Az antihős olyan kiemelkedő személyiség, aki a negatív tartományban visz véghez rendkívüli tetteket. Nem troll. Stabil morális háttérrel megtámogatott jó vagy rossz szándékai mellett a hősies motiváció, segítő szándék, önzetlenség, az igényesség, következetesség is megkülönbözteti őket a hétköznapi tahóktól. Hogy egy érzékletes példával illusztráljam: a troll az aki direkt nem használ WC kefét, le se húzza. Ettől dopamin termelődik az agyában és a mellékveséjében (főleg az utóbbiban), elégedett. Az antihős romokban hagyja ott a fülkét. Kefére tekert ázott papírral, karimáig telve, túlfolyva, vadul zubogó vízesés ott ahol percekkel ezelőtt még csak egy WC kagyló álldogált. Kétségbeesett, sikertelen amatőr duguláselhárítás nyomai még a plafonon is. Kortizolt, adrenalint és noradrenalint kezd benne termelni minden ami csak képes erre, ettől bitangul érzi magát.
Nem hülye, bár hasonlóak a tüneteik, két teljesen különböző betegségtől szenvednek. A hülyeség olyasmi, mint a nátha, influenza, mindenki elkapja, néha kigyógyul belőle, gyógyszert szed rá. Az antihős betegsége genetikai és a tudomány mai állása szerint nem is betegség. Hivatalos diagnózis hiányában kezelése, terápiája is ismeretlen, fogalmunk sincs róla hogyan is viszonyuljunk azon embertársaink felé, akik láthatóan szenvednek ettől a kórtól, életük regényének antihősei, mégsem tehetünk értük semmit.
Az antihős sokat beszél. Cselekedetei minden egyes apró manőverét kommentálva, magyarázva teszi, hogy hallgatósága - aki szerencsés esetben nem te vagy - megértse, hogy szándékai tiszták. Jót akar, a jó irányba tesz mozdulatokat és ezek a megfelelőnek tűnő apró sikerek mind értékes, megosztandó tapasztalatok gyümölcsei.
Szakszerűnek ható szerszámfogás, mentorálásnak ható okos és hasztalan magyarázatok, példák a múltból, hőstettek emléke. Az antihős elképesztően ügyes, határozott és rutinos, amint kibont egy szekrényt és dünnyögve, hangosan számolva fejben leltározza a szükséges csavarokat, paneleket, szerelvényeket. Mestere ennek, nyugtatgatja a körülötte lévőket, kávét kér és felélénkülve színes kis anekdotákkal támasztja alá mostanra megkérdőjelezhetetlen szakértelmét lapra szerelt bútorok összerakásában. Fontos tanulságok (ne öntsd szét a csavarokat a parkettán, kicsiket üss a kalapáccsal) trükkök (mikor ne használj akkus csavarhúzót, hogy állíts össze öt fiókot baromi gyorsan) és apró érdekességek (fa tipliből mindig van egy tartalék) dekorálják a mestert professzorává bárminek, amibe belefog. Az antihős öt-huszonöt perc alatt meggyőz, hogy egy ötfiókos komód összeállításának is van doktori fokozata, és te, szerencsés emberként épp egy ilyen előadásán veszel részt.
Pikk-pakk, kopácsolás és az akkus csavarhúzó elégedett csatakiáltásai nyomán, mintha a földből nőne ki, épül szépül a komód. A csavarok rendezett csoportokban várják a helyükre kerülést, forognak a mellékelt útmutató oldalai, a rajzok által ábrázolt bútor szemgyönyörködtető rendben kezdi betölteni a szobát, két dimenziós lapjai három dimenzióban szeletelik a teret komóddá, szép fehér sokfiókos szekrénnyé.
Közel a befejezéshez a mester professzor már nem kéri a negyedik kávét, már csak a befejezésre, az utolsó simításokra koncentrál (az erről való folyamatos szófosás mellett). Néhány begyakorolt, rutinos mozdulat és: Recsssss!
A fejes csavarok jó nagy darabot harapnak ki a pozdorjalapból, ahogy helyrerakása alkalmából leszakad a takaros kis komód teteje. Élt 36 másodpercet. A frissen skalpolt komód sokfiókos roncsa mély árkot hasít a frissen lakkozott parkettába, a leváló oldal és hátlapok pedig a tapétán okoznak vakolatig mélyülő sebeket. Ha van üveges ajtó, az is betörik.
De az amit mondott ettől még igaz. Fa tipliből mindig van egy tartalék.
