyűgös indulástól akár 20-30 percbe is beletelhet, mire a paleo fűtés beindul, de ha már megy, hangulatos meleget tud csinálni még ha épp kacsalábon forgunk is. Télen is szabadban sportolók (focisták, atléták) tudják ezt, a kezek esetében is működik, kesztyű nélkül azok csak addig fáznak, amíg tisztességesen be nem melegítettek. Utána órákig lehet velük puszta kézzel művészi kidolgozottságú hógolyókat gyúrni...akár.

Biciklin a kéz más téma, ott közlekedésbiztonsági kérdés. A törzsből pumpált meleg vér sokszor kevés. Öklünk az egyik frontunk, rengeteg szelet kap, a hideg fájdalmas marás ha kesztyűnkkel alulbecsüljük az időjárást. Egy érzéketlenné fagyott kéz, amint fékezni próbál egy mínusz két fok hideg fém kar segítségével nem jó. Nincs élet császára érzésünk tőle még porsék és ferrárik előzése közben sem. 

Szürkeróka

A képen egy Merida Silex 700 nevű gravel bicikli látható. Ő Szürkeróka. Azért van neve, mert nem szeretek Silexet mondani. Felfoghatjuk úgy is, hogy Szilexhétszázról Szürkerókává neveztem át. A gyári állapothoz képest került rá egy flat pedál, mert inkább a sebességből és hatékonyságból áldoztam, minthogy egy klipes pedállal járó nyűgöket és kockázatokat fellvállaljam. A gumikat belsőmentessé tettem és a gyáriakat lecseréltem egy számomra szimpatikusabb, kevésbé markáns profilú Schwalbe G-One ra, mert sokkal szebben síkít, ha fékezek. Három és fél bár nyomással közlekedek, de egyáltalán nem esek pánikba, ha kettő és fél köré, alá kerülök. Sokat ülök rajta ezért a kényelem fontosabb, mint a végsebesség. A gravel könnyű és erős, szeretem ilyennek megtartani. A hátsó, ülés mögötti táska könnyű, csak az esőkabát, igény szerint a biciklihordozó gigatáska és néhány térkitöltő ruhadarab kerül bele. A kormánytáska kicsi, így nem is lehet túl nehézre pakolni. A könnyű bicikli ügyes, jól irányítható, emelhető, cipelhető, padkázni, ugratni és kátyúba huppanni is könnyebb vele. Városokban, és azok között is hasznos tulajdonság. A könnyű biciklit egyszerű a vállunkra kapni, ha lépcsőkön haladunk tovább, vonatokra szállunk, homokdűnéken cipeljük keresztül, mert meg akarunk merülni a tengerben.

A vonat és a bicikli

Nem minden túra kezdődik a kapunknál. Az úthoz vezető út egyik legkényelmesebb módja a vonat, ami dobálás és összetörés nélkül szállítja a biciklit és ha ügyesek vagyunk, ez még plusz pénzünkbe sem kerül. A vonat kényelmesebb mint a repülő, nem aláznak piti mód porrá másfél kiló túlsúly miatt, nem forgatják gumikesztyűs kézzel, méla undorral az ajándékba vitt kolbászokat, nem állítanak sorba motozáshoz, nem lopják szét, nem törik össze és nem teszik fel egy másik járatra a csomagodat. A poggyászod sorsát végig te irányítod. A kommandóskésért, dobócsillagokért, nitroglicerines palackokért sem kezd el rinyálni senki, és ha a szomszéd ülésen az anyja mobilját órák óta nyafogva követelő kiscsóka idegesít, elmész a büfébe. Nem vagy beszíjazva, nem vársz plusz egy órát a bőröndödre. Tudsz telefonálni, számos WC áll rendelkezésre és van wifi.  

A gigatáska

Sok expresszvonatra csak úgy kapunk jegyet, ha kerékpárunk egy 130x90 cm méretű óriástáskában utazik szétszerelt állapotban. Ehhez is jól jön, ha nem aggattuk tele portékáinkal. A megatáska témáról már írtam Buff nyaralása kapcsán itt. (link)

A jegyek

Buff Interraillal utazott, amit én is csak ajánlani tudok. Egy bérlet, legrövidebb változatában három napos, amit európa bármely országához megvehetünk. A francia interrail bérlet ára például 150 euró. Ezért a pénzért egy hónapon át három tetszőleges napon (nem feltétlenül egymást követőeken) szinte az összes vonatra érvényes jegyeket kapunk. Intercity és Expresszvonatokra is plusz helyfoglalás díjáért, ami 12 euró. Nem egyszerű kiigazodni rajta, kell némi idő, mire stressz és káromkodás nélkül használjuk, de ha túljutunk a kezdeti nehézségeken, egy varázslat a zsebünkben. 

Az apró részletek

Az út, a felszerelés, a pihenők és ...(felszabadító, hétlezáró csngetés, a pénteki nyolcadik óra véget ért)...házi feladat.

Ennyi fért bele ebbe az órába. Köszönöm, hogy megtiszteltetek figyelmetekkel. 

Az ősz, mikor itt van újra, nem minden kerékpáros szívét tölti meg romantikus költészettel. Az este ötkör besötétedő világ, a gyakori hűvös esők, az orvosi lézer erősségű reflektorok hamar kijózanítják azokat, akik néhány sárga levéltől rögtön szavalásba kezdenének. 

Az ősz egy nap mindössze néhány órjában fest úgy, mint egy vadászatos tájképen. A sárgás lombkoronán átszűrődő napfény turisztikai promóciós füzetecskék és instások fotói miatt válhatott csupán az évszak védjegyévé. Statisztikailag korrekt módon aszfalra tapadt, csúszós levélréteget jelent és ágakról csüngő kövér esőcseppeket. Rosszabb esetben egy ibolyogva forgolódó fülvédős csókával, aki nagy zajjal fújja. Sötétet, hideget, ködöt, csöpögős levegőt, kevesebb takarást adó aljnövényzetet és sok sok veszélyes hülyét az utakon...magunkat is beleértve. 

- Mindendkit útálok. - törölte félre szemüvegéről az esőcseppeket Krisztián. - Mindenkit! 

Pedig nem útált senkit. Mentális éberségét stimulálta, óvatosabbá és figyelmesebbé tette, ha egy ellenséges világba gyűlölködte magát. Abból az alapállásból, hogy minden sarkon, kanyarban és egyenesben ellenséges hülyék fenekdnek ellene, nehezebb hibázni. 

- Magamat pedig a leginkább! - Zárta le a kört igazságosan, majd háromszor gyorsan meghúzta a fékeket, amitől azok olyan hangot adtak ki mint egy riadt kiselefánt. - Rohadjunk meg mind ott, ahol...

Hol volt, hol nem volt, az üveghegyen, a kerekerdőn a Rétsági elágazón és a Katalinpusztai kapaszkodón is túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy pont ahol mindannyian rohadjunk meg. Krisztián sötét birodalma. Népszerűtlen és messziről került hely. Egy rohadtul rohadt kunyhó árválkodik a közepén. Rátalálni nehéz, vagy inkább lehetetlen, mert nem közönséges bozót rejti, és a zord, viharos liget, amiben düledezve dacol az esővel: mozog. Se oldala, se teteje, még csak küszöbe sincs, amit át lehetne lépni. Krisztián kunyhója folyton költözik. Átok súlytotta egykor, arra lett kárhoztatva, hogy sehol se maradhasson annyi ideig, hogy oldalat, tetőt, küszöböt eresszen. Gurul lakója testén, hol esőkabát, hol széldzseki a fala, tető helyett sisak fedi és csak egy pici szívforma kályha pulzál a közepén. Ez a kalyiba viszont távolról sem üres. Közelről pedig..hát, nagy a zsúfoltság odabenn.  Tumultus van. Nyafogó, hisztiző, durcás gondolatok zavarják a csendes nyugodtakat, részegen esnek egymásnak a józan érvek, a fájdalom röhög, az öröm pedig motyogva szomorkodik. Egyedül a fennhangon szitkozódó harag hangja tiszta és kivehető. Ezért most épp ő vezeti a kunyhót. 

A harag játékmester. Ha nem az, szeldítsük azzá, mert ez a legjobb amit tehetünk magunkkal. Az igazi, ősi, haragvó harag napok, órák alatt tönkre tenne bennünket. Egy szelídített, szobatiszta, házi játékharag viszont jó szórakozást nyújt hosszú téli estéken. Haragunkban játszhatunk például "A hülye egy napját" vagy "Óvakodj a hülyétőlt".

A játékban választhatunk számtalan féle ellenséges karakter közül, és avatárunkkal az feladataunk, hogy elüttessük magukat Krisztiánnal, aki Káromkodva rángatja a nedves fékeit, fütyül és hempereg a járdán. Használhatunk kivilágítatlan bringát, kerekes bőröndöt, füldugót, szőrös kapucnit erolleren. Babakocsit tolhatunk maguk előtt pajzsként, miközben görgetjük a tik-tokot. Kerékpárútra térve esernyővel baszhjatjuk sisakon és keresztberakhatunk elé egy csomó bérbiciklit a kanyarok után. Autóval is el lehet ütni mobilozás közben. 

A hülye definíciója

A hülyeség, hülyének levés tudatállapotaink szivárványának az a árnyalata, amit soha nem állítanánk be háttérnek közösségi profiljainkhoz. Próbálunk úgy tenni, mintha nem is ismernénk ezt a színt, egy tőlünk távol álló világ volna. Nem, nem is mi vagyunk ott azon a képen pasztelsárga chinó nadrágban és camp david pólóingben. Nem a mi fejünk koppan a zárt üvegajtón, nem mi megyünk szemben a mozgólépcsőn, soha nem fordulhat elő velünk, hogy egy kamu Valentínó táskát markoljunk a mozi WC-je előtt egy lányra várva, vagy hogy egy fura idegen helyen találjuk magunkat egy csomó gyerekkel, ami mind a miénk. 

Tény az, hogy mi mind, kivétel nélkül kurva nagy ökrök tudunk lenni, ha a heylzet kikényszeríti, kihozza, előcsalogatja belőlünk. Vagy csak úgy, mert megkívánjuk. Ki így, ki úgy. A hülye nem egy olyan figura, aki folyamatosan és tettlegesen konstans barom. Nincs bűnbakhülye. Nem olyan mint a vallások sátánja, akire minden rosszat rátolnak. A hülye egy jóravaló, szeretetre méltó ember, aki egy adott szituációban ostoba. Mi vagyunk azok. Mint egy agysebész a használt autó kereskedésben. Tanult vagy negyven évet, hogy ne a rossz ideget vágja át, amikor egy ember agyának mélyén piszkál, mégis, amikor belép egy kereskedésbe, az eladó csak mint új hülyét, balekot üdvözli. Bármit is tud az agyról, át fogják verni néhány ezressel még azon felül is, amivel az autógyártók húzzák le. Euróban. (Plusz négyezer lesz a beépített navi, háromezer, hogy ne kelljen bedugni a kulcsot, plusz kettő, hogy emiatt mégse lehessen olyan könnyen ellopni, kétezer hatszáz, hogy elégedett szuszogással, magától nyíljon a csomagtartó és egy évi hétszáz eurós klubbtagság, hogy ha elromlana a szuszogó csomagtartó, akár éjjel kettőkor is megjavítsák.) Egy két hetes karib utazás árával fogják átverni a profersszort, mert az adott szereposztásban ő kapta a hülye szövegkönyvét. A műtőben élet halál ura de az autókereskedésben már csak egy kapitális balek. Aztán egyszer csak benyit a rendelőjébe az autókereskedő és szerepet cserélnek.  

Ha nagyon szigorúan nézzük, és hát akkor nézzük most egy kicsit úgy, az ember természetes állapota a hülyének levés néhány józan pillanattal. Kábé  90%-10% os arányt saccolok. Ülünk egy hülye munkahelyen, redundáns vállalati szófosást hallgatunk és hinni akarjuk, hogy értelmetlen vagy káros termékeket, szolgáltatásokkal hiszékeny butákra sózni oké. Még stesszt is éreznek páran, amitől csak még abszurdabb az egész. Mindezt azért, hogy néhány totál ismeretlen tulajdonos végre megvehessen egy újabb direkt kurva dárga órát, golfütőt vagy nagyfogyasztású autót beépített kocsmával. Mi melósok is felvehetjük a fizetést, és végre megvehetünk egy olcsóbb pulzusmérős okosórát, ami mostanában kelleni kezdett. Így meg tudjuk nézni számokban is, hogy kifáradtunk-e miközben keresztbebasztuk az erollert a járdán. Kell-e már az újabb Redbull, vagy a liftig még kitart az előző löket. Költök, költesz, költ, költünk, erőforrásainkat bizbaszokra, cukros levekre és kekszekre verjük el. Pörög a gazdaság, pörgetjük és pörgünk vele, mint macska a centrifugában. Alapállapotunk a befolyásolható butaság. Reményt csak az ad, hogy néha okosan is tudunk viselkedni, és van már olyan szoftver, ami tud okosan viselkedni helyettünk. 

Egy szép új, balesetszegény világban az átlag napi tíz százalék beszámítható józanság pont a közlekedés idejével esne egybe.  Mindeki csak otthon és a munkahelyén lenne bamba ökör vagy hadonászó majom. Sajnos ez itt még a kopottas, régi, balesetekben és közlekedési barmokban gazdag kor, most még ebben kell megtanulni élni. 

Fogadjuk el tehát, hogy hülyék vagyunk, minden útkereszteződésben legalább két dologhoz, de végtelen sokat tudnék sorolni. Hülyék jönnek szembe, jönnek mögöttünk és vágódanak belénk oldalról, amint épp egy hülye pillanatunkban hibázunk. Fogyatékosságaink tisztázása azért fontos, hogy józan nyugalommal viseltessünk mások, mint magunk faszságai irányában. Meg kell kímélnünük magunkat tudatálllapotunk szivárványának idegbeteg árnyalatától, ami épp a hülye egyik fatális alfajtája.

Így állunk, és nincs sok remény. Ahogy néhány ezer éves civilizációnak nevzett degradációnk idővonalán visszatekintek, veszélyesebbek, vadabbak és erőszakosabbak voltunk ugyan, de sutábbak, butábbak, beszaribbak, nyafogósabbak, fázósabbak, izzadósabbak még soha. Egykor bölényre vadásztunk botokkal, ma meg sikoltozva menekülünk egy kaszáspók elől. Ami még csak nem is pók. Tizünkből öt nem tud kicsíráztatni egy babot, hat nem tud gereblyézni, hét nem tudná felásni a kertjét nyolc liter benzin nélkül, kilenc nem tud megmetszeni egy gyümölcsfát, kilenc és fél képtelen lenne megpucolni egy halat, és szinte senki nem tud már kaszával kaszálni vagy hidegvérrel kedves, szőrös, tollas állatokat ölni. 

A hülyeség egy rejtettnek hitt harsány tulajdonság, egy százalékos érték, index, ami manapság exponenciálisan gyorsuló növekedést mutat. Nem fog megállni száznál. Még az optimistább becslések szerint is éveken belül elérhetjük az a szintet, mikor egy személy akár 600%-os hülyeségindexel rendelkezhet. Egy jövőbeli marha hat maival ér majd fel. Addig még van némi idő, használjuk ki.

Hogyan javíthaunk hülyeségindexünkön?

Sehogy, felesleges, szélmalomharc az egész. Késő. Inkább ne javíts, csak elmagányosodsz benne. Hagyd el, lazíts inkább! Nézz Agymenőket, Jóbarátokat, vagdosd magad, cigizz, igyál vagy mobilozz. Már mindegy, erre a kis időre minden belefér. Oké, ha azért kérdezed, mert szeretnél pár nappal tovább életben maradni az utakon, talán van pár dolog, ami segíthet. 

Világítsunk!

A celeb és a sztár között az a fő különbség, hogy a sztárnak saját fénye van, míg egy celebet jó erősen spotlámpáznak, hogy ne tűnjön teljesen sötétnek. Légy hát a saját éjszakád csillaga. Legyen saját fényed! Így nem fogok szemből belédrongyolni egy esős estén, nem fekszem majd a nedves aszfalton hanyatt és nem kell azt kérdezgetned, hogy élek e. Az őszi estében, mikor az úton száz és száz, a melóból hazadugózó autó reflektorfénye tükrözödik, egy vakon kivont kard, tok nélkül farmerzsebben hordozott, fűrészes kommandóskés a kivilágítatlan kerékpáros. Épp pár hete öklelt fel egy, majdnem megsérült a bringám is. Hidd el nekem, bátor, de inkább vakon merő, sötéten is magabiztos kerekező barátom, hogy nem akarsz ilyen helyzetbe kerülni. Soha nem akarsz Krisztián esetleges teteme felett aggódni a jövőd miatt. 

Tarsunk jobbra!

Ez mindíg bejön. Bárcsak a rolleresek is rájönnének az ízére. 

Jelezzünk! (finoman)

De ne csengessünk! Ha hátulról készülünk elszáguldani egy kerékpárúton ődöngő csoport mellett, érdemes tudatni velük, hogy jövünk, várjanak a tánccal. A legtöbb német kerékpárosklubban lincselnének ezért az álláspontért, de én szinte soha nem csengetek. Ennek több oka is van, kezdem a kevésbé fontossal: zavaró, idegesítő hang. Amikor nem biciklis, hanem gyalogos vagyok, sétálok, nem szeretem, ha belecsengtnek a hátamba. Olyan útvonalon ahol bringás és gyalogos egyszerre de egymástól nem elválasztva közlekedik, nincs jogunk hátbacsengetni a sétálókat. Beszéltem másokkal, ők sem örülnek neki. A fontosabb ok, hogy egy ideggyengébb gyalogos, amikor meghallja egy precíz német trekking bike csengőjét, tigrisként fog jobbra, vagy balra ugrani, meg sem áll a lombkorona középső szintjéig. Még a higgadtabbak is riadtan, behúzott nyakkal fognak kilépni. Forogni, imbolyogni kezdenek. Egy átlagos, az út jobb oldalán bandukoló túracsoport csengetésre karneválszerű szervezettséggel spriccel szét az út tetszőleges szélei között. Kevéssé rutinos hátbacsengetett biciklisek bemozgatják a kormányt ijedtükben. Van, hogy ez a cél, büntetni vágyunk, de általában csak tudatni szeretnénk, hogy jövünk, el fogunk gurulni mellettük. Csak semmi pánik, kutyát, gyereket figyeljék. Fütyörészni szoktam, az is kellemetlen, de legalább nem ijeszt meg senkit. Már egészen tisztességesen nyomom az Indiana Jones-t hamisan. A gyerekek, de sokszor a jobb kedvű felnőttek is velem fütyülik tovább, miközben balról, mindíg és mindenképp, oktató és ismétlő jelleggel is balról megelőzöm a társaságot. 

Vészhelyzetben amúgy sem csengetni szoktunk. Kürtölő fék, sikító gumik és ordító biciklis a normál vészjelzés, nem tudom miért kéne ebbe még bele is csengetni picit.

Igen, igaz, kicserepesedett szájjal, másfél ezer méter magasra kapaszkodás közben nem mindíg olyan egyszerű hangosan fütyörészni. Nem az. Olyankor szarul is hangzik, de azért csak gyakoroljuk. 

Szkennelj!

Mindíg tudd, mi van mögötted anélkül, hogy megmozdítanád a kormányt. A kormányt csak akkor mozdítsd, ha tudod, hogy mi van mögötted. Ezen múlik az életed. Ezen is. Minnél sűrűbb a forgalom, annál gyakrabban. Érdemes gyakorolni, szükségtelenül is ismételgetni, védett, veszélytelenebb szakaszokon tökéletesítgetni amíg a mozgásunk részévé nem válik. Új, ismeretlen helyeken kóvályogva, a megfelelő kanyart, lefordulót, felhajtót keresve sem válthatunk irányt hátranézés nélkül. Nem akarunk egy ebikeot, három négysajtos pizzát és egy futárt az oldalunkba kapni.

Légy kiszámítható!

Aki rád néz, tudja hová tartasz és milyen sebességgel. Indexelj kezeddel, ne vészfékezz vagy rántsd el a kormányt alapos indok nélkül. Az "itt kellett volna lefordulni" például nem alapos indok. Van úgy, hogy az úton, autók között haladni biztonságosabb vagy nincs is más választásunk. Ne törjön össze a gondolat, tégy úgy mintha egy Smart karoszériája lenne körülötted és viselkedj is aképp. Indexelj, tarts a parkoló autóktól ajtónyitásnyi távolságot és nézz gyakran hátra a vállad felett. Ez a minket megelőzni akaró autósokat is megynyugtatja, tudják, hogy tudsz róluk és nem vágódasz be eléjük, alájuk és nem gurusz ki hátul alóluk. Egy autós számára sokkal kellemetlenebb egy az út szélén óvatoskodva, néha egy nyíló kocsiajtó miatt az út közepére kacsázó bringás, aki mellett amúgy sem férne el, mint egy, az autók között jó tempóban, irányjelzésekkel közlekedő. 

Húzódj ki!

Ha úgy érzed sok vagy már a népnek, kicsit tájékozódni szeretnél, meg akarod érteni, hol lehetnek a tájékozottabb biciklisek és a hivatalos kerékpárút, autók torlódnak mögötted, túl lassú vagy a forgalom ritmusához, légy kedves és állj ki néhány pillanatra. Nézz hátra, jelezz, húzódj le, állj félre egy védett helyen, emeld a bringát a járdára. Had menjenek csak a dolgukra. Biciklisként sem szabad elfelejteni, hogy amíg mi örömünket leljük a közlekedésben, szabad levegőn vagyunk, látunk és kellemes mozgást végzünk egy érdekes terepen, addig egy autós rendszerint csak napi dögunalmát éli meg két parkoló között. Frusztráltabb, unottabb, figyelmetlenebb, szól neki a rádió, bepottyan a hamu a kardánboxba, a gyerek taknyos nyálas betgsége fosós hányós fordulatot vesz. Azzal, hogy udvariasak vagyunk, ismeretlen emberek napi autós szenvedését rövidítjük le, ami igazán nemes dolog. Szinte érzed a lájkokat a bőrödön. 

 Vigyázzz a roller(es)ekkel!

A rolleresek nem mind lusták és buták a közlekedéshez, csak úgy nyocvan százalékban. Sajons mostanában már akadnak köztük gonoszak és trollok is. Tarts távolságot tőlük, mert ők a fentiekből semmit nem tartanak be, nekik nem kell. 20-30km/óra sebességgel ténfergő félrészeg eltévedt gyalogosnak tekintendők. Sötét vattakabátjaikból alig kilátva fognak jobbra majd balra tartani attól függően, hogy épp milyen zene szól a füldugójukból. Soha nem néznek hátra, de jobb is, mert tuti nekimennének valaminek. Ne legyenek illúzióink, aki arra is lusta, hogy menjen, az nem fog hosszú perceket tölteni azzal, hogy elgondolkodjon a közlekedés néhány alapelvéről. A null kalóriás modern mobilitás ráadásul telefonbaszásra ingerel, valójában nem is a az úton van, hanem egy tik-tok szerű kibertérben beretváltatja az agyszőrét. A helyzet egyenlőre csak romlik, ahogy ez a kacat egyre népszerűbb. A trollabbik fajta szereti bér-rollerét kerékpárútak veszélyes szakaszain keresztbe parkolni. Lélekben sokuk még gyerek. Nem is érdemes, túlzás gonoszságot belelátni ebbe. Csak hülyék, mint mi minannyian, Rajuk így jön ki. Ne húzd fel magad és ha van időd, parkold le a cuccot szépen a hülye helyett, a magadfajták hálásak lesznek érte. A bőröd alatt is lájkok lesznek, ha így teszel.  

Tele a világ állva száguldozó közlekedési analfabétákkal, poénból csapdákat állító rollertrollokkal. Félszegen bolyongó részeg babakocsikkal, tik-tokról vezetni, táncolni tanuló sofőrökkel, sötét bringásokkal, reklámkárosult mai öregekkel és mobilba cuppant mai fiatalokkal. Kerekes bőröndökkel, kocsiajtókkal, levelet fújó süketekkel és velünk. Ha a többi hülyét megtanuljuk kikerülni, már egész jó bringások vagyunk. Magunkat sajnos soha nem fogjuk tudni. 

Buff a múltban

A toxikus kényelem

Egy párhuzamos világban megmenekülünk

Fekete Péntek

Krisztián a múltban

Amikor kiderült, hogy beteg

Elemében

Dimitri 

Egy hajszálon múló szamovársors

A garázs, mai szemmel, egy kis fedett helység, ahol az autó lakik és néhány hozzávaló. Gumik, tetőcsomagtartó és ablakmosó folyadék maradék. A korai 90-es években az autók még egyszerűbbek voltak, szerelhetőek. Nem léteztek okostelefonok és éppen csak szaporodni kezdtek a tematikus (főzőműsoros) tévécsatornák, melyeket néhányan már távkapcsoló segítségével tudtak váltogatni a már majdnem mindenhol szines, néha még fel-felrobbanó tévéken. A garázsnak, különösen ha egész sorok álltak össze belőle, a mainál sokkal fontosabb szerepe volt. Az ott eldugott pálinkát például nem ellenőrizte az asszony. (Elnézést az asszonyozásért, de abban az időben, mindenki aki pálinkát dugdosott pincében, műhelyben vagy garázsban, asszonynak nevezte a feleségét.) Sok, a családi élet vibrációitól megfáradt apuka (az asszonyok urai) töltött komplett Szombatokat és Vasárnapokat a kocsi körül. Jóval értelmesebb elfogláltságnak látszott, mint a kocsmába járás és ugyanannyira be lehetett akasztani. Voltak, akik az utolsó csavarig szét tudtak szerelni egy Wartburgot és utána össze is tudták rakni, mint egy Dacia. 

Ha alaposan körülnézünk, megtaláljuk korunk, a XXI. század nagy sikertörténeteinek éppen csírázó magvait is. Néhány, fontosabb és gazdagabb embernek már van egy kisebb aktatáska méretű mobiltelefonja. A személyi számítógépek egyre több háztartásban jelennek meg. Internet még nincs. (van, de nem nálunk) A PC-n turbó gomb csábít virtuális száguldásra. A mai IT milliárdosok szülő engedélyt kérve, szabott időben éppen csak letottyannak elé hogy eljátszanak a Wolfeinstein, Doom, Bard's Tale vagy a Sim City feltört változatával. Magyarországon legális szoftver abban az időben gyakorlatilag nem létezett. Nagyon nehéz dolga akadt annak, aki szeretett volna jogtiszta szofverek segítségével informatikát tanulni. 

Az elő-ebike, a Babetta is ott parkolt már számos garázs mélyén, várva a konstuktőrre, aki  majd akkura cseréli a tankot. 

Jawa Babetta: A 90-es években az e-bike még benzinmotorral működött. 

Krisztián is komplett szombatokat és vasárnapokat töltött egy garázsban, pedig nem értett az autókhoz. Egy Trabant ajtaját is nehezen csukta be, semmi jó nem származott volna abból, ha szétszerel egy Ladát. Énekelni, bandában zenélni járt oda, és ez a környéken lakók szemében sokkal rosszabb volt, mintha vashulladékká alázott volna néhány járművet. Amikor a garázsokhoz tartozó lakótelepen vasárnap asztalra került a húsleves és nem tettek bele túl sok tésztát, megfigyelhették a Jurassic Park-ból jól ismert hullámokat, amiket egy tyrannosaurus léptei keltenek. A garázssoron nem egy ősragadozó, hanem egy hardcore-punk-metál formáció első számai voltak felelősek a  hullámokért. Próbált a Fertőző Idők. 

Artwork: Kiss Balázs

Krisz...Állj! Hiszen ő Buff fiatalon! Hosszú, busósan gyapjas haj, állán agresszívra nyírt pehely...de nem. Ő valóban Krisztián. Lobonccal és cirkuszkerítés szakállal. Munkavédelmi bakancsban, háromnegyedesre vágott katonai gyakorlónadrágban és egy Kannibáltetem feliratú pólóban. A felirat alatti grafika nem gyerekszemnek való. A "Kalapáccsal pofozott arc" szöveg alatt pont egy kalapáccsal pofozott arcra hasonlító valami vonzza-taszítja a tekintetet 

A kilencvenes évek sok érdekes és fontos szubkultúrát, trendet és divatirányzatot indított útjára (a csírázó magok ismét). Az emósok még guftik voltak, kicsit finomabb sminkkel és a The Cure nevű zenekar tartotta őket össze. Az elektromos zene szárnyait próbálgatta, terjedt és fokozta a "Jó ebédhez szóló nóták" hallgatóinak értetlenségét.  A pszichedelikus sámánizmus a Vágtázó Halottkémek (VHK) birtoka volt, és érették a dolgukat. Kifordították magukból azokat, akik elég nyitottak voltak erre. A folk és az etno stréber baknyulak módjára megpróbáltak lehető legtöbb stílussal párosodni. Rosszul hangolt hegedűk, köcsög dudások és népdalbetétek toppantak elénk a legváratlanabb helyeken és pillanatokban.

A heavy metál osztódni kezdett és néhány év alatt legalább tucatnyi stílusirányzattá bogjasodott a nehézfémek családfája. Mind metál, rokonok de mind más egy kicsit. A Kannibáltetem például halálmetál (death metal). Komoly műveletlenséget árul el, ha valaki feketemetálnak, vagy gyorsmetálnak nevezi. Aki pedig heavy metálnak, az valószínűleg rengeteg pulóvert és sálat kötött már az unokáinak, ezért megbocsátunk neki. 

Nem minden alfaj volt egyformán népszerű. A Krisz pólóján díszelgő Kannibálátetem death metálja például nem számított a felkapottab irányzatok közé. Az első hallásra kivehetetlen dallamok hiánya és a torokhuruton átpréselt, nehezen érthető szövegek miatt csak az igazán elkötelezettek bírták magukat kemény munkával és kitartással rajongóvá szoktatni. 

A thrash már sokkal ismertebb, néha éjjel TV-ben is lejátszott, szinte populáris ág volt. Az énekes hörgés helyett agresszív stílusú ritmikus üvöltésekkel kíséri a zenét, helyenként érthető a szöveg, dallamok ütik fel fejüket és elkülönül a verze és a refrén. (A Metallica Battery című dalát ajánlom illusztrációnak. Nem linkelem be, mert náluk soha nem lehet tudni, mit csinálnak az ügyvédeik.)  Az összetettséget, árnyalatnyi különbségeket jól szemlélteti, hogy ha Krisz például a 90-es években, a garázsban hardcore-punknak nevezte volna hardcore bandájukat, valszeg megölik, de minimum széttörnek a fején egy sörösüveget. Ha más tesz így, Krisztián sem habozott volna sörösüveget ragadni. 

A punk szó mögötti fogalom megosztó és sokak számára zavaros dolognak számított. Pólóik feliratai szerint nem voltak halottak, csak általában hulla részegek. Eklektikus összevisszaságban figyegtek róluk a radikalizmus szimbólumai (jobb is és bal is), hajzselé használata nélkül tornyozták frizurájukat fél méteres taréjokba és soha nem józanodtak ki annyira, hogy összefüggő mondatokban beszéljenek. Nem számított dícséretnek, ha valakit punknak neveztek. 

A Fertőző Idők és Krisztián egy helyi klubban találtak egymásra. Akkoriban ő költő is volt, mert tetszett neki, hogy egy-két gondolatot képes volt rímek külői közé törni. Atléta tüdeje révén rohadtul hangosan tudott ordítani és enyhén ki volt gyúrva. A banda pont ilyen figurát keresett. 

A város, ahol élek 

A város, ahol a Fertőző Idők riffjei és Krisztián felerősített üvöltései tartották rezgésben a levegőt, mozgásban a húslevest és rettegésben a nem süketeket, roppantul szerencsés kis hely volt. Mindenki elvágyódott onnan, mert az volt a divat, de belül mindenki hálás volt, hogy éppen ott van. Krisz kisvárosa, nem véletlenül, egy egészen és kivételesen jó hely volt, csak az akkori szokások ezt soha nem engedték volna kimondani. 

Az országot a rendszerváltás után bombázni kezdték a nyugatról érkező új stílusirányzatok. Az addigi Pomádé, Dirty Dancing, Wonderfull life (Black), Lambada és Kacsatánc lineupok mellé sorra érkeztek az ezeknél még felvállalhatatlanabb euró diszkó gagyik. Dj Bubó, a klimax előszobájába lépő Madonna, a Fiúk A Sikátorból, a Bázis Ásza és a csakis rádiókonform liftzenét gyártó Rokkocska próbálták mindenkire ráerőltetni magukat. Az addig fontolva haladó magyar zenei világot egy szempillantás alatt lendítették át az iparosodás korába. Nekünk is kellett a saját gagyi. Olyan előadók merészkedtek ki a fényre, mint Kazsó, aki kamunyelven írt szöveget, hogy rímeljen, az Azonosítatlan Repülő Trágya vagy az énekelni élesben a fellépések alatt tanulgató Friss. A jócsajság, kigyúrtság lassan átvette a zenei tudás helyét, jóval olcsóbb volt megnyomni a demó gombot egy szintetizátoron, mint hangszereket be és összehangolni. Egyáltalán nem volt egyszerű feladat átvészelni, ép érzékszervekkel és arányérzékkel megúszni a kulturális szőnyegbombázást. 

Krisz és a város szerencsésebbik fele menedéket talált egy magányos, elszánt, kulturális szélmalom harcot vívó vállalkozó küldetéstudatának köszönhetően. Menedéket, alternatívát és lehetőséget.

Az olcsón előállított hitvány a rendszerváltás után kapott keverék csak egy része volt. Kevésbé harsányan, rádiók által soha nem játszva érkeztek kincsek és a későbbi nagy durranások detonátorai is. (A túl kevésszer elénekelt refrén vagy turista-szókincs kereteit ignoráló szövegeik miatt nem kapták fel őket a csatornák.) Lapultak közöttük olyanok is melyeket már érdemes volt meghallgatni félnél többször is. (The Cure, Depeche Mode, Nirvana, Rage Against The Machine, Faith No More, Primus...rengeteg jó zene ment Zoli klubjában, amit ő Táncháznak nevezett. Mivel ezt a szót vagy fogalmat sem hagyta ki a folk és etno nevű stréber baknyúl, elé került a Rock szó is, hogy egyértelművé tegye, ide nem muszáj népviseletben érkezni, de lehet. Rocktáncház. A szó mögött rejtőző kulturális küldetés mentett meg számtalan fiatalt a konzumzenék pusztító, tompító, ingerküszöböket ajtóstól beszakító dömpingjétől.  Jó kapcsolatai és szervezői készsége révén olyan bandákat hozott a városnak (még egészen pici kurukban), mint a Babyquimby, a Kispál És A Kisborz, a Pál Utcai Kisfiúk vagy a Ladánybene 27/A akik azóta az egész ingatlant megvásárolták. A VHK (ők eleve öregnek születtek), és Takács Tamásék még tiszta, frissen mosott blues bandje is járt ott. Csak a cipőjük volt sáros. A Tankcsapda, amit épp kezdtek csak kiásni és a Kinopuskin ami akkor még csak egy kamareterem volt. Elképesztő helyet, országos hírű alternatív klubot csinált egy semmi kisvárosban, aminek elvileg álmos, nyomasztó, hétvégi diszkó és hétköznapi unalom szagot kellett volna árasztania. Ördögszekerekkel. 

A fenti sajátos és a Fertőző Időkre nézve renkívül szerencsés körülmények juttatták akkor még egyáltalán nem bipoláris hősünk bandáját a színpadra, ahol egy pár sörrel és néhány slukk fűvel bátorítva magukat, a Tankcsapda előzenekaraként lettek felkonferálva. Hónapok hosszú sora, garázsban töltött hétvégék, minden spórolt és kölcsönkért fillérjük arra ment rá, hogy ezt összehozzák. Boltizsír színük volt, mert még nyáron is alig látták a napot, állandóan hangszerekkel vagy erősítőkkel a kezükben cipekedtek éppen valahová. Minden boltos ismerte őket, mint az üres tojástartók szenvedélyes gyűjőit és a garázssorhoz tartozó egész lakótelep élvezhette, néhányan már dúdolgatták is refrénjeiket. 

Krisz úgy érzete magát, mint egy száz emelet mélybe ugró kaszkadőr. Hiába a sok próba, a tévesztés mentessé gyakorlolt számok, sem előtte, sem azóta nem volt annyira lámpalázas.

A terem lassan elcsendesedett, ahogy a hangszerek és gazdáik jeleztek egymásnak, hogy készen állnak. Krisz még átélte egy a hátán végigsimító szellemkéz borzongató, hidegrázós érintését, majd belecsaptak és....és hát elfogultság néklül...kurva jól csinálták. 

Mert mi egy fertőző korban élünk!

Ő nem, én igen. Nagyon köszönöm kisvárosomnak, hogy tele van névtelen és névvel ellátott hőssel, ismeretlen baráttal akik képesek voltak akár az elrontott vasárnapi ebédjeiket is megbocsátva, félretéve segíteni és felemelni fiataljaikat.

Számomra nem csak a bátorság városa, ahogy néha nevezni szokták régmúlt-beli érdemei, történelme miatt. Számomra annál sokkal több. Annyira sokkal, hogy hagyom is a megfelelő szó megkeresését a francba, foglalok inkább egy vonatjegyet, hátha találok ott még valakit, akit megölelhetek mindenért amit kaptam. 

 - Úgy kezdődik, hogy elhiszed magadról, hogy jó vagy. - kezd bele Krisztián a történetbe, ami miatt még mindíg remeg a keze és nagyon hiányzik neki egy váll, amibe belefúrhatná az arcát - Megoldasz egy csomó rizikós helyzetet, csuklóból veszel olyan akadályokat, ahol mások megtorpannak. Gyorsabb vagy és erősebb, mint az átlag. Elismerést kapsz kívülről is. Hivatalosítanak. Nő az arcod is hozzá, bipoláris ciklusod csúcsára kerülsz. Úgy érzed ragyogsz. Megtanulod megszegni a megszeghető szabályokat, szeged és folytatod a rizikósabbakkal. 

Az első

Mi is történt valójában? Hősünk, Krisztián, száguldó nidzsaként ereszkedett egy főút járdáján, jó ütemben pattogva át a csatlakozó mellékutak padkáin. Egy lámpás kereszteződés esik csupán útba, neki épp zöld így fékezés nélkül megoldható. Meg is oldja, már túl van a lámpán, a védett bicikliúton 40 km/h sebességgel. Ezen a szakaszon, révén az út beláthatalanul fordul jobbra, ez a sebesség túl nagy, veszélyes. És tessék: Épp a legrosszabb pillanatban hajt rá egy mountain bike. A helyzet még menthető lennne, mögötte elhúzva ütközés nélkül, de nincs egyedül, megjelenik egy újabb bicikli első kereke szintén jobbról. Az út teljesen elzárva, ő meg zuhan nekik. Sikít a fék, de már nyilvánvaló, hogy késő, inkább arra koncentrál, hogy kevésbé ártalmas helyre, ne emberbe, csak gépbe ütközzön találkozáskor. Az első mountain bike hátulját válsztja és levágja szerencsétlen bringást az útról. A monti kivágódik balra. A lovas egy fél méter magas betonperem felett egy bokorban landol. Égnek álló lábbal. 

/Fotó: Fekécs Gábor

A második

Hősünk, Krisztián, szenvedélyes programozó. Néha jó, néha pedig egy katasztrófa. Mivel nem mindíg vagy mindenben ostoba, szépen lassan megtanulta felismerni és elfogadni magában, hogy ez így van, így működik. Magtanulta felismerni a katasztrófák előjeleit és azt is amikor érdemes belemenni egy harcba amikor villan, amikor jó. Úgy érezte, elég tapasztalt már abban, hogy határait és lehetőségeit józan fejjel ismerje fel. 

Mi történt mindezek ellenére? Egy elkeseredett kísérlete, hogy megvédje aktuális kis szoftvercsodája (tényleg jól sikerül kis valami volt) egészségét egy kontártól (egy kollégájától), kontárnak nevezte azt. Elefelejtette a corporate lét (meg úgy általában a lét) egyik alapszabályát: soha ne veszítsd el a türelmedet. A kontárság szubjektív a verbális alazás viszont tény. Egy cérnavékony vörös dróton találta magát a kijárat felett. Égnek álló lábbal. 

Hallgassuk őt tovább.

- A lány a bokorban, égnek álló lábbal, a bicója a fal tövében. Odarohantam hozzá. Törésekre és nyílt sebekre számítottam. Láttam magam, amint lehajtott fejjel elismerem tettem, a rendőr már nem enged tovább, eljárás indul ellenem. Láttam őt, amint mentőbe teszik, műszereket kötnek rá, vagdossák a ruháit le róla, hogy jobban elláthassák a sebeket, elállítsák a vérzést. De nem vérzett. A bokor elkapta és puhán megállította repülését, talajra helyezte. Nagyon jó fej bokor volt. Nem karcolt, nem tört nyárs szerű ágvégekké. Akár egy háló a vétő artistát, elkapta és megmentette. Kikászálódott a miniparkból és enyhe sokktól és a spontán szaltótól zavartan meredt rám én pedig vissza. Legszívesen tapogatni kezdtem volna, a sérüléseit keresve, de manapság nagyon óvatosnak kell lenni az ilyesmivel, hát nem tettem. Csak kérdezgettem, hol sérült meg és ismételgettem, hogy ökör vagyok, az én hibám. Így telt el egy perc, mire végre rám mosolygott. Tényleg. Örült, hogy él, mondta, hogy jól van, nem ütötte meg magát sehol. És mosolygott. Annyira, de annyira megkönnyebbültem ott, hogy feledve mindent amit a corporate és a politikai korrektség évtizedei belém neveltek, megöleltem szegényt. Úgy éreztem óriási szerencsém volt, hogy őt borotváltam le az útról, mert akárki más már kórházban én pedig egy kapitányságon lennék. Nem jelentett fel ölelésért sem, tovább engedett, majd tovább hajtott. 

Hadd fejezze be a másik balesetét is, hátha vannak, akik más hibájából is képesek tanulni. 

- Ő ért oda előbb. Mire összeállítottam a stratégiámat és felvérteztem magam szakmai, etikai, józan emberi érveimmel és benyitottam a főnökhöz, ő már ott volt. Nem volt nehéz nyernie, elég volt egy szó hozzá, az enyém. Kontár. És baszki tudod mit, kurvára megérdemeltem. Mert ő egy kontár fejlesztő én pedig egy ugyanolyan, ha nem nagyobb kontár mentor. Elismertem tettem, főnököm szerencsére elég jó erőforrásnak ismert meg ahhoz, hogy megússzam szenvedélyem tárgya, a projektem elkobzásával, vitte a kontár. Megmentettem magam a kirúgástól elimserve bűnöm, belül maradtam, ehhez azonban már a szerencsének nem sok köze volt. 

Mivel dupla sokkos kézremegés nagyon megindító, adjuk meg neki a lehetőséget, hogy szájbarágósan összefogjalja nekünk, milyen tanulságokkal szolgáltak számára a fenti, egy napon történő balesetek.

- Először is: nem vagyok jó. Nincs is mihez képest jónak lenni. A közlekedéshez képest? Abban? Felejtsd el azt a fogalmat, hogy jó vagy. Pillanatnyi állapot, ami szempillantás alatt fordulhat az ellenkezőjévé. A kockázat biciklin nem játék. Még a legkisebb is jelentheti a legrosszabbat és nem csak annak aki hősiesen felvállalja. A hősiesen felvállalt kockázat mások bőrére megy ki. Kurvára nem fair. 
Másodszor: kontár vagy. Agysebészként is és ezermesterként is folyamatosan körül leszel véve olyan dolgokkal, amihez kontár vagy. Előbb utóbb megtanulod majd felismerni ezeket, ezekből párat, de életed végéig hibázhatsz, elveszítheted józanságod és tévedsz. Ilyenkor veszítesz. Rosszul méred fel a távolságot, túl nagyot, túl kicsit lépsz és buksz. Elveszíted a projektedet és amiért harcoltál, a kis birodalmad rabló kontár hordák perzselik porrá. A legjobb amit tehetsz, hogy kihasználod a lehetőséget és tanulod a vereséget. Talán egyszer majd pont ezek a tanulságok segítenek győzni. 

A sztereotipiákról

Amikor olyat mondok, hogy "A franciák" vagy "A németek..." tudd, hogy hülyeséget beszélek. Nincsenek több millió emberre igaz sztereotípiák, az általánosítás nevű gondolkodási alapművelet rossz halmazon lett elvégezve. Csak a belgákról szabad sztereotíp gondolkodni. Ja és a franciák esetében a bagettes sztereotipia is kivétel. Délelőtt tényleg minden francia hóna alatt bagett van. 

Amikor olyat mondok, hogy graveles, nyugdíjas vagy ebiker tudd, hogy hülyeségeket beszélek, nincsenek általánosan igaz állítások, melyek ekkora halmazok minden egyes tagjára igazak lennének. Csak jól esik mondani, levezeti a felgyülemlett feszültséget. 

Amikor biciklikről beszélek, lehet, hogy hülyeséget beszélek. Volt, hogy évekig tévedésben éltem. Javíts ki, szeretem.

A hegyibicikli

Egy mountain bike robosztus és agilis. Egyszerre nagy, stapabíró de könnyű és ügyes. Vékony, benőtt ösvényekkel, gyökerekkel, sziklákkal, sárral és homokpadokkal is könnyedén birkózik meg. Vastag, fogas profilú kerekei miatt nem süpped (olyan mélyre), lengéscsillapítós villái pedig szépen finomítják a terep okozta huppanásokat és rázkódást. A kormány széles, jó fogást és pontos, gyors kormányzást biztosít a hegyi utak intenzív, aktív és technikás részeihez. 

Az egyszerűbb, univerzálisabb változata a hardtail (a képen egy ilyen pózol). Ami kemény farokrészt jelent. Nincs rajtuk hátsó csillapítás, az ülés és talaj között igazi seggkloffolda működik. Ilyennel downhill pályára csak egyszer, kétszer megyünk. Egy hátsó lengéscsillapító nélküli, hardtail mountain bike majdnem mindenre jó a downhillen kívül. Alakítható túrázáshoz kevésbé markáns, aszfaltbarátabb külsőkkel. Elbír néhány táskát. Fogása, a vele járó testtartás elég kényelmes ahhoz, hogy hosszú utakra induljunk vele. Tartozékok számára (lámpa, sztender, csomagtartó) nem ad szerelési pontokat, de mindenből létezik olyan, amihez nem is kell. Lámpa gyanánt erősebb fejlámpákat a kormányra, üléscsőre csavarhatunk.

A fully-nak becézett elől és hátul is csillapítással szerelt mountain bike a hegyikerékpározás hardcore eszköze. Csodálatos dolgokra képes. Ugrat, ugrik, lépcsőzik, helyben forog (klipes pedállal) és négyütemű fekvőtámaszokat csinál egy elrontott hajtűkanyar után. Ha szeretnél néha bicegve, törött karral törött fékkarokat és pedálokat pótolgatni (jó drágán), szeretsz majdnem meghalni, ez a te bringád és irány a hegyek. 

Léteznek olyan alcsoportok, mint race, enduro, allround és egyebek. A race általában a könnyűt jelenti bármiből ami biciklivel kapcsolatos. Az enduró a tartós, erős igénybevétel szempontjai alapján készült biciklikre igaz. Az allround jelzi, hogy nem specialista, hanem svájci bicska, ami pont itt semmi negatívat nem jelent. Egy allround fully mountain bike például egy nagyon kényelmes, közútra is bevethető kerékpár, nincs eltúlzott fogsora a külsőnek és nincs kományrúdig érő, 200 mm-es versenyteleszkópja. 120-160 mm-es teleszkóp van rajta, menet közben állítható magasságú ülése. Lágyan ringatózó puha gördülés akár vasúti talpfák csapását követve is. 

Ha a hegyibicikli lesz az új bringád

Meg fogsz erősödni. A széles kerekek és a gumifogacskák rengeteg energiát nyelnek el gödülés közben, sokkal munkaigényesebb mozgásban tartani, mint bármely más típust. Kalóriaigényes (nagy fogyasztású), épp ezért remek választás mint első. Biztonságosan, szépen kicombosodva mindent meg lehet rajta tanulni ami ahhoz kell, hogy életben maradjunk. 

A mountain bike-ok lovasai

Nagyszerű emberek mind egytől egyig. Munkába járók, természetkedvelők és a hegyvidékek felfedezői ülnek nyergeikben. Kora hajnaltól késő éjjelig tepernek kivilágítatlanul változatos uticéljaik felé. 

A trekking, avagy túrabicikli

Itt tolakodik hátul az elmémben egy sovány, szikár, elasztikus biciklisnadrágot és láthatósági mellényt viselő öreg német bringás és addig nem hagy nyugtot, míg a trekking biciklijéről nem írom le, amit fontosnak tart. Az akarja, hogy a jóval kezdjem. 

A trekking bicikli túrázáshoz, ingázáshoz lett tervezve. Közúti közlekedéshez, változatos időjárási viszonyokhoz, kisebb poggyász szállításához előre felszerelt. Lámpa agydinamóval (se elem, sem USB nem kell), sztender, csomagtartó, sárvédő, 33 sebesség, ergonomikus testtartás. Ideális vontatóbicikli, kutyát, gyereket, sörösrekeszeket is szívesen húz maga mögött, mert stabilan leállítható erős vázú, kényelmes és ha egyszer felgyorsult, gyors. Ilyeneken látunk hatalmas kormány komplexumokat foszlott szivacs bevonattal, visszapillantó tökröt, teknősbékás vagy katicás csengőt és antik minikomputert sebesség, távolság, hőmérséklet, pontos idő és. stopper funciókkal. Föl lehet pattintani közvetlen mellé az okostelefont, ami mindezt tudja szinesben is. 

Veszek majd egyet. Húzum a kutyát a tóhoz, bevásárolok, gyömölcsöket gyűjtögetek, kukoricát lopok vele. Nyugodtan maradok a játszótéren sötétedés után is, mert stréber fénnyel ragyognak a fényszóróim. Oldalról is jól látszom a küllők közt macskaszemek, széles puha ülés (a trekkingen nem nyereg) kíméli ülepemet. Majd. 

A trekking biciklik pilótái mind derék emberek. Közúti közlekedésre tökéletesen alkalmas kerékpárjaik az utak nyugodt vándorai.

A gravel

Amíg az ember bírja a seggkloffolást, a legszebb biciklis élményeket gyors kerékpárokon, minimalista felszereléssel élheti át. Ha nincsenek verseny ambíciók (akkor is ha vannak), egyik legjobb választás a gravel típusu bicó. A gravel róka. Van belőle a sivatagtól a sarkvidékig és mindenhol más. Kis fülű róka északon, vitorlafülű délen. Homokszínű, fekete és vörös, fehér és mind róka. Nagy vállas, keménykedő róka, meg pici sunyi, besurranó nindzsaróka. A gravel is ilyen. Léteznek oly robosztuak, hogy egy MTB csak zavartan pislog a látványra és olyan könnyűek is, melyeket csak második ránézésre lehet megkülönböztetni egy országúti versenybiciklitlől. Nem terepre valók, bármit is állítanak róla a youtubon, de nem jön zavarba tőle, révén a gravel erős. A típus leginkább egy versenybiciklire hasonlít szteroidokon. Erősebb első villa, erősebb, kicsit magasabb geometriájú váz, szélesebb kormány. A versenybringás testtartás könnyített változatát vesszük fel, egy picit magasabban. A széles koskormányon kereshetünk számtalan fogást, 11 vagy 22 sebességgel kapjuk. Ha nincs gyárilag felszerelve, az illesztési pontok megtalálhatóak rajta lámpákhoz, sárvédőkhöz, csomagtartókhoz mert málházható.  Elől, hátul, kormányon, üléscsövön. Egy versenybicikli, mivel lényege a könnyűség, épp akkora teherbíréssal rendelkezik, mint egy kerékpáros súlya. Egy gravel, mivel málháslóként is bevethető, ennek másfélszeresére van tervezve.  Egy átlag gavel teherbírása 120-150 kg, míg egy versenybgringa 90 kg körül megáll. Vannak kivételek, rendelhetőek speciális modellek, itt most az összképről, általánosságokról beszélek. 

A gravelt érdemes gyorsan belsőmentessé tenni, így kisebb keréknyomással is biztonságos, kevesebb defektet kap és valahogy mi is jobban érezzük magunkat tőle. 

Gravelre váltva

Egy ilyen biciklit, ha teljesen új az életünkben, meg kell tanulni szépen hajtani. Nagyon erős, mindent kibír.  Nagyon gyors, ráadásul gyorsan gyors. Ahol egy hardtail mountain bike elmegy, ott egy ilyen is, ahol egy versenybringás kepeszt, ott a graveles is suhan. Nincs felületérzékenysége, a keréknyomás lehet alacsony, így aztán ügyes, gyors és strapabíró is egyben. Néhány hónap alatt erodálja a váll, könyök és csuklóizületet, ha nem fogadjuk meg a gravel legfontosabb szabályait:

1. Belsőmentes kerekek. Alacsonyabb nyomás (jobb a bringának és a bringásnak is), sokkal kevesebb defekt. Szebb, jobb minőségű szelepek. A hangja is szebb, néhol fütyülve gördül, fonom kongázássá szeldíti az utcakövek dupla lábdob témáit. Még a vészfékezés harsány, hurutos felhördülése is finom kis sikollyá szelídül tőle.

2. Laza vállak, csukló. A kormányt nem érdemes markolni, attól nem irányítható biztonságosabban, laza érintő fogással még hepehupásabb lejtőkön is lemehetünk vele. Ha megmarkoljuk, egy szoros, rázkódásokat és ütéseket az izületeink felé továbbító hidat képezünk, ami hosszú távon sérülést okoz. Még pihenés képpen sem gurulunk egyenes könyökkel, testsúlyunkat a karjainkra helyezve. Ha karunkból merev, egyenes rudat képezünk a kormány és vállunk között, szintén nem járunk jól. Úgy üljük, mint egy dzsoké a versenylovat, fogva, de nem szorítva. Nagyon könnyű, a kormányzás sem igényel erőt. Figyeljük magunkat, mert nem kellenek izmok, erő az irányításához, ha feszülünk, lazítsunk. Egy csillapítás nélküli biciklin a megfelelő testtartás sokkal fontosabbá válik. A gravel csillapítása a láb és a kar.

3. 2-300 kilométerenként zsíroldós láncmosás, majd újra olajozás segít megtartani a pontos műkodést. Egy ilyen bicó sokszor megfordul poros, sáros utakon, az olajba ragadó por, homok ront a váltó pontosságán, a lánc nehezebben találja meg a helyét a fogaskerekeken. A bolyongó lánc árt önmagának és a szettnek. A lánc, a váltók és a fogaskerekek élettartama rendszeres lánctisztítással növelhető. Egy ugráló lánc biztonsági szempontból sem jó. Épp elinduláskor, előzéskor fog majd úgy dönteni, hogy eltéved két fogaskerék között, a lovas pedig egy zuhogó, ugráló pedálú, kehesen csörömpölő bringán póbálhat meg nyeregben maradni. 

A gravel nyergében

A gravelesek kedves, nyílt szivű emberek, akik felelősséggel és előzékenységgel tünnek ki a közlekedés többi résztvevője közül. A bicikliutak úriemberei. 

Versenyekhez való típusok érintőlegesen

A versenybringa könnyű, gyors, drága, de táska, mackónadrág, macskaszem nem marad meg rajta. Feszes egyberészesekben vágni a levegőt, a sebességtől zúgva száguldani, arra való. Nem érdemes ingázásra, túrázásra, grillpartiba menésre használni, mert feleslegesen nem kockáztatjuk a karbonváz festését. Ha van egy Lambónk, nem teszünk rá vonóhorgot és nem a telekre porolunk ki vele. A klipes pedálhoz való cipő amúgy sem tesz minket alkalmassá másra, mint jó ritmusú, jól hidratált, gumimacis száguldásra. 

A cyclo cross egy profilos gumijú versenybicikli attól csak egy picit eltérő vázgeometriával. Azért jött létre a kategória, hogy a versenybringák felületérzékenységét kiküszöbölje minimális veszteséggel a sebességgből, hogy néha le lehessen térni az aszfaltról. Kőre, kavicsra, jó rázós, traktorcsapásokra, amire a ravasz szervezők rávezetik az ilyen versenyek résztvevőit. A gravel és az országúti versenybringa közötti crossover típusnak is felfogható.

Az általános országúti versenybringa penge vékony, elképesztően magas (11-14 Bar) nyomásra felpumpált kerekeken gurul, alacsony súlypontú, nyújtott testtartást biztosít a vázgeometria. Pénztárca kérdése, hogy mennyi minden legyen rajta karbonszálas műanyagból. 

Az aero az a biciklitípus, ahol a tervezők már a légellenállást kapták meg mint főellenség, a váz nem csak karbon és gyönyörű szép, hanem légcsatornában lett tervezve. Az ülécső is ovális keresztmetszetű, talán még az első nagy fogaskerekek is szénészálas műanyagból készülnek. A fogakig biztos, de láttam már karbonfogú első szettet ami állítólag egy verseny alatt már foszlásnak is indul, de néhány grammal könnyebb ezért kapható és veszik. Az Aero drága, de tényleg rohadtul drága. Elektromos váltóval, karbonkerekerrel, karbonkormánnyal 7-8 ezer eurónál kezdődnek a beugró modellek. 

Mivel túrázunk, itt meg is állok. Nem folytatom a városi biciklikkel, a krossznak nevezett, sovány városi mountain bikeokkal, és nem részletezem a teherbiciklik paramétereit sem. Mert egy külön posztot is megér mind.  

Mása és csendestársként Dimitri partit szerveztek. Szoktak. Mása bevásárolt hozzá, megfőzött, kitakarított, domestost öntött a budiba, lenyírta a füvet, elzavarta Dimit borotválkozni és vidáman, csinosan várta a vendégeket. Dimitri csak a dátumról és időpontról lett informálva, megborotválkozott és eltűnt otthonról míg tartott az esemény. Kivételt csak Buff és Krisztián vendéglistára kerülése esetén tett, mert ők hárman gyermekkori barátok voltak, soha nem meséltek volna egymásnak kávéfőzőkről, gépjárművekről vagy arról, hogy milyen  az igazán jó steak. Jól számoltak fejben, nem sztorizgattak százalékszámításról és békén hagyták egymást a telefonjaikkal is. Vegán-radikál falatkák, rengeteg minden mentes muffinok, bioköleskrémleves, borsópüréből készült fasírtgolyócskák tartották távol a triót az asztaltól.

Dimitri akiről eddig még nem sok szó esett, lassan szintén túltette magát a futás végével járó kényszerű pályamódosításon. Mása, az ő hűséges és igen aktív társa (ő is olvassa), nem hagyta őt barátjaihoz hasonló mélypontokra süllyedni. Se kunyhó, se padlásszoba. Próbálkoznia kellett. Mindegy mivel, valamivel. Beállt ételfutárnak esténként és hétvégeken, társadalmi munkában bozótot irtott egy romos kertészetben, ingyenújságokat terített hajnalban. Íjászott, mesteri pontossággal bánt dobófejszével és tőrrel. Örömtelenül. Egy volt kollégája révén még kenuzni is elment. Unta. El kellett telnie pár évnek, mire újra jelen tudott lenni abban amit csinál, és nem  csak ott. Rengeteget veszekedtek, ha Mása úgy érzékelte, hogy Dimirti nem elég aktív a próbálkozásokban.

Dimitri

Dimitri beceneve majdnem Dömötör lett még általános iskolában. Termete, mozgása, hozzáállása, rímelő neve, és egy akkoriban népszerű gyermekújság táplálta sztereotípiák predesztinálták egy medvére utaló becenévre. Be volt már tárazva neki.

A fiúk

 Az általános iskola dzsungel, ahol fakuló állati és fejletlen emberi voltunk falkákba vagy nyájakba vert minket temperamentumunk szerint. Éltük a szavannalakók gyilkos mindennapjait. A WC-t gyakran maszatolták fekáliával majomcsapatok, vaddisznók túrták át a gazdátlanult maradt uzsonnáskosarat, repetáztak tejbegrízből négyszer. Farkasok, hiénák és vihogó sakálok portyáznak a folyosókon csorádjuktól elszakadt, magányos gidát, borjút keresve. Ha szimatot fogtak és áldozatra leltek begyakorlott rutinnal támadtak, estek neki. Birkának, Őzikének, Tehénnek, Kucunak nevezték, meglökdösték picit és még a tanári járőrszolgálat megjelenése előtt továbblendülnek. Hátha más állatka is menüre kerül becsengetésig. A hatalom gyakorlatának édes ízével a szájukban csak még szomjasabban még, még hangosabban, durvábban estek újabb prédájuknak. Az áldozat erősödő lelki immunrendszerrel és egy igazításra szoruló gallérral megúszhatja, ha kushad. Ha hagyja. Tudja, mások példáján látta már számtalanszor, hogy az ellenállás csak bőszíti a falkát. Pár perc poklot mindenki kibír csendben. Általános iskola végére akár napokat is kihúz majd szar, lélekromboló és megalázó körülmények között. Kushad. Ez gyakorlatilag a nevelés lényege, nem?

A bikák, nagy, erős, de nem túl okos leki sérült gyerekek, igazi mammutvadászat egy farkasfalkának. Bepöccentik a labilis húshegyet, majd szétspriccelnek előle. Ismétlik, heccelik a szerencsétlent, amíg az vörös fejjel tajtékozva ki nem fordul önmagából. Dürohamot kap, ordít, hadonászik, rohamoz már bárkit elméje vörös ködén keresztül, amit egy tanár ha észrevesz behívatja majd a szüleit! Micsoda kapitális zsákmány, mily látványos demonstrációja a falka erejének. 

A nyolcvanas évek sok hitványat és gagyit vetett az időfolyam partjaira, melyek még most is ott rohadva fémjelezni próbálják az időszakot. Végigtekintve rajtuk, könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy az egész évtized a rossz hajak, a lila válltöméses blézerek, a diszkógömb, Brian Adams és alámondásos német pornófilmek katalogizált kupacaiból állt. Ez igazságtalan, rosszindulatú leegyszerűsítés. 

A kopogós műagyagborítás, és harsányranda színvilág csak a felszín, nem kell túl mélyre merülni, hogy megtaláljuk az inkriminált évtized valóban értékes és maradandó alkotásait. A Commodore 64-et, az ólommentes üzemanyagot vagy a síbalettet az Olimpián. Az amerikai akciófilmeket és a kung-fut. Jól motiváltak, felkészítő, informatív, inspiráló, igazi kincset érő tudást osztottak meg velünk Arnold, Sylvester és Jean Calude mesterművei. Edzésterveinket sok új ötlettel gazdagította Jackie részeges tanítómestere. Formálták jellemünk és közösségeket építettek. Beindították az általános iskolai Fight Clubokat, majd minden sarkon szipogott egy orrbavert nebuló. Elitebb külvárosokban már fogadni is lehetett a szüneti verekedésekre. Amikor Dimitri sajátos lényét próbálom bemutatni azt hiszem szükséges elmagyaráznom miként hatottak a nagyon kemény emberes akciófilmek a kor fiatal elméire. 

Dimitri akit akkoriban épp kezdtek Dömötörnek csúfolni (Tudom, hogy semmi csúfos nincs abban, hogy Dömötör, egy normál név, de nem is ez a lényeg, a lényeg AHOGY mondják.) hatalmas Bruce Lee fan volt. Tudott mindent róla, az összes filmje, könyve ott sorakozott a polcon. Számos posztert cellukszozott féltő gonddal szobája falára, jelvények, matricák és beragasztós albumok erősítették a mester jelenlétét. Még egy saját külön összeesküvés elmélete is volt a halála kapcsán. Egy pedánsan vezetett vörös spirálfüzetbe írta össze azokat az  idézeteket,amiket megfogadni és megtartani szándékozott. (Fontosnak tartom itt megjegyezni, hoogy a négyszínű tollat, amit Dimitri csak ehhez a füzethez használt, Másától kapta örökbe.)

Egy alkalommal, mikor túl korán ért az osztályba, ott csak farkasokat talált. Esélye sem volt a menekülésre. Sarokba szorították és hosszú percekig dömötörözték, macizták, dörmögőzték, dörmögésre szólították fel, röhögtek rajta míg el nem bőgte magát. Életében akkor, ott utoljára. Jó nagy sírás lehetett, takonyos, nyálas, hüppögős, újra rá-rátörő fajta, mert a nagy szívjfájdalom hangjaira megjelent neki Bruce Lee szelleme. Elmondott néhány idézetet a vörös spirálfüzetből, de nem gügyögött, vagy próbálta meg vigasztalni, közben mindvégig keményen nézett a szemébe. Végül átadott egy nagggyon kemény edzéstervet. 

Dimitri maciból medvévé gyúrta magát a szellem instrukciói alapján. Futott, fatörzsekhez kötözött telefonkönyveket püfölt szét, kommandósok vetődéstecchnikáit gyakorolta és tökélyre fejlesztette Bruce Lee híres megállító ütését. Wing Tsun és Karate könyvekkel látta el magát. Megnyerte a városi iskolafutóversenyt és bekerült a heyli sportklub atlétika növendékei közé. Mindeközben olyan arckifejezése volt, mintha épp Chuck Norris mellszőreit tépkedte volna ki.

Fiatalabb generációk Chuck Norrist már mint felfoghatatlanul legyőzhetetlen karaktert ismerik, aki a világ összes fekvőtámaszát képes megcsinálni. Az öregek közül azonban sokan emlékeznek még a Kolosszeumra. Chuck fiatal éveiben bizony nem midíg a jó úton járt, sötét, sunyi üzletemberek kegkeményebb pribékjeként próbált megélni és összespórolni egy közepes pickupra, hogy beindíthassa saját kertészeti vállalkozását. Még az sem zavarta, hogy főnöke gonosz.

Bruce, hogy jobb belátásra térítse, fasírtá verte, kitépkedte a mellszőrét és nyakát szegte. 

Ugye mennyire felfoghatatlan ez, ismerve Chuck további karrierjét? Motoszkál bennem az a feltételezés, hogy talán épp ez a füles kellett neki az élettől. Mert utána már nagyon jó útra tért. Folyamatosan igazságot osztott, szerette a kutyákat és a természetet, mértékkel ivott, nőket, gyerekeket..ártatlan nőket és gyerekeket mentett meg vízből, lávából, transzporterből. Soha többé nem látták gengszterek ütőembereként. Élete egy jobb irányban haladt tovább.

Az általános iskola hatodok osztályában Dimitri épp akkora maflást kap egy nyolcadikostól, hogy reptében még meg is pördül. Salakot fog, de hamar felpattan és egy nagyon tiszta jobbegyenessel törleszt, majd egy gyomros, kicsi, de pontos, visszalépés közben pedig alacsony félköríves rúgás a térd oldalának. Ellenfele megroggyan, de talpon marad. Aztán puff, megint bekap egyet. Okos tapasztalt harcosok püfölik épp kékre-zöldre egymást. Tisztelik ellenfelüket, a küzdelem tiszta, koncentrált.  Nem szidják vörös tajtékzással egymás anyukáját, nem rohan tanárokért senki. Húsz percce tart, közönség is van szépen, ez ugyanis Dimitri végső küzdelme a főgonosz legkeményebb pribékjével, a Zolival. Egy Boss-fight, amire maga Bruce Lee készítette fel.

Aztán vége lett a nagyszünetnek. Döntetlenre püfölték egymást, szüleik egymáshoz indulva félúton találkozva vonták felelőségre a másikat, hogy hogy a francba lett ilyen agresszív szociopata a fiukból. 

Dimitriből talán úgy lett agresszív szociopata, hogy a nyolcvanas évek akciófilmjeinek szereplői szolgáltak neki mintául. Charles Bronson szótlan, szűkszemű távolbanézése mint arculat, Rambó igazságérzete, a gyantás ökleit üvegcserepekbe mártó Thai Boxer bosszúvágya és természetesen Bruce Lee morális iránytűje tették őt oda ahol volt és azzá ami. Egy cipóvá püfölt képű agresszív szociopatává a pedagógusi definíció szerint. Nem tűrte el a kötekedést (megállító ütés), és a mobbingot (mae geri), verekedett kushadás helyett (Jeet Kune Do). Sokat és egyre jobban. Nem félt néhány ütéstől, ha ő is kioszthatott párat.

Akkoriban még sokan arra voltak büszkék, az volt a trend, azzal kérkedtek, hogy mennyi mindent bírnak ki. Milyen erősek, szívósak és ügyesek. Milyen magasra bírnak ugrani, milyen mélyre tudják az ajtóba vágni a filézőkést, vagy hogy nem verik magukat fejbe egy kézműves nunchakuval. Tudnak dobócsillagot köszörülni, ha az apjuk nincs otthon és saját maguk látják el a közben keletkezett sebeiket. A játszótereken össze viszza másztak, csüngtek a mászókákon (le is estek természetesen), egymás után rohangáltak (el is estek természetesen), dobálták, verték, püfölték egymást állandó jelleggel (lett is belőle sírás, meg veszekedés természetesen). Ma már nehezen tudjuk elképzeli, milyen is lehetett kekszestupper, redbull és okostelefon nélkül kimenni a játszóra. Más világ volt. Egy kegyetlenebb, gyilkosabb világ. Ne ítélkezzünk szigorúan. Korunk biztonságos, kényelmes, békés szigetéről. Innen, ahol a rostos optikájú zacskós üdítőktől és ipari csokiskiflitől pihegő gyermekek már nem esnek le és el. Épek, a térdük sem foltos, és ez a legfontosabb. Nyugodtan megeszik amit kivisznek a jacekra, kicsit mobiloznak, aztán hazaviszik őket vacsorázni kocsival. Kevesebb vérző orr, kevesebb sebfertőzés, a szomszéd családdal sem kell összeveszni. Ma már minden gyerkőc tudja, hogy valamire való erőt, olyat amivel már tényleg érdemes valamit kezdeni, azt mutánspók-csípéstől, szuperpáncéltól, radioktív balesetektől vagy szerencsés születési rendellenesség képpen szerez az ember. És hogy a nagy erő, egyben nagy felelősséggel is jár, ami sokszor el is riasztja őket. Ez is egy pozitívum, jobb így. Kockázatos, sérülésveszélyes és nem vet jó fényt a családra ha a gyerek részeges kung-fu mesterek vagy kommandóskéses mészárosok edzésterveit követi. 

Az allergia és szenzitivitás gyűjteménynek, minitraumakollekciónak, sérelem és stressz, drága ruhák, híres emberek direkt kurva dárga ruhái témáinak akkoriban még kevesebb népszerűség jutott. Mobilokkal sem tudtuk magunkat instant bárhol értelmetlenül elfoglalni. A legtöbb fiú erős, szívós meg nagggyon kemény szeretett volna lenni. Azt látták, azt kapták, úgy nevelték őket, hogy a férfi erős. Zsenge kis elméjük mindezt szó szerint vette és arra készítették fiatal testüket, hogy akár puszta ököllel is képesek legyenek megvédeni a családjukat. Persze azért egy kommandóskéssel felszerelkeztek és csináltattak három kézműves dobócsillagot. 

A lányok

Én nem tudom, mit fogtak fel, mit értettek meg a lányok abból, amin mi fiúk keresztül mentünk, annyi biztos, hogy érdekelni egyáltalán nem érdekelte őket. Bennük nem volt semmi állati. No jó, macskásat játszottak néha, de szerencsére csak szubkulturális jelleggel. (Nem állt jól nekik. Senkinek sem. Amikor Dimitri osztályát elvitték színházba egy musicalra, amiben felnőttek macskának öltözve, macskává mázolva, cicásan mozogva táncikáltak nagyon furcsán érezte magát közben. Utána hányt is és hetekig fájtak a szemei agyközépig.) 

A lányok kis felnőttek voltak. Ami még nem létezett hozzá, azt eljátszották. Makulátlanul öltözködtek, frizura, csatok, kiegészítők, pedánsan felhúzott zoknik és saját készítésű, színben passzoló ékszerek. Rendezett, otthonos sarkokat varázsoltak a lépcsőfordulókba, az udvarok zugaiba, garázsfeljáróba, bárhová. A jól orientáltan, ránctalanul kiterülő plédre szemgyönyörködtető rend és forgatókönyv szerint kerültek kirakásra a szines ceruzák, tollak, emlékkönyv, napló és matricagyújtő füzetek. Még a szagos radírt sem ették meg. Gusztusos egészben feküdt a filctollak katonás sorai között. Csésze, kiskanál, tányérok. Ciromos tea termoszból, háztartási keksz alkalomhoz illő kekszesdobozból. Kismaci, babák, egy negyvenhat oldalas Donáld kacsa rágókból gyűjtött képregény, kispárna, vágott virág, strébertolltartó. Egy mini otthon pokrócnyi területen. 

Mikor minden helyére került, kitakarítottak, a kekszből finom vacsorát készítettek, kivitték a macit kakilni, betakargatták a babákat, akik ezt jól viselték és elaludtak. Majd várták haza apát a munkából, aki akkor még nem jött. Kevés fiú mert, akart, vagy volt hajlandó a lányok pokrócaira lépni. Egyrészt ugye le kellett venni a cipőt. Másrészt, nem tűnt elég érdekesnek, kalandosnak, kihívásosnak, mondjuk ki, unalmasnak tartottuk, hogy azt játszuk, amit később majd évtizedekig kell élesben csinálni. 

Mása hardcore, straight edge változata volt a pokrócos kislányoknak. A pléd makulátlansága szemet gyönyörködtet. A feszesen simuló plédnek alaprajza van. Egyeteln ceruza vége sincs megrágva, a használt radírról alaposan le van pucolva a grafit. A csészék színben passzolnak a pokróchoz és a tolltartóhoz. (Amiből hamarosan hiányozni fog egy négyszínű golyóstoll.) Háztartási keksz helyett Győri Édesből készül a vacsora és nála bizony alap a pilótakeksz mint desszert.. Ha a mackó elvégezte a dolgát, ő össze is szedi és a szelektív zöld kukába dobja ki. Jobban főz mint a szomszédos plédeken, szebb a dekoráció és a Donáld kacsa képregénye is 70 darabos, illatmegőrző tokban.  

Vadászként cserkészve vagy épp prédaként menekülve Dimitri gyakran érzett kedvet, késztetést arra, hogy egyszer, ha a harcoknak vége egy ilyen nagyon rendezett pléden pihenhesse ki fáradalmait és ápollhassa büszkén viselt harci sérüléseit. 

A kacatjaid te vagy

Minimalista manifesztum vázlat by Buffout

Minden kacat időt kér. Minden apró műagyag szirszar, minden hasznos és nem hasznos négyzetméter időt és figyelmet követel. A ruhák, a szekrények, járművek, sövény, grillsütő, kandalló, futópad és mellgép, medence, csúszda és trampulin nem csak pénzbe kerülnek. Kapargatni, pucolgatni, rendezgetni, szervízelni kell őket. Sufniba rakni, biztosításokat kötni, kiegészítőket vásárolni hozzájuk, összehasonlító elemzésekkel igazolni a választást. Értékeléseket először el majd felolvasni, mert beszélni is kell a cuccokról. Önkéntes, szponzorálatlan influenszerként tovább ajánlani, másokat is rábeszélni, közösséget szervezni köré. Elmesélni, hogy a hétszáz euró 15 százaléka százöt, anekdotaként pedig jöhet a szállítási költség. 

Minden fehér hazugságot karban kell tartani. Azokat is amelyikeket elhittek, meg azokat is, amikről azt hiszik kedvesség. Pozitív pózokban is elzsibbadnak a végtagok. Minden motivációs szlogen mögött ott sziszeg egy káromkodás. Egy hipokrata titokban éli le az életét, saját magától lopott percekben lehet csak önazonos. 

Minden fekete hazugság apró komor felhő és hol egyik, hol másik fogja eltakarni a napot. 

Minden ismerős át akar hívni grillezni egyszer. El akarják mondani, hogyan készül az igazi steak, melyik oldal hány perc vagy hogy a pörkölt bográcsban az igazi. El fogják mesélni mennyi kávét isznak, milyen kévéfőzővel készítik, és hol a legolcsóbb a legjobb. Kiderül melyik tiktokker csatornáján motiválták rá magukat egy másfélezer eurós konyhagépre amiben kurva jó krémleveseket lehet csinálni.. Még a legfelületesebb cimbora mellett álló, be sem mutatkokzott idegen is szívesen megmutat párat több ezer fotójából. Evés közben egy korábbi evéséről például. 

A barát, minden egyes barát, látott valamit a youtube-on és szeretné nézni az arcod, ahogy te is feszült figyelemmel végignézed. Ha nem akarod megbántani őket, át is küldeted a linket. 

A közösséghez tartozás illúziója kiforgat az utolsó szabad fillérből és percből. Minél nagyobb egy közösség, annál biztosabb, hogy valakinek épp születésnapja van. Nem vitás, hogy jó szórakozás, de vajon megér e egy évben 15 teljes napot (napi egy órás telefonbambasággal számolva) tudni, hol nyaralnak az általános iskolai osztálytársak?

A modernség csipog és zizeg, minél modernebb, annál többször. A hozzá vásárolt eszköztömeg pedig már gyakran pénzt is kér, és azt akarja, hogy beszélgess róla. 

Néha szükségünk van ezekre. Ezekből párra. Kellenek barátok, szerszámok, eszközök. Pihenni és szórakozni akarunk. Beszélgetni néha, meghallgatni és neghallva lenni. Jól elkészített steaket enni, fűteni a bogrács alá. A kihajtogatós térképeknél lényegesen jobb a gps navigáció, jó, ha az erdőben egy vízmosásban fekve fel tudom hívni Mását ha megsérült a biciklim, vagy hogy nem kell papír alapú vontajegyet váltanom naponta kétszer. 

 

/Buff

Krisztián és Buff látszólag szöges ellentétei voltak egymásnak. Egy busó és egy barokk herceg duója. Balra a nagyszakállú, sáros, maszatos, saját termete mögött elrejtőzni próbáló remete, jobbra tőle pedig egy mosott, vasalt, borotvált és lacoste tüsfürdőtől illatos alak. 

A busó a kunyhó ajtajában üldögélt, egy lyukas belsőt foltozott, ez lefoglalta annyira, hogy nyugodtan, csendben végig tudja hallgatni barátja panaszait. Krisztián herceg lába fűcsomókat rugdosott, kezei leveleket tépkedtek és sodortak galacsinokká, miközben megpróbáltatásait ecsetelte. Szar napja volt egy szar héten egy szar év szar időszakában. Szívesen konfrontálódott, szent küldetéssel indult neki, óriási egót és önimádatot növesztve magára az úton. Heves, szenvedélyes és magával ragadó. Szeretett útvonalakat rajzolni túra és lelki utak hegyvidékeihez, hitte, tudta, hogy amit ő magtanult az kincs, osztható, osztandó vagyon, ami a föld sok sok emberét boldogabbá teheti. 

A hozzá hasonló emberek lelki fejlődésének szükséges, de nem mindíg elért mérföldköve a piramis föld alá fordulása. Prédikátorból cinikus károgóvá, okosból ostobává, szépből rúttá kell hogy váljon. Kell, hogy sikerei az ujjai között rohadjanak komposzttá, hogy minden rosszul sikerüljön, hogy az az egész kibaszott légvár, amit a szülői dícséret, a hóna alatt tartott kezek, a sikernek mondott szerencse felépített benne összeomoljon. Kell, hogy betegen heverjen, hogy rosszabbank érezze magát bárkinél, szégyenében bújjon, hallgasson. 

Pofáraesés nélkül egy ilyen alak idegesítő, néha sziporkázó hólyag marad, aki mindenben saját maga tükörképét csodálja. Pofáraeséssel talán túljut ezen. Néhány nem szép és nem kedves fázison keresztül.

Krisztián azon egoisták közé tartozott, akiket a bipolaritás vagy az önimádó próféta vagy az öngyűlölő nihilista végpontjaiban tartott egy titokzatos, rapszodikus bioritmust követve. Buff szívesen hallgatta barátja agymenéseit, szabadeséses történeteit csattanóval, de akár anélkül is. 

Karrierje, mint szent, ahogy a futás, véget ért. Amikor teljesen ostoba de statisztikailag már rég esélyes sérülése véget vetett pályafutásának, még csak meg sem próbálta jól viselni. Először akkora mártírt csinált magából, amekkora szent volt előtte. Mivel nem igazán ment neki a szerep, elzárkózott, bezárkózott és összezárt mindenki előtt. A hátsó szoba sötét tika lett belőle. A mártíromsághoz szükséges közönség hiányában üresen, viszonzás és részvét nélkül motyorászta  sérelemkultusza mantráit. A fájdalom, a kikapart sebek, a méltatlan, megalázó állapot tanúk és tanulságok nélkül elég meddő és kellemetlen ahhoz, hogy a lélek tovább akarjon állni, arra sarkal hogy az ember új szerepet keressen. Krisztián esetében ez épp a cinikus fikagépség volt. A dehonesztáló, demotiváló, kiforgató, kigúnyoló, öröm nélkül röhögő, keserű seggfej. Egy fejfájásos alkoholista szintjén, bár szerencsére inni nem kezdett el hozzá. Anélkül is lehet ostobának lenni.A kunyhó felfedezésének időszakában Krisztián épp ilyen volt, nagyon józan és nagyon ostoba. A szilánkos törést szenvedett egó ebbe a pózba rántotta, félő volt ha lelke így forr össze, egy életre rosszindulatú savköpő marad. 

 Egy támadás terveit vázolta fel, a LinkedIn-t akarta sziven szúrni egy python script-tel. 

- A LinkedIn az egyik legrusnyább mind az összes közösségi platform közül - hangzott az ítélet, a következő indoklással - Az emberek ott elméletileg a szakmai kontaktjaikat rendezik hálóba, kollégákkal, toborzókkal, fejvadászokkal kerülsz kapcsolatba publikus szakmai önéletrajzod, amit ott profilnak hívnak, alapján. Valójában olyan közösségi oldal, amit a főnököd is olvas - folytatta -  amin bejelölt és visszajelölted a humán erőforrás managert, az ineterkultúrális tréning oktatóját, a jó csajt a recepcióról, a kollégákat és a főnököd főnökét. No most mennyire lehet jó a buli, ahol csak olyat mondhatsz, ami összeegyeztethető a vállalatod etikai kódekszével, a lájkokat számolgató posztfosó főnököd nárcizmusával és néhány tucat éber PC stréber morális fasizmusával? 

Itt megfordult, és bár egyedül Buff volt jelen, lent a küszöbön foltozókészletével, a madérfészkek páholyaiban lapító közönségen is végigfuttatta a tekintetét a kérdő hatásszünet alatt.

Békés belső duruzsolásából barátja erősödő hangja szakította ki, aki hatászünete alatt megevett egyet körtéiből és három szivla magjait is behajigálta a pici kunyhó apró ereszébe. 

- Egy végtelenül unalmas nyalistream, ahol a főnök posztja alá, mindenki aki összejelölődött vele, oda kell hogy tegye egyetértése egyértelmű jelét. Kiteszi a főnök például a napi bölcsességet: "Az igazi vezető nem főnök, hanem barát, apa, segítőtárs!" és rak fölé egy fotót magáról, amint nézi a naplementét a tengerparton egy tunéziai reszortban (két vacsora között). Erre a közvetlen beosztottak vagy oldalági kollégák azonnal "So true!" kommenteket helyeznek el, néha a felettes is odateszi, hogy "Nagyon szépen megfogalmazott gondolatok!", a kicsik pedig lájkollják, lávolják ezerrel. Kettővel lentebbi beosztottak nem kommentelnek, csak nyomnak egy elismerő emojit. Házifeladatként, otthon, a családdal töltött idő helyett!

Leszakította egy disznóparaj zsengébb hajtását, beleharapott, majd folytatta:

- Nem azt mondom, hogy mindenki csicska, aki nem valakinek a főnöke, az a csicska, aki szabadidejében is a főnökének nyal a közösségi médiában. Szóval az egész egy nyalópiramis, ahol mindenki és minden PC, csak dícsérő szavak hangzanak el, ömlik alattad mindez mint folyam, miközben random fejvadászok kópipésztelnek be neked állásokat üzenetként. Árulod magad, mint egy bordély kirakatában, megírtad mik a hobbijaid, feltettél egy képet, amin mosolyogsz és értesítéseket kapsz, ha néhány szellemnek a múltadból ismerősen csengett a neved. Alapból meg a középvezető beosztású lájkkurvák táncterepe. 

A paraj rostjai fogai közé kerülhettek, mert rövid szünet következett, mialatt az öklét a szájában forgatta. Némi udnorral dobta félre amit kihalászott. 

- És, táncolsz te is? - kérdezett közbe tőle nem megszokott érdeklődéssel Buff. - Ropod?

- Befizettem rá, ja. - vallja meg erre Krisztián. - Tíz éve használtam utoljára, akkoriban eladtam magam vele három nap alatt és még csak hírfolyama sem volt. Vagy ha igen, még nem tűnt fel az állot nyálszag. - Illusztrációképp köpött is egyet, parajosat. - Most újra regisztrálok és jelölgetek pár napig, majd elkezdenek jönni a posztok. Dettó ugyanúgy, mint a facebookon, csak lúgozottabb, unalmasabb és kiszámíthatóbb, mint ott. Mocsok mentes trash. A corporate nyelven zagyváló fosbook. Sokkal nagyobb egotrippek mennek fegyelmezett, lelkes lájkcsattogás közepette. Egy középvezető elég gyakran hiszi azt magáról, hogy sikeres, csak mert...tényleg nem tudom miért. Szóval ezek a magukat sikeresnek gondoló kisemberek sokkal durvább egómenéseket képesek produkálni, mint egy átlag faszbookos. 

- Régen azért te sem fogtad magad vissza, ha vetíteni kellett. - emlékeztette Buff, utalva Krisztián korábbi publikációira, az "Új futóbiblia", "Isten mondá: terepfuss" és a "A megvilágosodás edzésterve" címeket viselő, kicsit sem szerény okfejtésekre arról, hogy mindenkinek Krisztiánra kellene hallgatnia testi, lelki és egyéb kérdésekben. Kivéve pénz, adó és a lelassult notebook kérdésköre, abban forduljanak szakemberhez, de minimum máshoz. 

- Ja! - röhögött fel Krisztián saját magán. - Meg is hozta a lájkokat rendesen. Pedig....pedig hittem amit írtam. Nem azért írtam, hogy tudatosan befolyásoljak...nem jól mondom így, mert igenis akartam hatni emberekre. Hittem amit írtam, ami végül is csak még félelmetesebbé teszi a dolgot. 

- Hát mondjuk elég gyengécske vallás az, aminek az alapítója nem elszánt, bigott fundamentalista. 

- Ez az egyetlen mentségem.

- Mentség mire? Csinálsz valamit, valahogy és az van. Festesz giccses szines képeket, fotózol siralmasan elbaszva minden beállítást, sportokba kezdesz, nagy arccal blogosz, trollkommentelsz. Mindegy. Attól még, hogy sem esélyed sem tehetséged nincs valamit rendesen csinálni, attól még nyugodtan csinálhatod, ha örömöt szerzel vele magadnak. Amíg nem ártasz vele senkinek, csak rajta. Az egyetlen fontos szempont, hogy jól érzed e magad közben. 

- Oké, azért mégsem leszek büszke magamra, ha a ló amit festettem majdnem olyan jól néz ki mint egy döglött tehén amit egy vak kisgyerek festett lábbal. 

- És ez a te büszkeséged milyen? Olyan ami hőst csinál belőled a tükör előtti percekben, vagy inkább a hímestojás féle, amit annyira féltesz, hogy meg sem kockáztatsz olyat, amiből esetleg nem ép büszkeséggel jössz ki?

- Az én büszkeségem olyasmi, ami akkor pattan képemre, ha tettem valamit, amit én, önmagam elég jónak értékelek ahhoz, hogy fasza csávónak érezzem magam tőle néhány napra.

- Én, önmagam, magam. - viszhangozta Buff barátja kulcsszavait. 

- Tudom, megértettem, rájöttem. - mormogta. Nem tudta, nem értette, de igen, már rájött, hogy az az egó ami fiatalkorában annyi szép lányhoz és népszerűséghez segítette, immár egy gátló, sérült szerv, aminek lassan vissza kellene fejlődnie. Háttérbe húzódnia, hogy ne mindenhol, mindenben csak önmagát érzékelje. 

- Nem kell itt most nekiállnod leköpködnöd magad. 

- Egoista futóbeteg voltam, ráadásul büszkén. 

- Az voltál, akárcsak én, Dimitri, vagy néhány százezer másik ember rajtunk kívül. Semmi gond nem volt vele. Jól futottál és kurva nagy arcod volt, de ezzel nem ártottál senkinek. Biztos voltak, akik mint most te, akkoriban a posztjaid miatt hőzöngtek, kakaskodtak, meg fikáztak, de te egy boldogabb ember voltál. Akkor is amikor a fagyos, ködös erdőben egyedül a világ urának érezted magad, meg akkor is amikor trollmosollyal blogoltál. 

- Az lehet, hogy boldogabb voltam... - de nem amiatt voltam boldog, mert prédikálgattam, amiatt, amiről prédikáltam. A futástól, a természettől, a kintléttől, a szabadságtól. Nem a prédikálás tett boldoggá, hanem örömömben osztottam az észt.

- A végeredmény ugyanaz. 

- Milyen végeredmény? A Bibliába javasolt atlétika rovatra gondolsz? 

- Teljesen mindegy, hogy örömödben okoskodsz, vagy hogy attól örülsz, hogy okoskodhatsz, ha a szöveg ugyanaz. A lényeg, hogy jó e a szöveg. 

- És jó? - kérdezett rá Krisztián maradék egója.

- Néha az volt, néha majdnem, néha meg teljesen nem. Mindíg kíváncsian vártam melyik. 

- Köszi. - felelte és némi bosszankodással konstatálta, hogy haragos lendülete megtört, kizökkent. 

- Szóval, visszatérve a témához, írtam egy python szkriptet a LinkedIn-hez. A "So True!" jellegű kommentek és emojireakciók alapján feltérképezi egy vállalat szervezeti hierarchiáját. Négy öt poszt alapján rajzol neked egy szervezeti ábrát egy tetszőleges cégtől és jöhet a social engineering fázis. Egyenlőre még kezdetleges, kicsit manuális a posztok keresése, de ami eddig megvan, már használható valamennyire.

Buff hivatásos hekker volt, kiberbiztonsággal foglalkozott már mióta el kellett kezdenie megélni valamiből. Azoknál a szavaknál, hogy "kicsit manuális a posztok keresése" enyhén megbillentette a fejét oldalra, majdnem felszaladt a szemöldöke, de mivel barát, nem szakította meg a hantázást okvetetlenkedő kérdésekkel. Még nem.

- Hasznáható? Mire? Hekkelni fogsz? - fogta rövidre. 

- Én, dehogy! Én csak csinálok egy publikus repót neki a githubon. Természetesen posztolok róla a LinkedIn-en. 

Sátáni, sötét terv, két megfoltozott belső, szerteszét dobált szilvamagok, lefejezett disznóparaj mindenfelé. A lemenő nap utolsó sugarai vészjósló árnyékot vetnek Krisztián, a bukott szent, tébolyult arcára egy pre-poszt apokaliptikus világ végóráiban.

- Ez hét sor. - lett elege Buffnak a távolodó kameraállásból és Krisz buta kisördög mosolyaból. - Ez egy hét soros kód. "Kicsit manuálisan". Megírtál hét sor kódot hetvehétben és szarrá akarod magad égetni vele a github és a LinkedIn néhány millió felhasználója előtt, csak mert szorít az alsógatyád és kilenc kávét iszol meg délelőttönként. A főnök prédikál, az ambíciózus beosztott helyezkedik, az álláskereső pedig ajánlatokat tesz és fogad el. Mint egy prostituált, révén ő is dolgozó, vevőkkel, kuncsaftokkal, paciensekkel foglalkozó munkavállaló. De csak folytasd, képzeld tovább, amint három guru röhögi körül a szkripted, néhány hülyébb főnök elgondolkodik, több millió főnök észre sem veszi, tudomása sem lesz róla. A PC stérberek megsértődnek és biztos akad majd közöttük legalább egy, aki irodalmi igényességgel szól be, tesz nevetségessé. Neki jönnek majd a lájkok, te kapsz néhány mérges és fetrengve (ki)röhögő emojit. Megtanulod milyen a PC cybermobbing. Rajta tesa, küldjed! Lehet, hogy pont erre a pofonra van szükséged. 

Krisztián meredt egy kicsit maga elé, egója a helyes reakciót próbálta összeilleszteni. 

- Hát ja. - adta fel. - Szar az egész, szar minden. Semmi, semmire se jó. 

- Menj be, csukd be az ajtót, és gyere ki, ha kedved van kijönni. Kávé nincs. 

Bement, becsukta az ajtót. A kunyhó, mintha elégedetten sóhajtott volna, ahogy a bent elhelyezkedő test megterhelte és megmozgatta az elgémberedett deszkákat. Egy újabb hátizsák puffant a padlón és a tökéletlenül üres tér magába foglalt egy barátot. 

Egyébként is beköltözni jött. Mind a három csaja kidobta őt, mert folymatosan kritizálta amit esznek, ahogy edzenek és ahogy felöltöznek az edzéshez. Fikázta instás fotóikat, a fotóikon lévő barátaikat, és szebb, fotogénebb ebédjeikről készült képeiket. Sértett pökhendisége nyilvános helyeken már kellemetlen és zavaró volt. Buff szó és feltétel nélkül befogadta, hisz a kunyhó amúgy sem az övé.  

Nyaralni menni kacsatánc, nagyon kemény, veretős kacsatánc volt Buff számára. Egy bőrszandálos kiscsóka a fagyispult üvegén csikorogva maszatol, egy frizbi ami fejenbasz, egy csúszda, ahol órákig állsz sorban és két dupla adag majonézes hasábburgonya homokkal telerugdosva. Folyamatosan üvöltő hármas ikerek a szomszéd törölközőn, az agyad mellett negyven percen keresztül lábbal pumpált gumikrokodil, ötven százalékkal drágább  hidegvíz, mint egy drága helyen, hatvan felett minden nő monokinizik, hetven éves ebiker fetreng nyolcvan kilós bringája alatt. Reggel kilenc után minden férfi elkezd gyógysörözni, hogy este tízkor gyógyultan lehessen ismét beteg. 

Először egyszerűen csak nem nyaralt. Dolgozott, szabadnapjait pedig a kunyhó küszöbén, vagy rövidebb túrákkal töltötte. Aztán egy szép napon...így szokták mondani, hogy egyszer egy szép napon, pedig Buffnál ez épp egy szokásosnál csúnyább, rossz napon történt. Felismerte, önmagán kívül senki sem áll az útjában. Nagyra nőt, erős felnőtt, aki képes már néhány, nem teljesen elszabott és túléméretezett álmot megvalósítani. Nem tud ugyan francia kastélyt vásárolni, hogy ott egy likőrőkkel teli kókuszdióval a kézben fürdőgatyában vagy anélkül lébecoljon öreg napjaiig, meg tud viszont nézni egy csomót. Van amibe be is tud menni. Fürdőgatyában vagy anélkül. A "sehol lenni sokáig" olyan alacsonyan függő gyümölcs volt Buff álomfáján, amit tényleg csak egy kézmozdulat volt leszakítani. 

Egy szokásosnál csúnyább, kifejezetten rosszul telt napon Buff elhatározta, hogy egy szép napon elindul sokáig sehová. Úgy hiszem ez a helyes mondat, ami legpontosabban leírja, milyen körülmének között kezdődött a kerékpáros busójárás. 

Első hosszabb útjait szerette zarándoklatoknak nevezni. A cél halvány derengés a távolban, tájékozódási pont de semmiképp sem kötelező végállomás. Lassan, nézelődve haladt, ha megunta a takarmányrépa és kukoricaföldeket, erdőkön át, folyókat követve, városnézésekkel tarkított útvonalra váltott. Igyekezett úgy szervezni, hogy semmi ne sürgesse. A haladás a bringázás öröméből és nem teljesítési kényszerből fakadt. A cél világítótorony, ahová nem feltétlenül muszály felmenni a végén, elég tudni, hogy ott van, arra megy. Ahhoz viszonyítja magát ha kell, de jobb ha nem kell.

Ebben a nyugodt és békés lelki állapotban, zarándoklatai alatt törte érzéketlenné az üléssel és kormánnyal érintkező testrészeit, alakította biciklista formájúvá a testét, tanult meg szerelni, betonon aludni és szokott rá a gumimacikra. 

A békés, idilli állapot általában alig várja, hogy drámai véget érve valami újba kezdhessen. A béke csinos, hímzett huzata alatt szervezik a felfordulást, a forradalmat, az újat. A drámát, küzdelmet és a szerelmet. Buff belső békéje sem különbözött ettől. Küzdeni, küszködni, megfeszülni akart. Nehéz küldetésre, szükségre az erejéhez, egy új, felderítetlen vidéken pislákoló világítótoronyra vágyott. Pangó, gyorsan algásodó belső békéje már alig várta, hogy felforgassa, megtépázza valami. Ideális esetben szerelem. 

A kép csalóka, Buff biciklijén nincs stander.

Buff, még sakkozó külsejű kissrác korában olvasott nöhäny könyvet Párizsról. Főleg Zolától, így amikor egyszer végre eljutott oda, pont azt találta amire számított. Egy felfoghatatlanul szines, élő, zajos, lüktető és zsibogó csodát. Szagot és illatot, zenét és zajt, szépet és randát, port és esőt, sötétséget és fényt. Összeforrt kerékpárjával és ételfutárokat követve meganult ott biciklizni. Kezdetben hegyikerékpárral, ami jó választás, ha valaki épp tanul egy nagyvárost, mert sok a padkáról le és fel huppanás, tájékozódáskor, forgalomból ki és forgalomba beszálláskor előnyös egy robosztus de agilis bringa, mint amilyen egy mountain bike. 

Beleszeretett Párizsba, öt nappal megohsszabbította ott tartózkodását, csak hogy érezhesse, tanulhassa, szokhassa és szerethesse amit ott egy biciklis talál. 

Buff legújabb túraterve tiszteletteljesen érintette a francia fővárost, de nem akart újabb hetet tölteni a busz, taxi kerékpáros sávok útvesztőjében. Az Atlanti partot szerette volna bejárni Nantes-től indulva, majd a Loire torkolatánál délre, míg a spanyol határt el nem éri. Négy nap alatt egy tartaléknappal, ha valami miatt vesztegelni kényszerülne. 

Lássuk hát az út legfontosabb momentumait. 

Stassbourg, Buff egy francia kalauznak könyörög angolul, hogy had vihesse fel biciklijét a szupervonatra. Nagyon könyörög, izzad is, hangja kétségbeesetten bicsaklik. A kalauz eleinte tartja a frontot, szabályzat és helyfoglalás, főszezon van, vonat tele, gyufásdobozt is alig, nemhogy egy biciklit. 

Az interrail egy európa bármely országához megvásárolható pár napos bérlet mindenre, ami vonat. A legrövidebb, legolcsóbb a három napos változat, amivel egy hónapon belül három tetszőleges napon bármire felszállhatunk vele. Buff úgy tudta, szupervonatokra nem érvényes, arra készült hogy, másfél nap alatt, 8 átszállással, sokmegállós vonalakon jut majd a startig. Meglepve konstatálta már az indulás napján, hogy csekély, helyfoglalási díjakért akár szupervonattal (TGV) is mehet, Párizsig plédául 8 óra helyett másfél alatt, helyenként 350 km/óra sebességgel. 

Buff helyet váltott tehát magának, a biciklinek meg megmondta, hogy lapítson. Feltűnés nélkül fütyörészve, másfelé nézve megközelített egy kocsit. A francia szupervonatokon portaszolgálat van, kiszúrták a fülsértően füttyögő druidát és a lapító bringát. Ekkor következett Buff izzadva könyörgős jelenete. A kalauz valszeg sokáig hitt a télapóban, nem akart felesleges stresszt ajándékügyben, vagy csak volt lelke, így végül azt a feltételt szabta, ha Buff öt perc alatt gusztusos kis kézitáskává csomagolja a bringát, felengedi a fedélzetre.

Pikk-pakk, csitt-csatt, gumipók feszül, nejlon susog, harsog a szigetelőszalag és tadá. Elég szarul néz ki, de akkor ott Buffnak ez egy egész napnyi vonatozást spórolt meg az életéből. Nyert vele egy nulladik napot.

Párizsban az össze, majd újból szét szerelés erőltetett nyugalomban telt, volt rá pár órája, mivel az utolsó pillanatban foglalható jegyek korlátozottak, csak az aznapi utolsó járatra kapott helyet. De kapott. Kerékpárját kerekeknként zsákolva, szinte alkatrészenként nyomkodta mások poggyászai közé, ülések alá. Gyakorlatilag láthatatlanná tette egy barátságos, segítőkész másik utas segítségével. Egy engedékeny kalauz és egy cinkos utazó segítette őt útjának elején. Ha lett volna három hamuban sült pogácsája, hálából biztos kaptak volna egyet-egyet. Csak gumimacival tudta kínálni őket, ami a kalauz nem fogadott el, pedig a kólásat bontotta fel az ünnepi alkalomra. 

Még aznap elérte vonatos útjának célját, a Loire tölcsér-torkolatánál fekvő Nantest.

Augusztus főszezon, így az indulás előttre tervezett nagypihenés egy hotelszobában megmaradt ötletnek. Minden teli volt. Buff tessék-lássék próbálkozott ugyan, de hamar nyilvánvalóvá vált, hogy úton tölti a hajnali órákat. Csinált egy nulladik napot, ha már a vonatos érkezés ilyen gyorsra sikeredett. Éjfélkor elindult Nantesből az óceán felé, hogy a napfelkeltét már a parton, a túra hivatalos kiindulási pontjánál fotózhassa Másának. 

Sürgött forgott, telefont, akkumulátorokat töltött, beszerzett egy bagettet, fotózott is négyet ás elküldte barátainak. Mása egyébként folyamatosan hívogatta volna aggodalmában. Azzal, hogy néha küldött neki egy egy képet, megmentette magát attól, hogy egy tériszonyosan magas hídra felfelé tekerés közben, kamionok által kavart atlanti szörfös széltől löködve telefonja csörögni kezdjen, majd folyamatosan csörögjön, míg görcsösen kapaszkodva át nem ér rajta, csak mert Mása régen hallot felőle. (kis kép alant alul középen)

Ez az út nem lett zarándoklat. Az új, gyorsabb bicikli, a szűk időkeret, a jó minőségű, végig sik terepen haladó utak sok örömöt megadtak, de a nyugalomét nem. A hőség, a szezon, a vidék különlegessége és változatossága gyönyörködtették, feldobták, elgondolkodtatták, de az eredmény egy igen feszes tempójú, folyamatos menet volt. Nemzeti parkok, üdülővárosok, rák és kagylófarmok, kempingek, strandok és kikötők szegélyezték az útvonalat. Mindenből kapott eleget, hiszen vol, hogy 40-50 kilométert is haladt az út igen különleges helyeken. Volt mód meglátni és megfigyelni, megállni és megpiszkálni bármit, ami erre érdekesnek mutatkozott. 

Hajnal volt, mikor Pilat dűnéjéhez ért. Tragikus, katasztróa súlytotta táj övezte a legendás helyet. Majd harminc kilométernyi út kanyargott európa leghíresebb szörfparadicsomában, ahol nem volt más, csak leégett erdő. Egy gyönyörű erdő szelleme, megszokhatatlan, szünet nélkül rá telepedő üszökszaggal. A korai derengés oázisnak tüntette fel a megmenekült erdőfoltokat, szürreális látványt nyújtottak a kempingek a pusztasággá vált egykori ligetek maradványai között. 

A biciklizésen kívül semmi olyat nem csinált, amit általában ilyen alkalmakkor, nyaralások alatt csinálni szoktak. 

Nem evett a különlegesen gazdag és kreatív helyi éttermek fogásaiból, nem strandolt és nem napozott, nem szörfözött (mert nem is tud), nem vett részt szörftanfolyamon, nem látogatott meg múzeumokat, erődítményeket, piacot vagy plázát, nem sétahajózott, nem ült fel óriáskerékre a vizibiciklizés gondolata pedig kifejezetten rosszul esett neki. 

Gumimacit evet, harminc fokos kulacsvizet ivott (kis kortyokban) padokon és állomásokon aludt.  Kempingekbe belógva, szabadstrandokon tisztálkodott, több millió turista között gurult magányosan és leghosszabb beszélgetései arról szóltak, hogy megköszön egy vizet vagy kifizet egy csomag kekszet. 

Nem ő volt az egyetlen, aki lelkes áhitattal gurult a híres Euro Velo 1 ezen a szakaszán. Számos bringás túrázó veselkedett neki. Lehetett fikszírozni egymás kerékpárjait és málháit. Ki csinálja jól, kinek csavarja ki a kezéből 40 kilós elektromos biciklijét nyolvan kilós táskákkal a gravitáció, kinek nagyobb az akkumulátora és van több kulacsa. Volt ki párban, volt ki csapattail indult útnak. Buff kedélyesen hallgatott bele egy német expedíció eligazításába, stírölte a portugál csajokat, jó megoldásokat lesett el,csinosítgatta, rendezgette túl sokat pózoló, hiú bringáját és találgatta, mi lapulhat mások táskáinak mélyén és tetején. Megfigylete, hogyan kell egy készemélyes sátrat a reggeli harmatban kiszárítva egy apró táskába hajtogatni.

Boldog volt. Ott volt, de nem kellett ott lennie egyetlen csoportban sem. Látott, hallott, érzékelt, de nem volt részese semminek. Nem az ő túratársa a flip flopos csávó redbullal, nem neki kell napi hat jégkrémet venni a gyerekeknek és nem kell egy némán napon fekvő nő mellett bambulnia négy öt óra hosszat a homokban. Nem kereste senki és neki sem kellett elkóborolt túratársakat keresnie. Nem ismerték, sem múltja, sem jövője nem volt azokon a helyeken ahol jelen volt. 

A Bayonne-i vasútállomáson már elegáns kis retikür csupán a bringa, a helyi sportboltban végre vett egy erre szolgáló táskát. Néhány óra csupán a néhány szá kilométer per órás sebességű vonatokkal újra otthon lenni, a kunyhó küszöbén ülni, bütykölni, foltozni és az élmények mesélése helyett meghallgatni a barátainkat, hogy mit láttak a szociális médiában.  

Az útvonal és néhány kép az alábbi komoot linkeken részleteiben is kibontható. 

A kunyhó felfedezése utáni hatodik percben Buff már be is költözött. Ez annyiból állt, hogy a padlóra helyezte hátizsákját. Büszke, szeretetteljes pillantást vetett rá. Dzsepettó mester nézhetett így Pinokkióra, mielőtt az megelevenedett volna és pokollá teszi az életét. A mester nézése volt ez, ki épp mesterművét szemléli. 

Minimalista biciklistaként az embernek nagyon kevés dologra van szüksége. Európában élünk, nagyon direkt, nagyon szerencsétlenül kell eltévedni ahhoz, hogy évek óta erre tatogatott hasznosságokra legyen szükségünk. Kemping főzőszett, hálózsák, sátor, felfújható matrac azoknak való, akik próbálnak direkt olyan helyre menni, ahol ezek a kacatok hasznossá válnak. Felmálházzák a bringát, akár egy tevét, csak úgy csüng róla a sok portéka és szándékosan olyan helyeken tartanak szünetet, ahol kipakolhatják és használhatják a cuccaikat. A világ tele van túrázókkal, terepfutókkal és bringásokkal akik már első ránézésre bedőltek valaminek, túlbecsülték a kihívást, vagy másnak akarnak látszani annál, amik. A sportszergyártók úgy rászállnak az aktív emberekre, mintha le akarnák súlyozni őket. 10 kilométert futtatnak tömlős hátizsákok alatt, védőburkolatot húzatnak a védőfelszerelésre, túrabakancsban és aluminiumvázas hátizsákokkal hajtják őket fel a Gellért hegyre. És egy rakás USB töltős szirszar ontja a statisztikát arról, hogy hányszor és meddig álltunk meg pisálni kocogás közben.  

A több kilónyi tartós hideg élelem is túlzás. Nem világos, miért kellene az egyik kisboltban megvett kaját 60-80 másik kisbolt mellett elvinni, mire megeszik. Miért nem vesznek akkor valamit a 79. helyen, és nem cipelik olyan hosszan? Európa lagvadabb vidékein olykor 6-8 kilométernyi távolság is lehet két település között, ráadásul nem is mindegyikben van Lidl. Talán ezért az elővigyázatosság. 

Buff nagyon büszke volt 20 literes hátizsákjára, amibe minden bele tudott férni, amire egy embernek szüksége lehet nyáron Európában.

- Sok apró, okos döntés - magyarázta. Nem volt beszédes típus, de a hátizsákjával kapcsolatban képes volt megnyílni, kipirulni és lelkesedést mutatni. - A cuccok evolúciója a bennmaradásért, a bekerülésért. Ami ebbe a zsákba bejut, méltán nevezheti magát valóban fontos dolognak. 

Írom innentől nagy betűvel, egy klub neveként: A Valóban Fontos Dolgok klubja. (A mérsékeltövi Európában)

A legfontosabb, ami ezen az éghajlaton, ezen a kontinensen, nyáron és télen megmentheti az életedet  ha lemerül a telefonod (figyelembe véve az aktuális veszélyforrásokat) az nem egy kommandóskés. Azzal itt manapság bármin csak rontani lehet. Nem akar felfalni semmi, esélyed sincs, hogy élelmet döfj vele, ágat fűrészelni sem kell, csak megvágod magad és ott leszel vérveszteségtől sápadtan, fázva a téli éjszakában. 
A XXI. századi klímakataklizma előtti Európa egyetlen biciklisre, túrázóra és ultrafutóra is leselkedő veszélye a hideg. Ha éjjel egy dupladefektet kapsz a mínusz két fokos erdőben, nem a farkasoktól kell tartanod. Azokat már elintézték a köpcös sportemberek. Mind halott. Egyéb állotokat is, már az avar is alig zizeg néha. Nem maradt már lassú és figyelmetlen apróvad a kommandóskéseknek. Fontos alapszabály a túléléshez, hogy ne hadonásszunk feleslegesen éles tárgyakkal. 

Az ember három napon keresztül is elviseli az éhséget, a szomjúságot röveidebb ideig, de azt is akár napokig. A lehüléssel más a helyzet, az órák alatt kicsinál. 

Buff bringás túlélőszettje tehát az öngyújtót tette meg győztesnek, a kommandóskés pedig be sem került a zsákba. 

Sokakat megnyugtat, ha bokától térdig érő, apró bazalt kavicsokkal megszórt horzsolásaikra itt ott gézlapocskák vagy dinoszauruszos sebtapaszok kerülnek. Fertőtlenítőszerrel permetezik a murvával felszántott bőrfelületet és ettől picivel kevéssé lesz gennyes később. A megnyugtatás fontos dolog, a sebfertőzés sem szórakoztató és lehet nekünk is szükségünk rá olykor. Egy kis - már egészen apróak is kaphatóak direkt túrázóknak - elsősegély csomag jó ha van. Ha nincs benne alapból, egy fertőtlenítő folyadék is kerülhet bele, abból is van apró verzió.

A kerékpár nem golyóálló, nem önjavító olykor igazításra, szerelésre szorul, ezért egy kompakt uti szerszámkészlet is a felszerelés része. A megjavított defekt után a gumit fel kell pupmpálni egy pici uti pumpával. 

Aki javított már defektet éjjel esőben, tudja, hogy a gumit megfoltozni nem útközben kompakt szerszámokkal, aszfalton préselve, szárítva a legeredményesebb. Pepecselős, tisztaságot és rendet igénylő munka, terepen sokszor sikerül rosszul. Buff egy új tartalékbelsőt hordott magánál amikor úton volt, ha felhasználta pótolta. A foltozást a kunyhója köszöbén végezte. 

A pici uti pumpa igazi szemétláda, ha nem vagyunk elég körültekintőek a kiválasztásakor. Rendkívül törékeny ugyanis. Igen, kicsi, műanyag és fém, elég masszív is ráadásul, ennek ellenére a leggyakrabban ripityára törő felszerelési tárgy. Először csak kapunk egy defektet, kicsréljük a belsőt vadiújra, elővesszük a kispumpát, ami tíz per reménytelen, sok szuszogással és sziszegéssel járó kézitusa után eltöri a szelepet. Mi meg büntetésből a kispumpát. Nagyon nehéz olyat találni, ami nem hozza ki belőled az állatot használatakor. Ki kell próbálni, gyakorolni vele, mert egy sunyi szemétláda. Sajnos így is egy Valóban Fontos Dolog, jön veled, ha útálod akkor is. 

Szerszámok, pumpa, tartalákbelső, elsősegély csomag. Ez a zsák legalja. Abban a reményben, hogy a legritkábban kellenek, és ezek a legnehezebbek. A VFD-k gépháza, a kemény mag. 

Elég sok érdekes vélekedés van a köztudatban a túléléssel kapcsolatban. Az egyik ilyen, hogy a túléls az, amikor néhány testépítőt egy vagyonért elvisznek egy elhagoyttnak látszó vidékre, egy pálmaházba, nemzeti parkba, természetvédelmi területre és csupa olyan dolgot csinálnak, ami egy józan embernek eszébe sem jutna. A nem celeb túlélő például kerüli a sérülésveszélyes helyzeteket. Akik hülye helyekre másznak fel, ismeretlen rovarokat esznek, helyeznek a testükre és panaszkodnak esténként a tábortűznél Buff szemében nem túlélők. Vagyis azok, hiszen még élnek, de ő erről nem ennyire tág értelemben gondolkodott. Nem szabad azt gondolni, hogy eltévedve, a civilizátiótól elzárt helyeken érdemes sérülésveszélyes feladatokkal szórakotatnunk egymást, versengeni, hogy ki erősebb és kinek jobb a dumája. Nincs baj velük, milliókat szórakoztatnak és mindenki úgy hal meg ahogy sikerül neki, csak ne nevezzük túlélésnek annak az ellenkezőjét. A fogalmak tisztázása végett:. A túlélő nem az aki képes átmenni egy krokodiloktól hemzsegő folyó felett ágakon függeszkedve, hanem az aki ilyet meg sem próbál. Megkeresi a hidat.

A törölköző multifunkcionális természete, sokoldalúsága (pléd, takaró, lepedő...sapka) nedvszívó hajlamai, takaros külseje hűséges barátjává teszi bárkinek aki napokat tölt más emberek társasága nélkül. 

A szuperszükséges XXI. századi túlélőeszközök toplistáján dobogós helyre került a fogkefe is. Nem az amit minden reggel használsz és úgyis elfelejtenéd betenni a zsákba, hanem egy másik, ami mindíg ott lakik. Rezidens. Jobban esik, ha nem büdös a szánk, amikor beköszönünk reggel a fornettis bódéba. Lehet kapni hozzá minifogkrémet és ha már ott vagyunk, vegyünk mini tusfürdőt, naptejet direkt ne. 

A naptej nagyon jól tud jönni, amikor karjaink, orrunk kezd leégni, mégsem található meg Buff zsákjában. 

- Ha kell, kérek. - magyarázza el. - Nagyon sok minden már eleve pont ott van, ahol szükség lehet rá, teljesen értelmetlen magunkal hurcolni a sajátunkat otthonról. A naptej tipikusan ilyen. Ha kell, egyszerűen odamegyek egy naptejhez és kérek belőle a gazdájától. Tóparton, szabadstrandokon mindíg van rengeteg az emberek közelében. Ahogy kisüt a nap, előbújnak mindenfelé.  

Buff ezért nem hordott magával. Szeretett gyakorolni beszélni, szocializálódni. Amikor napokig úton volt jól is esett neki ezen apropóból megszólítani valakit, köszönni, kérni, kapni, megköszönni. 

 - Nem kell mindenből saját. - fejtette ki a szokás mögötti alapelvet. - Vannak Valóban Fontos Dolgok amelyekre ha szükségünk támad bárhol meg tudjuk szerezni őket. Ez itt nem a Szahara vagy Szibéria, csupa olyan helyet érintve haladunk, ami teli van emberekkel és ritkán kellő Valóban Fontos Dolgokkal. Bankkártyánk erejével akár mindenestől elveszett hátizsákunk is pótolható, feltéve ha nem volt benne a bankkártyánk. Ne tegyük hát bele, tartsuk cipzáras zsebben inkább. 

Buff nem szerette a hoteleket, még a kifejezetten biciklisek számára hirdetett helyekre sem szívesen ment. Ennek számtalan apró oka volt, néhány köztük racionális. Nem állhatta a határidőket például. A szállásra időben oda kell érni, időben el kell hagyni, ki kell használni ha már ki lett fizetve, ami azt jelenti, hogy egyből egy 8-10 órás szünetet jelent. Olyanból pedig ritkán, kevés is elég. 

A vastag téli kantáros biciklisnadrág és a jól záró meleg dzseki be kell, hogy férjen, ha több napig leszünk úton. Az éjszakai, hajnali hideg miatt. Nyáron is hűvös a reggel, sokszor nedves is ráadásul. Éjjel megállni pihenni  jobb egy jó meleg cuccban ha már a hálózsákot kiútáltuk a Valóban Fontos Dolgok klubjából.

Három váltás alsóruha (gatya, trikó, zokni) végtelen ideig elég, mossuk bátran úközben is. Nyilvános mosodákban, francia szupermarketek melletti mosó-szárító automatákban, szabadstrandok zuhanya alatt valakitől kapott tusfürdővel, saját tüsfürdővel, egy benzinkút mosdójában a meglepően jó illatú kézmosószappannal.  A világ egy nagy mosógép. 

Telefon, headset, power bank, töltők és kábelek teszik ki a telekommunikációs és multimédiás alcsoportot. Egy apró kormány alatti táskában kapnak helyet, így a navigáció miatt gyorsan merülő telefon menet közben is tölthető. 

Ennél a pontnál a zsák már szép kövér. Buff beköltözéses története is végéhez közeledik. Újabban több napos utakra visz magával egy dirtsuitot is, amiben akkor alszik, ha esik is.