Nyaralni menni kacsatánc, nagyon kemény, veretős kacsatánc volt Buff számára. Egy bőrszandálos kiscsóka a fagyispult üvegén csikorogva maszatol, egy frizbi ami fejenbasz, egy csúszda, ahol órákig állsz sorban és két dupla adag majonézes hasábburgonya homokkal telerugdosva. Folyamatosan üvöltő hármas ikerek a szomszéd törölközőn, az agyad mellett negyven percen keresztül lábbal pumpált gumikrokodil, ötven százalékkal drágább hidegvíz, mint egy drága helyen, hatvan felett minden nő monokinizik, hetven éves ebiker fetreng nyolcvan kilós bringája alatt. Reggel kilenc után minden férfi elkezd gyógysörözni, hogy este tízkor gyógyultan lehessen ismét beteg.
Először egyszerűen csak nem nyaralt. Dolgozott, szabadnapjait pedig a kunyhó küszöbén, vagy rövidebb túrákkal töltötte. Aztán egy szép napon...így szokták mondani, hogy egyszer egy szép napon, pedig Buffnál ez épp egy szokásosnál csúnyább, rossz napon történt. Felismerte, önmagán kívül senki sem áll az útjában. Nagyra nőt, erős felnőtt, aki képes már néhány, nem teljesen elszabott és túléméretezett álmot megvalósítani. Nem tud ugyan francia kastélyt vásárolni, hogy ott egy likőrőkkel teli kókuszdióval a kézben fürdőgatyában vagy anélkül lébecoljon öreg napjaiig, meg tud viszont nézni egy csomót. Van amibe be is tud menni. Fürdőgatyában vagy anélkül. A "sehol lenni sokáig" olyan alacsonyan függő gyümölcs volt Buff álomfáján, amit tényleg csak egy kézmozdulat volt leszakítani.
Egy szokásosnál csúnyább, kifejezetten rosszul telt napon Buff elhatározta, hogy egy szép napon elindul sokáig sehová. Úgy hiszem ez a helyes mondat, ami legpontosabban leírja, milyen körülmének között kezdődött a kerékpáros busójárás.
Első hosszabb útjait szerette zarándoklatoknak nevezni. A cél halvány derengés a távolban, tájékozódási pont de semmiképp sem kötelező végállomás. Lassan, nézelődve haladt, ha megunta a takarmányrépa és kukoricaföldeket, erdőkön át, folyókat követve, városnézésekkel tarkított útvonalra váltott. Igyekezett úgy szervezni, hogy semmi ne sürgesse. A haladás a bringázás öröméből és nem teljesítési kényszerből fakadt. A cél világítótorony, ahová nem feltétlenül muszály felmenni a végén, elég tudni, hogy ott van, arra megy. Ahhoz viszonyítja magát ha kell, de jobb ha nem kell.
Ebben a nyugodt és békés lelki állapotban, zarándoklatai alatt törte érzéketlenné az üléssel és kormánnyal érintkező testrészeit, alakította biciklista formájúvá a testét, tanult meg szerelni, betonon aludni és szokott rá a gumimacikra.
A békés, idilli állapot általában alig várja, hogy drámai véget érve valami újba kezdhessen. A béke csinos, hímzett huzata alatt szervezik a felfordulást, a forradalmat, az újat. A drámát, küzdelmet és a szerelmet. Buff belső békéje sem különbözött ettől. Küzdeni, küszködni, megfeszülni akart. Nehéz küldetésre, szükségre az erejéhez, egy új, felderítetlen vidéken pislákoló világítótoronyra vágyott. Pangó, gyorsan algásodó belső békéje már alig várta, hogy felforgassa, megtépázza valami. Ideális esetben szerelem.
A kép csalóka, Buff biciklijén nincs stander.
Buff, még sakkozó külsejű kissrác korában olvasott nöhäny könyvet Párizsról. Főleg Zolától, így amikor egyszer végre eljutott oda, pont azt találta amire számított. Egy felfoghatatlanul szines, élő, zajos, lüktető és zsibogó csodát. Szagot és illatot, zenét és zajt, szépet és randát, port és esőt, sötétséget és fényt. Összeforrt kerékpárjával és ételfutárokat követve meganult ott biciklizni. Kezdetben hegyikerékpárral, ami jó választás, ha valaki épp tanul egy nagyvárost, mert sok a padkáról le és fel huppanás, tájékozódáskor, forgalomból ki és forgalomba beszálláskor előnyös egy robosztus de agilis bringa, mint amilyen egy mountain bike.
Egy új nagyváros bebiciklizésekor legjobb stratégia az alálzat. Kerékpárosként amúgy is a közlekedés legpuhább kis pöszmékjeinek ajánlott magunkat érezni, új nagyvárosok esetén ez szuperfontos. Fontolva, szabályosan haladva ismerjük meg a hely rendjét, figyeljük helyi viszonyokban jártas biciklis társaink viselkedését. Minden szabályt stréber mód betartunk. Navigációs célokat mellőzve követhetünk ételfutárokat, hogy az utak, kereszteződések, kerékpárutak és sávok rendszere rögzüljön bennünk. A legkaotikusabbnak tűnő, többsávos Párizsi körforgalmak könnyen kiismerhetőek, ha van egy pizzafutár, akit mutatja a helyes utat.
A profi futárok sok-sok évnyi tapasztalat, helyismeret és trükk révén száguldanak oly gyorsan, fittyet hányva szabályra és rendre. Nekünk ilyen nincs, ne is jusson tehát eszünkbe graveles, versenybringás futárt (nem ételes, általában ügyvédeknek, irodáknak dolgozó, vízhatlan zsákos őrültek) követni. Maradjunk meg a pizzás hátizsákok mögött és tanuljunk bárkitől, aki ott otthon lenni látszik.
A google kerékpáros navigációja kalandos, néha életveszélyes. Egyszer frappáns és zseniális, majd ostoba és rázós helyekre vezet. Olyankor érdemes használni, ha gyorsan, néháyn perc alatt ismert helyre szeretnénk jutni a lehető legkevesebb gombnyomással. Aztán mehetünk árkon, bokron, ipartelepeken és lezárt zsákutcákon át oda, ahová azt hittük, szeretnénk jutni.
A komoot biciklis és túrázós navigációja jó, könnyen tervezhetőek túrák biztonságos és védett útvonalakon. Talán túl nagy felhajtást csinál egy egy navigálási eseményből (egy hármom perces eltévedős helyrenavigálás után is gratulál a teljesítményhez, fényképeket szeretne, megosztásra ajánlja barátaimnak, nevet akar adni neki, statisztikákkal. Hármo percnyi helyrenavigálás komoottal jó sok klikk és néhány megabájtnyi felesleges adat.) Nincs ingyen, 30 euró egyszeri összeg a térképbankért kikerülhetetlen. Az ingyenes verzióban egyetlen térképet kapunk ami egy megyényi területet fed le. A 30 eurós csomagban a világ teljes térképe benne van 4 féle változatban.
/Buff
Beleszeretett Párizsba, öt nappal megohsszabbította ott tartózkodását, csak hogy érezhesse, tanulhassa, szokhassa és szerethesse amit ott egy biciklis talál.
Buff legújabb túraterve tiszteletteljesen érintette a francia fővárost, de nem akart újabb hetet tölteni a busz, taxi kerékpáros sávok útvesztőjében. Az Atlanti partot szerette volna bejárni Nantes-től indulva, majd a Loire torkolatánál délre, míg a spanyol határt el nem éri. Négy nap alatt egy tartaléknappal, ha valami miatt vesztegelni kényszerülne.
Lássuk hát az út legfontosabb momentumait.
Stassbourg, Buff egy francia kalauznak könyörög angolul, hogy had vihesse fel biciklijét a szupervonatra. Nagyon könyörög, izzad is, hangja kétségbeesetten bicsaklik. A kalauz eleinte tartja a frontot, szabályzat és helyfoglalás, főszezon van, vonat tele, gyufásdobozt is alig, nemhogy egy biciklit.
Az interrail egy európa bármely országához megvásárolható pár napos bérlet mindenre, ami vonat. A legrövidebb, legolcsóbb a három napos változat, amivel egy hónapon belül három tetszőleges napon bármire felszállhatunk vele. Buff úgy tudta, szupervonatokra nem érvényes, arra készült hogy, másfél nap alatt, 8 átszállással, sokmegállós vonalakon jut majd a startig. Meglepve konstatálta már az indulás napján, hogy csekély, helyfoglalási díjakért akár szupervonattal (TGV) is mehet, Párizsig plédául 8 óra helyett másfél alatt, helyenként 350 km/óra sebességgel.
Buff helyet váltott tehát magának, a biciklinek meg megmondta, hogy lapítson. Feltűnés nélkül fütyörészve, másfelé nézve megközelített egy kocsit. A francia szupervonatokon portaszolgálat van, kiszúrták a fülsértően füttyögő druidát és a lapító bringát. Ekkor következett Buff izzadva könyörgős jelenete. A kalauz valszeg sokáig hitt a télapóban, nem akart felesleges stresszt ajándékügyben, vagy csak volt lelke, így végül azt a feltételt szabta, ha Buff öt perc alatt gusztusos kis kézitáskává csomagolja a bringát, felengedi a fedélzetre.
Pikk-pakk, csitt-csatt, gumipók feszül, nejlon susog, harsog a szigetelőszalag és tadá. Elég szarul néz ki, de akkor ott Buffnak ez egy egész napnyi vonatozást spórolt meg az életéből. Nyert vele egy nulladik napot.
A szemeteszsákos megoldás nem túl elegáns, professzionálisnak pedig semmiképp sem nevezhető. Buff nem volt büszke rá, de nem igazán tudott sokáig olyasmin agyalni, hogy mit gondolhatnak róla emberek, akiket nem ismer, soha nem is fog megismerni és még csak emlékezni sem fognak rá. Este felpattintanak egy sört, kicuppantják egy üveg borból a dugót és meg sem említik, hogy látták Gandalfot izzadva gumipókozni.
Így fest az elegáns megoldás, minden Decathlonban kapható és jó eséllyel felengednek vele expresszvonatokra, ha azok nincsenek tele.
Párizsban az össze, majd újból szét szerelés erőltetett nyugalomban telt, volt rá pár órája, mivel az utolsó pillanatban foglalható jegyek korlátozottak, csak az aznapi utolsó járatra kapott helyet. De kapott. Kerékpárját kerekeknként zsákolva, szinte alkatrészenként nyomkodta mások poggyászai közé, ülések alá. Gyakorlatilag láthatatlanná tette egy barátságos, segítőkész másik utas segítségével. Egy engedékeny kalauz és egy cinkos utazó segítette őt útjának elején. Ha lett volna három hamuban sült pogácsája, hálából biztos kaptak volna egyet-egyet. Csak gumimacival tudta kínálni őket, ami a kalauz nem fogadott el, pedig a kólásat bontotta fel az ünnepi alkalomra.
Még aznap elérte vonatos útjának célját, a Loire tölcsér-torkolatánál fekvő Nantest.
Augusztus főszezon, így az indulás előttre tervezett nagypihenés egy hotelszobában megmaradt ötletnek. Minden teli volt. Buff tessék-lássék próbálkozott ugyan, de hamar nyilvánvalóvá vált, hogy úton tölti a hajnali órákat. Csinált egy nulladik napot, ha már a vonatos érkezés ilyen gyorsra sikeredett. Éjfélkor elindult Nantesből az óceán felé, hogy a napfelkeltét már a parton, a túra hivatalos kiindulási pontjánál fotózhassa Másának.
Sürgött forgott, telefont, akkumulátorokat töltött, beszerzett egy bagettet, fotózott is négyet ás elküldte barátainak. Mása egyébként folyamatosan hívogatta volna aggodalmában. Azzal, hogy néha küldött neki egy egy képet, megmentette magát attól, hogy egy tériszonyosan magas hídra felfelé tekerés közben, kamionok által kavart atlanti szörfös széltől löködve telefonja csörögni kezdjen, majd folyamatosan csörögjön, míg görcsösen kapaszkodva át nem ér rajta, csak mert Mása régen hallot felőle. (kis kép alant alul középen)
Ez az út nem lett zarándoklat. Az új, gyorsabb bicikli, a szűk időkeret, a jó minőségű, végig sik terepen haladó utak sok örömöt megadtak, de a nyugalomét nem. A hőség, a szezon, a vidék különlegessége és változatossága gyönyörködtették, feldobták, elgondolkodtatták, de az eredmény egy igen feszes tempójú, folyamatos menet volt. Nemzeti parkok, üdülővárosok, rák és kagylófarmok, kempingek, strandok és kikötők szegélyezték az útvonalat. Mindenből kapott eleget, hiszen vol, hogy 40-50 kilométert is haladt az út igen különleges helyeken. Volt mód meglátni és megfigyelni, megállni és megpiszkálni bármit, ami erre érdekesnek mutatkozott.
Hajnal volt, mikor Pilat dűnéjéhez ért. Tragikus, katasztróa súlytotta táj övezte a legendás helyet. Majd harminc kilométernyi út kanyargott európa leghíresebb szörfparadicsomában, ahol nem volt más, csak leégett erdő. Egy gyönyörű erdő szelleme, megszokhatatlan, szünet nélkül rá telepedő üszökszaggal. A korai derengés oázisnak tüntette fel a megmenekült erdőfoltokat, szürreális látványt nyújtottak a kempingek a pusztasággá vált egykori ligetek maradványai között.
A biciklizésen kívül semmi olyat nem csinált, amit általában ilyen alkalmakkor, nyaralások alatt csinálni szoktak.
Nem evett a különlegesen gazdag és kreatív helyi éttermek fogásaiból, nem strandolt és nem napozott, nem szörfözött (mert nem is tud), nem vett részt szörftanfolyamon, nem látogatott meg múzeumokat, erődítményeket, piacot vagy plázát, nem sétahajózott, nem ült fel óriáskerékre a vizibiciklizés gondolata pedig kifejezetten rosszul esett neki.
Gumimacit evet, harminc fokos kulacsvizet ivott (kis kortyokban) padokon és állomásokon aludt. Kempingekbe belógva, szabadstrandokon tisztálkodott, több millió turista között gurult magányosan és leghosszabb beszélgetései arról szóltak, hogy megköszön egy vizet vagy kifizet egy csomag kekszet.
Nem ő volt az egyetlen, aki lelkes áhitattal gurult a híres Euro Velo 1 ezen a szakaszán. Számos bringás túrázó veselkedett neki. Lehetett fikszírozni egymás kerékpárjait és málháit. Ki csinálja jól, kinek csavarja ki a kezéből 40 kilós elektromos biciklijét nyolvan kilós táskákkal a gravitáció, kinek nagyobb az akkumulátora és van több kulacsa. Volt ki párban, volt ki csapattail indult útnak. Buff kedélyesen hallgatott bele egy német expedíció eligazításába, stírölte a portugál csajokat, jó megoldásokat lesett el,csinosítgatta, rendezgette túl sokat pózoló, hiú bringáját és találgatta, mi lapulhat mások táskáinak mélyén és tetején. Megfigylete, hogyan kell egy készemélyes sátrat a reggeli harmatban kiszárítva egy apró táskába hajtogatni.
Boldog volt. Ott volt, de nem kellett ott lennie egyetlen csoportban sem. Látott, hallott, érzékelt, de nem volt részese semminek. Nem az ő túratársa a flip flopos csávó redbullal, nem neki kell napi hat jégkrémet venni a gyerekeknek és nem kell egy némán napon fekvő nő mellett bambulnia négy öt óra hosszat a homokban. Nem kereste senki és neki sem kellett elkóborolt túratársakat keresnie. Nem ismerték, sem múltja, sem jövője nem volt azokon a helyeken ahol jelen volt.
A Bayonne-i vasútállomáson már elegáns kis retikür csupán a bringa, a helyi sportboltban végre vett egy erre szolgáló táskát. Néhány óra csupán a néhány szá kilométer per órás sebességű vonatokkal újra otthon lenni, a kunyhó küszöbén ülni, bütykölni, foltozni és az élmények mesélése helyett meghallgatni a barátainkat, hogy mit láttak a szociális médiában.
Az útvonal és néhány kép az alábbi komoot linkeken részleteiben is kibontható.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.