Krisztián sokáig jó pofát vágott mindenhez, ami futással, tágabb értelemben atlétikával, még tágabban pedig edzéssel kapcsolatos. Igyekezett egy szenthez méltó pozitív kisugárzással (kíváncsi figyelemmel, türelemmel, támogatással és megértéssel) viszonyulni bárkihez, aki a sport templomába térve részt vett a vasárnapi hosszúkon és nem mulasztotta el a keresztedzéseket. A sport temploma itt: az egész világ azon része, ami nincs elkerítve.

Mosolygott, ő ezt a belső béke derűjének hitte. Pedig nem sikerült szépre, idővel maszk-szerűvé vált, rágyógyult, izzadt alatta az arca. Vigyor lett belőle, a jó szándék erodálódó mementója. 

Szépen lassan ráébredt, hogy egy pap főleg hallgat. 

Elmondták neki, hogy kerékpározni úgy is lehet, hogy nem váltunk sebességet egy rohadt sok fogaskerékkel megrakott mountain bike-on. És nem mondhatta rá, hogy az úgy nem jó. A skorpiókormány-toldalékra és a védőfelszerelésre húzott védőhuzatra sem húzhatta el a száját. Áldását adta rá, hogy újabb elégedett hívőt tudhasson a felekezetben. 

Elmesélték, mennyi startvonalon elfogyasztott zabkása, müzli és banán kell egy maraton lefutásához, de nem szúrhatta közbe, hogy ez ökörség. Mosolygott míg a háttérelméletet is megkapta mellékletben, szépen levezetve hogy ez miért nem működne másként. Majd vigaszt nyújtott, miután a startevő hányás miatt küldetését feladni kényszerült, de még ekkor is süket fülekre talált híres vérelméletével, éhgyomorra edzés petícióit elsunnyogták. Boldogan éltek, ettek, futottak és hánytak tovább. Neki csak az áldás, feloldozás maradt. 

Figyelmesen végighallgatta egy karácsonyfa monológját arról, mire jó hét különböző fényforrás egyszerre egy sima esti edzéshez. Ez villog, ez pulzál ez pedig világít. Ez nekem világít, ez pedig a szembejövőket teszi vakká. Ámen. Misék alatt a hívek okos óráikat, apró tévéiket babrálták, statisztikákat és státuszképeket posztoltak. Életükről, viselt dolgaikról, edzéseikről grafikonok, térképek és komplex statisztikai elemzésekkel beszéltek, arra, hogy "Hogy érzed magad?" Majd mindenki az órája segítségével adott választ. "Kösz jól, pulzusom 65, eddig 2800 kcal energiát égettem, a héten 26 kilométernél vagyok." A felekezeti élet nem szólt másról, mint kilométerek gyűjtéséről. A futók, és nem csak az övék, hanem globálisan, a sport világán eluralkodott az alacsony pulzustartomány, a receptcsere-futás, az eszmecsere edzés, diavetítés és érmegyűjtés. A korona járvány alatt már online felületeken lekönyvelt virtuális maratonok medáljait verseny nélkül is me lehetett szerezni. Beneveztél, futottál magadnak egyet és kaptál egy medált. Valamivel olcsóbban, mint a valódi versenyeken. 

Gyónásaik alkalmával a futóbűnös lelkek nem feloldozást, útbaigazítást vagy edzésterveket kértek tőle, meg sem hallgatták. Csak azért tértek be hozzá, hogy megerősítést kapjanak. Nem volt szabad megtagadnia. Szarul csinálni valamit nem bűn, a templom dolga pedig nem az, hogy segítsen jobbá válni. Azért van, hogy részesei lehessünk az általuk szervezett Eleve Úgy Ahogy Vannak Jó Emberek Klubjának. (EUAVJEK) A vevőnek mindig igaza van, a hívő szava pedig szent. 

A hívő magának prédikál, a pap pedig: dörgedelmes szavakat húz elő, de csak kicsit, már nem feddhet meg semmiért, bár szívesen tenné, csak enerváltan fejteget, példákkal és metaforákkal tarkított esszékkel szórakoztatja magát. Belenyugszik. Hibás lett és romlik ugyan az eszme, de mint üzlet nem rossz, egyre jobb, látványnak pedig kifejezetten szép. Burkot von maga köré ő is, hogy mint hívei, végre azt lássa, amit eltervezett. Miért ne lehetne elégedett? Szépek a számok, mi más számít? Mi nem kerek?

Márti és Krisztián sorsának szálai akkor futottak először össze, amikor a főpap-szent épp azon morfondírozott, hogy bevágja mögött a templomajtót és elmegy remetének. Belső eretnekség, egyházszakadás réme fenyegetett. Ez olyasmi, ami még a legerősebb idegzetű spirituális vezetőknél is kihúzza a gyufát, meggyújtja a csipkebokrot, megkongatja a vészharangot. A "Részvétel a fontos" szekta hívei, ahogy a futóversenyek mind népszerűbbek lettek, egyre nagyobb számban tűntek fel versenyek startjainál csálén felerősített rajtszámokkal, öblítőszagúan, Brooks cipőkben. Kulacsokkal, hátizsákokkal, vészhelyzeti magnéziumbombákkal, power-gél füzérekkel, okos órákkal, navigációs eszközökkel, tömlőkkel, csövekkel és divatos maroktelefonokkal. Az eddig főleg testedzés függők és a fogyasztói társadalom által megvezetett absztinens egészségmániások, kiválóságfüggők által látogatott versenyek résztvevőinek sorait a "Részvétel a fontos"-iszták növekvő csoportjai duzzasztották tarka tömegekké. A magasságok, távolságok, hőmérsékleti szélsőségek csökkentek. A jelentkezők száma nőtt, a közönség egyre népesebb. A templom minden misén teli, a pap-szent mégsem volt boldog. 

- Nem kell úgy rohanni! - hangzott el egy versenyen egy egymás kezét fogva kocogó emberláncból, és a szent bekattant, vagy kikattant, nem mosolygott tovább. Hagyta a maraton katedrálisról, trail kolostorról, intervallumozó szerzetesekről, bántalmazás és szarkazmusmentes futóiskoláról szóló terveit a francba. Elindult, hogy megkeresse Buffot, a táncfóbiás druidát valamelyik mocsara mélyén, és megtanuljon tőle méltósága megőrzése mellett elfordulni az emberektől. 

Buff miután felfalta Krisztián teljes heti élelmiszerkészletét, mocsárba süllyesztette biciklijét, csicskáztatta picit, összehordatott vele egy sziklakertre való követ, megtanította puszta kézzel harcsát fogni, megpróbálta csalódott cimboráját valahogy észre téríteni. Vigasztalni nem tudott. Nem hitt benne. 

- A kezdő, tapasztalatlan sokat beszél, mert bizonytalan és lelkes. Az előbbit úgy igyekszik megszüntetni, hogy mondogattatja magának, hogy ez így jó, az úgy oké, csináljuk csak így tovább. Just do it. A jó szándék egyben instant jó cselekedet. Csak a pozitív energiát tartja befogadásra méltónak, hinni akarja, hogy a jó útra lépés rögtön a jó taktikát, módszert és tudást is magában hordoz. A tanulás elkezdése csak megmutatja milyen temérdek mindent nem tudunk, ráébreszt, hogy a jó szándék még nem tett jóvá, és kellemetlen és kellemes tettek egész sora vár ránk, mire igazzá tud válni az, amit eddig csak hittünk magunkról. Amikor belekezdesz valamibe, az első dolog amit megtanulsz, hogy gyenge vagy, buta és rossz benne. Nyilván nem szeretnéd ilyesmivel terhelni magad. Az szeretjük, ha jó cselekedeteink azonnal meg is jutalmaznak. Ha egy hete gyúrsz, semmiképp nem veszed jó néven, ha kritizálják a mozgásod, a légzésed vagy a felszerelésed. Beleokoskodnak a dolgaidba. Ha két hete nyomod, már szakértő vagy, ilyenkor nem kapod, már osztod az okosságot. Három hét elteltével szokták a legtöbben abbahagyni, de aki marad annak is beletelik néhány hónapba, mire végre befogja a száját és az edzésre koncentrál. Te mondtad egyszer, hogy a futás önjavító tevékenység, bármilyen rosszul is kezded el, javulni fogsz benne. Nem lehet előre elmagyarázni minden lehetséges hibát, trükköt vagy módszert. A tapasztaláson keresztül tanulja meg mindenki a saját bőrén. 

- Már nem így hiszem. De ha így is van, akkor sem érdekel. Fáj, szorít, viszket a kötelező pozitív üzenet viselése. Hogy a francba lehet jó valami, ha folyamatosan elhallgatsz vagy hazudsz miközben műveled. És miért is? Mert minden fehér hazugság sérthetetlen, de még a feketékhez is tilos nyúlni. 

- Senki nem kényszerített rá. Nem is értem, hogy válhattál pappá egyáltalán. 

- Baszódj meg, ennél azért többre számítottam tőled. Lepattintasz ezzel a panellal. Miért nem mindjárt azt kapom, hogy "Minek mentem oda?"!? Egyébként punkból pappá válni az egyik legkézenfekvőbb karrier ha valaki úgy excentrikus, hogy közben fél az emberektől. Köztük vagy, mégis, legalább van egy kunyhó rajtad, amibe behúzódhatsz. 

- Igazad van, felhúztam magam, egyetlen mentségem, hogy tényleg felhúztam magam. Csalódtál, de inkább csak beleuntál ismét valamibe. Nem tartott meg, nem lett örök. Ennyi volt, egy újabb közösségben nem találtad meg a helyedet. Kerested, de nem ott volt. Szerintem nem voltál rossz prédikátor, amikor málnát loptam és ki kellett hallgatnom két felekezeti tag diskurzusát, nagyon pozitív hangnemben emlegették az új senior papot, aki olyan szépen tud beszélni a diétákról és lapos a hasa. Hagyd abba a szentnek levést, prédikációidat majd rejts el a neten, felejtsd el végre a kötelező pozitív üzenetet és mond el mi a bajod. 

- Márti. Letaroltam egy panaszos bejegyzése után. Csinálta magából a mártírt, mert feladott egy erős trail futást, én meg pont egy olyan versenyről jöttem haza, amin néhány öreg lobbista könnyített kicsit, hogy még több öreg részt vehessen rajta. Kevesebb meredek, kevesebb meleg, hűvös esti örömfutássá tettek egy egykor kemény félmaratont. Mivel a részvétel a fontos és így több a résztvevő, még úgy is kellett csinálnom, mintha ez egy pozitív dolog lenne. Csíkká szorítottam a szám, hogy meg ne szólaljak. Otthon nyitom a netet és látom Márti panaszát egy Trail futás bukta miatt. Meleg, meredekség, szomj. A poszt alatt pedig sok száz biztató, motiváló, támogató, empatika-emoji. Úgy látszott, a világ komolyan szívére vette, hogy ő aki három héten keresztül minden másnap futott egy hűvös esti tizest, nem tudta megcsinálni a hegyet és ez a hegy és a meleg hibája. 

- Nem bírtad ki, belementél és most te vagy a gonosz, egoista, elitista, negatív kritikus genya. Melyik emojival tetted magad végleg ellenségévé?

- Egy egész hosszú üzenetben reagáltam. 

- Sok szó, sok sértés, nagy megbántódás. Eretnek lettél a saját vallásodban, pedig meg voltál győződve róla, hogy ők azok. 

- Igen, amúgy sem bírtam már a templomi melót, gyakorlatilag csak a napi ritmust ismételgettem, és nem volt már meg az az érzés, hogy tényleg jobbá teszem a világot, ha minden hülyeségre okos, pozitív mosollyal reagálok. Írtam Mártinak egy edzéstervet. 

- Kígyómarás értékű felvezetéssel? 

- Úgy. És most személyesen is találkozni akar, hogy a szemembe mondhassa, hogy egy nagyképű, öntelt, elitista, negatív figura vagyok. 

- Majd hozd el egyszer bemutatni. Cseresznyeszezon van.

- Mi? Hülyeség!

Krisztián és Márti kapcsolata három éven át tartott és harminc évre elegendő fotó és videó örökítette meg a tájakat, ahová a két futóbolond ellátogatott. A lány komolyan vette Krisztián edzéstervének technikai részét is, a kígyómarásos felét pedig még komolyabban. A futók között nem ritkák a lelki mazochisták vagy azok a komplexusosok akik szeretik, ha végre az igazság végigvesszőz a hátukon. Spirituális fejlődésük részének tekintik a zord tényekkel, félelmeik megtestesült démonaival való szembesüléseket. Márti, mint mindenki más is egyébként, csak a virtuális térben tűnt felszínes hercegnőnek. A valóságban mindenki szebb és érdekesebb mint a szociomédiában, így amikor a bűnbánó Troll és a nyafka Mártír találkoztak, percek sem kellettek hogy Mesternek és Mártinak lássák egymást.