A rohadt kunyhó

Az ősz, mikor itt van újra, nem minden kerékpáros szívét tölti meg romantikus költészettel. Az este ötkör besötétedő világ, a gyakori hűvös esők, az orvosi lézer erősségű reflektorok hamar kijózanítják azokat, akik néhány sárga levéltől rögtön szavalásba kezdenének. 

Az ősz egy nap mindössze néhány órjában fest úgy, mint egy vadászatos tájképen. A sárgás lombkoronán átszűrődő napfény turisztikai promóciós füzetecskék és instások fotói miatt válhatott csupán az évszak védjegyévé. Statisztikailag korrekt módon aszfalra tapadt, csúszós levélréteget jelent és ágakról csüngő kövér esőcseppeket. Rosszabb esetben egy ibolyogva forgolódó fülvédős csókával, aki nagy zajjal fújja. Sötétet, hideget, ködöt, csöpögős levegőt, kevesebb takarást adó aljnövényzetet és sok sok veszélyes hülyét az utakon...magunkat is beleértve. 

- Mindendkit útálok. - törölte félre szemüvegéről az esőcseppeket Krisztián. - Mindenkit! 

Pedig nem útált senkit. Mentális éberségét stimulálta, óvatosabbá és figyelmesebbé tette, ha egy ellenséges világba gyűlölködte magát. Abból az alapállásból, hogy minden sarkon, kanyarban és egyenesben ellenséges hülyék fenekdnek ellene, nehezebb hibázni. 

- Magamat pedig a leginkább! - Zárta le a kört igazságosan, majd háromszor gyorsan meghúzta a fékeket, amitől azok olyan hangot adtak ki mint egy riadt kiselefánt. - Rohadjunk meg mind ott, ahol...

Hol volt, hol nem volt, az üveghegyen, a kerekerdőn a Rétsági elágazón és a Katalinpusztai kapaszkodón is túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy pont ahol mindannyian rohadjunk meg. Krisztián sötét birodalma. Népszerűtlen és messziről került hely. Egy rohadtul rohadt kunyhó árválkodik a közepén. Rátalálni nehéz, vagy inkább lehetetlen, mert nem közönséges bozót rejti, és a zord, viharos liget, amiben düledezve dacol az esővel: mozog. Se oldala, se teteje, még csak küszöbe sincs, amit át lehetne lépni. Krisztián kunyhója folyton költözik. Átok súlytotta egykor, arra lett kárhoztatva, hogy sehol se maradhasson annyi ideig, hogy oldalat, tetőt, küszöböt eresszen. Gurul lakója testén, hol esőkabát, hol széldzseki a fala, tető helyett sisak fedi és csak egy pici szívforma kályha pulzál a közepén. Ez a kalyiba viszont távolról sem üres. Közelről pedig..hát, nagy a zsúfoltság odabenn.  Tumultus van. Nyafogó, hisztiző, durcás gondolatok zavarják a csendes nyugodtakat, részegen esnek egymásnak a józan érvek, a fájdalom röhög, az öröm pedig motyogva szomorkodik. Egyedül a fennhangon szitkozódó harag hangja tiszta és kivehető. Ezért most épp ő vezeti a kunyhót. 

A harag játékmester. Ha nem az, szeldítsük azzá, mert ez a legjobb amit tehetünk magunkkal. Az igazi, ősi, haragvó harag napok, órák alatt tönkre tenne bennünket. Egy szelídített, szobatiszta, házi játékharag viszont jó szórakozást nyújt hosszú téli estéken. Haragunkban játszhatunk például "A hülye egy napját" vagy "Óvakodj a hülyétőlt".

A játékban választhatunk számtalan féle ellenséges karakter közül, és avatárunkkal az feladataunk, hogy elüttessük magukat Krisztiánnal, aki Káromkodva rángatja a nedves fékeit, fütyül és hempereg a járdán. Használhatunk kivilágítatlan bringát, kerekes bőröndöt, füldugót, szőrös kapucnit erolleren. Babakocsit tolhatunk maguk előtt pajzsként, miközben görgetjük a tik-tokot. Kerékpárútra térve esernyővel baszhjatjuk sisakon és keresztberakhatunk elé egy csomó bérbiciklit a kanyarok után. Autóval is el lehet ütni mobilozás közben. 

A hülye definíciója

A hülyeség, hülyének levés tudatállapotaink szivárványának az a árnyalata, amit soha nem állítanánk be háttérnek közösségi profiljainkhoz. Próbálunk úgy tenni, mintha nem is ismernénk ezt a színt, egy tőlünk távol álló világ volna. Nem, nem is mi vagyunk ott azon a képen pasztelsárga chinó nadrágban és camp david pólóingben. Nem a mi fejünk koppan a zárt üvegajtón, nem mi megyünk szemben a mozgólépcsőn, soha nem fordulhat elő velünk, hogy egy kamu Valentínó táskát markoljunk a mozi WC-je előtt egy lányra várva, vagy hogy egy fura idegen helyen találjuk magunkat egy csomó gyerekkel, ami mind a miénk. 

Tény az, hogy mi mind, kivétel nélkül kurva nagy ökrök tudunk lenni, ha a heylzet kikényszeríti, kihozza, előcsalogatja belőlünk. Vagy csak úgy, mert megkívánjuk. Ki így, ki úgy. A hülye nem egy olyan figura, aki folyamatosan és tettlegesen konstans barom. Nincs bűnbakhülye. Nem olyan mint a vallások sátánja, akire minden rosszat rátolnak. A hülye egy jóravaló, szeretetre méltó ember, aki egy adott szituációban ostoba. Mi vagyunk azok. Mint egy agysebész a használt autó kereskedésben. Tanult vagy negyven évet, hogy ne a rossz ideget vágja át, amikor egy ember agyának mélyén piszkál, mégis, amikor belép egy kereskedésbe, az eladó csak mint új hülyét, balekot üdvözli. Bármit is tud az agyról, át fogják verni néhány ezressel még azon felül is, amivel az autógyártók húzzák le. Euróban. (Plusz négyezer lesz a beépített navi, háromezer, hogy ne kelljen bedugni a kulcsot, plusz kettő, hogy emiatt mégse lehessen olyan könnyen ellopni, kétezer hatszáz, hogy elégedett szuszogással, magától nyíljon a csomagtartó és egy évi hétszáz eurós klubbtagság, hogy ha elromlana a szuszogó csomagtartó, akár éjjel kettőkor is megjavítsák.) Egy két hetes karib utazás árával fogják átverni a profersszort, mert az adott szereposztásban ő kapta a hülye szövegkönyvét. A műtőben élet halál ura de az autókereskedésben már csak egy kapitális balek. Aztán egyszer csak benyit a rendelőjébe az autókereskedő és szerepet cserélnek.  

Ha nagyon szigorúan nézzük, és hát akkor nézzük most egy kicsit úgy, az ember természetes állapota a hülyének levés néhány józan pillanattal. Kábé  90%-10% os arányt saccolok. Ülünk egy hülye munkahelyen, redundáns vállalati szófosást hallgatunk és hinni akarjuk, hogy értelmetlen vagy káros termékeket, szolgáltatásokkal hiszékeny butákra sózni oké. Még stesszt is éreznek páran, amitől csak még abszurdabb az egész. Mindezt azért, hogy néhány totál ismeretlen tulajdonos végre megvehessen egy újabb direkt kurva dárga órát, golfütőt vagy nagyfogyasztású autót beépített kocsmával. Mi melósok is felvehetjük a fizetést, és végre megvehetünk egy olcsóbb pulzusmérős okosórát, ami mostanában kelleni kezdett. Így meg tudjuk nézni számokban is, hogy kifáradtunk-e miközben keresztbebasztuk az erollert a járdán. Kell-e már az újabb Redbull, vagy a liftig még kitart az előző löket. Költök, költesz, költ, költünk, erőforrásainkat bizbaszokra, cukros levekre és kekszekre verjük el. Pörög a gazdaság, pörgetjük és pörgünk vele, mint macska a centrifugában. Alapállapotunk a befolyásolható butaság. Reményt csak az ad, hogy néha okosan is tudunk viselkedni, és van már olyan szoftver, ami tud okosan viselkedni helyettünk. 

Egy szép új, balesetszegény világban az átlag napi tíz százalék beszámítható józanság pont a közlekedés idejével esne egybe.  Mindeki csak otthon és a munkahelyén lenne bamba ökör vagy hadonászó majom. Sajnos ez itt még a kopottas, régi, balesetekben és közlekedési barmokban gazdag kor, most még ebben kell megtanulni élni. 

Fogadjuk el tehát, hogy hülyék vagyunk, minden útkereszteződésben legalább két dologhoz, de végtelen sokat tudnék sorolni. Hülyék jönnek szembe, jönnek mögöttünk és vágódanak belénk oldalról, amint épp egy hülye pillanatunkban hibázunk. Fogyatékosságaink tisztázása azért fontos, hogy józan nyugalommal viseltessünk mások, mint magunk faszságai irányában. Meg kell kímélnünük magunkat tudatálllapotunk szivárványának idegbeteg árnyalatától, ami épp a hülye egyik fatális alfajtája.

Így állunk, és nincs sok remény. Ahogy néhány ezer éves civilizációnak nevzett degradációnk idővonalán visszatekintek, veszélyesebbek, vadabbak és erőszakosabbak voltunk ugyan, de sutábbak, butábbak, beszaribbak, nyafogósabbak, fázósabbak, izzadósabbak még soha. Egykor bölényre vadásztunk botokkal, ma meg sikoltozva menekülünk egy kaszáspók elől. Ami még csak nem is pók. Tizünkből öt nem tud kicsíráztatni egy babot, hat nem tud gereblyézni, hét nem tudná felásni a kertjét nyolc liter benzin nélkül, kilenc nem tud megmetszeni egy gyümölcsfát, kilenc és fél képtelen lenne megpucolni egy halat, és szinte senki nem tud már kaszával kaszálni vagy hidegvérrel kedves, szőrös, tollas állatokat ölni. 

A hülyeség egy rejtettnek hitt harsány tulajdonság, egy százalékos érték, index, ami manapság exponenciálisan gyorsuló növekedést mutat. Nem fog megállni száznál. Még az optimistább becslések szerint is éveken belül elérhetjük az a szintet, mikor egy személy akár 600%-os hülyeségindexel rendelkezhet. Egy jövőbeli marha hat maival ér majd fel. Addig még van némi idő, használjuk ki.

Hogyan javíthaunk hülyeségindexünkön?

Sehogy, felesleges, szélmalomharc az egész. Késő. Inkább ne javíts, csak elmagányosodsz benne. Hagyd el, lazíts inkább! Nézz Agymenőket, Jóbarátokat, vagdosd magad, cigizz, igyál vagy mobilozz. Már mindegy, erre a kis időre minden belefér. Oké, ha azért kérdezed, mert szeretnél pár nappal tovább életben maradni az utakon, talán van pár dolog, ami segíthet. 

Világítsunk!

A celeb és a sztár között az a fő különbség, hogy a sztárnak saját fénye van, míg egy celebet jó erősen spotlámpáznak, hogy ne tűnjön teljesen sötétnek. Légy hát a saját éjszakád csillaga. Legyen saját fényed! Így nem fogok szemből belédrongyolni egy esős estén, nem fekszem majd a nedves aszfalton hanyatt és nem kell azt kérdezgetned, hogy élek e. Az őszi estében, mikor az úton száz és száz, a melóból hazadugózó autó reflektorfénye tükrözödik, egy vakon kivont kard, tok nélkül farmerzsebben hordozott, fűrészes kommandóskés a kivilágítatlan kerékpáros. Épp pár hete öklelt fel egy, majdnem megsérült a bringám is. Hidd el nekem, bátor, de inkább vakon merő, sötéten is magabiztos kerekező barátom, hogy nem akarsz ilyen helyzetbe kerülni. Soha nem akarsz Krisztián esetleges teteme felett aggódni a jövőd miatt. 

Tarsunk jobbra!

Ez mindíg bejön. Bárcsak a rolleresek is rájönnének az ízére. 

Jelezzünk! (finoman)

De ne csengessünk! Ha hátulról készülünk elszáguldani egy kerékpárúton ődöngő csoport mellett, érdemes tudatni velük, hogy jövünk, várjanak a tánccal. A legtöbb német kerékpárosklubban lincselnének ezért az álláspontért, de én szinte soha nem csengetek. Ennek több oka is van, kezdem a kevésbé fontossal: zavaró, idegesítő hang. Amikor nem biciklis, hanem gyalogos vagyok, sétálok, nem szeretem, ha belecsengtnek a hátamba. Olyan útvonalon ahol bringás és gyalogos egyszerre de egymástól nem elválasztva közlekedik, nincs jogunk hátbacsengetni a sétálókat. Beszéltem másokkal, ők sem örülnek neki. A fontosabb ok, hogy egy ideggyengébb gyalogos, amikor meghallja egy precíz német trekking bike csengőjét, tigrisként fog jobbra, vagy balra ugrani, meg sem áll a lombkorona középső szintjéig. Még a higgadtabbak is riadtan, behúzott nyakkal fognak kilépni. Forogni, imbolyogni kezdenek. Egy átlagos, az út jobb oldalán bandukoló túracsoport csengetésre karneválszerű szervezettséggel spriccel szét az út tetszőleges szélei között. Kevéssé rutinos hátbacsengetett biciklisek bemozgatják a kormányt ijedtükben. Van, hogy ez a cél, büntetni vágyunk, de általában csak tudatni szeretnénk, hogy jövünk, el fogunk gurulni mellettük. Csak semmi pánik, kutyát, gyereket figyeljék. Fütyörészni szoktam, az is kellemetlen, de legalább nem ijeszt meg senkit. Már egészen tisztességesen nyomom az Indiana Jones-t hamisan. A gyerekek, de sokszor a jobb kedvű felnőttek is velem fütyülik tovább, miközben balról, mindíg és mindenképp, oktató és ismétlő jelleggel is balról megelőzöm a társaságot. 

Vészhelyzetben amúgy sem csengetni szoktunk. Kürtölő fék, sikító gumik és ordító biciklis a normál vészjelzés, nem tudom miért kéne ebbe még bele is csengetni picit.

Igen, igaz, kicserepesedett szájjal, másfél ezer méter magasra kapaszkodás közben nem mindíg olyan egyszerű hangosan fütyörészni. Nem az. Olyankor szarul is hangzik, de azért csak gyakoroljuk. 

Szkennelj!

Mindíg tudd, mi van mögötted anélkül, hogy megmozdítanád a kormányt. A kormányt csak akkor mozdítsd, ha tudod, hogy mi van mögötted. Ezen múlik az életed. Ezen is. Minnél sűrűbb a forgalom, annál gyakrabban. Érdemes gyakorolni, szükségtelenül is ismételgetni, védett, veszélytelenebb szakaszokon tökéletesítgetni amíg a mozgásunk részévé nem válik. Új, ismeretlen helyeken kóvályogva, a megfelelő kanyart, lefordulót, felhajtót keresve sem válthatunk irányt hátranézés nélkül. Nem akarunk egy ebikeot, három négysajtos pizzát és egy futárt az oldalunkba kapni.

Légy kiszámítható!

Aki rád néz, tudja hová tartasz és milyen sebességgel. Indexelj kezeddel, ne vészfékezz vagy rántsd el a kormányt alapos indok nélkül. Az "itt kellett volna lefordulni" például nem alapos indok. Van úgy, hogy az úton, autók között haladni biztonságosabb vagy nincs is más választásunk. Ne törjön össze a gondolat, tégy úgy mintha egy Smart karoszériája lenne körülötted és viselkedj is aképp. Indexelj, tarts a parkoló autóktól ajtónyitásnyi távolságot és nézz gyakran hátra a vállad felett. Ez a minket megelőzni akaró autósokat is megynyugtatja, tudják, hogy tudsz róluk és nem vágódasz be eléjük, alájuk és nem gurusz ki hátul alóluk. Egy autós számára sokkal kellemetlenebb egy az út szélén óvatoskodva, néha egy nyíló kocsiajtó miatt az út közepére kacsázó bringás, aki mellett amúgy sem férne el, mint egy, az autók között jó tempóban, irányjelzésekkel közlekedő. 

Húzódj ki!

Ha úgy érzed sok vagy már a népnek, kicsit tájékozódni szeretnél, meg akarod érteni, hol lehetnek a tájékozottabb biciklisek és a hivatalos kerékpárút, autók torlódnak mögötted, túl lassú vagy a forgalom ritmusához, légy kedves és állj ki néhány pillanatra. Nézz hátra, jelezz, húzódj le, állj félre egy védett helyen, emeld a bringát a járdára. Had menjenek csak a dolgukra. Biciklisként sem szabad elfelejteni, hogy amíg mi örömünket leljük a közlekedésben, szabad levegőn vagyunk, látunk és kellemes mozgást végzünk egy érdekes terepen, addig egy autós rendszerint csak napi dögunalmát éli meg két parkoló között. Frusztráltabb, unottabb, figyelmetlenebb, szól neki a rádió, bepottyan a hamu a kardánboxba, a gyerek taknyos nyálas betgsége fosós hányós fordulatot vesz. Azzal, hogy udvariasak vagyunk, ismeretlen emberek napi autós szenvedését rövidítjük le, ami igazán nemes dolog. Szinte érzed a lájkokat a bőrödön. 

 Vigyázzz a roller(es)ekkel!

A rolleresek nem mind lusták és buták a közlekedéshez, csak úgy nyocvan százalékban. Sajons mostanában már akadnak köztük gonoszak és trollok is. Tarts távolságot tőlük, mert ők a fentiekből semmit nem tartanak be, nekik nem kell. 20-30km/óra sebességgel ténfergő félrészeg eltévedt gyalogosnak tekintendők. Sötét vattakabátjaikból alig kilátva fognak jobbra majd balra tartani attól függően, hogy épp milyen zene szól a füldugójukból. Soha nem néznek hátra, de jobb is, mert tuti nekimennének valaminek. Ne legyenek illúzióink, aki arra is lusta, hogy menjen, az nem fog hosszú perceket tölteni azzal, hogy elgondolkodjon a közlekedés néhány alapelvéről. A null kalóriás modern mobilitás ráadásul telefonbaszásra ingerel, valójában nem is a az úton van, hanem egy tik-tok szerű kibertérben beretváltatja az agyszőrét. A helyzet egyenlőre csak romlik, ahogy ez a kacat egyre népszerűbb. A trollabbik fajta szereti bér-rollerét kerékpárútak veszélyes szakaszain keresztbe parkolni. Lélekben sokuk még gyerek. Nem is érdemes, túlzás gonoszságot belelátni ebbe. Csak hülyék, mint mi minannyian, Rajuk így jön ki. Ne húzd fel magad és ha van időd, parkold le a cuccot szépen a hülye helyett, a magadfajták hálásak lesznek érte. A bőröd alatt is lájkok lesznek, ha így teszel.  

Tele a világ állva száguldozó közlekedési analfabétákkal, poénból csapdákat állító rollertrollokkal. Félszegen bolyongó részeg babakocsikkal, tik-tokról vezetni, táncolni tanuló sofőrökkel, sötét bringásokkal, reklámkárosult mai öregekkel és mobilba cuppant mai fiatalokkal. Kerekes bőröndökkel, kocsiajtókkal, levelet fújó süketekkel és velünk. Ha a többi hülyét megtanuljuk kikerülni, már egész jó bringások vagyunk. Magunkat sajnos soha nem fogjuk tudni.