Tél

A nap élénk sárgán ragyog a felhők felett. Fagyos hideg fénye a felhőhátak dermedt dombjain söpör végig. Alant szürke esőpermetbe burkolózó vidék, párás paplanban forgolódó dombok, alvó erdők és morcosan ébredő lények. Hideg van és apró esőcseppek állnak a levegőben körülötted. Az avar összefüggő barna masszává bomlott a nedves, kopasz, téli álmukat alvó fák tövében. 

- Fogyókúrázol keményen? Szálkásítasz? - hangzik fel egy kérdés a vállad fölül, hátulról. 

Forgolódsz, keresed a hang forrását, de csak cuppogó, nedves, csöpögő erdő vesz körül. A nehéz pára, mivel apró szemű eső, nem gomolyog. Ha nem adná fel időről időre egy egy újabb csepp víz az ágakon kapaszkodást, talán az idő is megállna. 

Tavasz

A nap harsány sárga fényfoltokkal tarkítja a felhők foltjai alatt zsibongó világot. Poros bicikliket próbálnak kiszabadítani a gipszkarton maradék és a karácsonyfadísz dobozok mögül. Az év kellemesebb fele következik, kevesebb ruha, több fény, meleg, gyümölcsök, tavak, strandok, hegyek és partvidékek állnak előttünk. A fény és a levegő még mindig ingyenes, szerényebbek és puritánabbak ivóvízre is lelhetnek bárhol. 

- Sápadt, önmagunk vérével táplálkozó komótos vámpírok, vagy vedlő nyulak vagyunk? - kérdezte Buff hallgatóságától, Szonitól. Itt volt az ideje, hogy elhelyezze a szereplőket a mesében.

Szoni a döntés hátterét firtatta. Buff meséi tele akartak lenni fontos rejtett tanulságokkal és szerette ha ezeket valaki megkeresi. Buff meséi lényegében egy nagy kupac rejtett és fennen hirdetett tanulság voltak fura lények körül pakolva. Mivel nem először mesélt neki a szociofób druida, illendően rákérdezett, hogy a fontos rejtett tanulság kifejtődhessen.

- Miért ez a kettő? És mitől függ, hogy melyik?

- Attól függ, mennyire erőltetted a szálkásítást és a soványítást télen. Ha nagyon kemény és következetes hülye voltál, akkor te leszel a vámpír, én meg a vedlő nyúl. - ajánlotta fel Buff a szerepválasztás lehetőségét. Szoni figyelmes és értelmes embergyerek, Buff pedig szereti az elemi őszinteséget, tiszteletlen és egyértelmű intoleranciát a homályos részletek, elvarratlan szálak és egyéb aránytalanságok irányában. Az interaktivitás jól kompenzálja egy mese mesterségbeli hiányosságait. Döntések és következmények mentén formálódik a cselekmény majdnem úgy mint a valódi életben és pontosan úgy legtöbbször nem vezet sehová. Megáll majd a közepén, de addig csak halljuk, hogyan tovább. 

- Oké, akkor nem, legyél te inkább a vámpír, én meg leszek a nyúl, de nem vedlek. - véglegesítette a színpadképet és a szereplőket Szoni. - Vedeljél te!

- Vedelek. Kiéhezett, ami nálam a szomjast jelenti, vámpír vagyok és mivel egész télen keménykedve sanyargattam is magam, ráadásul gyenge is. Bőröm vékony és szürke, szemeim körül fekete aura, slim-fit ingem és palástom is úgy csüng rajtam, mintha vállfáról lógna. Tétova mozdulatokkal, hunyorogva keresem melegvérű prédáim. De egyenlőre be kell érnem azzal, amit utol is tudok érni, az meg sajnos még nem meleg. Csigákon és óvatlanabb gilisztákon élek, de nincs már messze, hogy felerősödjek és akkor: jaj neked világ!

Te, csipás kis barátom igen is vedlesz. Szépen végighenyélted a telet, jókat ettél, karácsonykor megnézted a Reszkessetek Betörőket, Januárban elestél korcsolyával, februárban medvének öltöztél a farsangi bálon. Nem tagadtad meg magadtól a kakaót, a kalácsot és a fánkot sem. Nem is fáztál nagyon, mert takaros bundát növesztettél, vastagabbat, puhábbat. Most, hogy itt a tavasz, már inkább izzaszt, mint melegít. Le akarod venni. Vedlesz. Átveszed a nyári cuccaidat. 

- Oké, értem, hogy nyáron nem téli bundában akarok izzadni, de ha a vedlés olyan mint az átöltözés, akkor nem akarok vedlés közben a mesemondó kamerája elé állni. Gondolom a vámpíron nincs félig felhúzva a nadrág, nem alsógatyában csigázik. A nyúl sem akar félig öltözötten megjelenni. Nem vedlik. Már levedlett. Gyorsan, reggel egy géppel, egy vedletőgéppel lekapta magáról a téli szőrt, most pedig már egy selymes kis nyuszi. 

Buff megpróbálta csoportba rendezni a mese szilánkjait, ami eddig csak arról szól, hogy egy nyúl és egy vámpír, két régi haver, összetalálkoznak valamikor a húsvéti stresszes időszak előtt. A vámpír szinkronhangja Buff, a hófehér tündér kis nyuszi pedig Szoni avatárja, az ő hangján vág közbe és okvetetlenkedik. 

- Mi a nevünk? 

- Engem úgy hívnak, vagyis én úgy hívom magam, hogy Arroganto. Senki más nem hív így, csak én magamat, mert eléggé magányos vagyok. Nem ismer senki, és a körülöttem pulzáló nehéz, áporodott és fullasztó aura még azokat is elriasztja akik csak egy szórólapot akarnának a kezembe nyomni. Azt is kevesen szeretik, ha szívom a vérüket, napokig fekszek mellettük némán egy koporsóban, vagy kiszámíthatatlan érzelmi kitörésekkel, dührohamokkal és piti játszmákkal manipulálom őket, csak mert nincsenek érzelmeim. Hideg vagyok mint a jég. Földigilisztákat lakomázom, hogy felerősödjek és megint denevérré tudjak változni. Te milyen nevet akarsz?

- Hááát, legyek mondjuk Fibi. 

Fibi a csinos, okos kisnyúl frissen selymesen és jókedvűen szalad a mezőn. Már kihajtott és szépen növekedik a lucerna, a tél által megtépázott drótkerítéseket sem foltozták még meg. Bébirépa, borsó és bab hajt ki a földből, bőség fény vesz körül. Ugrálsz mint egy megkergült majom, csak gyorsabban. Majdnem fellököd a fáradt mozdulatokkal kukacokat kutató sápatag Arrogantót. Megfáradt tekintettel, lassú biccentéssel üdvözöl, bágyadt, érzelmektől mentes élőhalotti félmosollyal mered rád. Tekintete mögött még mindig ott a tél, lelke fagyott dombokon kaptat és low-carb diétákkal ostorozza magát. 

- Szevasz cimbi! Nagyon régen nem láttalak! - harsogta Fibi - Mi van veled, hogy vagy, hallom keményen végigkoplaltad a telet. Látszik is, fogytál vagy húsz kilót! - köszönsz neki, de túláradó jökedvedtől mintha csak még fáradtabbá és szomorúbbá vált volna. 

- Heló. Ja, fogytam. Szerintem jó év lesz. - tagadta a tényeket bágyadt, fátyolos hazugságokkal - Még el sem kezdődött és máris be van állítva a versenysúlyom. - tagadott tovább igaz tényekkel. 

Fibi jól láthatóan főleg saját csinos bundájával, a rohangálásra és ugrálásra hívó rétekkel, a lucerna, a bébirépa, a szakadt kerítések mögött csírázó borsó simán lesprintelhető közelségével volt elfoglalva, így egyszerűen ráhagyta a reszketeg vérszívóra.

- De mit csinálunk? - kérdezte Fibi. - Én mennék répát lopni. 

- Ja, az jó. - Egyezett bele Arrogantó. A világon bármibe beleegyezett volna. Mindegy volt neki minden, mert nem voltak érzelmei. A vámpír élőhalott, egy mozgó test, lélek, kötődések, szándékok, motivációk és célok nélkül. A vámpír egy nihilista, aki a civilizációból csak a vért szereti. Minden más mindegy, az igennek és a nemnek sincs semmiféle minősíthető következménye. Lassan erősödvén, immár szinte hanyag eleganciával csapott le egy védekezésre képtelen meztelencsigára és a lelkiismeret gyötrelmeitől szabad vámpírtól elvárhatóan rezzenéstelen arccal szabadította meg a kis lényt életét jelentő nedveitől. 

- Akkor rajta! - hümmögött, és elindult a nyúl nyomán, aki akkor már három árkon és kilenc bokron is túl volt és az óvatosságról is megfeledkezve harsogta befelé Csetnekiék legendás bébirépáit. 

- Kik azok a Csetnekiék? - emelte fel fejét Fibi, elkésve de nem elmulasztva a körül kémlelést, végre feltéve magának ezt a roppantul lényeges kérdést. 

Fibi óriási szerencséjére Csetnekiék nem voltak rosszindulatú emberek. 

- Szoni, Buff, kész a leves, jöhettek enni! - vetett véget Szoni anyukája a mesének.

Boldogan éltek, meg se haltak, ették a levest.