Mása és csendestársként Dimitri partit szerveztek. Szoktak. Mása bevásárolt hozzá, megfőzött, kitakarított, domestost öntött a budiba, lenyírta a füvet, elzavarta Dimit borotválkozni és vidáman, csinosan várta a vendégeket. Dimitri csak a dátumról és időpontról lett informálva, megborotválkozott és eltűnt otthonról míg tartott az esemény. Kivételt csak Buff és Krisztián vendéglistára kerülése esetén tett, mert ők hárman gyermekkori barátok voltak, soha nem meséltek volna egymásnak kávéfőzőkről, gépjárművekről vagy arról, hogy milyen  az igazán jó steak. Jól számoltak fejben, nem sztorizgattak százalékszámításról és békén hagyták egymást a telefonjaikkal is. Vegán-radikál falatkák, rengeteg minden mentes muffinok, bioköleskrémleves, borsópüréből készült fasírtgolyócskák tartották távol a triót az asztaltól.

Dimitri akiről eddig még nem sok szó esett, lassan szintén túltette magát a futás végével járó kényszerű pályamódosításon. Mása, az ő hűséges és igen aktív társa (ő is olvassa), nem hagyta őt barátjaihoz hasonló mélypontokra süllyedni. Se kunyhó, se padlásszoba. Próbálkoznia kellett. Mindegy mivel, valamivel. Beállt ételfutárnak esténként és hétvégeken, társadalmi munkában bozótot irtott egy romos kertészetben, ingyenújságokat terített hajnalban. Íjászott, mesteri pontossággal bánt dobófejszével és tőrrel. Örömtelenül. Egy volt kollégája révén még kenuzni is elment. Unta. El kellett telnie pár évnek, mire újra jelen tudott lenni abban amit csinál, és nem  csak ott. Rengeteget veszekedtek, ha Mása úgy érzékelte, hogy Dimirti nem elég aktív a próbálkozásokban.

Dimitri

Dimitri beceneve majdnem Dömötör lett még általános iskolában. Termete, mozgása, hozzáállása, rímelő neve, és egy akkoriban népszerű gyermekújság táplálta sztereotípiák predesztinálták egy medvére utaló becenévre. Be volt már tárazva neki.

A fiúk

 Az általános iskola dzsungel, ahol fakuló állati és fejletlen emberi voltunk falkákba vagy nyájakba vert minket temperamentumunk szerint. Éltük a szavannalakók gyilkos mindennapjait. A WC-t gyakran maszatolták fekáliával majomcsapatok, vaddisznók túrták át a gazdátlanult maradt uzsonnáskosarat, repetáztak tejbegrízből négyszer. Farkasok, hiénák és vihogó sakálok portyáznak a folyosókon csorádjuktól elszakadt, magányos gidát, borjút keresve. Ha szimatot fogtak és áldozatra leltek begyakorlott rutinnal támadtak, estek neki. Birkának, Őzikének, Tehénnek, Kucunak nevezték, meglökdösték picit és még a tanári járőrszolgálat megjelenése előtt továbblendülnek. Hátha más állatka is menüre kerül becsengetésig. A hatalom gyakorlatának édes ízével a szájukban csak még szomjasabban még, még hangosabban, durvábban estek újabb prédájuknak. Az áldozat erősödő lelki immunrendszerrel és egy igazításra szoruló gallérral megúszhatja, ha kushad. Ha hagyja. Tudja, mások példáján látta már számtalanszor, hogy az ellenállás csak bőszíti a falkát. Pár perc poklot mindenki kibír csendben. Általános iskola végére akár napokat is kihúz majd szar, lélekromboló és megalázó körülmények között. Kushad. Ez gyakorlatilag a nevelés lényege, nem?

A bikák, nagy, erős, de nem túl okos leki sérült gyerekek, igazi mammutvadászat egy farkasfalkának. Bepöccentik a labilis húshegyet, majd szétspriccelnek előle. Ismétlik, heccelik a szerencsétlent, amíg az vörös fejjel tajtékozva ki nem fordul önmagából. Dürohamot kap, ordít, hadonászik, rohamoz már bárkit elméje vörös ködén keresztül, amit egy tanár ha észrevesz behívatja majd a szüleit! Micsoda kapitális zsákmány, mily látványos demonstrációja a falka erejének. 

A nyolcvanas évek sok hitványat és gagyit vetett az időfolyam partjaira, melyek még most is ott rohadva fémjelezni próbálják az időszakot. Végigtekintve rajtuk, könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy az egész évtized a rossz hajak, a lila válltöméses blézerek, a diszkógömb, Brian Adams és alámondásos német pornófilmek katalogizált kupacaiból állt. Ez igazságtalan, rosszindulatú leegyszerűsítés. 

A kopogós műagyagborítás, és harsányranda színvilág csak a felszín, nem kell túl mélyre merülni, hogy megtaláljuk az inkriminált évtized valóban értékes és maradandó alkotásait. A Commodore 64-et, az ólommentes üzemanyagot vagy a síbalettet az Olimpián. Az amerikai akciófilmeket és a kung-fut. Jól motiváltak, felkészítő, informatív, inspiráló, igazi kincset érő tudást osztottak meg velünk Arnold, Sylvester és Jean Calude mesterművei. Edzésterveinket sok új ötlettel gazdagította Jackie részeges tanítómestere. Formálták jellemünk és közösségeket építettek. Beindították az általános iskolai Fight Clubokat, majd minden sarkon szipogott egy orrbavert nebuló. Elitebb külvárosokban már fogadni is lehetett a szüneti verekedésekre. Amikor Dimitri sajátos lényét próbálom bemutatni azt hiszem szükséges elmagyaráznom miként hatottak a nagyon kemény emberes akciófilmek a kor fiatal elméire. 

Dimitri akit akkoriban épp kezdtek Dömötörnek csúfolni (Tudom, hogy semmi csúfos nincs abban, hogy Dömötör, egy normál név, de nem is ez a lényeg, a lényeg AHOGY mondják.) hatalmas Bruce Lee fan volt. Tudott mindent róla, az összes filmje, könyve ott sorakozott a polcon. Számos posztert cellukszozott féltő gonddal szobája falára, jelvények, matricák és beragasztós albumok erősítették a mester jelenlétét. Még egy saját külön összeesküvés elmélete is volt a halála kapcsán. Egy pedánsan vezetett vörös spirálfüzetbe írta össze azokat az  idézeteket,amiket megfogadni és megtartani szándékozott. (Fontosnak tartom itt megjegyezni, hoogy a négyszínű tollat, amit Dimitri csak ehhez a füzethez használt, Másától kapta örökbe.)

Egy alkalommal, mikor túl korán ért az osztályba, ott csak farkasokat talált. Esélye sem volt a menekülésre. Sarokba szorították és hosszú percekig dömötörözték, macizták, dörmögőzték, dörmögésre szólították fel, röhögtek rajta míg el nem bőgte magát. Életében akkor, ott utoljára. Jó nagy sírás lehetett, takonyos, nyálas, hüppögős, újra rá-rátörő fajta, mert a nagy szívjfájdalom hangjaira megjelent neki Bruce Lee szelleme. Elmondott néhány idézetet a vörös spirálfüzetből, de nem gügyögött, vagy próbálta meg vigasztalni, közben mindvégig keményen nézett a szemébe. Végül átadott egy nagggyon kemény edzéstervet. 

Dimitri maciból medvévé gyúrta magát a szellem instrukciói alapján. Futott, fatörzsekhez kötözött telefonkönyveket püfölt szét, kommandósok vetődéstecchnikáit gyakorolta és tökélyre fejlesztette Bruce Lee híres megállító ütését. Wing Tsun és Karate könyvekkel látta el magát. Megnyerte a városi iskolafutóversenyt és bekerült a heyli sportklub atlétika növendékei közé. Mindeközben olyan arckifejezése volt, mintha épp Chuck Norris mellszőreit tépkedte volna ki.

Fiatalabb generációk Chuck Norrist már mint felfoghatatlanul legyőzhetetlen karaktert ismerik, aki a világ összes fekvőtámaszát képes megcsinálni. Az öregek közül azonban sokan emlékeznek még a Kolosszeumra. Chuck fiatal éveiben bizony nem midíg a jó úton járt, sötét, sunyi üzletemberek kegkeményebb pribékjeként próbált megélni és összespórolni egy közepes pickupra, hogy beindíthassa saját kertészeti vállalkozását. Még az sem zavarta, hogy főnöke gonosz.

Bruce, hogy jobb belátásra térítse, fasírtá verte, kitépkedte a mellszőrét és nyakát szegte. 

Ugye mennyire felfoghatatlan ez, ismerve Chuck további karrierjét? Motoszkál bennem az a feltételezés, hogy talán épp ez a füles kellett neki az élettől. Mert utána már nagyon jó útra tért. Folyamatosan igazságot osztott, szerette a kutyákat és a természetet, mértékkel ivott, nőket, gyerekeket..ártatlan nőket és gyerekeket mentett meg vízből, lávából, transzporterből. Soha többé nem látták gengszterek ütőembereként. Élete egy jobb irányban haladt tovább.

Az általános iskola hatodok osztályában Dimitri épp akkora maflást kap egy nyolcadikostól, hogy reptében még meg is pördül. Salakot fog, de hamar felpattan és egy nagyon tiszta jobbegyenessel törleszt, majd egy gyomros, kicsi, de pontos, visszalépés közben pedig alacsony félköríves rúgás a térd oldalának. Ellenfele megroggyan, de talpon marad. Aztán puff, megint bekap egyet. Okos tapasztalt harcosok püfölik épp kékre-zöldre egymást. Tisztelik ellenfelüket, a küzdelem tiszta, koncentrált.  Nem szidják vörös tajtékzással egymás anyukáját, nem rohan tanárokért senki. Húsz percce tart, közönség is van szépen, ez ugyanis Dimitri végső küzdelme a főgonosz legkeményebb pribékjével, a Zolival. Egy Boss-fight, amire maga Bruce Lee készítette fel.

Aztán vége lett a nagyszünetnek. Döntetlenre püfölték egymást, szüleik egymáshoz indulva félúton találkozva vonták felelőségre a másikat, hogy hogy a francba lett ilyen agresszív szociopata a fiukból. 

Dimitriből talán úgy lett agresszív szociopata, hogy a nyolcvanas évek akciófilmjeinek szereplői szolgáltak neki mintául. Charles Bronson szótlan, szűkszemű távolbanézése mint arculat, Rambó igazságérzete, a gyantás ökleit üvegcserepekbe mártó Thai Boxer bosszúvágya és természetesen Bruce Lee morális iránytűje tették őt oda ahol volt és azzá ami. Egy cipóvá püfölt képű agresszív szociopatává a pedagógusi definíció szerint. Nem tűrte el a kötekedést (megállító ütés), és a mobbingot (mae geri), verekedett kushadás helyett (Jeet Kune Do). Sokat és egyre jobban. Nem félt néhány ütéstől, ha ő is kioszthatott párat.

Akkoriban még sokan arra voltak büszkék, az volt a trend, azzal kérkedtek, hogy mennyi mindent bírnak ki. Milyen erősek, szívósak és ügyesek. Milyen magasra bírnak ugrani, milyen mélyre tudják az ajtóba vágni a filézőkést, vagy hogy nem verik magukat fejbe egy kézműves nunchakuval. Tudnak dobócsillagot köszörülni, ha az apjuk nincs otthon és saját maguk látják el a közben keletkezett sebeiket. A játszótereken össze viszza másztak, csüngtek a mászókákon (le is estek természetesen), egymás után rohangáltak (el is estek természetesen), dobálták, verték, püfölték egymást állandó jelleggel (lett is belőle sírás, meg veszekedés természetesen). Ma már nehezen tudjuk elképzeli, milyen is lehetett kekszestupper, redbull és okostelefon nélkül kimenni a játszóra. Más világ volt. Egy kegyetlenebb, gyilkosabb világ. Ne ítélkezzünk szigorúan. Korunk biztonságos, kényelmes, békés szigetéről. Innen, ahol a rostos optikájú zacskós üdítőktől és ipari csokiskiflitől pihegő gyermekek már nem esnek le és el. Épek, a térdük sem foltos, és ez a legfontosabb. Nyugodtan megeszik amit kivisznek a jacekra, kicsit mobiloznak, aztán hazaviszik őket vacsorázni kocsival. Kevesebb vérző orr, kevesebb sebfertőzés, a szomszéd családdal sem kell összeveszni. Ma már minden gyerkőc tudja, hogy valamire való erőt, olyat amivel már tényleg érdemes valamit kezdeni, azt mutánspók-csípéstől, szuperpáncéltól, radioktív balesetektől vagy szerencsés születési rendellenesség képpen szerez az ember. És hogy a nagy erő, egyben nagy felelősséggel is jár, ami sokszor el is riasztja őket. Ez is egy pozitívum, jobb így. Kockázatos, sérülésveszélyes és nem vet jó fényt a családra ha a gyerek részeges kung-fu mesterek vagy kommandóskéses mészárosok edzésterveit követi. 

Az allergia és szenzitivitás gyűjteménynek, minitraumakollekciónak, sérelem és stressz, drága ruhák, híres emberek direkt kurva dárga ruhái témáinak akkoriban még kevesebb népszerűség jutott. Mobilokkal sem tudtuk magunkat instant bárhol értelmetlenül elfoglalni. A legtöbb fiú erős, szívós meg nagggyon kemény szeretett volna lenni. Azt látták, azt kapták, úgy nevelték őket, hogy a férfi erős. Zsenge kis elméjük mindezt szó szerint vette és arra készítették fiatal testüket, hogy akár puszta ököllel is képesek legyenek megvédeni a családjukat. Persze azért egy kommandóskéssel felszerelkeztek és csináltattak három kézműves dobócsillagot. 

A lányok

Én nem tudom, mit fogtak fel, mit értettek meg a lányok abból, amin mi fiúk keresztül mentünk, annyi biztos, hogy érdekelni egyáltalán nem érdekelte őket. Bennük nem volt semmi állati. No jó, macskásat játszottak néha, de szerencsére csak szubkulturális jelleggel. (Nem állt jól nekik. Senkinek sem. Amikor Dimitri osztályát elvitték színházba egy musicalra, amiben felnőttek macskának öltözve, macskává mázolva, cicásan mozogva táncikáltak nagyon furcsán érezte magát közben. Utána hányt is és hetekig fájtak a szemei agyközépig.) 

A lányok kis felnőttek voltak. Ami még nem létezett hozzá, azt eljátszották. Makulátlanul öltözködtek, frizura, csatok, kiegészítők, pedánsan felhúzott zoknik és saját készítésű, színben passzoló ékszerek. Rendezett, otthonos sarkokat varázsoltak a lépcsőfordulókba, az udvarok zugaiba, garázsfeljáróba, bárhová. A jól orientáltan, ránctalanul kiterülő plédre szemgyönyörködtető rend és forgatókönyv szerint kerültek kirakásra a szines ceruzák, tollak, emlékkönyv, napló és matricagyújtő füzetek. Még a szagos radírt sem ették meg. Gusztusos egészben feküdt a filctollak katonás sorai között. Csésze, kiskanál, tányérok. Ciromos tea termoszból, háztartási keksz alkalomhoz illő kekszesdobozból. Kismaci, babák, egy negyvenhat oldalas Donáld kacsa rágókból gyűjtött képregény, kispárna, vágott virág, strébertolltartó. Egy mini otthon pokrócnyi területen. 

Mikor minden helyére került, kitakarítottak, a kekszből finom vacsorát készítettek, kivitték a macit kakilni, betakargatták a babákat, akik ezt jól viselték és elaludtak. Majd várták haza apát a munkából, aki akkor még nem jött. Kevés fiú mert, akart, vagy volt hajlandó a lányok pokrócaira lépni. Egyrészt ugye le kellett venni a cipőt. Másrészt, nem tűnt elég érdekesnek, kalandosnak, kihívásosnak, mondjuk ki, unalmasnak tartottuk, hogy azt játszuk, amit később majd évtizedekig kell élesben csinálni. 

Mása hardcore, straight edge változata volt a pokrócos kislányoknak. A pléd makulátlansága szemet gyönyörködtet. A feszesen simuló plédnek alaprajza van. Egyeteln ceruza vége sincs megrágva, a használt radírról alaposan le van pucolva a grafit. A csészék színben passzolnak a pokróchoz és a tolltartóhoz. (Amiből hamarosan hiányozni fog egy négyszínű golyóstoll.) Háztartási keksz helyett Győri Édesből készül a vacsora és nála bizony alap a pilótakeksz mint desszert.. Ha a mackó elvégezte a dolgát, ő össze is szedi és a szelektív zöld kukába dobja ki. Jobban főz mint a szomszédos plédeken, szebb a dekoráció és a Donáld kacsa képregénye is 70 darabos, illatmegőrző tokban.  

Vadászként cserkészve vagy épp prédaként menekülve Dimitri gyakran érzett kedvet, késztetést arra, hogy egyszer, ha a harcoknak vége egy ilyen nagyon rendezett pléden pihenhesse ki fáradalmait és ápollhassa büszkén viselt harci sérüléseit. 

A kacatjaid te vagy

Minimalista manifesztum vázlat by Buffout

Minden kacat időt kér. Minden apró műagyag szirszar, minden hasznos és nem hasznos négyzetméter időt és figyelmet követel. A ruhák, a szekrények, járművek, sövény, grillsütő, kandalló, futópad és mellgép, medence, csúszda és trampulin nem csak pénzbe kerülnek. Kapargatni, pucolgatni, rendezgetni, szervízelni kell őket. Sufniba rakni, biztosításokat kötni, kiegészítőket vásárolni hozzájuk, összehasonlító elemzésekkel igazolni a választást. Értékeléseket először el majd felolvasni, mert beszélni is kell a cuccokról. Önkéntes, szponzorálatlan influenszerként tovább ajánlani, másokat is rábeszélni, közösséget szervezni köré. Elmesélni, hogy a hétszáz euró 15 százaléka százöt, anekdotaként pedig jöhet a szállítási költség. 

Minden fehér hazugságot karban kell tartani. Azokat is amelyikeket elhittek, meg azokat is, amikről azt hiszik kedvesség. Pozitív pózokban is elzsibbadnak a végtagok. Minden motivációs szlogen mögött ott sziszeg egy káromkodás. Egy hipokrata titokban éli le az életét, saját magától lopott percekben lehet csak önazonos. 

Minden fekete hazugság apró komor felhő és hol egyik, hol másik fogja eltakarni a napot. 

Minden ismerős át akar hívni grillezni egyszer. El akarják mondani, hogyan készül az igazi steak, melyik oldal hány perc vagy hogy a pörkölt bográcsban az igazi. El fogják mesélni mennyi kávét isznak, milyen kévéfőzővel készítik, és hol a legolcsóbb a legjobb. Kiderül melyik tiktokker csatornáján motiválták rá magukat egy másfélezer eurós konyhagépre amiben kurva jó krémleveseket lehet csinálni.. Még a legfelületesebb cimbora mellett álló, be sem mutatkokzott idegen is szívesen megmutat párat több ezer fotójából. Evés közben egy korábbi evéséről például. 

A barát, minden egyes barát, látott valamit a youtube-on és szeretné nézni az arcod, ahogy te is feszült figyelemmel végignézed. Ha nem akarod megbántani őket, át is küldeted a linket. 

A közösséghez tartozás illúziója kiforgat az utolsó szabad fillérből és percből. Minél nagyobb egy közösség, annál biztosabb, hogy valakinek épp születésnapja van. Nem vitás, hogy jó szórakozás, de vajon megér e egy évben 15 teljes napot (napi egy órás telefonbambasággal számolva) tudni, hol nyaralnak az általános iskolai osztálytársak?

A modernség csipog és zizeg, minél modernebb, annál többször. A hozzá vásárolt eszköztömeg pedig már gyakran pénzt is kér, és azt akarja, hogy beszélgess róla. 

Néha szükségünk van ezekre. Ezekből párra. Kellenek barátok, szerszámok, eszközök. Pihenni és szórakozni akarunk. Beszélgetni néha, meghallgatni és neghallva lenni. Jól elkészített steaket enni, fűteni a bogrács alá. A kihajtogatós térképeknél lényegesen jobb a gps navigáció, jó, ha az erdőben egy vízmosásban fekve fel tudom hívni Mását ha megsérült a biciklim, vagy hogy nem kell papír alapú vontajegyet váltanom naponta kétszer. 

 

/Buff