2024. máj 15.

A szürke róka

írta: Tompahawk
A szürke róka

Mese

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy teljesen jelentéktelen kis zajfogó erdő az ötös autópálya mellett. Néhány kutyás, kocogó és biciklis tévedt oda csupán, ők is csak véletlenül, mert mocsaras, nedves mélyén agresszív, vérszomjas szúnyogok és kullancsok rettentő serege leselkedett, fenekedett bárkire, akinek meleg vére volt. Balázs és Szetti (egy igen csinos, jó kiállású, szimpatikus fiatal rókapár) nem sokat törődtek a vérszívókkal. Vastag bundát növesztettek, csak az orruk hegyét hagyták szabadon, nem hagytak helyet a szomjas rovaroknak. Azt a buta szúnyogot pedig, aki képes volt az orruk hegyére szállni, ügyesen lenyalták. Az élhetetlen zajfogó erdő volt az otthonuk, számukra mindez a biztonságot, a háborítatlanságot jelentette. Boldogan életek ott, amíg meg nem haltak, de előtte még csináltak néhány kicsi rókát. A legtöbbjük (nyolcan) szép vörös bundával születtek, kettő csúnya vörössel, egy meztelenül és volt egy szürke is.  A kis rókák vagy szépen felcseperedtek, vagy egy hülye pillanatukban az örökké nyitott, őrizetlen baromfiudvarba avagy a róka-mennyországba röpítette őket az evolúció félszemű komposa. Négyet elütöttek az autók, kettőt lelőtt a mezőr, a meztelenül születettet megették a hangyák, egy szerepelt egy netflixes sorozatban majd szénné égett. A megmaradt négy, mikor elég nagyok és erősek lettek, útra keltek, hogy párt, karriert, jó nagy lyukat, közeli tyúkfarmot, egerekben gazdag réteket keressenek maguknak a világban. Egy mérget evett (az egyik csúnya vörös), egy veszettséget kapott (pedig szép vörös volt), egy pedig kukába szorult (a másik csúnya vörös). A végére egyedül a szürke bundájú maradt meg.

piroska.jpg

Egy szép napon  aztán ő is majdnem megdöglött, mert olyan döglött madarat evett, ami előtte egy döglött görény és két halott borz teteméből is evett, amik azért lettek tetemek, mert idegmérget fogyasztottak. A fácánvadászok nem szeretik a konkurenciát. Csak azért nem pusztult el, mert megmentettem. Igen én. Azzal, hogy mesét írtam róla. Mert mesékben még van esély és épp az a mesebeli esély mentette meg. A valóságban, még ha túl is élt volna egy idegmérges vadászati vadvédelmi előkészítést, az csak néhány nap plusz szenvedést jelentett volna. Hosszú kínokat, permanens károkat az állat idegrendszerében. Vakságot, süketséget, fájdalmat, korlátozott mozgást. 

Mivel jóságos és barátságos mesélő vagyok, azt kamuzom, hogy Szürke túlélte a madártetem elfogyasztását és még csak meg sem vakult. Kicsit megszédült tőle, de ki tudta pihenni. Mivel okos fiatal róka volt, jól megjegyezte magának, hogy olyan madarat, ami úgy viselkedik, mintha nagyon keményen be lenne tépve, nem eszünk meg. 

Máig is él, nem halt meg, kerüli a nyílt mezőket és a dízel terepjáróktól bűzlő erdőrészeket. Jól van, a körülményekhez képest egész jól. Itt a vége, merevítsük ki a képet egy boldognak látszó pillanatban és köszönjük meg a szerencsének, hogy Timi, aki ezt a sztorit kikövetelte belőlem, még azelőtt elaludt, mielőtt hullani kezdtek volna a kisrókák. 

/Buff

Szólj hozzá

mese