Péntek van, ez nyolcadik óra, ami egyébként ének-zene lenne. Kedves osztály, helló, én vagyok a helyettesítő tanár. 

Nem akarlak bántani, nem foglak éneklésre kényszeríteni benneteket, mára a hamisan fütyülésen túl nincs is sok közöm a zenéhez. A mai énekóra helyett arról fogok beszélni, amiről kedvem is van meg valamivel jobban értek hozzá, mint a szolmizáláshoz. Fogjátok fel úgy, mint egy dokumentumfilmet, ami még ha nem is a legérdekfeszítőbb kontent manapság, jobb mint valami kanos kanászról meg hetyke menyecskéről szinkópázni péntek kora este. Dal helyett a mai óra témája:

Nomád minimalizmus a XXI. században

Jegyzetelni nem kell, nem lesz számonkérve. Megpróbálom összefoglalni, mi szükséges ahhoz, mi az egyik lehetséges megoldása annak a feladatnak, hogy komoly anyagi ráfordítás nélkül éljünk akár hetekig mediterrán vidékeken fényűző magányban. Az ókori görögök még tudták, vándorló magyar törzseink is ebből a tudásból merítve élték túl a sztyepét és alapítpttak egy országot a pusztán és hegyekben. Az ezután következő nagy civilizációs sürgés forgásban megfeledkeztek róla. A feladatnak számos jó megoldása létezik, nincs egyetlen jó levezetés. Ez itt csak egy a lehetséges sok mód közül, ez az amit kipróbáltam. Működik. 

Számomra ezek a túrák többek egyszerű nyaralásnál, kikapcsolódásnál. Mindíg tanulok valami újat, fejlődök általuk vagy olyan próbák elé állít, melyek testben és lélekben erősebbé tesznek. Az első párat spirituális utazásnak neveztem mert az aktív, tartalommal megtöltött magány gondolkodni engedett, elcsendesített, éberebbé és nyugodtabbá tett. Csak ajánlani tudom olyanoknak, akik egy új látószöget keresnek az életükhöz, szeretnek felfedezni, kíváncsiak távoli helyek kertek alatti részeire is vagy sokszor legszívesebben kimenekülnének a világból. 

Az alapelvek

Pragmatizmus, minimalizmus, magány.

Most úgy fogok beszélni, mintha lenne egy csapatom, mintha ez az osztály lenne az, ami azért képtelenség, mert egyedül utazunk. Nincs csapat, de vannak lelki társaim, akik már művelik vagy épp rákapnak erre a játékra.  Lehet, hogy köztetek is akad néhány. Az úton egymagunk leszünk. Egyedül helyezzük a lábunkat a pedálra, hátranézve pedig nem túratársainkat leltározzuk, hanem a forgalmat ellenőrizzük. Mégis, mikor a hajnali sötétet szemből, vagy hátulról egy másik bringás lámpái világítják át, tudhatjuk egyedüllétünk nem magány. Vannak társaink csak épp másfelé mennek. A magány nem büntetés, hanem lehetőség a csendre és épp ez az, ami a túrázás, utazás ezt a formáját annyira fontossá tette számomra. 

Sokkal fontosabb az a kérdés, hogy mire nincs szükségünk, mint az, hogy mire lehet. Minimalizmusunkat nulláról építjük, nem ezerről bontjuk. Mindent elhagyva, testi és szociális értelemben is meztelenül kezdjük, mert így garantáltan nem maradnak rajtunk felesleges holmik.

Ilyenkor nem kell társ, barát, pár, közönség, követő vagy kuncsaft. A csoportos és páros túrázás nem ez a mese. Ez a modern csavargás ultrakönnyű változata, ebbe nem fér már bele plusz száz kiló probléma. Lesz elég dolgunk önmagunk okozta gondok megoldásával, az utitárs marad vagy más felé indul. 

Tényleg egyedül

Sokat javított életminőségemen, időt szabadított fel, megnyugtatott és szabadabb emberré tett, amikor a szociális médiának nevezett katyvasztól sikerült megszabadulnom. Mióta ismét csak email címeim és telefonszámom van kitágult körülöttem a világ és lehetőséget kaptam, hogy mások őrültségeinek pörgetése helyett megvalósítsak párat saját bakancslitás hülyeségeim közül. Az én minimalista nomád túráimon digitális közönség sincs. Nincs live tracking, nem posztolgatok szép tájakat a fejemmel előtte és nem olvasgatok néhány óra hosszat biztató kommenteket pihenők alatt. Készítek azért néha néhány képet a bicikliről. A virtuális jelenlét elvesztése, vagy minimalizálása nem tisztán jó dolog. Nem arról akarok prédikálni, hogy mennyire életpazarló gagyi időtöltés tik-tokon táncoló marionetteket bámulni nap mint nap. A virtuális tér teli van jó dolgokkal, a szociális média valóban összeköt olyanokkal, akikkel az anyagi síkon nem tudnál kapcsolatba kerülni, még a nagyvilágban szétszóródott családtagok is láthatják egymás arcát egy monitoron. Nem szeretném ezt kiútálni senki kezéből, már rég letettem róla, hogy megváltsam a világot egy savas beszólással. Egy szomorú szamurájt sem voltam képes eltüntetni vele, meg sam akarom próbálni a tik-tok ellen. Csak nekem már sokkal gagyibb ez a világ, mint amennyire jó. Egy olyan lemez amin egy jó dal van, a többi pedig duhaj lakodalmas, olcsó veretős. Akkor inkább a csend. 

Nem táborozni megyünk

A félreértett túrázás: egész napos cipekedés az esti táborozáshoz.

Egy erős alumínuimvázra felerősítenek egy sátrat, egy hálózsákot, két váltás esőálló melegruhát, egy apró főzőszettet, négy félkilós sólettbabot, keminglámpát, plusz egy pokrócot, strandtörölközőt, literes termoszt, neszkafét, müzliszeleteket, két liter tartalékvizet, apró lábaskát, kanalat, villát, bádogbögrét és esővédő huzatot egy csomó mindenre. Egész nap súly alatt menetelni, hogy este végre jól megérdemelten sóletet kavargassunk egy nyirkosodó sátor előtt, amiben vár ránk egy büdös hálózsák nem a mi hobbink. Aki főzeléket enne, szóljon, keresünk egy helyet a közelben, ahol adnak. Utunk egy civilizált kontinensen vezet, bárhol is vagyunk, néhány kilométerre tőlünk biztosan van egy település. Mivel én kifejezetten szeretem a településes részeket (partvidékek, nyaralóhelyek, völgyek) soha nem adódott még valódi szükség klasszikus értelemben vett vadonban táborozásra. Kicsit erőltetettnek is érzem, mikor egy étteremtől, falutól néhány kilométerre valaki Mount Everest expedíciót szimulál. Persze lehet, hogy épp egy expedícióra készítik fel magukat biztonságos körülmények között, ami viszont értelmes dolog. Ne foglalkozzunk másokkal, mások módszereivel, szándékaik, céljaik ismeretlenek. Majd az evolúció ítélkezik, mi ne tegyük. Magunkról tudjuk, mit akarunk: menni. Úton lenni, látni, érezni. 

Éhesen eszünk, szomjasan iszunk

Kaját szinte semmit nem cipelünk, ahol ránk jön az éhség, ott eszünk és annyit, hogy elmúljon. Viszont nem kell, hogy sanyargassuk magunkat. Ha nagyon szívesen ennénk egy kiadósat, ősemberi énünk már csak a hasára tud gondolni, rajta, minek is korlátoznánk magunkat még ebben is. Minél nagyobb az éhség, annál jobb végre kielégíteni. Az út megvár. 

Emellett meg kell még oldanunk a folyamatosan fogyó energia pótlásának gondját. Biciklin ajánlott rendszeres apró energialöketekkel tartani fenn a muszkuláris jókedvet. Hogyan? Gumicukorral. Bicikliversenyzők, triatlonisták körében már ismertek a felturbózott (emiatt jó drága) gumicukrok vagy a winegum. A kettő nem ugyan az, a gumicukor recept szerint állati eredetű zselatinból készül, míg a winegum tisztán növényi, de a mi túráinkhoz ez a részlet nem fontos. A lényeg, hogy cukor hőre nem olvadó puha zselében. Ha ügyesen sikerült felbontani a zacskót, menet közben zsebből is könnyen fogyasztható energiaforrás változatos ízekben. Nem kell profi cucc, egy bármelyik benzinkúton kapható tropical, vagy kóla ízű gumimaci is megteszi, nem versenyen vagyunk. 

Álmosan alszunk, fáradtan pihenünk

Az alvás része nem fog tetszeni. Nem alszunk, úgy alszunk. Éjjel is tekerők vagyunk, már tervezéskor szem előtt tartva ezt. Az éjszaka, hajnal csendes, a forgalom gyér, már távolról látszik a közeledő. A városok, ahol nappal autók torlódnak, ilyenkor üresek, nem nyílnak ajtók, nem lépnek le vagy fordulnak ki elénk. Tekerünk éjjel az üres utcák kellős közepén. Túrán ilyenkor aludni a legbonyolultabb. Hideg van, lámpázik a mezőőr, rendőr kíváncsi adatainkra, ittas csoportok járják a parkokat. Harmat, hideg pára áztat át mindent amit nem szárít menetszél. Mi majd akkor alszunk, ha fáradtak vagyunk és kellemes nappali hőmérséklet, fény vesz minket körül. Fáradtan pihenünk és álmosan alszunk. Délután egy erdei padon, egy parkban, strandon, állomáson, templomkertben, folyóparton, esőházban. A mezőőrt sem zavarja egy nappal padon pihenő kerékpáros, még akkor sem ha az a pihenő három óra fekvést is jelent. Néhány óra éber alvás felfrissít annyira, hogy jó kedvvel folytathasd az utat.

Nem? Előbb-utóbb engem sem. Két három nap után elérkezik a fáradtság azon foka, ami már veszélyes. Minialvással már nem elmulasztható. Az első jele, hogy buták leszünk. A szokásos hülyeségindexünkün túlmutatóan. Egyszerű dolgok okoznak problémát (navigáció, számolgatás, koordináció), piszmogósabbá, totyogósabbá, teszetoszává válunk szüneteink alatt. Ez a fáradtság olyan foka, amikor a közlekedésben már veszélyessé válunk. És itt jön a legjobb rész, a megérdemelt nagypihenő. Keresünk egy szállodát és alszunk egy ultrát. Mivel már két három napja spóroltunk a szálláson, még csak visszafogni sem kell magunkat túlságosan. Puha, száraz ágyneműbe fúrva fáradt, de frissen tusolt testünket csinálunk egy factory reset értékű alvást.

A valóság a terv halála

Azért nem tervezünk előre szállást, mert egy ilyen úton soha nem lehet tudni, meddig jutunk el a nap végére. Ha szerencsések vagyuk, lelkesek, kegyes az időjárás és van rá hajlamunk, messze felülteljesíthetjük a napi távolságot. Vétek lenne ezt nem kihasználni. Fordított esetben sem jó, ha valami miatt képtelenség időben elérni a checkpointot. Nem haladunk jól, egy jégeső végét várva kuksolunk egy híd alatt vagy szimpatikus fiatalemberek csoportjára lelve oldott szórakozásba kezdünk. Tegyük nyugodtan! Ahelyett, hogy túlhúzott boxeralsóként szorítana a tudat, hogy nem érünk oda időben valahova, ne is legyen valahol, ahová időben oda kell érni. Ott alszunk nagyot, ahol akarunk, nem pedig ahol elterveztük. Mert direkt nem tervezzük el. 

Útvonal van, utiterv nincs. 

Mi kell?

Kulcs, telefon, pénz. 

 A cuccokról már írtam korábban, egy kb 24 literes hátizsák maximalizálja kényelmünket és ruhatárunkat, egy táska az ülésrúdra a az esőkabátnak és a gigatáskának (később), és egy a kormányra. Így fest amikor még nem aggattuk őket a biciklire és miután igen.

Minden eleve vízhatlan, így nem kell védőburkolatot huzigálni rájuk, majd tanácstalanul toporogni egy rakás vizes védőhuzattal, hogy hova gumipókozzuk oda, hogy ne legyen vizes tőle a táska belseje. 

Egy jó navigáció (komoot) és power-bank a telefon, lámpák töltéséhez Valóban Fontos Dolgok. Kábeleket, konnektoros egységeket beleértve. Mivel sok helyet nem foglalnak és az éjjel lemerülő világítás, telefon kritikus helyzetekbe hozhat, jó tápos power bankból több is jöhet. 

Biciklisként hosszú távon nem élhetjük túl a google navit. Algoritmusa szerint mindenhol mehetünk, ahol nem tilos. Így adódott lehetőségem szerpentinen kamionokat felvezetni, 30 méter rövidítés miatt dagonyázni a traktorcsapásban az aszfalt bicikliút mellett, vagy egy kikötő jó hosszú, google szerint nem zsákutcáiban rossz hangnemben emlegetni a szoftverfejlesztők szüleit. A komootot szokták ajánlani és én is így teszek. Egy túrázáshoz alkalmas térképbank kb 30 euró egyszeri kifizetést jelent, de ezzel a világ teljes kerékpáros és túrás atlasza birtokunkba kerül örökre. A prémium verzió nem ad sokat az élményhez, arra nem biztos, hogy érdemes befizetni. Időjárás, többnapos túra tervezési funkciók és webshopos árengedmény járnak érte, amik jók de nem tartoznak a Valóban Fontos Dolgok közé.

A komoot zabálja a telefon akkumulátorát. Nem hajlandó power saving beállításokkal működni, és különösen bonyoolultabb helyeken elég sokat fogjuk bekapcsolt állapotban hagyni a kijelzőnket. Egy átlagos két éves okostelefon 7-8 óra alatt merül nullára százról ha komoottal navigálunk. 

Esőnap 

Ha az időjárás indokolttá teszi, egy Dirt suinak nevezett esőoverall nagyon jól tud jönni. Az eső, ha hideg, kutya dolog, bírni, tűrni lehet, de kedvelni szinte lehetetlen ha biciklin talál. Ezt meglovagolva rengeteg szarságot rá lehet sózni a bringásokra. Néhány egyenesen veszélyes, ha eladása nem pörgetné a gazdaságot, talán be is kéne tiltani Egy poncsó típusú esőkabát például biciklin egy másodperc alatt változik zsákká a fejeden, ha alákap a szél. Mégis veszik, gyártása, eladása munkahelyeket teremt, tart meg. Végül is legtöbbünk egyébként is egy ilyen helyen dolgozik valami hülyeségen. Poncsókabátokat, energiaitalokat, wc-n való lehúzásra gyártott vegyszereket,  rollerekbe pakolt elemeket, fingóappot, toporgó fegyveres robotkutyákat fejlesztünk és gyártunk, hogy legyen pénzünk hülyeségeket meg néhány biciklis cuccot venni magunknak. Nem rosszból mondom, magamt is beleértem, de jólesik néha kiírni. 

A dirt suit, mivel van ilyenem, nyilván egy fontos és remek termék. Íme, egy kép róla, még egészen fiatalon, az első sara előtt:

A dirt-suite a mountain bikeok világában ismerős viselet, kezdetben főleg arra volt hivatott, hogy a sár amit ez a sport az emberre dobál egyetlen ruhadarabon gyűljön össze, tisztán hagyva a menő cuccokat a hüttézéshez. Aztán sokat csiszolgattak és fejlesztgettek rajta mire elnyerte mai formáját. Ez már légkondícionált, ingázáshoz vagy rossz idős túrákhoz is alkalmas. Naphosszat viselhető dunsztosodás nélkül, mozgásban nem korlátoz, egy csepp vizet nem ereszt át. Zippzáros szellőzőnyílásokkal szabályozható, hogy mennyi levegőt engedjen be. Sisakos fejet is befedni képes kapucnival és néhány vízhatlan zsebbel van készítve, ami a telefon, kulcs és pénz szárazon tartásához pont elég. (A száraz kulcs fontos.) Felülről minden oké, de nem minden onnan érkezik. Hegyikerékpáros múltja miatt a Dirt suite térd alatt véget ér, onnan lefelé nem véd. Térdig vizesek leszünk. Ahogy a cipő és a dupla zokni órákon át hideg vízzel átitatva hűti a lábat, az egy jeges patakban flegmán gettózó kacsa életérzése. Kacsalábon forgunk.

A minimalizmushoz vezető egyáltalán nem rögös, mégis néptelen, üres, a gazdaság motorjait épp csak alapjáraton tartó úton egyik fontos alapelv, hogy nem minden esetleges problémát kell előre megoldani alkalmasnak látszó termékekkel. Ha esőben megázik a cipőm, azt nem feltétlenül egy amazonról rendelt cipőesővédő szettel kell orvosolni (usb töltővel, mert világít és villog is), hanem meg kell vizsgálni, mit tenne ilyen esetben a testünk. Ha hagynánk. Hátha van rá megoldás, és ha igen, használjuk azt. Engedjük dolgozni magunkat, pörgessük fel egy fagyott lábú ősember agytekervényeit és biohekkeljünk! Ha csak a lálbunk vizes, nem vagyunk gerinc, vese, vállak magasságában átázva, nincs más dolgunk, mint felmelegíteni kicsit a vérünket. A hűtött lábban a vér is lehül, ott minden hideg, alacsony pulzusnál lassabban folydogálva ez csak még rosszabb. Fűtsünk be! Állíts a váltón és tekerj nagyobb ellenállással, vagy szaporábban. Ha a mozgás jó időben megizzasztana, az hidegben nem felesleges hőt fog termelni, mert épp minden fok melegre szükségünk van. Azt, többek között a  lábban lehülő vér fogja felvenni, azon kereszül pedig maga a hideg vizes rongyokban hűtött láb helyzete javul. Az egyébként izzadással visszahűtött emelkedő testhőmérséklet hidegben nagyon jó barát. A gyorsabban áramló vérrel képes felfűteni a hideg, vizes lábat is. Egy fázós, nyűgös indulástól akár 20-30 percbe is beletelhet, mire a paleo fűtés beindul, de ha már megy, hangulatos meleget tud csinálni még ha épp kacsalábon forgunk is. Télen is szabadban sportolók (focisták, atléták) tudják ezt, a kezek esetében is működik, kesztyű nélkül azok csak addig fáznak, amíg tisztességesen be nem melegítettek. Utána órákig lehet velük puszta kézzel művészi kidolgozottságú hógolyókat gyúrni...akár.

Biciklin a kéz más téma, ott közlekedésbiztonsági kérdés. A törzsből pumpált meleg vér sokszor kevés. Öklünk az egyik frontunk, rengeteg szelet kap, a hideg fájdalmas marás ha kesztyűnkkel alulbecsüljük az időjárást. Egy érzéketlenné fagyott kéz, amint fékezni próbál egy mínusz két fok hideg fém kar segítségével nem jó. Nincs élet császára érzésünk tőle még porsék és ferrárik előzése közben sem. 

Szürkeróka

A képen egy Merida Silex 700 nevű gravel bicikli látható. Ő Szürkeróka. Azért van neve, mert nem szeretek Silexet mondani. Felfoghatjuk úgy is, hogy Szilexhétszázról Szürkerókává neveztem át. A gyári állapothoz képest került rá egy flat pedál, mert inkább a sebességből és hatékonyságból áldoztam, minthogy egy klipes pedállal járó nyűgöket és kockázatokat fellvállaljam. A gumikat belsőmentessé tettem és a gyáriakat lecseréltem egy számomra szimpatikusabb, kevésbé markáns profilú Schwalbe G-One ra, mert sokkal szebben síkít, ha fékezek. Három és fél bár nyomással közlekedek, de egyáltalán nem esek pánikba, ha kettő és fél köré, alá kerülök. Sokat ülök rajta ezért a kényelem fontosabb, mint a végsebesség. A gravel könnyű és erős, szeretem ilyennek megtartani. A hátsó, ülés mögötti táska könnyű, csak az esőkabát, igény szerint a biciklihordozó gigatáska és néhány térkitöltő ruhadarab kerül bele. A kormánytáska kicsi, így nem is lehet túl nehézre pakolni. A könnyű bicikli ügyes, jól irányítható, emelhető, cipelhető, padkázni, ugratni és kátyúba huppanni is könnyebb vele. Városokban, és azok között is hasznos tulajdonság. A könnyű biciklit egyszerű a vállunkra kapni, ha lépcsőkön haladunk tovább, vonatokra szállunk, homokdűnéken cipeljük keresztül, mert meg akarunk merülni a tengerben.

A vonat és a bicikli

Nem minden túra kezdődik a kapunknál. Az úthoz vezető út egyik legkényelmesebb módja a vonat, ami dobálás és összetörés nélkül szállítja a biciklit és ha ügyesek vagyunk, ez még plusz pénzünkbe sem kerül. A vonat kényelmesebb mint a repülő, nem aláznak piti mód porrá másfél kiló túlsúly miatt, nem forgatják gumikesztyűs kézzel, méla undorral az ajándékba vitt kolbászokat, nem állítanak sorba motozáshoz, nem lopják szét, nem törik össze és nem teszik fel egy másik járatra a csomagodat. A poggyászod sorsát végig te irányítod. A kommandóskésért, dobócsillagokért, nitroglicerines palackokért sem kezd el rinyálni senki, és ha a szomszéd ülésen az anyja mobilját órák óta nyafogva követelő kiscsóka idegesít, elmész a büfébe. Nem vagy beszíjazva, nem vársz plusz egy órát a bőröndödre. Tudsz telefonálni, számos WC áll rendelkezésre és van wifi.  

A gigatáska

Sok expresszvonatra csak úgy kapunk jegyet, ha kerékpárunk egy 130x90 cm méretű óriástáskában utazik szétszerelt állapotban. Ehhez is jól jön, ha nem aggattuk tele portékáinkal. A megatáska témáról már írtam Buff nyaralása kapcsán itt. (link)

A jegyek

Buff Interraillal utazott, amit én is csak ajánlani tudok. Egy bérlet, legrövidebb változatában három napos, amit európa bármely országához megvehetünk. A francia interrail bérlet ára például 150 euró. Ezért a pénzért egy hónapon át három tetszőleges napon (nem feltétlenül egymást követőeken) szinte az összes vonatra érvényes jegyeket kapunk. Intercity és Expresszvonatokra is plusz helyfoglalás díjáért, ami 12 euró. Nem egyszerű kiigazodni rajta, kell némi idő, mire stressz és káromkodás nélkül használjuk, de ha túljutunk a kezdeti nehézségeken, egy varázslat a zsebünkben. 

Az apró részletek

Az út, a felszerelés, a pihenők és ...(felszabadító, hétlezáró csngetés, a pénteki nyolcadik óra véget ért)...házi feladat.

Ennyi fért bele ebbe az órába. Köszönöm, hogy megtiszteltetek figyelmetekkel.