A rohadt kunyhó

A meditáció igen sokféleképp értelmezett fogalom. Vannak akik elcsendesedést, vannak akik eltávolodást és vannak akik jelenlétet értenek alatta. Dimitri értelmezésében a meditáció az amikor a felhők között meglátjuk az eget, a végtelenség felismerése. Az igazság, valóság, csend. Az utána következő tiszta elmeállapotban felismerésekre juthatunk, a gondolati zaj hiánya enged valóban fontos, létező, igazi dolgokat látni. Rövid ideig megmutatkozik a világ félelem, sémák, előítéletek, rossz következtetések, emlékek, elméletek, kérdések, dilemmák és vélemények nélkül. Ahogy van. Dimitri életében eddig kétszer meditált. Perceken belül harmadszor is fog. 

/Fotó: Tompahawk

Még csak le sem lassult attól ez ellenállástól amit a kunyhó egy öreg deszkája jelentett jobb ökle útjába kerülve. A gyorsan utána következő bal kéz törte a szomszédos lécet. Az ajtót keretestől rúgta ki, ablakok pedig, amik eddig nem voltak, most lettek. Szálkás párkányú, átütött rések. 

A rohadt kunyhó utolsó perceit élte. Mint házikó, hamarosan befejezi. A Sárkány épp apró forgácsokká veri és mivel tapasztalt harcos, nincs kétség afelől, hogy nem áll meg első vérnél. 

Buff néhány méterrel távolabb egy fatörzsnek támaszkodva derűs mosollyal figyelte lakhelye végóráit. Sem bánatot, sem örömet nem érzett. Talán megkönnyebbült kicsit. A kunyhó amúgy sem az övé, ezt mindig fontosnak tartotta leszögezni. 

Lépjünk most vissza, tántorogjunk egy kicsit a múltban, hogy megértsük mit keresett Dimitri a kunyhóban és miért döntött úgy, hogy felaprít egy öreg, rozzant házikót, ami semmit nem ártott neki. 

Dimitri nem beszél sokat, csendes, szűkszavú embernek ismerik. Ennek számos oka van, de az egyik legfontosabb ezek közül: buta. Lassú a felfogása, sokat rágódik dolgokon, és mire előjönne belőle valamilyen ötlet, reakció vagy sziporka, már mindenki a következő számra táncol. Agya szinte áll, már csaknem tolat, amint lassan, csikorogva, jámbor kérődzéssel emésztgeti az élettől kapott feladványokat. Rendszerint mire megoldja őket, már senki nincs ott akinek megmutatná az akkor sem mindig jó megoldást.

A bontás harcművészete

Igen, Dimitri úgy maradt. Általános iskola óta. Harcos volt háború, szent ügyek, generálisok, bajtársak nélkül. Egy ronin bűntudat, lovag kereszt, gladiátor közönség, nindzsa célpont, kommandós kés nélkül.  

Tudjuk róla, hogy Bruce Lee személyesen fogadta tanítvánnyá, még másodikosként. Sziklakemény. Egy dzsem a lekvárok között. Mása, hűséges társa diétákkal sufni-tuningolja belső szerveit, testedzés függő, biohekker és vannak akik szerint agresszív szociopata.  

Nem volt pata, semmiképp. Sőt, lehet, hogy Dömötör buta, de nem ostoba. Tökéletesen helyén van az esze. Lehet, hogy makacs, lassan reagáló morális iránytűje sok jó üzlet mellett hagyta elmenni, de cserébe nyugodt alvással, rendszeres kemény széklettel és szemtelenül optimális vérnyomással kárpótolta. Egy buta ember, ha okos, megfelelő stratégiával kompenzálhatja hiányosságait. A lassúságot kitartással, a rágódást elfogadással, a nem értést pedig konok tanulással.

A butaságnak van konzervatív terápiája. Az ostobaság az ami a tudomány mai állása szerint gyógyíthatatlan.

Tisztában volt vele, hogy nem egy lángész, de szerencsére ezt ellensúlyozni azért lehetséges. A butaságnak van konzervatív terápiája. Az ostobaság az ami a tudomány mai állása szerint gyógyíthatatlan. De Dimitri nem ostoba volt. Csak lassú és nehéz felfogású. Az orvosa pedig, aki megtanította betegségével élni, Krisztián lett.

Mind buták vagyunk. Az ostoba az a buta, aki okosnak hiszi magát. A veszélyes hülyék pedig azok az ostobák, akik magas intelligencia hányadossal rendelkeznek.

- Az vagy ami vagy, és kész, ezen nem változtathatsz. Egy gyönyörű, nagy, erős, de buta medve. - mondta neki egykor - Soha nem lesz nyugalmad, szenvedni fogsz, ha egész életedben párduc, tigris, flamingó vagy kolibri akarsz lenni. Minél előbb kiegyezel azzal, ami vagy, annál könnyebben jutsz túl a felesleges sóvárgáson. Mind buták vagyunk. Az ostoba az a buta, aki okosnak hiszi magát. A veszélyes hülyék pedig azok az ostobák, akik magas intelligencia hányadossal rendelkeznek. Legjobb, ha minél előbb elfogadod korlátaidat és megtanulsz a betegségeiddel élni. Buta vagy, a legokosabb amit tehetsz ha elfogadod. Ezzel máris többet tettél magadért és másokért mint a legtöbb magas IQ-val rendelkező veszélyes hülye. 

Krisztián, még pre-poszt-apokaliptikus-cyberpunk-metál (röviden pacmetál) énekes korában meztelenre vetkőztette őt. Metaforikus értelemben természetesen. Lehámozott spirituális testéről (ami még mindig nem a lélek) egy elszabott, sörétekkel, régi fotókkal, porfogó lófaszokkal teli kabátot, leakasztotta válláról ósdi fegyvereit, lehúzatta róla sokzsebes nadrágját szögekkel a zsebeiben, kidobatott egy molyrágta kockás inget jelvényekkel, levert a fejéről egy cilindert nyulakkal a mélyén és egy szögesdrótból kötött sáltól is megszabadította. Szabadabban lélegzett, könnyebben mozgott és nem csak spirituális értelemben. Ezért azóta hálás és mesterének tekinti. (Egyik mesterének, mert több is van neki.) 

Szépen lassan (tényleg baromi lassan) elfogadta, hogy ő egy tehetségek nélküli ember. Nem szerette bevallani magának, szenvedett tőle. Sokáig azt hitte, abban reménykedett, jön majd a nagy szikra, a kattanás, az "itt a helyed!" pillanata. Olyan mint amikor Mozart először ült le a zongora elé, Michael Jordan meglátott egy nagy narancsszín labdát, vagy a kis C Ronaldo (a Ronika) belerúgott egy narancsba. A nagy bumm, a csoda szikrája, a felismerés és helyre kerülés pillanata. Aztán pedig irány egy piramis teteje. Belépőt kap a... A hová? Tényleg, hová? A VIP-be? Beülhet egy jakuziba Mozart, Jordan és Ronika mellé? Ülnek a buborékok között és élvezik a csúcs melegét? Ezt már nem tudta. Fogalma sem volt, hová kerülnek a tehetséggel megáldott emberek. 

Nem hitt politikusoknak, reklámoknak, ügynököknek, papoknak, nem vágyott piramisok csúcsára, nem gondolta, hogy a luxusnak nevezett szuper drága kacatok életcélnak is elég jók. Nem ment olyan emberek közelébe, akik szavazatokat gyűjtenek, követőket, katonákat, híveket, rabszolgákat toboroznak Jó Célok eléréséhez. 

- Jó célja, ezáltal pedig magasabb rendű, morális felhatalmazása a világ minden rohadékjának volt. - oktatta tanára anarchizmus órán -  Nincs olyan seggfej a történelemben, akinek az elméje ne tartalmazott volna Jó Célt. Egyetlen toxikus szemétláda sem gondolta magáról, hogy amit tesz az árt, rossz, kegyetlen vagy gonosz. A jó cél arra való, hogy agyonverjük vele a lelkiismeretünket, és ha már az halott, akár ölni is képesek vagyunk. Nincs az a hatalommal rendelkező gyerekgyilkos, akit nem maga az Isten szólított fel csecsemők felkoncolására. Heródesnek is volt saját jó célja. Annyira sok Jó Cél létezik és oly szövevényesek az összefüggések és ellentétek közöttük, hogy a világ legaljasabb bűnei születnek a hálójában. Ha nem akarsz madzagon rángatott marionett, vagy ami még rosszabb, kesztyűbáb lenni egy politikus öklével a seggedben, ne legyen jó célod. Tégy jól, ha tehetsz és maradj távol a jó célok köré szerveződő tömörülésektől, mert azok sokszor lincselni mennek.  

Dimitri elfogadta hát, hogy morális értelemben vett jó céljai nem lehetnek, vagyis jobban jár, ha nincsenek neki, de küldetése attól még lehet. Szüksége is volt rá. Irány és feladat kellett neki, hogy ha okosnak nem is, hasznosnak azért még érezhesse magát. Csak nem kell morális előjeleket tenni minden elé. Lehet szombat hajnalban vöröskeresztesként járni a várost, vigyázni nehogy valaki redbull refluxba fulladjon, este pedig lehet biciklivel potencianövelőket csempészni Belgiumból. Lehet idős embereknek fát hasogani reggel és fiatal emberek titkos partijait felügyelni éjjel. Csak meg kell szabadulni a morális szinezékéktől, amikkel a fenti tevékenységek keverve vannak. 

A minimalizmus nem egy konzervatív receptkönyv, nem mindenki ugyanúgy és ugyanazt főzi belőle. Csak egy szó, aminek jelentése az, amit mögé teszünk. Buff az ősemberré válás útját követte, Tarzan, Maugli, nomádok és hajótöröttek inspirálták. Krisztián a zavaros külső és belső izmusoktól, a belső teret torzító külső nyomástól igyekezett megszabadulni. Addig forgatta, szaglászta, vizsgálta őket (az izmusokat), amíg csak könnyű szívvel a szemétbe nem tudta hajítani azokat. Nem mind, az anarchizmust, minimalizmust valahogy megkedvelte az egoizmus pedig alkoholos filccel íródott a homlokára. A nihilizmust pedig azért nem tudta oly könnyen kikukázni, mert az gyakran visszatérő betegsége volt. 

Dimitri elfogadta, hogy buta, de attól még lehetnek jó szerszámai, sportszerei, felszerelése. Bokszolhat egy zsákot anélkül, hogy szivacsosra püföltetné az agyát egy másik medvével valami bajnokságban. Tudta, érezte, hogy a harcművészet művészet, ellenfél, ellenség nélkül is. Akkor is művelhető, ha nem lehet belőle országos bajnok. Krisztián alaposan megutáltatta vele a bajnok szót is. Úgy hullt le re róla a versengés kényszere, mintha csak egy újabb csüngős, csörömpölős lófaszt akasztott volna le a nyakáról. Megkönnyebbült a tudattól, hogy nem kell bajnokká válnia semmiben de attól még csinálhat bármit. Sőt, sokkal több mindenre jut ideje annak akit tehetsége nem ítél börtönre. Futott, kosarazott, focizott, célba dobott, karate és Kung Fu edzésekre is járt, volt egy sakk készlete, naiv tájképeket pingált és borzongva elégette őket. Titokban egy verset és dalszövegeket is írt a Fertőző Időknek, amiket befejezésük után azonnal összegyűrt és lenyelt. 

Attól, hogy valakinek esélye sincs csúcsra kerülni, élhet teljes életet. Szeret, ölel, ápol, óv, véd, dolgozik és játszik, hobbijai és jövedelme van. Már harmadikoskét lemondott a sakkról, mert Buff, hát, legyőzte...párszor. Látványosan és gyorsan. De ettől még nagyon szereti a sakk készleteket és játszik is, szarul de büszkén. Megtanult programozni. Fele olyan jól, és négyszer lassabban mint Buff, két hónap alatt fogta fel, amit barátja fél óra után már el is felejt, de mivel pontossággal és figyelemmel a produktivitás is javítható, eléldegélt. Komolyabb ugrások reménye nélkül karrier piramisán, mégis megbecsült értékes munkaerőként számon tartva. 

Volt egy dolog amit Dimitri majd mindennél többre értékelt, és ez a barátság volt. Mindennél. Igen, még a szerelemnél is. Mása, hűséges és figyelmes társa sem maradt volna meg mellette, ha nem tekinti feleség mivolta mellett barátjának is. Az igazság az, hogy fogalma sem volt, mire jó a házasság, nem értette mit jelent ez a szó. Tudta mi a társ, a bajtárs, a segítőtárs, tudta mi a szerelem, az intimitás és a szex. Ha Mására gondolt, ezen fogalmak mind értelmet kaptak, jelentettek valamit. Hogy a házasság mindezek tükrében mi, az már túl bonyolult feladványnak bizonyult egy, hát nem túl penge medve agyának. Krisztián és Buff volt az a két másik személy, akiket hosszú lelki kérődzések eredményeként barátjának fogadott. Igen, barátait csaknem úgy szerette, mint Mását. 

Mi történt hát a kunyhónál?

Krisztián nem volt épp józan, mikor a csapat rá talált. Nem volt józan, nem volt okos és még csak csinos sem. Félig be volt rúgva, a másik fele be volt tépve. Félig üres volt félig pedig tele. Nem volt jó hatással rá a kunyhó.  

- Hát nem lettem modern ősember itt ebben a szarban... - gurgulázta a kunyhóra utalva. - Mennél többet voltam benne, annál inkább egy igénytelen, büdös kis bódénak láttam. És baszki, ami úgy néz ki, úgy recseg és olyan szaga van, mint egy bódénak, az bezony nem más mint egy bódé. Ha beleszarunk, akár budibódé is lehet belőle.... Lófasz ez, nem varázslat...

Buff majdnem vitatkozni kezdett vele, de észrevette, hogy ennek most sem a helye, sem az ideje nincs itt. 

Krisztián egyszerűen csak végigszívott és ivott néhány hetet és a látszat szerint még nem ért a végére. Szarul nézett ki, de tudott volna még sokkal szarabbul is. 

Semmivel sem utálta magát és a világot kevésbé, mint mielőtt bevonult volna a szent romba. Nem tette jobbá, de legalább nem is rontott rajta a bent töltött idő. Nem marta, vagy büntette magát. Játszott, végigküldte a Cyberpunk  2077-et, kétszer sírt is, mindkét befejezéskor. Aztán, ivott, szívott, szaglászott csak, sztázisban lebegett, nem gyógyult de nem lett betegebb. 

Dimitri egészen pontosan tudta mit lát, amikor megpillantotta a rohadt kunyhót, az átkozott deszkakupacot barátjával, mentorával, mesterével a közepén. A szag, a káosz, a szétgurult, széthagyott lomok, a szemét és a közepén gubbasztó figura egy fekete villámlás erejével vésték fel élete leggyűlöltebb szavát elméje tűzfalára:

Dömötört már fiatalon is bőszítette ez a szó. A betegség, ami izmusnak nevezi magát. Aki cinikus, flegma, sértődött, és minden amit lát értéktelen értelmetlen szarnak tekint, az nem lehet más mint beteg. Nem értette már a szót sem. A semmi, mint vallás és meggyőződés. Agya, ami alatt Dimitri esetében nem egy csúcsmodellt kell érteni, majd szét repedt, már csak a nihilizmus gondolatától is. Megfájdult a feje a hallatára. Amikor pedig látnia kellett, ráadásul egy barátja illusztrálta, plasztikus, részletgazdag, jól megfestett képként elé tárult, hát attól  megaszakadt a szive és felrobbant. 

Krisztián és a medve egy Fertőző Idők koncert után találtak egymásra. Dimitri kidobó-rendezőként óvta a vendégeket Zoli klubjában (a Rocktáncházban) az orrbaverődéstől, és nagyon jó érzéke volt a bajbajutottak megmentéséhez. Bántalmazás nélkül határozottan de nem bántva löködte félre az ájultra pogózottak körüli veszélyes bakancsokat, koncertek alatt embereket emelt ki az összetorlódó tömegből. Percek alatt rámolt össze egy színpadot, volt jogsija kisteherautóhoz, szerette és jó volt abban amit csinált. Roadere, sofőrje, testőre és rajongója lett a bandának élvezve minden perc velük töltött időt. Krisztiánnak pedig lett egy nagyon hűséges és okos buta barátja. Ahogy egy medvénél szokás, lassan, erősen és egy életre. 

Dimitri megtanulta tőle, hogy butának lenni oké, az ostobaság, az önteltség ami gáz. Rámutatott, hogy a tehetség túlértékelt, elitista giccs, az eredmény nem csupán fényes bádogbögrék, arany-ezüst-bronz medálok, hanem simán csak jó meccsek számában is mérhető és azt hogy mi a siker azt nem a világ, hanem csakis önmaga hivatott eldönteni. A végére egész okos buta lett belőle, és trófeák, érmek, oklevelek halvány reménye nélkül is belefogott dolgokba. (Szerzett is egy csomó trófeát, érmet meg oklevelet, de ez most nem az a történet.) Mása már mint sikeres emberbe szeretett bele, aki szinte bármire képes, de igazán akkor jó, akkor van a csúcson, ha olyanokért tehet valamit, akiket szeret. 

A Nihilizmus az a csapda, amibe még a legtisztább, okosabb és józanabb ember is könnyen beleeshet. Körül vagyunk véve ostoba kacatokkal fizikai és lelki értelemben egyaránt. Ahogy hirdetések és reklámok tömege próbál gagyit, giccset és hülyeségeket ránk sózni, lelkünk sem marad ki a szórásból. Fehér és fekete hazugságok, hitek, vallások, izmusok, ezoterikus faszságok és tudományos hülyeségek próbálnak hűséges követőjükké tenni. Ocsmány egy kavalkád, igazi moslékeső. Még ha cseppjeiben ott csillog egy egy darab valódi szépség, tömegében moslék. Mégis, ha megundorodsz tőle, ha mindentől elfordulsz, ha mindezek miatt a semmi felé indulsz, nihilistává válsz. Ami egy ronda népbetegség. Ennyi testi-lelki moslékkal etetés után ez egyáltalán nem meglepő, mégsem ment fel, nem oldoz fel a felelősség alól, hogy ettől óvakodnunk kell. A nihilizmus nem megoldás, kiút, hanem csak egy felborított asztal. Egy csapda.

A sárkány dühe fogta el, már az első pillanatban, amikor megpillantotta a rohadt kunyhót. Rendkívül ellenszenves helynek látta. Legszívesebben azonnal, egy mozdulattal, rúgva és ütve egyszerre, belülről törte volna szét, mint valami rothadó tojáshéjat. (Igen, pont mint a Linda nevű jócsaj a földet abban a régi sorozatban.)

Ilyenkor mindig az a legfontosabb, hogy hideg aggyal lássunk neki a feladatnak. Még ha reszkető kézzel, adrenalin ittas csőlátásától sújtottan talál is minket a pillanat: ez is csak egy feladat, amit el kell végezni. Ne ijesszünk meg senkit, ne látszunk őrültnek.

- Most itt ennek véget kell vetnem. - mormolta, miközben szakszerűen ökölbe szorította kezeit - Nyugodtan de határozottan. - mondta magának. Megerősítésképp, meg csak úgy, segítségért Buff hozzáállására volt kíváncsi, a remete tekintetét kereste. 

Ő már egy ideje mosolyogva figyelte Dimitri reakcióit. Tudta mi játszódik le benne. Számított rá, már várta mikor néz rá, kér engedélyt végre, a pusztításra. Hogy pár pillanatig az legyen, ami, egy gyönyörű, dühödt, pusztító erejű medve. Tenyerét öklére helyezte mellkasa előtt és enyhén meghajolt, ahogy azt Kung Fu filmekben látni:

- Rajta, ess neki. Mentsd meg őt a budibódé fogságából. - a kunyhó felé biccentett -  Amúgy sem az enyém. Vegyél sisakot és mivel erdőben vagyunk, semmiképpen ne használj tüzet! 

Az ajtót keretestől rúgta ki, ablakok pedig, amik eddig nem voltak, most lettek. Szálkás szélű, átütött rések. Dimitri  a medve életében harmadszor meditált.