A rohadt kunyhó

Siker, helyes út, jó döntés, jövedelmező befektetés, győzelem nem létezhetne bukások tömege, serege és temetője nélkül. A diadalívek felé vereségek macskaköveiből épülnek utak. 

/Fotó: Tompahawk

Sikerrecept füzetekkel teli a világ, sokan próbálták már megfejelni sorsuk felett érzett örömüket plusz egy publicisztikával. A bukások reklámjai, brossúrái, szórólapok arról, hogyan menjünk tönkre pedig mindent elárasztanak. Térdig gázolunk bennük. Statisztikai értelemben így kell lennie. A történelem tanulságai és a filozófiai szintre emelkedő Pareto szabály (80%-20% törvénye) értelmében tíz konyhából nyolcban buktát sütnek. Abban a kettőben pedig, ahol nem, ott is lehet, hogy az egyikben katasztrófa fő, és csak a másikban készül étel. Öt nadrágból négy gatya, öt autóból négy elavult ócskavas, ötből négyen medencére vágynak de soha nem lesz nekik, részben talán azért mert nem is szeretnek igazán úszni. Négyen melózni mennek, egy munkába. Négy a nyugdíjig vánszorog át egy életen, egy pedig él. 

Ötből négy szamár soha nem éri el az elé lógatott répát. Ötből négy ember hiszi, hogy egy új telefontól jobb lesz az élete, hogy guccsi papucsban több jó minőségű orgazmushoz jut (majd) és hogy egy több milliós karóra már nem csak időt de emberi értéket is mutat.

Ha nem így gondolkodnánk, csak sokkal rosszabb lenne. Lehet, hogy nem ez a lehető világok legjobbika, de nincs alternatívája. Mondják ezt azok a lobbisták, akik abban érdekeltek, hogy így gondolkodjunk. Ha az emberek hirtelen nem termékek felhalmozásával vetélkednének egymással, vagy szórakoztatnák magukat, megállna a kerék amit ha nem pörgetünk, éhen, szomjan, betegen halunk meg, feltéve, hogy nem fagyunk meg előtte büdös szájjal és begyulladt fogakkal. Ha nem akarsz ápolatlan fagyhalottként elpatkolni, pörgesd csak szépen a kereket. Szent kötelességünk a fogyasztás, ez a legjobb amit tehetünk. Lehet (egyre biztosabb), hogy a munkádra, a gondolataidra, véleményedre, erődre, kreatív szellemi produktumaidra nincs szükség, de vásárlóerődre még igen. Te tartasz el fejlődő országokban élő családokat, rizshez, gyógyszerhez és ivóvízhez juttatod őket azzal, hogy jelentős összegekért ruhákat, thermomixet, amazon echót (alexát), ájbúkot, dízel mobilbudit, ájpedet, WC illatosítót, ájpodot, energiaitalokat, ájfónt, ásványvizet, éjszakai, nappali, regeneráló, alapozó, hidratáló, antioxidáns és szemránc krémeket, divatos bizsut és drága köveket halmozol fel lakásod falaihoz tolt szekrények szaporodó tömegében. A gazdasági axiómaként kezelt növekedési kényszer csak jó étvágyú fogyasztók fegyelmezett költekezése mellett képes nem összeomlásba vezető prognózisokat felmutatni. Ami nem növekszik, az haldoklik vagy már rég halott. Igen, még láncfűrészből, kommandóskésből és ellenszenvesen toporgó géppuskás robotkutyából is egyre többet kell eladni, hogy megmeneküljünk az összeomlástól. 

Őrült eszkimókká lettünk, ahol az öregek jégtáblára rakják a gyerekeket, hogy ne kelljen velük osztozni a gyorsan fogyatkozó fókákon.

Lehetne e másként? Nem. Onnan tudom, hogy már volt másként, de nem maradt úgy. Életképtelen, átmeneti állapotként léteztünk benne jó hosszú ideig, majd megváltoztattuk. Ilyenné, ilyen szarrá, ostobává és önpusztítóvá tettük, mint amilyen most. Államot, egyházat, vallást kreáltunk, ölni kezdtük egymást és vagdalni magunkat. Őrült eszkimókká lettünk, ahol az öregek jégtáblára rakják a gyerekeket, hogy ne kelljen velük osztozni a gyorsan fogyatkozó fókákon. Mivel az őrület és a zsenialitás sokszor telekszomszéd, még az is lehet, hogy ez ment majd meg minket, mint fajt. A lemmingek viselkedése első látásra csoportos öngyilkosságnak tűnik, de nem tudhatjuk mi lenne akkor, ha az a sok kisállat mind életben maradna és ennének, innának, mulatnának tovább. 

A változás biztos, a változtatás, hát sokszor sikerül félre.

Megpróbálták már sokan. Zsenik, látók, próféták, valódi szentek, messiások, néhányak szerint maga az Isten is ideküldte nekünk a fiát, hogy szóljon, hogy a föld gömb és nem piramis forma, hogy egymás mérgezésével és egyre gonoszabb fegyverekkel magunkat is mérgezzük és gyilkoljuk, szóltak, hogy egyek és egyenlőek vagyunk, senkinek nincs joga téged ölni és halni küldeni, de hiába. Gyorsan dogmákká, gyilkos tradícióvá, rituális hókuszpókusszá törtük, zúztuk még a legegyszerűbb, legtisztább isteni törvényeket is. Hagytuk péppé kloffolni a családot, hogy az állam és egyház rivális nélkül kiteljesedhessen, legyenek katonák és jámbor hívők, hogy iparosodhassunk, még több gépet és fegyvert gyárthassunk önmagunk kiszolgálására és kiirtására.  Pedig nagy igény nem volt rá. Több tízezer éves fejlődésünk eredményeképp mára már a személyes higéniáért is fentről várjuk a segítséget. Civilizációnak nevezett szörnyszülöttünk gyermekeket fal fel, a szegénység újabb árnyalatait festi meg nap mint nap, zsarol, függőségre nevel és pénzt kér, hogy élni hagyjon. Pénzért ihatsz vizet, és nem kell már sokat várni, hogy a levegő se legyen ingyen. 

Pedig mennyire egyszerűen hangzik, hogy "Ne ölj!" mennyire tiszta, szép és igaz, hogy "szeresd felebarátod, mint önmagad". És mégis mi lett belőle:

"Ne ölj, csak ha mi mondjuk, hogy kit",  "szeresd felebarátod, de csak ha meg van keresztelve" vagy "útáld magad, (minden bűn amit teszel) így felebarátod is gyűlölni tudod majd"

Meghekkeltük még a legegyértelműbb Isteni törvényeket is, vagy hagytuk hogy az egyház megtegye. Inkább hiszünk egy papnak, mint magának a teremtőnek. Ez mondjuk érthető, mert hát az Isten nem ver bottal, az egyház viszont sátáni dolgokra képes egy karóval. 

A felhők formáját vérrel és vassal definiáló spirituális szélhámosok talán véreskezű, öntelt, nárcisztikus hatalom- mániákusok, mégsem ők a legártalmasabbak. Az egzakt, mérésen és tapasztaláson alapuló tudományos módszer még ennél is több kárt tud okozni. A tudomány hívői jutnak arra a következtetésre, hogy jövőnk garanciája, ha az összes erdőt leégetve, minden hegyet elhordva, minden folyót megmérgezve, a halott tengerek felett végre sportkocsikat lövünk a Marsba. Igen, sok okos, magas intelligencia hányadosú ember gondolja úgy, hogy érdemes tönkre vágni itt mindent, csak hogy egy már eleve kopár élhetetlen helyre költözhessünk. Annak ellenére hogy ott rohadtul nehéz, baromi drága és már rövid távon is fenntarthatatlan krumplit termelni, ivóvizet találni vagy levegőt lélegezni. Attól még, hogy valami tudományosan és technikailag lenyűgöző, lehet gyilkosan ostoba is egyben. 

Ide jutottunk, felejtsük el az optimizmust, mert legalább a becsapódás előtti másodpercekben lehetnénk végre őszinték magunkkal. Mondjuk ki, ismerjük be:

Elbasztuk, mert hülyék vagyunk, mint a segg. Hiú, hazug, öntelt, hülyék. Nem direkt szuicid barmok, hanem önsors rontó, ostoba, rövidlátó, hiú, hedonista balfékek. Nem direkt öljük meg magunkat, hanem butaságból és lustaságból.  Az állítólag ránk bízott teremtés úgy néz ki, mint egy disznóól amiben rövid távon megdöglene egy malac. Nem ronda, vagy elhanyagolt, hanem veszélyes és toxikus a "ránk bízott" világ. Az már tiszta haszon, előrelépés lenne, ha tudnánk néha elhanyagolni valamit, ahelyett, hogy megmérgezzük. Gallyastól esszük a cseresznyét, és annál sikeresebb valaki, minél nagyobb ágakat tör magának a fáról. Vallási terminológiával élve: lehet, hogy nem is rúgtak ki miket az édenkertből, egyszerűen csak ennyire szar gazdák vagyunk. Ez az, ez lett belőle. Íme a paradicsom, amit az emberre bíztak. 

A bukás már megtörtént, zajlik, épp a közepén vagyunk, és csak annyira uraljunk a helyzetet, mint a lassan fortyogó levesben a béka. Már lefőttek rólunk azok az izmok, amikkel még ki tudnánk ugrani a fazékból. 

Vitatkozzunk ezzel, seperjük félre az anyagi sík pénzügyi csőlátását, fogadjuk el átmenetileg azt a hippi hipotézist, miszerint nem az a fontos, hogy milyen autód van, hanem hogy hová mész vele. Forgassuk el a sikerpiramist, állítsuk másik talpára és rövid ideig ne a nadrágok, karórák és verdák árcímkéi, hanem az életünkben megélt  örömteli órák mennyisége legyen a csúcs felé mutató mérőszám. Nem új modell, nem találtuk fel a kereket, sőt közelebbről nézve, még csak nem is sokkal szebb így. Valójában ezzel nem elforgattuk, csak csúcsára állítottuk a piramist. Imbolyog, mi meg az égnek meredő talpán egyensúlyozunk. Tízből ketten szelíd mosolyú szerzetesek, nyolcan pedig megpróbálnak szelíd mosolyt erőltetni az arcukra, úgy tenni mintha tudnának, szeretnének meditálni, éberséget, jelenlétet mímelnek és mindenkinek van egy bambusszal dekorált jóga és meditációs sarok füstölőrudakkal. Több lenne a popzenében a tibeti hangtál, a gong, a fogorvosnál tokmányok és fogók helyett szárított gyógynövények csüngenének, az optikus szemtornára tanítana. A háziorvos hagymafőzetből készítene antibiotikumot. Robituszin és Sinupret helyett az immunrendszer segítene át az orrdugulások nehéz napjain. Talán jó lenne, elméletben fenntartható, de sajnos az emberek nyolcvan százalékán kívül ebben senki nem érdekelt. Az a csekély négyötöd, egy jelentéktelen, senki által nem képviselt kisebbség, akinek egy ilyen kontextus jót tenne csak elrontaná az egy ötödnyi többség örömét, erőfeszítéseit, befektetéseit, demoralizálná rabszolgáit. 

Felhúzhatjuk még a piramist az egészségesek tervei alapján, mondhatjuk, hogy a csúcs a hosszú életkor, fájdalommentes ébredés, erős immunrendszer, kemény, rendszeres széklet. Nehéz ezzel vitatkozni, a szépség, egészség  és a belőlük fakadó képesség az örömre valóban jó és nincs szükségszerűen valaki más kárára. Egy egészséges ember nem fél, nem sóvárog drága szandálokra, nem szenved, ezen érzések hiányában pedig kevesebb biztonsági berendezést, távolról Rolexnek látszó gagyit és homeopatikus szenvedéscsökkentő kenőcsöt vásárol. A földnek talán kevesebbet árt, de az annál sokkal fontosabb gazdaságnak, államnak és egyéb hatalmi szervezeteknek igen. A független, erős és egészséges ember gyenge láncszem, kilazult tégla bármilyen piramisszerű képződményben. 

Hallgathatunk a szabadokra és függetlenekre, szerintük a kötöttségek és függőségek mentes élet a cél, a jutalom. Ők még csak a piramisformát sem erőltetik, sőt, leszarják azt is. Sajnos ők aztán tényleg annyira szabadok és függetlenek, hogy eszükbe sem jut a kollektív célokért való áldozathozatallal járó kötöttségek felvállalása. 

Nem hibáztathatjuk őket ezért. A szélmalomharc nem morális kötelesség, csak értelmetlen nemes cselekedet. 

Bukunk épp. Ahogy a római birodalomnak kábé háromszáz évbe tellett mire létezése végre hivatalosan is véget ért, egy egész fajnak, civilizációnak talán évezredebeken mérhető ideig is eltart a hanyatlása. Attól még, hogy lassan történik, a bukta az bukta. Se zombik, se vírus, se atombomba, hanem ezekből mind egy kicsi és még egy sereg apró dolog, nem látványos robbanás, kataklizma mentes lassú leépülés, elmérgeződés. Az ember sorsa a borélesztő gombák sorsa.

Ez talán rosszul hangzik, pedig nincs baj. 

 A bukás megoldás.

A bukás tudás, a tudás pedig a szabadsághoz szükséges kellékek egyike. 

Az erő a bukások szuperkompenzációjából épülő, fejlődő képesség. A kudarc erősebbé tesz. Az erő pedig a szabadság egy másik szükséges, de nem elégséges feltétele. 

A bukás józanít, éberebbé tesz. A bukás gondolkodásra, analízisre, őszinte beismerésre késztet. A bukás után lesznek akik visszatekintve nem biztos, hogy elkövetik azokat a hibákat, ökörségeket, amik  a katasztrófákhoz vezettek. Minden bukásban ott a remény, hogy amikor legközelebb megtörténik, már nem fog annyira fájni.