A kunyhó állva maradt. Dimitri megsérült, szokott, de már megszokta. Buff a változásokat szemlélte, az új ablakokat, a keretmentes ajtót, ami így már csak egy zárhatatlan rés. De élt még, sőt most már mozgott is, és mivel fő tartóelemeit nem érte kár, megmaradt kunyhónak, ami nem csak rohadt, de mostantól romos is.

Vegyes összetételű szemétkupacot világítottak meg a barbár mód kialakított ablakon beszabaduló fénysugarak. Félig kész, félig rossz művek vázai és roncsai hevertek kusza halmokban. 

Buff találomra leemelt néhány oldalt egy nagy kupac lap tetejéről. Krisztián egyik cikke volt még régről, amikor már nem futott, de még nem tudta elfogadni. Amikor már képes volt bántani. A szent zuhanórepülésének  egy pillanatképe.

A megvilágosodás edzésterve

A Márti nevű csajnak, akit nem ismerek

 

Rosszul csinálod. Igen, lehet ezt is kontár mód művelni, csak nem illik mondani, mert az nem fér bele a pozitív gondolkodásnak csúfolt fehér hazugságok rendszerébe.

Nem, nem a részvétel a fontos. Egy versenyen a versenyzés a fontos. 

Nem is áll jól. Vonszolod magad. Nem melegítesz be, egy hét alatt összegyűjtött növekvő számú kilométereid minden egyes lépését rossz stílusban teszed meg. Nem nyújtasz, nem vezetsz le.Csak gyűjtöd a kibaszott kilométereidet azzal a buham órával és a telefonod bütykölöd, miközben félmondatokat motyogsz magad köré. 

Amikor tavaly feladtad ez egyik félmaratont, az nem a hőség, a dombos terep vagy a kiszáradás miatt volt, hanem mert nem készültél fel, vagy simán csak rosszul. A finisher póló és a fotók miatt neveztél be és semmi drámai nincs a kiesésedben. 

Egy héten ötven, nyolcvan, száz kilométert is le lehet futni szarul. Végig lehet vonszolni magad egy maratonon, fotó, póló és érem jár érte, még akkor is, ha már messziről is jól láthatóan rosszul csinálod, rosszul néz ki és sajnálatot ébreszt tisztelet, elismerés helyett. 

Kedves Márti, nem, nem a részvétel a fontos. Nem is a győzelem. De ettől még mindent bele kell adni és főleg előtte, az edzések alatt. És a minden nem a kilométerek magas száma, hanem azok minősége kellene, hogy legyen.

Az óra, karperec és a telefon minden nyomorúságosan lefutott kilométerből dicsőséget csinál, így aztán a sok kilométer, nagyobb dicsőség is adja magát. 

Az edzőterembe járás, futás az erdőben, már néhány hét után képes fejlődést és javulást hozni az életünkbe. Tudjuk, hogy jó úton vagyunk, amit csinálunk az erősebbé és szebbé (egészségesebbé) tesz minket, elménk egyre nagyobb kapacitással gondolkodik, tervez, álmodik, spekulál a sporton. Szenvedélyünkké válik. Egónk is leporolja magáról a komplexusai porának egy részét, fényesedik, mutatná rögtön a világnak, hogy a harmonikus erő is erényei közé tartozik. Hencegne, vetítene már, megmutatná új fényét egy közösségben, ahol értékelik, elismerik és tovább fényesítik. 

Nem számít, hogyan, de minimum tíz kilométert futsz egy edzésen, mert az alatt nem érzed posztra érdemesnek, a futóruhát sem egy ötös kör miatt akarod bepiszkolni. A minimum tíz kilométer nagyjából tizennégyezer lépés mind ugyanúgy, szarul. Márti, a futásod egy rossz félmozdulat veszélyesen nagyszámú ismételgetése. 

Állj meg! Stop. Oké. Vissza a starthoz, próbáljunk meg ma valami mást. Ha nem jön be, mindig visszatérhetsz a cipőszelfis tizesekhez, hétvégi hosszúkhoz. Közösségi dumafutásokhoz rossz légzéssel, a leglassabbhoz igazított tempóval és pisiszünetekkel. Ma tegyünk kivételt, csak próbaképp. 

Először is rejtőzz el. Keress az erdőben egy helyet, ahol nem lát senki. Csúnyán futsz, azért. Jól nézel ki, de csak amíg el nem kezdesz futni. Ebből az erdőből ki se gyere addig, amíg meg nem tanulsz szépen. 

Körülbelül hat kilométer áll előttünk. 

A Cooper teszt lényege, hogy 12 percet a lehető leggyorsabb tempónkkal fussunk végig. Sárga és Piros pulzustartományban. Előtte pedig két kilométernyi groteszk, ijesztő, idétlen és ügyetlen mozdulatokból álló futótánccal melegítünk be. Ezért kell egy jó nyugodt és rejtett hely az erdőben. 

Beteszünk egy kellemes dalt a fülünkbe, ellenőrizzük, hogy nem lát e olyan, aki előtt nem akarunk leégni (ember), és felébresztjük a medvét téli álmából. Dolga az, hogy néhány lusta mozdulat segítségével tétova totyogásból lassú, unott kocogásba váltson. A maci itt nem véletlen. Át kell lényegülnünk bele, el kell játszanunk őt. 

Húzgáljuk a térdünket feljebb, lépjünk ki a medve bőréből, az ébredésnek vége, fenn vagyunk. Húzzuk ki magunkat, nyújtózzunk, forgassuk törzsünket úgy mintha csak helyre akarnánk rendezni a csontjainkat. Egy lustán és megfontoltan is rohadtul vagány állatot, az orangutánt javaslom elménk diavetítőjébe, képzeletben nyújtsuk karjainkat hosszú, vörösen szőrös majomkezekké, fel és feljebb. Keressünk ágakat az égben. Magas tartással és karkörzésekkel kocogni jó zenére már tánc, csak még nem néz ki elég szépen. Sőt, tiszta gáz. Épp ezért vagyunk egy erdő mélyén egyedül. 

Bokszolhatsz is. Ha olyan a zene, miért ne. A cél az, hogy az idétlenül hadonászó felső és kocogó, ügető alsó testünk szinkronba kerüljön de most ne a szokásos futómozgással, hanem valami mással szórakoztassuk magunkat felül. Addig csináld, amíg jól esik. Pörgethetsz botot, mint egy majorette vagy próbálj meg repülni. Menni fog.

A harmadik állat a teve. A sivatagi ultrafutó számunkra lényegi része a talpa. Mivel a tevének  természetes sármja és kivételesen szép talpa van (top 10), a technika ahogyan ezeket a talpakat használja, inspirál. Utánozni vággyuk. A bemelegítőfutás tevés szakaszában arra koncentrálunk, hogy csendesen gördüljünk patáinkon. A fejünknek egy magasságban kell maradnia. Aztán lejjebb, még lejjebb. Hosszú léptű, nehéz, csúnya futás ez. Tartsuk ki pár száz méteren. Tiszta öröm végre elhagyni a sivatagi hajózás motorikáját, kiemelni magunkat a szándékosan túl alacsony pózból. Örömünkben változzunk végre lóvá és állj! Igen, de nem. Először csak cirkuszi lóvá. Semmi nyargalás, rohanás. Fejeden tolltiara, testeden díszes hám, galopp, ügetés, térdeid szöknek az égnek. Idegesítő csattogás az ostor potrohod fölött. A megkeseredett ápolatlan alkesz, a bohóc is rajtad vihog, szánalmasabb vagy még nála is. Patáid a segged csapdossák, majd váltott térdel rugdosod az orrod, ismételgeted, perverz precizitással gyakorlod, prüszkölve tűröd méltatlan és megalázó bánásmódod. A jó zene itt is csökkentheti önmagunk előtt érzett szégyenünk fájdalmát. 

Lekerülnek a díszes göncök, a tolltiara is dobozába kerül, itt az idő és az alkalom, hogy megszökjünk végre a cirkuszból. Lovak leszünk, de most igaziak, szabadok, lelkesek és már nagyon várjuk, hogy végre vágtázhassunk. Türelmetlen, gyors kis nekirugaszkodások, pár tíz méter túlmozgásos sprint, prüszkölés és hőkölés. Sörényünket rázzuk, rövid lelkes nyerítésekkel fejezzük ki a világnak életünk felett érzett örömünk. Igen, nagyon fontos, hogy minden amit idáig csináltunk felvállalhatatlan, anti-fotogén, személyes titkunk maradjon. 

Egy már már alig visszafogható, tomboló vágtája előtt feszülten toporgó versenyló izzadt és pára aura veszi körül. Ez a bemelegítés célja és vége. Ha nem érzed magad türelmetlenül toporgó versenylónak, visszakerülsz a cirkuszba. 

Itt kezdődik a 12 percnyi futás. Úgy fuss, ahogy csak bírsz. Úgy, mint egy cirkuszból szabadult versenyló, horkanj, habzó nyálad szálldosson körülötted, folyjon egybe, hörögj, zihálj és köpködj. Feszülj meg, üldöznek, jönnek a cirkuszból utánad. Amikor lassulsz, gyorsulj fel, emeld ki magad, játszd el, hogy könnyű, amikor a legnehezebb. 

Amikor csipog, hogy 12 percnek vége, szakadjon fel belőled a megkönnyebbülés sóhaja, a szabad lovak országába értél. A gonosz bohóc és az ostoros idomár köddé foszlik mögötted, ahogy elégedett ügetésbe váltasz, lazítasz, nyertél. Nincs az a cirkusz, ami egy ilyen vadlovat sokáig fogságban tarthat. 

És addig ki se gyere az erdőből, amíg a 12 perc alatt lefutott távolságod 300 méterrel nem lesz hosszabb. És egy kibaszott fotót sem akarok meglátni addig. Akkor igen, de addig nem.

Mert most még szarul futsz, csak sokat.

 /Krisztián