Nem tudom milyen lehetett egy troll barlangja régen. Az hogy a klasszikus, mitikus változat létezett e, barlanglakó volt e, mind kétséges. Amit biztosan tudunk: a modern, XXI. századi troll elég jól fel van szerelve. A lávalámpa alap, és bárhol is lakik, az barlang.
Ha egy medve tudna fütyülni, duettet hallottunk volna, amint Buff és Dimitri egy tágas sziklaüregbe nyitva végigfuttatták tekintetüket a hatalmas monitorokból, és néhány high-end gamer PC-ből összeálló futurisztikus látványon. Medveanatómiai okokból a remete egyedül füttyentett. Rend volt és tisztaság. A sztereotípiák mentén joggal elvárható pizzás dobozok, csokipapírok, papírtörlők ebből a barlangból hiányoztak.
- Ez lehet a trollközpont. - állapította meg a nyilvánvalót Buff, csak hogy fenntartsa a kapcsolatot a medvével.
Felébresztette az egyik számítógépet. A beléptetőképernyő szép tavaszi táj, Krisztián maga készítette a képet. Egy Márti nevű lánnyal élt együtt akkoriban, és kényszeresen sokat kirándultak futóversenyekre. Rengeteg fa, domb, gomba, virág és napsütés fotót készítettek együttlétük minőségi, természetközeli és egészségpárti oldalát megörökítve. Van miből háttérképet választania élete hátralévő részére.
Egy másik számítógép, ahogy a remete folytatta a központ üzembe helyezését, egy ködös, hideg téli erdő képével köszöntötte. Permetszerű eső, az esti szürkületben ég felé meredő kopár, fekete ágak.
- Hisztéria. - vetette oda, csak úgy magának a remete. Fekete fehér hisztéria.
A mentális zavarok félreértelmezéséhez, mint sok más totális félredefiniálásához, jelentősen hozzájárult a cukrozott hamis méz, a nikotinfüggő erős ember, az erkölcstelen bigottság őshazájában, Hollywoodban előállított néhány film. Jó és rossz is. A skizofréniát gyakran mosták össze a sokkal szexisebb tudathasadással, még szuperhősök is beszálltak a betegség közérthetővé tétele érdekében. Jóképű, intelligens sorozatgyilkosok, hétéletű, nagyon szép lányok, kétéletű, nagy zöld testépítők próbálkoztak mentális betegségek - nem is tudom - népszerűsítésével.
A bipolaritás sem maradt a radar alatt, Richard Gere főszereplésével fulladt csókolózásba a téma feszegetése. Scherlock Holmes, bár a filmes adaptációk ezt nem mindig hangsúlyozzák ki, szintén ettől a betegségtől szenvedett az eredeti regényekben. Vagy zseniális, minden rezdülésre és jelre figyelmes emberfeletti ember, nyomozó, rejtélyek és rejtvények megfejtője vagy egy kokainista nihilista, aki szarul hegedül az áporodott szagú, besötétített kunyhójában. Döglik és szarik mindenre. Ügyfeleket hajt el, Watson-t ekézi, savazza a világot, tép és sajnálja magát.
A fenti művek, bár az utóbbi elég jól sikerült, az előbbiben pedig szépek a színészek, félrevezetőek. A bipolaritás csúcsai nem termékeny, boldog, szellemi szárnyalások. A betegek ritkán oldanak meg rejtélyeket és csak akkor dumálnak ágyba diplomás orvosokat, ha szépen ki is vannak gyúrva. Ez viszont (a kidolgozott izomzat és stabil jövedelem) a mély periódusok miatt elég valószerűtlen. A csúcs is hisztéria, pánik, kapaszkodás a pillanatba. A maradni akarás görcsös szorítása, a pillanat habzsolása. "Se fel, se le, se előre nem szabad nézni, itt, itt, itt, mert most jó! Hamarosan vége, megyek vissza a mélybe, tudom, de most még itt, itt, itt és most kurva jól vagyok. Nem akarok felébredni, nem akarok újra elaludni. "
Diszharmonikus feszültség von figyelmeztető, vöröses aurát a helység közepén megjelenő, a semmiből formát öltő Krisztián köré. A testet öltés hosszú, szépen animált pillanatai után a herceg avatárja tétova mozdulatokkal, imbolygó léptekkel a számítógépek felé vette az irányt. Tudomást sem vett a füttyentésre képtelen medvéről vagy a led világította egérpadokat csodáló remetéről. Az asztalokhoz érve egy pillanatra megtorpant, majd elmosolyodott. Buff hátán azonnal futkosni kezdett a hideg, a tarkóján felállt a szőr és ősi, állatni énje azonnali lecsapott fülű hátralépésre szólította fel.
Groteszk trollmosoly torzította barátja arcát egy szörny pofájává. A tekintete pedig: egyszerre volt üres és őrülettel teli, bambasága alatt forrongó kiszámíthatatlan, kiolvashatatlan szándék fortyogott, változott, fenyegetően fel-felbukkant. Az apatikus, rezignált mozdulatlanságot az őrület energiái kezdték megtölteni. A réveteg mosoly pillanatokra fürkész ragadozó, máskor egy rémült préda grimaszaivá változott. Az őrület látványa bénultságba dermesztette, megrémisztette őket, ősi félelem ébredt és fújt riadót, testük minden erre képes sejtje menekülésre, védekezésre, vészhelyzeti módba váltott. A legrémisztőbb azonban nem a látvány volt. A gondolat, ami mindkettejük fejében fekete fénnyel világított: ez most nem álom, hanem épp annak a vége. Barátjukra nézve azt érezték, hogy most az igazi Krisztiánt, a maszkok alatt lakót, a saját hordozható rohadt kunyhójából soha elő nem merészkedő hitvány szörnyet látják. Nem volt benne semmi, de semmi, ami szeretni engedte volna őt. Szánalmasnak látszott, annyira, hogy már sajnálni sem képes őt senki. A nihilizmus sárgás szürke gázfelhője kezdte megtölteni a helységet. Végtagjaik elnehezültek, látóterükben szürke, fekete foltok táncoltak. Aztán feketeség.
A félelem és a fájdalom
Márti és Krisztián hosszú esti árnyéka egy frissen tarrá kaszált rétre vetül, amint annak szélén álldogálnak. Cipőik kezükben, a zoknik cipőbe gyűrve. Mezítláb szemeznek az előttük feszülő szúrós, hegyesre vágott végű fűcsomó mementók tengerével.
Az egykori pre-poszt apokaliptikus cyberpunk metál énekes (pac metál) épp fájdalom és félelem órát tartott tanítványának, párjának, tartós futó kapcsolata, talán szerelme tárgyának. Szeretett oktatni, bár ekkorra már kezdte felismerni, hogy egyáltalán nem megy jól neki.
- A félelem is fájdalom. A fájdalom lehet sérülés és az attól való vagy amiatt keletkező félelem együttese. A fájdalom először egy jel, a félelem pedig erre a jelre kiváltott dráma, hangsúlyos figyelmeztetés, hogy nem szeretnénk még egy ilyen jelet kapni. Ráadásul a test elég hisztis tud lenni, igazi primadonna. Hajlamos akkor is óriási jelenetet rendezni, ha a jel egyszerűen csak ismeretlen. Gyanús jel, rossz jel. Elkerülési szándékkal testünk (elménk is benne) képes akár nettó félelemből is fájdalmat csinálni. Egy oltástól rettegő ember már akkor jajgat, amikor a tű még el sem érte a bőrét. Vitathatatlan, mérhető fájdalmat érez. Az érzékelt kín egy vegyülék, aminek néhány komponense, esetenként az összes: hisztéria. Hadd hozzak fel néhány példát, mielőtt a költészet fájdalmába fojtanám a mondanivalót.
Márti szerette, ha Mester úgy magyarázott neki, mintha felolvasna egy cikkből. Mester szerette, ha végre elmondhatott néhányat korábban megírt esszéi közül. Ilyenkor minden romantikus történetben van egy csók is, hogy hivatalosítsa a pár egymás iránti rajongását. Legyen. Hosszú árnyékok, szünet a beszédben, Krisztián talán boldog, de sokkal valószínűbb, hogy azon töpreng, miért nem az most sem, amikor minden paraméter szerint szabadna annak lennie. A szükséges, de nem elégséges mikro-romantikus epizód után megpróbálta lerázni válláról egy talán őszintétlen csók iránt érzett bűntudatát, folytatta tanulságosnak érzett eszmefuttatását.
- Had kezdjem kicsit távolról. Wolfsburg (ott készül a Volkswagen) technológiai érdekesség múzeumában van egy berendezés, ami két egymásba tekeredő fém spirálból áll. Olyan mintha két rugót hajtanánk úgy egymásba, hogy a végén egy eredetiekkel megegyező hosszú dupla tekercset kapjunk. Az egyiket melegítik, langyosra, egy napsütötte betonpad hőmérsékletére. A másikat hűtik, egy szakszerűen felszolgált üdítő hidegére. Külön-külön mindkettő kellemes, bőven az elviselhető tartományon belül. Fel sem szisszenünk, amikor megfogunk egy pohár hideg vizet, vagy langyos beton padra ülünk. A berendezés megmutatja, hogy képtelenek vagyunk egyszerre elviselni a kettőt. A tekercseket megmarkoló azonnal elkapja a kezét, elektromos áramütéshez hasonló, kellemetlen érzésről számol be. Pedig hidegből is és melegből is a legjobbat kapta, egyszerre, amit a test, mint fájdalom érzékelt. Pedig sérülésnek még csak a veszélye sem fenyeget. Ismeretlen az érzés. Semmi eddigihez nem hasonlítható.
Második példám, a Kneip fürdő és ez a tarló itt előttünk nagyon hasonlóak. Nem a kinézetük alapján. A Kneip fürdő egy kis medence, amiben általában természetes forrásból, patakokból elvezetett, folyamatosan cserélődő hideg vízben merülhet térdig, aki az ilyesmit szereti. Túrázókat és bringásokat képes újratölteni: energizál, vitalizál, regenerál és pihentet. A vádli vénái összehúzódhatnak, a fáradt nehéz láb pezsdítő sokkterápiája új erővel és frissességgel jutalmazza a bátor sétálót. Kezdjük onnan, amikor még nem tudod mi ez.
- Jó, várj! - Márti nagyon jól tudta mi a Kneip fürdő, de szívesen vette fel a világra rácsodálkozó, kastélybörtönéből ez erdőbe szökő, naiv de fineszes és bátor hercegnő szerepét. - Állok egy furcsa erdei medence előtt, és fogalmam sincs mit látok. Döbbenten meredek magam elé. Víz, mélyedés! Totál össze vagyok zavarodva. Rádásul ott ül a szélén egy nagy szikár, csont és bőr varacskos béka és a félelemről magyaráz. Mindjárt adok is neki egy puszit, hátha... - árnyékok, csók, Krisztián összeszedi magát.
- Oké, biztos tudod mi a víz, meg a medence, de most tegyük fel, eddig ilyen medencét ennyire hideg vízzel még nem láttál.
Márti lehunyt szemmel maga elé képzelt egy több százszor látott lábfürdőt és megpróbált együttműködően megdöbbenni a látványán.
- Dermedt döbbenettel állok, megbénít, sokkol az elém táruló látvány. A béka roskatag matektanárrá változott. A medence majd hetven centi mélyére zord sziklalépcsők vezetnek le, öt méteres hossza és másfél méter szélessége szinte agyonnyom roppant mértékeivel. Látom, bár ne látnám, ahogy a víz felszíne sistereg a hidegtől, látóidegeim egy fagyott lándzsa döfésével közlik az agyammal a medence mindössze 8 fokos hőmérsékletét. - világított meg néhány a hiányzó részleteket a lány.
Krisztián nem szerette, ha homályos részletek vagy túl általános megállapítások rontják a nagyokosságok hatásosságát. A lányt pedig szerette, ilyenkor úgy érezte, talán eléggé ahhoz, amiről viszont nem tudta mi, de mindenki más boldognak látszott benne.
- 9 éves vagy, szüleid most váltak el, így végre apás hétvégéken elkezdtek kirándulni hordani. Az indulás előtti kávézás, süteményezés után most épp túráztok, faterod idestova negyven perce vonszol maga után egy ösvényen. Már egy sereg dologra felhívta a figyelmed, végig be nem állt a szája. Ritkán ilyen, vagy csak ritkán beszélgettetek csak ketten. Mögöttetek már majdnem több kilométer (1.8). Éhes vagy, szomjas, majdnem megcsípett egy darázs és izzad a halántékod a Jégvarázs 4 baseball sapka alatt. Egy furcsa helyhez értek: apró őrizetlen medence, sehol egy úszómester vagy jegypénztáros. Nincsenek kabinok, kabinos, tusoló, büfé, röplabdapálya. Csak egy kismedence, akkora mint egy kert végi dísztó. Jéghideg patak vize tölti meg, cserélődik benne, folyik át rajta. Apád már büszkén gázol benne, frissül, harsányul és ragaszkodik hozzá, hogy kövesd őt a mélybe. Rohadt lassan leveszed a cipőid, a zoknit. Időhúzó precizitással helyezgeted egymás mellé őket, de végtelenségig nem halogathatod. A medencébe kell lépned, nem okozhatsz csalódást, látod apádon, ez most fontos neki. Be akar avatni valamibe. Amikor először beleteszed a lábad, elképzelhetetlennek tartod, hogy egy lépéssel többet is megtegyél. Ki is rántod azonnal. A víz tested szerint brutálisan túl van hűtve, markol, szorít: fáj. A szorítás összehúzza az egész tested, inak feszülnek húrrá ott is, ahol ennek pragmatikus oka nincs. Az arcodon például. Bár a víz alant, és felül tested bája, még a nyakadon is görcsbe ugranak az inak. Vicsor a mosolyod.
Hogy egy jeges fürdőbe lépő kilenc éves, túrára kényszerített gyerek ne egyedül szenvedjen, az előttük elterülő tarrá kaszált mezőre terelte a párhuzamos valóságot.
- Ez itt frissen vágott rét, tarló. Egykor volt büszke szárak nyesett csonkjai, csonkok csomói merednek a földből. Mezítláb érinteni, mintha ezer tűre lépnénk. Testünk feszes, ahogy a lehetségesnél ha lehet még lassabban mozdulva próbáljuk elkerülni, hogy a sok száz, ezer, százezer apró hegyes lándzsa véres masszává lyuggassa talpaink, majd azok helyét, húsig, csontig, velőig. De az élet erős! A medencébe nem borul bele lefagyott lábbal kilenc éves magunk, e rét szúrós fűcsomói sem teszik véres csonkokká a lábainkat.
- Az élet erős! - váltott vak eksztatikus üzemmódba Márti és belekarolt fakíroktatójába.
Ezzel a mantrával indultak el mezítláb a tarlón. Krisztián, révén képzett fakír (made by Buff), fel sem szisszent. A lány egy földdel nagyon kevés ponton érintkező, csőrrel de mégis valahogy vicsorogni tudó koktéldaru technikájával kezdett, jajgatva, sziszegve megtette első lépéseit a vágott réten, a következőt a fájdalom és félelem különválasztásában.
- Sziszegünk, telik az idő, sérüléseink nem keletkeznek. Helyzetünk kellemetlen, de elviselhető. Maradjunk csak mozgásban. Most próbaképp hagyd el a sziszegést, ne jajgass. - Márti, bár sokak szerint jól állt neki, abbahagyta a káromkodást annál a résznél, hogy leszáradást, leszakadást, megrohadást kívánt elég sok mindennek, amit Krisztián kedvesen sziszegésnek, jajgatásnak becézett. Ettől nem lett rosszabb, sőt a negatív felhangok nélkül a dráma is csökkent, teste hisztéria helyett már csak egyszerű méltatlankodással próbálta levezetni őt a száraz, szúrós: tehát veszélyes helyről.
- Már amúgy is csak megszokásból nyomtad, kisebb hiszti, kisebb baj. Ahogy a víz végül csak frissít, a tarló is csak ingerel. Lábunk ép marad, és fájdalom helyett most már inkább csak irritációt, kellemetlenséget érzünk. Még mindig rossz, nem esik jól a járás rajta, de fájdalomnak ez már nem nevezhető. Lazítsunk tovább vicsorunkon, tartásunk feszessége sem segít semmin. Lépteink óvatossága is csökkenthető. Természetes, normál járással semmivel sem kellemetlenebb, mint réttől rettegő koktéldaru stílusban. Megy ez. Az élet erős! Íme, a bizonyosság, lássátok! Kilenc évesen vidáman pancsolunk a Kneip medence jeges vizében, apánk büszke ránk (tényleg!), fotóz, hogy anyu is elhiggye este. Hős vagy! (tényleg!) Évtizedek sora húz el suhanó stresszben felettünk, a jelen üvegfalának koppanunk, most van, itt vagyunk és épp egy fakír flegma közönyével lépdelünk a tarlón. Pedig meg mertél volna esküdni rá még néhány perccel ezelőtt, hogy fájt. Ha akkor fájt, most már miért nem? A víz nem lett melegebb a tarló pedig nem lett szőnyeg.
Márti értette, Krisztián viszont nem, de a lány azt is értette. Kivárta míg befejezi, lezárja az órát, hátha utána majd végre észreveszi, hogy...eh, mindegy is: Úgysem fogja, de majd rávezeti.
- A fájdalom olykor hiszti, gyanús jelre kiváltott nagy ijedelem. Kiderülhet, hogy nem valódi sérülés fáj, csak rettentett az ismeretlen. Egy igazi seb fájdalma nem csökken, még ha nem is félünk tőle, nem ijedünk meg, akkor is meg fog állítani. Egy törött csont, erősen vérző vágás, szúrás, marás, harapás nem játék: orvoshoz vele. Hideg vízbe, karcolásba, csaláncsípésbe, szúrós fűcsomókba, átázott cipőbe, leizzadva hideg erdőben szarásba még senki nem halt bele. Az utóbbiban nem vagyok azért teljesen biztos. Nincs Kneip medencében üszkösre fagyott láb, a lándzsás útifű, búza, rozs, árpa vágott szárai sem döfik át a talp bőrét.
